Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-30 / 152. szám
1994. június 30., csütörtök Kapaszkodó ll HÓNAPRÓL HÓNAPRA HOSSZABBÍTJÁK A SZERZŐDÉSEKET A Kunsághúsnál nem lesz elbocsátás Kiskunfélegyházán felröppent a hír. a húsipari dolgozók munkahelye is veszélybe került. Jó ideje folyik mára húsipari vállalat felszámolása, és a dolgozókat a Kunsághús Kft. bérli a felszámolótól. A kettőszáz fő mellett 29 szerződéses alkalmazottat is foglalkoztatnak. A munkájukat féltőket aggodalommal tölti cl. hogy gyakran nincs munkájuk. nem látják biztosítottnak a kft. piacait. Halla Annától, a kft. megbízott vezetőjétől megtudtuk, semmi ok az aggodalomra. Igaz. hogy minden héten előfordul egy-két olyan nap. amikor nincs munka, s akkor a dolgozók csak 80%-os bért kapnak, de tömeges elbocsátásokról szó sincs. A szerződéseket a törvény adta lehetőségeket kihasználva harminc napra kötik, de legutóbb is meghosszabbították mindenkiét a következő egy hónapra. A bizonytalanság természetes velejárója a piaci helyzetnek, de semmivel nem nagyobb, mint más szakmákban, vagy a húsipar eddigi történetében. A Kunsághús bízik a jövőben, folyamatos termelést terveznek, s ez állandó munkát jelent a jelenlegi állo• Csak egy hónapra tudnak előre tervezni a dolgozók. mánynak. A felszámolás alatt lévő gyárban már nem dolgozik számottevő munkaerő, tulajdonképpen csak a felszámolást bonyolító adminisztráció. Ők valószínűleg már gondoskodtak sorsukról. Remélhetőleg nem romlik ahelyzet a kft.-nél sem. s a lapunkat felkereső dolgozók még sokáig félthetik teljes joggal munkahelyeiket. (i. O. Álláshelyek Bács-Kiskun megyében A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-közvetítő kirendeltségei 1994. június 28-án az alábbi álláshelyeket regisztrálták: Kecskemét: gépjárműlakatos 4. lakatos 14. gépjárműszerelő 6. autófényező 3. esztergályos 6. kőműves 21. ács-állványozó 12, villanyszerelő 10. hidegburkoló 6, festő és mázoló 6. finischer- gép-kezelő 2. aszfaltgépkezelő 2. út- és mélyépítő művezető 3. unimátor4. sz.ínbontógép-kez.elő 1, váltókezelő 5, autóbusz-vezető 6, szakács 3, élelmiszerbolti eladó 5, felszolgáló 6. kereskedő (orvosi műszerek) I. baromfifeldolgozó 25, vámügyintéző 1. ügynök 12. gyógytornász. 2. varrónő 13, cipőfelsőrész-készítő 15. vendéglátóipari eladó 6. ápoló 35, könyvelő 5. takarítónő 4, konzervgyári sm. 52. dietetikus I fő. Baja: autószerelő 4. asztalos 19, ács-állványozó 5, autóvillamossági szerelő 5. baromfifeldolgozó 2, bádogos 3. büfés I, bolti eladó 4. cipőfelsőrész-készítő 3, cérnázó (betanított) 3, csomagoló 13,darukezelő 1.esztergályos 2. elektroműszerész 1, éjjeliőr 12. felszolgáló 5. gravírozó 2. festő és mázoló 4. gépi hímző 1. hajóvezető 2. hajógépész 2. húsipari szakmunkás 10. géplakatos 1, gyűrűsfonó 5. in- szeminátor I. kárpitos 5. kertész 4, központi fűtés szerelő 1. kutyás járőr4, köztisztasági sm. 22. libagondozó 1, lakatos-hegesztő 1. mg-i dolgozó 23, mirelit sm. 19. nyomdász I. pék 7, ofszet gépmester 2. pénztáros 1. takarító 3. telefonhálózat-szerelő 2. tehenész 3. szakács 3, tűzoltóké- szülék-szerelő I, tehergépkocsivezető 3. varrónő 150, táskavarró 3, uszálykormányos 3. vendéglátóipari eladó 3. zsugorítógép-kezelő 4. adatszolgáltató 3. adminisztrátor 2. biztosítási üzletkötő 80. hirdetésszervező 12. főkönyvelő 1. könyvelő- SZTK ügyintéző I .matematikafizika szakos tanár 2. magyartörténelem szakos tanár 3. bioló,- gia-kémia szakos tanár I, testnevelés szakos tanár 1. műszaki előadó I, németnyelv-tanár 1, menedzser-üzletkötő 30, ter- mékmenedzser 1. titkár-ügyintéző 1. titkárnő 1, részlegvezető 2. üzemfenntartási művezető 1. üzletkötő 2 fő. Kalocsa: betanított varrónő 65, szakképzett gépi varró 18, kőműves 4, építőipari segédmunkás 4. szarvasmarhagondozó 5, mg-i gépszerelő 4. segédmunkás 10, kézi szövő 2, szárítóüzemi betanított munkás 5. villanyszerelő 2. üzletkötő-menedzser 2, épületasztalos 2, betanított férfi szabó 2, férfi szabó szakmunkás 3, marós 1, esztergályos 2, biztosítási ügynök 5 fő. Kiskőrös: asztalos 8. kőműves 2, gázkészülék-szerelő 3. burkoló 1. szobafestő-mázoló 2. műszakicikk-eladó 1. ital- mérő-csapos 1. juh-fejő munkás 4. női betanított műszerész 10. segédmunkás 7. műszaki rajzoló I. ügynök 15. könyvelő 1, gépírónő 1. biztosítási üzletkötő 1 fő. Kiskunfélegyháza: varrónő 20, villamosmérnök 1 fő. Kiskunhalas: motordiagnoszta 2. járművizsgáztató 2. gépszerelő 1. láncoló 2. varrónő 3, betanított varrónő5. szabász 2, gépi varró 2. kőműves 11. gép- kezelő-fűnyíróvezető 4. tehergépkocsi-vezető 1. cukrász 2. felszolgáló 5. szakács 2. vendéglátóipari eladó 10. bútor-raktáros 1, mosónő 1. konyhalány 1, park- fenntartó 13. út-csatornatisztító 10, segédmunkás 4, laboráns 1, építészmérnök I. számítástechnikai oktató I. külker, ügyintéző 2. külker, oszt. vezető 1, termékmenedzser 1, biztosítási üzletkötő 3, szociális munkás 2, magyar-német szakos tanár 1, magyar-angol szakos tanár 1, biológia-kémia szakos tanár 1, titkárnő 1 fő.' Bácsalmás: varró betanított munkás 20, varró szakmunkás 12 fő. Kunszentmiklós: varrónő 22. kőműves 2. ács-állványozó I. termékmenedzser 1. biztosítási üzletkötő 10. Mennyi fizetés jár a helyettesítésért? Munkahelyem a nyári szabadságolási időszak alatt is folyamatosan működik. A csökkentett létszám miatt az éppen kieső dolgozók feladatát is el kell látni. Esetemben most olyanról lenne szó. hogy egy huzamosabb ideje tárol lérő kolléganő munkáját kellene el- régeznem. de ő kisebb keresetű mint én. így ódzkodom a munkakör áh •ételéről'! Ne ódzkodjon, hanem vállalja el. keresete ugyanis nem lehet kevesebb, mint az eredeti munkakörében kapott. így a- nyagi veszteség nem érheti. A munkáltatónak egyébként é- venként legfeljebb két hónapra van olyan lehetősége, hogy a hiányzó munkakör ellátására a nála már alkalmazásban álló dolgozót átrendelheti. Törvényi előírás viszont, hogy ilyen esetekben az átrendelt keresete nem lehet kevesebb, nint az eredeti munkakörében levő. ill. beosztás a képzettségre, korra, egészségi állapotra aránytalan sérelemmel nem járhat. Ha a dolgozó az eredeti munkája mellett látja el a másik munkakör feladatát, úgy külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti. Jelenlegi munkáltatómmal tanulmányi szerződést kötöttem, amelyet már befejeztem, és töltöm is a rállalt időt. Férjem hiratásós katona, akit az ősszel áthelyeznek és én is szeretném a most hároméres gyermekünkkel köretni. Munkahelyem már nem tart igényt a munkámra. így közölték. hogy a gyes lejártárai felmondanak. Kérdésem, mi lesz a még liátralerő tanulmányi kötelezettséggel? A munkáltató által történő felmondással a még hátralevő kötelezettségvállalása is megszűnik. Kövesse férjét