Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-06 / 131. szám
1994. június 6., hétfő ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT 7 A fegyverkovácsok csatája 1944-ben nem volt kétséges, hogy ki nyeri meg a második világháborút. Bár a tengelyhatalmak - élükön Németországgal, még fél Európát megszállás alatt tartották, mégis világossá vált, hogy a szövetségeseket nem lehet feltartani. Németország nemcsak a katonai létszám szempontjából, de gazdasági téren sem tudta ellensúlyozni ellenfeleit. Németország 1943-ban 13,8 milliárd dollárt, míg az USA 37,5, a Szovjetunió 13,9, Nagy- Britannia 11,1 milliár- dot szánt fegyvergyártásra. A tengelyhatalmak ugyanekkor csaknem 68 ezer repülőt gyártottak, addig a szövetségesek 167 ezret állítottak csatarendbe. Az antifasiszta koalíció fegyverkovácsai már ekkor megnyerték a háborút. S már csak a katonáknak kellett az Elbáig menetelniük, hogy 1945 nyarán találkozzanak a szövetséges csapatok. Előtte azonban a nyugati csapatoknak parta kellett szállniuk valahol és valamikor Franciaországban, melynek északnyugati partjainál német bunkerrendszerek vártak a támadóra. Sok millió embert és addig a világban egyedülálló hatalmas katonai technikát összpontosítottak a partaszál- lásra készülők Dél-Angliában. Összesen 12 837 repülő várt bevetésre, míg a németek 319 gépet tudtak csak szembeállítani. Elkövetkezett a D-nap, a normandiai partraszállás napja, mely éppen 50 évvel ezelőtt kezdődött. Összeállításunk erről a fontos csatáról szól. Barta Zsolt A DAGÁLY UTÁN, APÁLY ELŐTT Az időpont kiválasztása HITLER AZNAP VESZTETTE EL NYUGAT-EURÓPÁT Partraszállás a D-napon Normandiában • Partraszállás után indulás Normandia belsejébe. Bonyolult elhatározás volt a „D” nap és „H” óra megválasztása - azé a percé, amikor a vezetőhajó eléri a partot. Sok más időzítést kellett ettől az időponttól visszafelé számítva kidolgozni. Abban állapodtunk meg, hogy holdfénynél közelítjük meg az ellenséges partvidéket, mert ez mind hajóink, mind ejtőernyőseink számára segítséget jelent. A „H” óra előtt egy rövid ideig napvilágra is szükség volt, hogy a kis hajók felvonulása rendben és a fedező bombázás pontosan történhessen. Amennyiben azonban a hajnal és a „H” óra közötti időköz túl hosszú lenne, akkor az ellenségnek több ideje lenne arra, hogy felocsúdjon meglepetéséből és tüzeljen csapatainkra partraszállás közben. Azután itt volt az apály és dagály kérdése. Ha dagálykor szádunk partra, akkor a víz alatti akadályok gátolják a part megközelítését, ha apálykor kötünk ki, akkor a csapatoknak (Részlet Dwight D. Eisenhower Keresztes Háború Európában című visszaemlékezéséből.) Egy sereg ember fordult hozzám azzal a kéréssel, engedjem meg, hogy a kísérőhajók fedélzetére szálljon, hogy tanúja lehessen a támadásnak. A brit miniszterelnök is azok között volt, akiktől megtagadtam az engedélyt.... Ő erre teljes szabatossággal az válaszolta, hogy ugyan a két kormány által rám ruházott hatalomnál fogva én vagyok a hadművelet egyedüli parancsnoka, Az események 50. évfordulóján a francia partoknál ismét összegyűlnek az egykori harcok résztvevői, hogy ünnepségek, s hadijáték keretében emlékezzenek meg a D-napról. Amerikáhosszú utat kell megtenniük az exponált partszakaszon. Sok más tényezőt is figyelembe kellett venni, ezért végül úgy döntöttünk, hogy három órával a dagály előtt kötünk ki. A keleti és nyugati partok között az apály és dagály negyven percnyi eltérést