Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-08 / 133. szám
1994. június 8., szerda Sport 15 LESZ NB I. KISKUNHALASON! Döntöttek a nevezésről Egy esztendeje kézilabdalázban égett Kiskunhalas, amikor a női csapat megnyerte a második vonal bajnokságát és megszerezte a jogot az NB I-ben az indulásra. Am mindenki legnagyobb megdöbbenésére: a gárda nem élt a joggal, feltételek hiányában maradt egy osztállyal lejjebb. Az idén megismétlődött a múlt: a csapat új edző irányításával ismét bajnok lett. A szurkolók nem tudtak igazán örülni a sikernek, úgy gondolták, ha egy esztendeje nem volt pénz, akkor az idén sem lesz, s Kiskunhalason nem rendeznek NB I-es meccseket. Szerencsére úgy tűnik, hogy az idén más a helyzet! A napokban ülést tartott a halasi klub elnöksége. Természetes, hogy sikeresnek könyvelték el az elmúlt bajnoki esztendőt, majd az ülés legfontosabb napirendi pontjaként arról döntöttek, hogy a csapatot mindenképpen benevezik az NB l-be! A vezetők feladata, hogy az induláshoz szükséges anyagi hátteret megteremtsék. Szerződést kívánnak hosszabbítani Böcking edzővel, a sikert elérő játékosok többségével. Valószínűleg az idei bátrabb fogalmazásban közrejátszott az a fogadás is, amelyet Tóth Zoltán halasi polgármester adott a városházán a csapatnak. A város első embere gratulált a győzteseknek és további támogatást ígért a kézilabdázóknak. Kiscsapatok Kocséron A Bács-Kiskun megyei férfi felnőtt kosárlabdaidény befejezése után a kocsériak a kilencedik helyen végeztek. A 20 éves fiatalokból álló csapat, akiknek nagy része Nagykőrösi ifi utánpótlás csapatánál kapta meg az alapképzést, sikertelenségnek könyvelte el az elért eredményt. Ezért az idény befejezése előtt, még egy olyan levezető kosárlabda kupát szerveztek, mellyel feledtetni szerették volna a megyei bajnokságban való szereplésüket. A tornán négy együttes a Kiskufélegyházi Öregfiúk, a Nagykőrösi Kapóka Filtermat, a Tiszakécske és a házigazdák rövidített, tizenkétperces félidőkkel játszottak körmérkőzéseket. Minden összecsapás színvonalas, szoros játékot hozott, s mivel a megyei bajnok nagykőrösiek tartalékosán érkeztek, így a vendéglátó Kocsér és a Gállal és Mészárossal megerősített Kiskunfélegyháza lépett elő esélyessé. Mérkőzésük végig izgalmas volt, fej-fej mellett, felváltva vezetve haladt a két csapat, a befejezésben azonban a hazaiak bírták jobban erővel és idegekkel, ők nyertek. Eredmények: Kocsér-Kapóka Filtermat 69-60, Tisza- kécske-Kkfházi Öregfiúk 31- 42, Kapóka Filtermat-Kkfházi Öregfiúk 46-59, Tiszakécske- Kocsér 40-49, Kocsér-Kkfházi Öregfiúk 57—51, Tiszakécske- Nagykőrös 52-66. Varsóban a női öttusázók A női öttusázók idei negyedik Világ Kupa-viadalát rendezik meg a héten Varsóban. A lengyel fővárosban Füri Csilla, Kovács Irén, Köblő Emese és Kulcsár Ágnes képviseli a magyar színeket. A selejtezőt négy számban, két nap alatt rendezik meg, majd egynapos pihenő után fejezik be a vetélkedést. Megköszönték a vendégek A szombaton lejátszott Bajai Tsz SK-Kerekegyháza megyei I. osztályú labdarúgó találkozót sokáig emlegetik majd a szurkolók. A hazaiak végigtámadták a kilencven percet, de csak 1-0-ra vezettek. Tucatnyi százszázalékos ziccert ügyetlenkedtek el, a legnagyobb egyenesen futbal- lantológiába illő volt. A sokadik bajai támadás után Vaits ugrott ki a védők közül és senkitől sem zavartatva középen két méterről a teljesen üres kapu fölé emelte a labdát. Mint eddig oly sokszor a fociban, a kihagyott helyzetek ezúttal is megbosszulták magukat. Az utolsó percben szerencsés körülmények között egyenlítettek a vendégek, s a mérkőzés lefújása után megköszönték az ajándék pontot. 