Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-28 / 150. szám

1994. június 28., kedd Pénz, vállalkozás, piac 9 AZ ÁRAMFOGYASZTÓK ÉRDEKÉBEN Új magyar találmány a villamosiparban A közelmúltban tartott kecs­keméti villamosipari szakmai napok alkalmából mutatták be a Tiszántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság szolgálati szabadalmát, a szimmetrizátort. Szakmai körökben is meglepe­tést keltett az újdonság, mivel az utóbbi évtizedekben az erős­áramú villamosipar nemigen rukkolt elő elvileg is alapvetően új találmánnyal, a fejlődést in­kább a rokon szakterületek - az elektronika és a korszerű anyag- technológia - eredményeinek alkalmazása jelentette. Úgy látszik, hogy mi magya­rok - akik az elektromosság el­terjedésének hajnalán számos világraszóló találmánnyal áll­tunk elő - ismét követjük a régi hagyományokat. De mi is az a szimrnetrizátor? A települések perifériáján vagy a tanyákon - a hálózati transzformátoroktól viszonylag távol - sűrűn előfordul, hogy a terhelés nem egyenletesen osz­lik meg a fázisok között, s ez egyes fogyasztóknál a szabvá­nyosnál alacsonyabb feszültsé­get - s például a színes televízi­ónál észlelhető üzemzavart - eredményez, másoknál pedig - a nagyobb feszültség miatt - a készülékek élettartamát csök­kenti. Az új energiatörvény arra ösztönzi az áramszolgáltatókat, hogy ezen változtassanak. A • A szimrnetrizátor a kecskeméti kiállításon. Jobbról az egyik feltaláló: Csató János villamosmérnök, műszaki főtanácsos. változtatás történhet a hálózat felújításával - nagyobb ke­resztmetszetűre - de ez igen drága. Egyhuszadnyi költséggel segíthet a problémán a hálózatra felszerelt szimrnetrizátor, amely a transzformátorhoz hasonlóan az indukció elvén működik, s a terhelés egy részét az egyik fá­zisról átirányítja a másikra. Az eddig elkészült szimmetrizáto­rok - minimális önfogyasztással - 10 kilowattnyi teljesítmény átcsoportosítására képesek. A berendezés alkalmazásával az eddig elhanyagolt fogyasz­tóknál is kis költséggel javítható az áramszolgáltatás színvonala. A szimrnetrizátor iránt már Olaszországban is érdeklődés mutatkozik. Bálái F. István Új raktáráruházai adtak át Kecskeméten • A korábbinál háromszor nagyobb területen - 1800 négyzetméteren - nyitotta meg a Tisza Fü- szért Standard Áruházát dr. Schagrin Tamás, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára Kecskeméten. A részvénytársaság ötszáz beszállítótól ötezer féle cikket kínál, mind a profi kereskedőknek, mind a lakosság részére. A 30 milliós beruházás korszerű hűtéssel, fűtés­sel ellátott munkahelye több, mint ötven dolgozónak. (Kép és szöveg: Méhesi Éva) JÚLIUS 1-JÉN NYÍLIK A SZIL-COOP Új bevásárlóközpont - diszkont-élelmiszerárakkal • A SZIL-COOP kétszáz személygépkocsit fogadó udvarán a kényelmes parkolás lehetőségét is biztosítja. Privatizációs hírek az ÁVÜ-ből Az ÁVÜ privatizációs ága­zati bizottságának jóváhagyá­sával, a Budaprint Állami Vál­lalat értékesítette Budafoki úti telekingatlanjának 1200 és 1400 négyzetméteres részeit a rajta lévő épületekkel együtt. A Pest Megyei Vendéglátói­pari Vállalat nyilvános pályázat útján megvételre ajánlja gyulai négyszobás üdülőjének tulaj- donjogát.