Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-28 / 150. szám

1994. június 28., kedd 11 Sport SPORTLÖVÉSZET Remekelt az utánpótlás VILÁGBAJNOKI ÖLTÖZŐFOLYOSÓ Fociörömök és csalódások • Chapuisat, a svájciak erőssége volt az előző mérkőzéseken. Két rangos versenyt is ren­deztek az elmúlt napokban. A Kecskeméti Lövész Sportegye­sület versenyzői remekül szere­peltek. A Budapest-bajnoksá- gon, a felnőttek 60 lövéses sza- badpisztolyos számában Szabó László a 2. helyet szerezte meg 556 körrel, a légpisztolyosok versenyében pedig a 4. helyen végzett 575 körrel. A juniorok légpisztolyos számában: 1. Szász Csaba (edzője: Szabó Fe­renc) 572 körrel. A kecskemétiek eredményei az országos juniorbajnokságon, A negyedik helyen végzett Pozsonyban a magyar női kézi­labda-válogatott az első ízben megrendezett főiskolás világ- bajnokságon. A szlovákiai ese­mény zárónapján a magyar e- gyüttes Romániától szenvedett négygólos vereséget (25-21) a A CBS televíziós társaság a téli olimpiákat tekintve minden korábbinál nagyobb összeget fizet az 1998-as naganói játé­kok amerikai közvetítési jogá­ért. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke erről tájékoztatta a NOB vb tagjait azon a lausanne-i ülésen, amelyen a szerződés hivatalos megkötésére is sor került. A CBS szándékának komolyságát azzal is bizonyí­totta, hogy a megegyezés sze­Szombaton délután a nagy hőség ellenére is mintegy fél­száz egykori lila-fehér labda­rúgó gyűlt össze a városi sta­dion öltözőiben, hogy sok év múltán ismét mezt öltsön és pá­lyára lépjen a KTE 1973/74-es bajnoki évben szereplő NB III-as csapatának nosztalgia­mérkőzésén. A pályára lépett játékosok nagy többsége ugyan már az öt­venedik életéve felé közeledik, de amit még aktív játékos ko­rukban megtanított nekik Varga Béla edző, azt az egymás kö­zötti showmérkőzésen is bemu­tatták. Igaz, kissé lassabban, de hát így meg a szépszámban je­len lévő, immáron nyugdíjas korú szurkolóknak kedvezett, férfiak, légpuska, 60 m fekvő: 6. Kecskeméti LSE 1684, lég­pisztoly: 2. Kecskeméti LSE 1659 körrel. Egyéniben: 3. Szász Csaba 570 körrel. Kisöbű sportpuska, 60 fekvő: 4. Kecs­keméti LSE 1733, kisöbű sport­puska 3x40 lövés: 3. Kecske­méti LSE 3363 körrel. Egyéni­ben: 1. Béla Tamás (edzője: Szabó Ferenc) 1142 körrel. Sportpisztoly, 30x30 lövés: 4. Szász Csaba 546 körrel. Béla Tamás és Szász Csaba már biz­tos tagja a világbajnokságon szereplő válogatott keretnek. bronzhelyosztón. A csapat leg­jobb góldobói egyben az őszi Európa-bajnokságra készülő „nagyválogatottnak” is a tagjai. Az elsőséget a szlovákok sze­rezték meg, miután a döntőben 18-13-ra legyőzték Csehország válogatottját. rinti tekintélyes summa, 375 millió dollár első részletét - 56,25 millió dollárt - már kifi­zette. A korábbi legnagyobb összeget az ABC áldozta. Az 1988-as játékok eseményeiről 309 millió dollár ellenében közvetített Calgaryból. A nyári olimpia mindene­setre továbbra is tartja vezető szerepét, hiszen az NBC 456 millió dollárt fizet az 1996-os atlantai ötkarikás versenyek amerikai közvetítési jogáért. akik megromlott látásukkal, könnyebben követhették Bohá- csék trükkjeik. Az eredmény végül is 6-4 lett, a húsz éve az NB Il-ben ötödik helyen végzett nosztalgi­acsapat javára, melyből Pro- handa kétszer, Komáromi, Gyorsa, Florváth F. és Virágh egyszer talált a hálóba, míg az ellenfél, fiatalabb „öregfiúk” közül Kasza és Bohács Jenő is kétszer