1958, SVÉDORSZÁG A labdarúgó vb-k története (6.) Sokan azt mondják, ha nincs 1956, s az Aranycsapat együttmarad, úgy kárpótolhatta volna magát - és persze szurkolóit - a négy évvel korábbi kudarcért (mert akkor a vb-ezüstöt mindenki annak érezte). Ám az együttes szétszéledt, s a korábbi törzstagok közül csupán hárman maradtak meg a svédországi tornára: Grosics, Bozsik és Hidegkúti. Persze az is igaz, hogy az újak is klasszisok voltak, ennek a csapatnak sokkal tovább kellett volna jutnia. Csakhogy már első mérkőzésükön 1-1-et értek el a walesiek ellen, a válogatott az ötödik percben szerzett Bozsik-góllal el is lőtte minden puskaporát. A folytatás még rosszabbra sikeredett, a házigazda svédektől kikaptunk, 0-2 után a 77. percben Tichy már csak szépíteni tudott. így aztán hiába vertük biztosan, 4—0-ra Mexikót, pontegyenlőség alakult ki a csoport második helyén, így Wales ellen újból pályára kellett lépnünk. És újra nem tudott Baróti Lajos csapata élni a lehetőséggel. Bár Tichy vezetést szerzett, a második félidőben a brit együttes előbb egyenlített, majd Grosics hatalmas hibája után - hátvédtársa helyett az ellenfél csatárához gurította a labdát - a győzelmüket és a magyarok kiesését jelentő gólt is megszerezték. Ahogy mindegyik világbajnokság, úgy ez is szolgált jó néhány meglepetéssel. Például azzal, hogy bár mind a négy brit csapat eljutott a vb-re, a négy közé egyik sem fért be, sőt, az angolok, pont úgy, ahogy mi, már a csoportmérkőzésken elvéreztek. Az igazi szenzációt azonban a döntő hozta. Egyrészt azzal, hogy a svéd szurkolók már a harmadik percben azt remélhették, hogy Brazília ismét hoppon marad. Végül azonban fordult a kocka, s a vb-döntők történetének leggólgazdagabb fináléjában mégis a dél-amerikai együttes nyert. Idegen földrészről elhoznia a kupát - ez sem addig, sem azóta nem sikerült senkinek. Végül egy szó a finálé hőséről, egy 17 éves legényről, aki két gólt lőtt s egy továbbit előkészített. Talán ismerős a neve: Pelé. A döntő: Brazília-Svédor- szág 5-2 (2-1). Góllövők: Vavá (9., 32.), Pelé (55., 90.), Zagalo (68.), illetve Liedholm (3.), Simonsson (80.). A győztes csapat: Gilmar, D. Santos, Bellini, Orlando, N. Santos, Zito, Didi, Garrincha, Vavá, Pelé, Zagalo. A gólkirály: Fontaine (francia, 13 gól). TUDÓSÍTÓINK «jelentik Vadkerten a rangadó két pontja • A megyei III. osztályban a szentkirályi Józsa bűvöli a labdát két Knorr Bremse-játékos között. Asztalitenisz A Bács-Kiskun megyei női csapatbajnokság végeredménye: 1. Kecskeméti Spartacus 111., 2. Soltvadkerti TE, 3. Kiskőrösi Kaméleon II., 4. Soltvadkerti TE II. A férfi csb. végeredménye: 1. Kecskeméti Sp. 11., 2. Tiszakécskei VSE, 3. Kerekegyháza II., 4. Soltvadkerti TE, 5. Kiskunfélegyházi Credo 111., 6. Kiskunhalasi Közút II., 7. Kiskunmajsa II., 8. Kiskőrös. Birkózás Marcaliban rendezték meg a diáb B-korcsoportos kötöttfogású magyar bajnokságot. A megyebeli birkózók eredményei, 33 kg: 2. Benkő A., 4. Benkő L. (mindkettő Bocsa), 41 kg: 1. Horváth András, 50 kg: 1. Schmél Attila (mindkettő KSC), 