nyugodtan. nem lesz visszafizetési kötelezettsége. Az óvodai beszok- tatás idejére a gyes szabadsága nem vihető át, erre viszont számítson. Kissné Kollár Eszter MENNYIBŐL LEHETNE SZERÉNYEN MEGÉLNI? Családi létminimum a nyár elején A fogyasztói árak növekedésével összhangban emelkedett a létminimum értéke a különböző háztartásoknál május folyamán - állapítható meg a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből, amelyről szerdán tájékoztatták az MTl-t. Egy átlagos - két felnőttből és két. 15 év alatti gyermekből álló városi családban a minimális megélhetéshez májusban 51 800 forintra volt szükség. Az egy főre eső érték eszerint 12 950 forint. Ennél a családtípusnál-tekintettel a májusi 1.2 százalékos fogyasztói árszintnövekedésre - a létminimumérték 700 forinttal, egy főre számítva 170 forinttal emelkedett. A különböző családtípusok közül a létminimum egy főre jutó összege az aktív korú városi egyedülállóknál a legmagasabb, nekik minimálisan 18 000 forintra van szükségük a megélhetéshez. A legkevesebb pénzből a két felnőttből és négy, 15 éven aluli gyermekből álló községi családok képesek megélni: náluk májusban 61 500 forint - egy főre számítva 10 250 forint - volt a létminimum az év ötödik hónapjában. JÓ TANÁCSOK A MUNKAHELYI BEILLESZKEDÉSHEZ Hogyan viselkedjünk a próbaidő alatt? Ma általában először próbaidőre veszik fel az új munkatársakat. ami az esetleg huzamosabb ideje munka nélkül élőket elbizonytalanítja. íme, néhány javaslat ezzel kapcsolatban. Érdemes megszívlelni! Alapvető feltétel, hogy legyen önbizalma! Ne induljon pesszimistán az új munkahelyére! S félelme akkor se látsz- szon meg önön, ha előzőleg leendő kollégái mindenfajta rémséggel tömték teli a fejét! Mindenből csak egy dolgot szűrjön le: jó lesz ébernek lenni. Bízzon magában: végtére is sok jelentkezőből éppen önt választották ki! Kérdezzen a munkahelyén, ha esetleg nem ért valamit, de arra nagyon ügyeljen, hogy ne járassa le magát ..tudatlanságával”. Akárhogy is tart tőle, hogy nem hosszabbítják meg munka- viszonyát a próbaidő lejártával, ne csupán saját feladatával foglalkozzon. Legyen közösségi szellemű és segítőkész, de pletykákba ne keveredjen. Akkor is maradjon szerény és szolid, ha úgy érzi, ön alatt már szilárd a szék! Ne engedje, hogy a régi munkatársak önre „szánjanak”. Vannak, akik túlságos érdeklődésükkel, állandó fontoskodásukkal szeretik letámadni a gyanútlanokat. Ha új javaslata van. azt nem feltétlenül önnek, a legújabb munkatársnak kell előterjeszteni. Kerülje még a látszatát is annak, hogy át akarja venni a hatalmat, és már most. zöldfülűként, vezetői ambíciói vannak. Ez a magatartása nem kerülné el a főnökök figyelmét, akik a fontoskodókat szeretik „lapátra” tenni. Nem várják meg, amíg valaki más beleül a székükbe. Akkor se dolgozza magát agyon, ha tart a felmondástól! Időnként megteheti, hogy egész nap végig „gürizik", de ne mondjon le mindennap például az ebédszünetről! Ebből egyesek azt a téves következtetést vonhatnák le. hogy ön mindenki helyett húzza az igát. és ki lehet használni. Ügyeljen rá, hogy ne telefonáljon sokat, s főleg ne teregesse ki legbelsőbb ügyeit. Építőmunkások előnyben Áprilishoz képest négy százaSegélyezésen Munkanélküli-ellátásban május végén összesen 230 ezer 300 ember részesült, az ellátás nem szociális jellegű formáját pedig 279 és fél ezren