is mutatott, és a brit szektorok egyikében egy víz alatti zátony rejtőzött. Mindegyik szektor számára más „H” órát kellett megállapítani és ez az egyik helytől a másikig nyolcvanöt percnyi eltérést is mutatott. Az összes megkívánt feltételek minden holdhónapban csak három napon át álltak fenn. Az Eisenhower tábornok számára előirányzott határidő, azaz május 31. után az első ilyen háromnapos időszak június 5-6-7-ére esett. (Ezt írta Wintson S. Churchill, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke a partraszállás időpontjának a kiválasztásáról A második világháború című könyvében) ez a hatalom azonban nem foglalja magában a brit szervezet feletti adminisztratív ellenőrzést. Ezt mondta: „Mivel ez így van, nem tartozik az ön feladatai közé, kedves tábornokom, hogy eldöntse, kikből álljon pontosan Őfelsége egy-egy hajórajának személyzete. így azt - folytatta meglehetősen agyafúrtan -, ha egy hajó személyzetének jóhiszemű tagjaként hajóra szállók, önnek nem áll hatalmában megakadályozni.” ból, Kanadából, Angliából tízezrek zarándokolnak el újra a híres normandiai 5 partszakaszra, hogy felidézzék emlékeiket, megemlékezzenek az elesett bajtársak sírjánál. A nonnandiai partraszállás, az Overlord-hadművelet, a D- nap, a világtörténelem egyik legnagyobb és a II. világháború szempontjából sorsdöntő csatája 1944. június 6-án kezdődött. A D-nap előkészítése azonban már 1940-ben megkezdődött, amikor a megsemmisítő dunkerque-i vereség után Churchill ezt mondta: „Anglia folytatja a harcot... ha kell, akkor évekig... akár egyedül is... Vissza fogunk menni!” Miért döntöttek Normandia mellett? A második front megnyitásának gondolatát a hadihelyzet alakulása először 1941 nyarán vetette fel. A Hitler által megtámadott Szovjetunió szorongatott helyzetében Sztálin fordult 1941. július 18-án Churchillhez, kérve az európai partraszállás lehetőségét, amely mentesítené az akkor már súlyosan vesztes Vörös Hadsereget. A franciaországi partraszállás tervét azonban csak 1943 nyarára dolgozta ki a Legfelsőbb Szövetséges Főparancsnokság Mór- gan tábornok vezetésével, s ezt a tervet augusztus 17-én Quebecben Churchill és Roosevelt is megvitatta. Ekkorra a szövetségeseknek - 1940-hez viszonyítva - már kellő tapasztalat és megfelelő haditechnika állt a rendelkezésére, s a partraszállási hadművelet előtanulmányai is megkezdődtek a norvég, illetve francia partoknál. Kevéssé köztudott, de az európai partraszállást illetően több helyszín is szóba került az előkészületek során: a hollandiai és belgiumi partszakasz éppúgy, mint a do- veri szoros, a Somme és Szajna torkolata közötti parti sáv, továbbá a normandiai és bre- tagne-i partvidék. Az előnyök és hátrányok mérlegelése után végül a választás lehetősége csakhamar a doveri szorosra és Normandiára szűkült. Morgan tábornok tanácsadói Norman- diát ajánlották, mert itt lehetett a legnagyobb remény a sikerre. A német védelmi berendezések itt nem voltak kiépítettek és megerősítettek, mint Calais térségében. Ugyanakkor ezen a 80 km-es homokos partszakaszon nem volt olyan kikötő sem, amely képes lett volna egy nagy inváziós hadsereg hajóit fogadni, s az utánpótlást ezáltal biztosítani. A gyenge pont A német vezérkar ezért ezen a partszakaszon nem is vont össze jelentősebb erőket, s a francia partoknál kiépített erődrendszert is meglehetősen szegényes fegyverzettel védték. Hitler és környezete ugyanis meg volt győződve arról, hogy a partraszállásra csak a Dover-Calais közötti rövid és összeszűkülő csatornaszakaszon kerülhet sor. A körülményeket és az esélyeket - valamint a mesterséges kikötők teremtette technikai lehetőségeket mérlegelve - a szövetségesek a legnagyobb titoktartás mellett mégis Normandia mellett döntöttek. 