volt eredményes. Bár a szaharai forróság és a százperces játék ugyancsak megviselte az egykori arany­lábú játékosokat, akik a mérkő­zés után a baráti kör és Pincés István, KTE-elnök jóvoltából fehér asztalnál idézték fel a húsz év előtt történteket. Nyilatkozatok a Svájc-Ko- lumbia (0-2) mérkőzés után: Roy Hodgson svájci szövet­ségi kapitány:- Nem csalódtam együtte­semben, bár el kell ismernem: a kolumbiaiak nagyon jól játszot­tak. Mi nem szándékosan fut­balloztunk védekező felfogás­ban, hanem a kolumbiaiak kényszerítettek rá. Úgy érzem, mindkét félidő a szokottnál ki­csit tovább tartott, s ez szá­munkra nem volt kedvező, mert a ráadásban kaptuk a gólokat. Nem volt szerencsénk sem, mert a második játékrész hajrá­jában egyenlíthettünk volna, de csatárunk, Stephane Chapuisat kihagyta legnagyobb lehetősé­günket. De ilyen a legjobbakkal is előfordul. Francisco Matur ana, a tá­vozó kolumbiai kapitány:- Számunkra már nem volt igazán tétje ennek a mérkőzés­nek, s ez érződött is játékosaim teljesítményén. Végre felszaba­dultan futballoztak, megmutat­ták, hogy valójában mire képe­sek. Nyolc szép évet töltöttem el a válogatottnál, de úgy gon­dolom, eljött az ideje, hogy tá­vozzak. A csapat tele van jó já­tékosokkal, ezért az utódomnak lesz mire építenie. Nyilatkozatok az Egyesült Allamok-Románia (0—1) mér­kőzés után: Bora Milutinovics, az Egye­sült Államok válogatottjának szakvezetője:- A mostani vereség mellett egy győzelmet és egy döntetlent is elkönyvelhettünk, szereztünk négy pontot, ezzel valószínűleg továbbjutunk. A letörtség he­Világbajnoki aranyköpések Minden világbajnokságnak természetesen megvannak a maga nagy esetei. Természete­sen lajstromozzák az úgyneve­zett „aranyköpéseket” is. íme, az utóbbiak közül néhány a DPA német hírügynökség válo­gatásában: „Ez egy vicc!” - Jackie Charlton minősítette így a FIFA döntését, amelynek ér­telmében a norvégok ellen nem ülhet le a kispadra, amellett pénzbüntetést is kell fizetnie. „Argentínában ismét kitört a járvány: a Maradonitisz és a Maradona-láz” - mondta Diego Maradona, amikor arról fag­gatták, miért "nem akar újra kül­földre szerződni. „Köpök rájuk, akkor is to­vábbjutunk!” -jelentette ki Ar- rigo Sacchi. az olasz válogatott szövetségi kapitánya az őt ért itáliai sajtókritikákra vála­szolva. A világbajnokság csoport- mérkőzései hamarosan véget érnek. Kedden a B- és az E-cso- portban is befejeződnek a küz­delmek. A két csoportban jócs­kán eltérő a „felállás”. Míg a B-ben az egyik párban az első­ségért, a másikban pedig a kie­sés elkerüléséért küzdenek a csapatok, addig az E-ben még mind a négy együttes esélyes az első hely megszerzésére. Ezek közül a B-csoportból az Orosz- ország-Kamerun találkozó kü­lönösen izgalmasnak ígérkezik. Az egypontos afrikai csapat­nak nincs más választása: győz­nie kell, ha be akar kerülni a nyolcaddöntőbe. Az E-csoportban írország- Norvégia összecsapás lesz. Ezt az ütközetet nyugodtan lehet nevezni a „hosszú labdák csatá­jának”. A tét viszont óriási, hi­szen az E-csoportban még való­ban semmi sem dőlt el. Két for­duló után mind a négy együttes három ponttal áll, Mexikó és Ír­ország csak annyiban vannak kedvezőbb helyzetben, hogy lyett inkább az újabb felada­tokra kell összpontosítani. Anghel Iordanescu román szövetségi kapitány:- Azt hiszem, bebizonyítot­tuk, hogy a Svájc elleni vereség az elmúlt fordulóban csak kisik­lás volt. Az Egyesült Államok