vették igénybe májusban. A járadék átlagos összege májusban 10 658 forint volt. lékkai nőtt a munkaerő-kereslet. Az év ötödik hónapjában 70,8 ezer álláshelyet kínáltak a munkaadók. A lehetőség az építőiparban bővült, a mezőgazdaság és az ipar területén tovább csökkent, míg a többi ágazatban nem változott. Májusban 74 gazdálkodó szervezet - összesen 4240 munkahelyről - jelentette be, hogy elbocsátásokat tervez. Az előző hónapokban jelzettekkel együtt a közeljövőben csaknem 24 ezer dolgozó munkaviszonyának megszűnése várható. ANYAKÖNYVI HÍREK Baja Születtek (június 18. és 25. között): Kapocsi Szandra (Orsós Ibolya) Énjekhalma. Kapocsi Szabina (Orsós Ibolya) Érsekhalma, Sas Máté (Méhes Tamara Anna) Baja. Nosztáni Ildikó (Farkas Ildikó) Szeremle. Solymosi Anita (Pránics Anikó) Baja, Mihó József (Zilinszki Katalin) Dávod. Csermák Dánielül (Leits Tímea) Baja. Gömöri Evelin Polett (Való Kornélia) Jánoshalma, Papp Iván (Lipka Roberta) Baja, Veres Dávid (Drenkovics Katalin) Bácsbo- kod. Rácz Zsolt (Vörös Edit Éva) Bácsbokod. Makrai Noémi (Pillinger Rózsa) Baja. Házasságot kötöttek (június 18-án): Mánya Antal és Sárdi Regina. Töreki Jenő és Juhász Éva, Kheimel Tamás és Jankovics Éva. Balogh Zsolt és Detkovits Anikó. Beke László és Gál Emese. Meghaltak: Hódos István (Baja), Vida György (Baja), Legát József (Baja). Vidovics Gyula (Baja). Kordé Mihályné Szekeres Katalin (Csátalja), Vörös János (Baja), Nagy Géza (Baja), Kremm Éerenené Richter Mária (Baja), Mátyási József (Baja), Osváth András (Baja). Schleicher Antalné Dikán Magdolna (Baja), Serege István (Baja). Vuity János (Baja), Losoncz István László (Baja), Cavlik Péter (Kunbaja), Óry Endre (Baja), Gyenes Péterné Molnár Mária (Hercegszántó). Molnár Jánosné Karászi Mária (Szeremle), Werni Borbála (Vaskút), Daróczi Sándor (Mélykút), Kákonyi Jánosné Szabó Margit (Homokmégy), Márton Sándorné Mándity Rozália (Baja). Kiskunhalas Születtek (június 18. és 23. között): Balázs Viktor (Pásztor Erika), Kúti Gábor (Juhász Erika), Pontján Máté (Dicső Magdolna), Torma Gábor (Kocsis Anikó), Újlaki Noémi (Horváth Katalin), Szabó Szilárd (Heibl Zsuzsanna), Csermák Ramóna (Kecskés Éva), Németh Ferenc (Szőke Tünde), Pozsonyi Dóra (Tóth Zsuzsanna), Fertő Róbert (Haszilló Márta), Biró Attila (Tóth Erzsébet). Házasságot kötöttek (június 25-én): Szabó Ferenc és Nyolcas Judit. Meghaltak (június 21. és 27. között): Vadászi Lajos (Kiskőrös). Sutka Lászlóné Halász Olga Jolán (Pusztamérges). II- csik Mátyásné Rácz Erzsébet (Tompa). Zsigmond Tibor (Kiskunhalas), Hemző Gizella Mária (Kecel), Martin István Soltvadkert). Szörfi István (Pirtó), Sáfár Pálné Takács Zsuzsanna (Kiskőrös), Gémes István (Kiskunhalas) Boldoczki Mihály (Kiskőrös), Prajczer Imre (Kiskunhalas). Kiskunfélegyháza Születtek (június 20. és 23. között): Dobos Zoltán (Boda Ildikó). Gyimesi Ádárft (Patai Erika), Varga Ildikó (Endre Erzsébet), Fehér Szabolcs (Takács Terézia), Terbe Dániel (Volford Valéria Izabella). Vinkó Dávid (Gombos Judit Katalin), Karádi Mihály Patrik (Kállai Beatrix). Házasságot kötöttek: Ku- rucz Andrea és Gyurgyik Róbert János. Meghaltak: Fodor Mihályné Major Julianna (Kiskunfélegyháza). Hcrédi István (Kiskunfélegyháza). Lánczos Sándorné Dénes Mária (Kiskunfélegyháza). Maliár András László (Kiskunfélegyháza), Döme Jó- zsefné Laczkó Mónika (Tisza- alpár), Csizmadia