1943 novemberében a teheráni konferencián Churchill és Roosevelt már Sztálin társaságában állapodott meg abban, hogy a szövetségesek 1944. májusában Észak- Franciaországban hajtják végre a partraszállást, s ezzel egy- időben a szovjet csapatok is támadást indítanak a keleti fronton, hogy megakadályozzák a német erők átcsoportosítását a nyugati frontra. Az inváziós erők főparancsnokát - Eisenhower tábornokot - 1943. decemberében nevezték ki. Ő korábban az észak-afrikai, majd az olaszországi partraszállásoknál szerzett érdemeket és tapasztalatokat. Az elkövetkező hónapok egyeztetései és számos módosító javaslat kidolgozása után a hadműveleti terv végleges formája 1944. áprilisára alakult ki, s a D-nap végső időpontját május 31-re tűzték ki. A tervek megvalósítására az angol Montgomery tábornoknak, a szá- razföldi erők főparancsnokának két hadsereg, a Dem- sey tábornok vezette 2. brit, valamint a Bradley tábornok vezette 1. amerikai hadsereg állt rendelkezésére. A későbbiekben még két hadsereg alakult, s vett részt a harcokban, az 1. kanadai Crerar és a 3. amerikai hadsereg Patton tábornok parancsnoksága alatt. A normandiai tengeri deszant-hadművelet tervei szerint Montebourg és az Ome folyó közötti 80 km-es partszakaszon 5 hadosztálynak kellett csaknem egyidejűleg partraszállnia. Az 1. amerikai hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a számára kijelölt térségben - a két partszakasz fedőneve Utah és Omaha volt - az első nap végére foglaljon el egy 40-km széles, 8-16 km mély hídfőt, s egyesüljön a légide- szantként ledobott két ejtőernyős hadosztállyal. A 2. angol hadsereg feladata pedig az volt, hogy három hadosztálynyi erővel szálljon partra Caentől északra, s a mintegy 50 km-es harcvonalon egy ejtőernyős hadosztály támogatásával 10- 16 km mélységben foglalja el a partvonalat. Az eredeti tervekhez képest minderre hat nappal később, 6-án hajnalban került sor, miután Eisenhower a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére is a támadás mellett döntött. Valószínűsíthető, hogy a partraszálló járművek, a kereskedelmi és hadihajók száma meghaladta a hatezret, s ebben a számban nincsenek benne a „kacsák”, az úszó harckocsik. Az 58 konvojban haladó hajókon, a D-napon összesen 1500 harckocsi, s mintegy 176 ezer katona indult a La Manche csatornán át a francia partok felé. De ezen a napon a szövetségeseknek az inváziós erőkhöz beosztott szárazföldi, tengerészeti és repülőállományának a létszáma összesen 2 876 439 tiszt és közlegény volt. Ehhez a létszámhoz csatlakoztatható az a létszám is, amely az Egyesült Államokban állt készültségben, hogy szükség esetén felszerelésével együtt behajózzon és a térségbe induljon. Meglepetés a levegőből A kora hajnali órákban az előkészítés feladatát végző légi deszant keretében további 18 ezer katonát dobtak le ejtőernyővel (vagy vitorlázó csapat- szállítókon érkeztek), s a becslések szerint a csapatok szállításában, a terület légi biztosításában illetve bombázásában több, mint 20 ezer repülőgép és mintegy 3500 vitorlázógép vett részt. A németek aludtak A németeket a támadás meglepetésszerűen érte a hajnali órákban, de fegyvereik és