válogatottja nagyon nehéz el­lenfélnek számított, de csapa­tomnak sikerült minden tekin­tetben föléje kerekednie. A bolgár-görög (4-0) talál­kozó után a két szövetségi kapi­tány véleménye: egyformán egy-egy góllal töb­bet szereztek, mint Olaszország és Norvégia. Amelyik váloga­tott tehát veszít, három pontjá­val csomagolhat, míg a döntet­len az íreknek kedvezne. Az E-csoportban Olaszor­szág Mexikóval találkozik. A mindkét csapat számára sors­döntő összecsapás előtt az eu­rópaiaknak lehet félnivalójuk, ugyanis számos kulcsemberük sérülés miatt nem lehet ott a keddi mérkőzésen. Miguel Mejia Baronnak, a mexikói válogatott irányítójá­KÖVETKEZIK B-csoport, San Francisco, 22 óra: Oroszország-Kamerun (TV1, 22 óra, élő), Detroit, 22 óra: Brazília-Svédország (tVi, június 29-én 18 órakor összefoglaló), E-csoport: New York, 18.30: Írország-Norvégia (TV2, élő közv.), Olaszország- Mexikó 18.30 (TVI, június 29-én 15.15-kor összefoglaló). Dimitar Penev (Bulgária):- A nigériaiak elleni kiáb­rándító csapatjátékot feledtet­tük. Védelmünk temekül zárt. így azután a csatáraink lényege­sen felszabadultabban kombi­nálhattak, mint tették azt az első csoporttalálkozón. Alketas Panagoulias (Gö­rögország):- Ilyen játékvezetés után alig tudok mit mondani... A bolgá­rok két klasszisát, Kosztadino- vot és Sztoicskovot ma egysze­rűen nem tudtuk semlegesíteni. nak sokkal kevesebb a gondja. Az együttes ugyanabban az ösz- szeállításban kezd, amellyel le­győzték Írországot. A B-csoportban: Brazília- Svédország találkozó lesz. A „szambások” már a nyolcad- döntőben érezhetik magukat, de a skandinávok számára nagyon is komoly tétje van a záróössze­csapásnak. Ha a svédek kikap­nak, Kamerun pedig kétvállra fekteti az oroszokat, akkor az afrikaiaknak is ugyanúgy négy pontjuk lesz, akárcsak Tommy Svensson tanítványainak. A skandinávok magyar gyö­kerű játékosa, Anders Limpar néhány napja kijelentette, hogy szerinte Brazília legyőzhetetlen ezen a világbajnokságon. Bro- lin azonnal szembeszállt ezzel a véleménnyel: „Majd én megmu­tatom, hogy Limpar mekkorát tévedett!” Á kedden 22 órakor kezdődő detroiti összecsapás további magyar vonatkozása, hogy a sípot Puhl Sándor fújja, az egyik partjelző pedig Már­ton Sándor lesz. Kunszentiniklósi negyedik helyezés A chicagói serdülő kötöttfo­gású birkózó-világbajnokságon az első napon nem jutott érem a magyar fiataloknak. Bóna László (40 kg) és B áriák And­rás (65 kg) negyedik lett, Dob- róczi Zsolt (76 kg) ötödikként fejezte be a küzdelmeket, míg Turányi Ferenc (95 kg) hatodik. 1 isztujito birkózóközgyülés A Bács-Kiskun Megyei Bir­kózó Szövetség július 8-án 13 órától a KTE-pálya klubtermé­ben tartja tisztújító közgyűlését. A tanácskozást követően a vete­rán birkózók közös vacsorán vesznek részt. Vereség után szívroham és halál Kairói AP-jelentés szerint az egyiptomi fővárosban tanuló 24 éves nigériai diák, Ismail Ab- del-Qader országa válogatottja Argentínával szemben elszen­vedett 1-2-es vereségét köve­tően szívrohamban elhunyt. Maradona Tysont emlegeti Diego Maradona, az argenti­nok 33 psztendős középpályása pontosan ugyanolyan elkesere­dett hangon nyilatkozott a nigé­riaiak sportszerűtlenségeiről, mint tette azt 1990-ben, olasz földön. Akkor a kameruniak durváskodtak, így akadályozták meg a folyamatos dél-amerikai csapatjátékot - emlékeztetett Maradona vasárnapi nyilatkoza­tában. - Az eseménysorozat minősítésére csak