55 kg: 2. Kálóczi (KSE KAGE), 66 kg: 2. Bánó, 73 kg: 1. Szabó István (mindkettő KSC). A csapatversenyben: 1. Vasas 45, 2. KSC 26 ponttal. NB Il-es női mérkőzés: Jánoshalma-Lajosmizse 40-20 (22-8). Jánoshalma, 250 néző. Vezette: Fekete, Tárnok. Bajnokesélyeshez méltó játékot produkált a Jánoshalma, gyors, tetszetős megoldások sorozatát láthatták a szurkolók. Az első félidőben Borosné és Romsics játszott kiemelkedően. Szünet után még jobban ment a hazai csapatnak, Juhász és Vasas góljainak örülhetett a nézősereg. Hatvan perc alatt 60 gól esett, ami igen ritka a női kézilabdában. A fiatal lajosmizsei gárda kitűnő partner volt a kézilabdagálán. Ha a csapatuk együtt marad, biztos, hogy rövid időn belül sok sikert ér el. Kitűnt: dr. Borosné, Juhász, Romsics, Vasas, illetve Lénárt, Bujdosó. NB Il-es férfimérkőzés: Soltvadkerti TE Poli Farbe-Du- tép Delfin SC 21-19 (9-9). Soltvadkert, 150 néző. Vezette: Márki, Papp. STE: Nehéz- Duchai 2, Font G. 5, Tótyik 8, Font L. Haszilló 3, Lekrinszky 1. Csere: Barta 1, Mihók 1, Barcsik, Barna, Vízi (k). Edző: Szekeres László. Dutép: Molnár- Sári 4, Czig- léczky 5, Terbe 1, Tóth 4, Visky A. 1, Ivanics 3. Csere: Pásztor 1, Borics, Visky M„ Czenczik, Bán (k). Edző: Kalmár Jenő. Mind a két csapatból hiányzott két nagy név, dr. Pétervári és Korsós. Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, fordulás után a Vadkert 4-5 góllal vezetett. Összességében az idei leggyengébb formáját produkáló hazai csapat biztosan nyert a Dutép ellen. Megyei férfibajnokság: Kiskunhalas-Hercegszántó 34— 25, Tiszakécske-Dávod 22-39, Bácsalmás-Gara 39-24, Kiskunmajsa II.-Kalocsa 23—45, Kézilabda Kecskemét Mistrál-Kunszent- miklós 25-25, Tiszakécske II- Dávod 22-39. Kosárlabda A megyei férfi csapatbajnokság végeredménye: 1. Ka- póka-Filtermat Nagykőrös, 2. Bujdosó Tanya ML, 3. Sa-Mot KC Kecskemét, 4. GAMF DSK, 5. Kertészeti II., 6. Kecskemét BP., 7. H. Radnóti SE, 8. Kiskunfélegyházi ifj., 9. Kocsér, 10. Nagykőrösi KKK, 11. Edu Show Bt., 12. Kiskunfélegyházi öregfiúk, 13. Kun- szentmiklós, 14. Kertészeti I., 15. Kiskunhalasi KC, 16. Uni- ver KSE kadett Kecskemét, 17. Kiskőrösi SC. A legeredményesebb pontszerző: Szolnoki Attila lett (Radnóti SE) 863 ponttal. A legjobb tripladobó: Szabó Ferenc (Bujdosó Tanya), 64 dobás Megyei III. osztály, Északi csoport: Haita II.-Kaskantyú 3-0, Dunavecse-Kunszentmik- lós II. 3-2. Keleti csoport: Knorr Bremse-Szentkirály 0-2, Kiskunfélegyházi Vasutas-Halasi Csillagok 13-0, Jászszent- lászló-Tázlár 2-2, Szank-Bu- gac 0-2. Déli csoport: A Bát- monostor-Old Boys elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg. Bácsbokod-Hercegszántó 2-1, Érsekcsanád-Tataháza 6- 1, Csávoly-Borota 0-2, Csá- talja-Nagybaracska 1-2, Felső- szentiván-Rém 3-0, Mada- ras-Bácsborsódi Medosz 4-0. Labdarúgás Nyugati csoport: Újtelek-Gé- derlak 1-2, Öregcsertő-Érsek- halma 1-2, Ordas-Miske 6-2, Imrehegy-Dusnok II. 2-3, Foktő-Úszód 0-3, Dunaszent- benedek-Homokmégy 2-1. Bácsalmáson a gyermeknap alkalmából rendezett labdarúgótornán a helyi Focisuli veretlenül nyerte el a győztesnek felajánlott serleget. Á további sorrend: 2. Kalocsa, 3. Kiskőrös, 4. STE. A különdíjat kapott játékosok: Rohoska I. (Kiskőrös), Tihanyi Cs. (Kalocsa), Bodrogi T. (Bácsalmás). Ökölvívás A thaiföldi fővárosban zajló amatőr ökölvívó Világ Kupán szép magyar sikerek születtek. Két magyar bokszoló győztesen hagyta el a szorítót. A világbajnoki címmel büszkélkedő Kovács István (54 kg) thaiföldi, Béres Zoltán (81 kg) pedig szlovén ellenfélnél bizonyult jobbnak. Úszás Békés megye nyílt uszonyos és búvárúszó bajnokságán a Kecskeméti Vízmű Búvár Klub eredményei, gyermek krcs, uszonyos úszás, 100 m: 1. Nagy Gergő 1:13,30, 3. Galambos 1:20,56. 