felszerelésük amúgy sem volt alkalmas egy ekkora méretű támadás elhárítására. Az Omaha partszakaszt kivéve a támadók nem is ütköztek érdemleges ellenállásba, s a későbbiekben, a nap folyamán végrehajtott német ellenlökések sem bizonyultak eredményesnek. A hajókon, repülőgépeken a helyszínről tudósító újságírók már a délelőtt folyamán sikerekről számolhattak be, s maga Eisenhower 9.33-kor jelentette be a rádióban a partraszállás tényét. Hitler és törzskara meglepetéssel értesült a támadásról. Ä Führer még délután is azt hitte, hogy csupán elterelő hadmozdulatról van szó, s a főcsapás Calais térségében várható. Ezért nem is adtak parancsot az ott állomásozó, megerősített egységek átcsoportosítására. A szövetségeseknek azonban a gyors, a meglepően kevés véráldozattal járó sikereik ellenére sem a terveknek megfelelően sikerült stabilizálniuk a hídfőállásokat, s a nap folyamán a tervezett összefüggő arcvonalat sem sikerült létrehozniuk. S ha a német hadvezetés nem ragaszkodott volna sorsdöntő tévedéséhez, valószínűleg szorult helyzetbe kerülhettek volna a támadók. Jellemző a támadás váratlanságára, hogy a D-napot megelőzően Rommel - aki a védelmet irányította - visszautazott Németországba, felesége születésnapjára. Voltaképpen csak megnehezíthették a szövetségesek hadmozdulatait, de ellentámadásra már nem volt erejük. Ä „leghosszabb napot” - ahogy Cornelius Ryan is írta Rommelt idézve világhírű könyvében - az angolszász erők győzelemmel fejezték be, s az elkövetkező hetekben - ahogy azt a haditerv is előirányozta, megnyílt az út a kontinens belseje felé. EISENHOWER NEM ENGEDTE Churchill menni akart Megemlékezés félévszázad után • A kanadai kerékpáros katonák fejük felett tartva a jármüvet szállnak partra. HÓDÍTÓ VILMOSNAK SIKERÜLT, NAPOLEON MEGHÁTRÁLT A csatornaátkelés győztesei és vesztesei Sok tízezer évvel ezelőtt, amikor az Atlanti-óceán és az Északi-tenger még nem vájta ki a Csatornát, a kőkorszak embere gyalogszerrel átkelhetett Angliába. Amióta pedig ez nem lehetséges (nem úgy mint ma, a „csalagút” jóvoltából), a történelem során több kísérlet is történt - sikerrel vagy anélkül - a Csatornán való átkelésre, de az Overlord hadművelettel ellentétes irányban. Julius Caesar először Krisztus előtt 55-ben indult Angliába 80 hajójával és 8000 emberével, de a rossz időjárás visszafordulásra kényszerítette. Egy évre rá tízszer akkora flottával és 40 000 emberrel újból nekivágott és sikeresen partra- szállva négy évszázadra megalapozta a római uralmat a brit szigetek fölött. 1066-ban a normandiai Hódító Vilmos szállt partra expe- díciós hadseregével Angliában, és aratott döntő győzelmet Has- tingsnál II. Harold király fölött. Ezután kudarcok vagy meg sem kísérelt inváziók sora következett. 1588-ban II. Fülöp spanyol király félelmetes hajóhada, a Nagy Armada el sem jutott az angol partokig - még Calais kikötőjében megsemmisült. Napoleon a XIX. század első éveiben hatalmas inváziós sereget vont össze Boulogne térségben, de végül is letett az angliai partraszállásról, talán mert Aboukir óta túlságosan tisztelte az angol flottát, talán mert nem ismerte fel egy forradalmian új találmány, a gőzhajó jelentőségét. Nem egészen 140 évre rá pedig Hitler nem merte elindítani az „Oroszlánfóka” fedőnevű hadműveletet, vagyis Anglia elözönlését, mert előzőleg nem tudta kivívni a légifölényt, pedig állítólag bombázóinak csak néhány hétig kellett volna kitartani, hogy sikert érjenek el.