^ Ehhez egyetértését adta az ÁVÜ. A 3 millió 760 ezer forintos vételár fejében csak készpénzt fogadnak el. Értékesíthető a Budapesti Lakásépítő Vállalat tulajdoná­ban lévő üzletrészek közül a Naegeli Form. Hungary Kft. nevű svájci-magyar vegyes vál­lalatban lévő 6,85 millió forin­tos üzletrész. Az ÁVÜ jóvá­hagyta, hogy a tulajdont Jürg Naegeli vásárolja meg. Érvénytelennek nyilvánította és új pályázat kiírására adott utasítást az Állami Vagyonügy­nökség a Provízió Rt. pályáza­tával kapcsolatban, formai ér­vénytelenség miatt. Szintén ér­vénytelen volt a Publica Rt. ál­lami tulajdonban lévő ötmillió forint névértékű, 1,11 százalé­kos tulajdoni hányadot képvi­selő részvénycsomag értékesí­tésére kiírt pályázat. A Hydea Tanácsadó Kft. az önprivatizációs program kere­tében értékesítette a Szegedi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft. kilencvenhét millió forint értékű állami tu­lajdonú üzletrészét. A vásárlók - egy belföldi befektető és a cég dolgozói - kárpótlási jegy­gyei fizetnek. Július elsejétől új bevásárló- központ várja a kecskeméti közönséget: az Izsáki út 2. szám alatt nyílik a SZIL-COOP bevásárlóközpont. A megyeszékhely legna­gyobb, ötezer négyzetméteres bevásárlóközpontja igénye­sen kialakított környezet­ben, komplex kínálattal, de továbbra is diszkontárakkal várja a vásárlókat. A Szilvási József, Szilvási Ferenc és Szilvási Zoltán társ- vállalkozásaként nyíló SZIL-COOP-ban kétezer-öt­száz négyzetméteres alapterü­leten fekszik az élelmiszerek áruháza. A rendkívül széles kínálatban a hús- és hentes­árutól, a friss baromfihústól a tejtermékekig az élelmiszerek teljes skálája megtalálható. Különlegesen gazdag kínálat jellemzi a tejtermékeket, és friss zöldség-gyümölcsből, il­letve a SZIL-COOP saját pék­süteményeiből is nagy válasz­ték várja a vásárlókat. A káni­kulai nyári kínálatban egyebek között mintegy harmincfajta üdítőből választhatunk - ter­melői árakon. A bevásárlóközpontban - mindezeken túl - negyven da­rab, különböző profilú, ki- sebb-nagyobb szaküzlet kü­lönféle termékeket és szolgál­tatásokat nyújtó shop bővíti a valóban komplex kínálatot. Nőttek az ipar termelői árai Az ipar termelői árai ez év áp­rilisában 9,7 százalékkal voltak magasabbak, mint 1993 áprilisá­ban - állapítja meg a KSH legfri- sebb jelentése. A belföldi értéke­sítés árszínvonala 8,6 százalék­kal, az exporteladásoké pedig 13,2 százalékkal emelkedett az elmúlt 12 hónap során - ez gya­korlatilag az összességében 13 százalékos forintleértékelés kö­vetkezménye volt. Az elmúlt egy év folyamán az ipar ágazatai közül a legmaga­sabb, 10,6 százalékos árnöveke­dés a feldolgozóiparban valósult meg. 16,4 százalékkal nőtt az élelmiszerek, italok és dohány- termékek ára, legkevésbé 6,3 százalékkal a textil-, ruházati-, bőr- és szőrmeipari termékeké. Az idei év első négy hónapjá­ban a termelői árak és a belföldi értékesítés árai 4,5 százalékkal, az exportárak pedig 4,4 száza­lékkal nőttek. Az év negyedik hónapjában 1 százalékkal drá­gultak a belföldön értékesített termékek, ez kétszerese az 1993. áprilisi adatnak. A mezőgazdaságban a terme­lői értékesítések árai 29,3 száza­lékkal emelkedtek. Ezen belül a zöldségek ára 13,1 százalékkal csökkent, míg a gyümölcsök ára 45,4 százalékkal nőtt. Idén az első négy hónap során a növény­félék felvásárlási ára 31,2 száza­lékkal, az állati termékeké 19,7 százalékkal nőtt. Az év első negyedében a kül­kereskedelmi árindex a kivitel­ben 13 százalékkal, a behozatal­ban 10 százalékkal volt maga­sabb, mint egy évvel korábban. A kivitel árszintje a volt szocialista országok relációjában 17, a piac- gazdaságok esetében 11 száza­lékkal emelkedett. A behozatali forgalmat 7, illetve 12 százalék­kal magasabb forintárszínvona­lon sikerült lebonyolítani a két említett viszonylatban. Az ex­portban és az importban is az élelmiszerek árai nőttek mindkét országcsoport vonatkozásában. Magyar-szlovén üzletember­találkozó A július elsején életbe lépő magyar-szlovén szabadkeres­kedelmi megállapodás gyakor­lati alkalmazásáról kezdődött hétfőn