János (Kiskunfélegyháza). Bíbok Péter Pálné Hideg Piroska (Kiskunfélegyháza). Kecskemét Születtek (június 24-éig): Vostyár Anett (Rideg Ágnes), Nagy Virginia Petra (Csókás Edit), Pálinkás Dániel Ferenc (Bállá Andrea). Lehoczky Máté (Fazekas Erika). Németit Ábel (Vörösmarty Rita). Pencz Roland (Petényi Klára), Szeleczki Szilvia (Szilvási Szilvia). Varga Máté (Kálnási Erzsébet), Kelemen Virág (Zátrok Erzsébet), Árvái László Sándor (Szabó Klára), Paksi Dávid Péter (Makkai Klára), Billus Laura Andrea (Sánta Erzsébet), Pólyák Szilárd (Sárkány Eszter). Balogh Anna (Nyikolajevna Natália), Varga Vivien (Zolnai Szilvia). Varga Cintia (Zolnai Szilvia). Pályi Anita Erika (Hegedűs Györgyi), Tok Adrienn Erika (Gyuris Erika), Virág Krisztián (Tanú Erika), Tajti Bence (Juhász Terézia). Majoros Máté Zsolt (Bognár Magdolna), Lukács Márk (Görbe Magdplna), Oskolás Odett (Kovács Éva), Lukács Kkata (Jan- kay Éva), Márkó Stella (Ra- konczai Mária), Kisjuhász Zsuzsanna (Biró Zsuzsanna), Szabó Máté (Benke Judit). Farkas László (Bogácsi Erzsébet), Bó- bis Éva (Strobán Éva) Katona Orsolya (Kovács Anett), Juhász Alexandra Laura (Kovács Laura). Békési Edit (Bakos Erzsébet), Walter Réka Rita (Bebesi Anikó), Nagy Nikolett (Biró Aranka), Horváth Bence (Tóth Éva). Gergics Ádám Márkó (Simonyi Gabriella), Szomjú Lotti (Sallai Andrea). Tamás Ibolya Julianna (Magó Mária), Szabadi Angéla (Ludasi Anna). Csizmár Lajos (Miklós Beáta), Csabai Mónika (Liszkai Erika), Buzási Adrienn (Kovács Erika), Szekeres Aléexandra Nikolett (Dénes Viola), Palásti Adrienn Nikolett (Dakó Mária), Kis Dániel (Rózsa Ibolya). Szepesi Petra (Molnár Ildikó). Házasságot kötöttek (június 24. és 25-én): Lehocki Attila és Oláh Terézia, Gergely András és Kőrös Erzsébet. Faragó Roland és Bakos Brigitta, Zetkó Gábor és Gózon Andrea, Deák Artúr és Szöböllidi Tímea. Kiss Péter és Harangozó Anikó. Kurucz Attila és Orbán Csilla, Font Attila és Molito- risz Tünde, Szentgyörgyi Csaba és Szőke Anita. Jobbágy István és Viola Ágnes. Kovács Attila és Horváth Ilona. Szilvási István és Orosz Olga. Szűcs Mihály és Fábián Erika, Máté János és Nagy Anikó, Csertő Attila és Nagy Mónika, Ferenczi Tibor és Golovics Irén. Meghaltak: Lőkös Gyula (Balatonakarattya). Dankó Im- réné Rübin Agápia (Kecskemét), Tancsa Dezsőné Boros Julianna (Izsák), Hajnal Pálné Vas Erzsébet (Lakitelek). Marton László (Kecskemét), Winter József (Kecskemét), Oszip András (Kecskemét), Fodor Pál (Kecskemét), Kopasz Sándorné Szűcs Rozália (Kistelek), Or- goványi Mihályné Nagy Sára (Kecskemét), Csikósné Magyar Lenke (Tiszaalpár), Ádám György (Szentkirály), Gyöngyösi Józsefné Nyúl Mária (Kecskemét), Kleczl Sándor (Lajosmizse), Kóbor Ferenc (Kecskemét), Tóth Istvánná Benyó Eszter (Izsák). Berényi Józsefné Nagy Sára (Kecskemét), Túri Lajos (Kerekegyháza). Kovács Károlyné Kaposvári Zsuzsanna (Kecskemét). Pólyák Istvánná Almási Zsuzsanna (Kecskemét), Len Dezsőné Lénáit Katalin (Kecskemét), Borbély Mária (Kecskemét), Kovács József (Izsák). Szabó Vilmos (Kecskemét). Szelei Istvánná Balogh Rozália (Kecskemét), Nagy Lászlóné Kozma Rozália (Szabadszállás). Nagy István (Izsák), Dé- kány Julianna (Kecskemét), Kovács Pálné Tormássy Gizella (Kecskemét). Banuta László (Kecskemét), Nagy Jenő (Kecskemét). Subicz Bé- láné Vonák Etelka (Tisza- kécske). Szigeti Mihályné Hanti Julianna (Tiszakécske).