200 m: 2. Nagy 2:51,89, 3. Galambos 2:53,50. 400 m: 1. Nagy G. 5:56,32, 2. Gyurik 5:58,62, 3. Galambos 5:58,81. 4x100 m váltó: 1. Kecskeméti Vízmű Búvár Klub (Nagy, Gyurik, Csépe, Galambos) 5:25,57. • Font, a vadkertiek játékosa célozza meg a Dutép kapuját. Mészáros marad? Zajlik az élet a bajai női kosárlabda csapat háza táján. A síri csendben véghezvitt edzőváltás után Nagyváradra utaznak az egyesület vezetői, ahol Mészáros Annamária szerződésének hosszabbításáról tárgyalnak. Azt szeretnék elérni, hogy a csapat „gólkirálynője” és legértékesebb játékosa továbbra is a Sugovica partján folytassa pályafutását. Cserénfai krossz Június 18-19-én Cserénfára figyel a krosszvilág. Ekkor rendezik meg a 125 köbcentiméteres kategóriában a világbajnokságot, amelyen már biztos, hogy négy magyar rajthoz állhat, de még két hazai versenyző is ott lehet a résztvevők közt. GAMF-győzelem A GAMF rögbicsapatát NB I-es bajnoki mérkőzésen fogadta a tavalyi bajnok Zöld Sólymok együttese. Ä találkozó Novák Attila pontos rúgásainak köszönhetően 12-6-os kecskeméti győzelmmel zárult. A GAMF két fordulóval a vége előtt harmadik helyen áll. Veterán teniszező A hét végén Budapesten megrendezett veterán Makrotrend Kupa teniszversenyen a kecskeméti dr. Szelei Zoltán a harmadik helyen végzett. Tájfutó siker A Vas megyei Káldon rendezték meg a tájékozódási futók országos egyéni éjszakai bajnokságát. A sérüléssel bajlódó kalocsai Vancsik Nándor a 21E kategóriában az előkelő ötödik helyen végzett. Fehér ezüstje A ballószögi terepíjász Fehér Péter ezúttal Velencén szerepelt. Az országos vadászversenyen mindössze egy pont hátránnyal szorult a második helyre az MTVE színeiben induló megyebeli sportoló. Körmendé a kupa A férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében a hazai pályán szereplő Körmendi KC 68-67 (38-36)-ra nyert a Szolnoki Olajbányász ellen. Wendlinger otthon Hétfőn este a nizzai Saint Roch kórházból orvosi repülőgépen hazaszállították Innsbruckba Karl Wendlinger osztrák Forma-l-es pilótát, aki május 12-én a Monacói Nagydíj edzésén szenvedett súlyos balesetet. Az innsbrucki klinikán újabb vizsgálatoknak vetik alá a pilótát, majd megkezdődhet a rehabilitáció. Visszatérők A műkorcsolyázás hívei az idén sok világnagyság visszatérésének örülhettek. Újból az amatőrök között lépett jégre többek között Katarina Witt, Viktor Petrenko és a Jekatye- rina Gorgyejeva, Szergej Grinykov kettős. Az amerikai Kristie Yamaguchi is újra az amatőrök között kíván szerepelni, de meglepő módon. Az amerikai olimpiai bajnoknő ugyanis az 1998-as naganói ötkarikás játékokon párosban akar szerencsét próbálni. MA KOSÁRLABDA A Harlem Globetrotters amerikai férfi kosárlabda együttes vendégszereplése, Kecskemét, Szabadság tér, 15.30 óra. A világhírű kosarazok szabad téri pályán mutatják be tudományukat a megyeszékhelyen. A kosárlabda-show a 12 órakor kezdődő középiskolás derbivel kezdődik, majd ezt követi a sportág virtuózainak föllépése.