egyvalaki vállalkozhatna: Mike Tyson, az amerikaiak ökölvívó-világbaj­noka - mondta. A románokat figyelmeztetik? Több válogatott szakvezetése tagadta már meg azt, hogy a sajtó képviselői (főként a tévé­sek) a hivatalos edzésen jelen lehessenek. A románok követ­kezetesen teszik ezt a vb-rajt óta. Emiatt azután rengeteg a panasz az európai csapatvezetés ellen. Goran Havik, a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos pasadenai megbízottja megunta a sajtó képviselőinek állandó reklamá­lását, és jelentést írt a FIFA amerikai „főhadiszállá­sára”. Javasolta, feddjék meg a román delegációvezetést. Először mennek A nemrég Magyarországon járt világhírű amerikai kosár­labdacsapat, a Harlem Globe­trotters dél-afrikai túrára ké­szül. A kosárlabdazsonglőrök október 13. és 22. között tarta­nak több bemutatót a Dél-afri­kai Köztársaságban, ahol első­ként szerepel az amerikai profi kosárlabdacsapatok közül. A költségeket az Afrikai Nemzeti Sportalapítvány finanszírozza. Ideiglenesen visszahelyezik A Francia Olimpiai és Sport- bizottság békéltető tanácsa úgy döntött, hogy ideiglenesen visz- szahelyezi az Olympique Mar­seille labdarúgócsapatának el­nöki posztjára Bemard Tapie-t. Az együttesével megvesztege­tési ügyekbe keveredett francia politikus-sportvezető arra az egy hónapra kapta a felmentést, ameddig folynak a vizsgálatok és az egyeztető tárgyalások a közte és a francia labdarúgó- sport vezetése között felmerült vitában. Harding filmvásznon A filmvásznon is megtartja bemutatkozását Tonya Harding. A Nancy Kerrigan elleni táma­dásban érintett amerikai műkor­csolyázónő egy maffiatörténetet feldolgozó, „Breakaway” című mozialkotásban kap egy kisebb szerepet, amely egyben filmes debütálása lesz. • Bohács Jenő lába lendül lövésre, mögötte Gyorsa Zoltán. FŐISKOLÁS KÉZILABDA VB Negyedikek a magyarok Rekordösszeg az olimpiáért NOSZTALGIA-FOCIMECCS Csak a szépre emlékeztek A jegyzőkönyvekből SVÁJC­KOLUMBIA 0-2 (0-1) A-csoport, San Francisco, 83 769 néző, vezette: Mikkel- sen (dán). Gólszerzők: Gaviria (45. p.), Lozano (90.). Sárga lap: Knup (40. p.), Bregy (85.), illetve Gaviria (59.), Valderrama (62.). EGYESÜLT ÁLL.- ROMÁNIA 0-1 (0-1) Los Angeles, Rose Bowl- stadion, 93 300 néző, vezette: van der Ende (holland). Gólszerző: Petrescu (17. p.). Sárga lap: Harkes (4L p.), Clavijo (49.), illetve Radu- cioiu (63.), Petrescu (74.). Az A-csoport végeredmé­nye: 1. Románia 6 ponttal, 5- 5-ös gólkülönbséggel, 2. Svájc 4 (5-4), 3. Egyesült Államok 4 (3-3), 4. Kolumbia 3 ponttal 4— 5-ös gólkülönbséggel. Románia július 3-án, Los Angelesben játszik nyolcad­döntőt; Svájc július 2-án Was­hingtonban kísérli meg a leg­jobb nyolc közé kerülést. Az Egyesült Államoknak várnia kell, talán a legjobb csoport­harmadikok sorában tovább küzdhet. BLLGÁRIA­GÖRÖGORSZÁG 4-0 (1-0) D-csoport, Chicago, Sol­dier Field-stadion, 63 000 néző, vezette: Bujsaim (egye­sült arab emírségekbeli). Gólszerzők: Sztoicskov (5. és 56. p. - 1 l-esből), Lecskov (65.), Borimirov (92.). Sárga lapok: Hubcsev (17. p.), Ivanov (27.), Jankov (35.), Borimirov (85.), illetve Ale- xoudis (6.), Handzidis (43.), Mitropoulos (60.), Karagian- nis (71.). A D-csoport állása: 1. Ar­gentína 6 ponttal, 6-1-es gól- különbséggel, 2. Nigéria 3 (4— 2), 3. Bulgária 3 (4-3), 4. Gö­rögország pont nélkül, 0-8-as gólkülönbséggel. KEZDŐKÖR NAGY TÉTEKKEL Út a nyolcaddöntőbe vagy haza?

Next

/
Thumbnails
Contents