Budapesten kétnapos ta­nácskozás a két ország gazda­sági vezetőinek részvételével. Elhangzott: a térség gazda­sági, politikai stabilizálódásá­hoz nagymértékben hozzájárul a rövidesen életbe lépő egyez­mény. A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok legdi­namikusabban fejlődő területe az utóbbi időben a kereskede­lem. A magyar áruk iránt továbbra is élénk a kereslet. Ezt mutatják az év első négy hónapjának for­galmi adatai, amelyek 60 millió dől lár magyar exportot és 20 mil­lió dollár importot regisztrálnak. MOGORVA MONOLÓG A család nélkül nem megy Mielőtt lejárt a munkanélkü- link, én már akkor próbáltam rábeszélni a férjemet, hogy kezdjünk vállalkozásba, mert úgysem tudunk elhelyezkedni. Mondtam, hogy nyithatnánk például egy éjjel-nappali boltot, ilyen még nincs a faluban. Ne­kem élelmiszerkereskedő szak­mám van, pénzünk is volt a bankban, az anyósomék házá­ban pedig kialakíthattuk volna az üzletet. Bent, a központban, közel a rendőrőrshöz. De az anyósom hallani sem akart ar­ról, hogy „akárkik, akármikor” bemenjenek az udvarukba -, mégha a melléképületből kiala­kított üzlet kerítéssel le is lett volna választva. A férjem pedig arról nem akart hallani, hogy hozzányúljunk a spórolt pénz­hez. Azt mondta, csak addig érzi magát biztonságban, amíg az a félmillió a bankban van. Három gyerekünk van, al­kalmi munkákkal a napi bete­vőre valót sem kerestük meg. A nélkülözés nagyon megviselt bennünket, kikezdte a házassá­gunkat is. Kétségbeesésemben döntöttem úgy, hogy megpróbá­lom megmenteni, ami még menthető. Magamhoz vettem az engem illető 250 ezer forintot, rokonoktól kértem hozzá másik ennyit, béreltem egy üzlethelyi­séget és megnyitottam a bolto­mat. Persze, nem éjjel-nappalit, ahhoz legalább négy ember kel­lene. Most csak ketten vagyunk Tibivel, akit napi négy órában alkalmazok, merthogy többre nem futja. Sőt, úgy néz ki, hogy már erre sem futja. Túl sok a költségem a bevételhez képest, csak a helyiségért havi negyve­nezret fizetek - és nagyon hi­ányzik a család segítsége. Az anyósomé, hogy ne kellene a beteg gyerekem mellé fizetett felügyelőt fogadni, a férjemé az anyagbeszerzésben és egyálta­lán, a napi munkában. A sógo­rom zöldségkereskedő, nagy té­telben vásárol, tehát olcsón kapja az árut. De nem ad nekem belőle, mert nem tudja megbo­csátani, hogy elvittem a pénze­met. Folyton azt hallom otthon, hogy úgyis megbukok - és mit mondjak? Talán így is lesz. Hi­szen mindenért fizetnem kell. Ha egy konnektor kiszakad a falból, ha ékszíjat kell cserélni a kocsiban, ha a hűtőszekrényt kell javítóba vinni stb. Hiába dugom a férjem orra alá a szá­mításaimat, amelyek pedig meggyőzhetnék róla, hogy ha besegítene, mennyivel keve­sebb lenne a kiadásom! így egyedül, tényleg nagy a való­színűsége annak, hogy rajta­vesztek. Almási Márta ÚJdonSÁG Böngészde ...Aki itt keres, az talál partnert! Az ÚJdonSÁG-gal, a keresletek lapjával együtt­működve közöljük a következő keresleteket, me­lyek hirdetésfeladóit áfával együtt 1.000 Ft áron válthatják ki. Cégeknek, magánembereknek 625 Ft-ba kerül a kódszámra való hivatkozással. (Az ettől eltérő árakat külön jelezzük.) Címkéréskor hi­vatkozzék a PN-kalauzra és a hír kódszámára. Az adatokat telefonon, faxon, levélben is megrendel­heti az ÚJdonSÁG-nál. Ilyenkor az utánvétel átvé­telekor a postásnál kell fizetnie. A leggyorsabban úgy juthatnak információhoz ha a piros belföldi postautalvány szelvényét faxon elküldik, esetleg már a postáról, az ÚJdonSÁG-nak, a 76/481-742- re! A címeket faxon kapják meg, szinte azonnal. A színház mögötti UNIVER-székházban személye­sen, kp.- fizetés ellenében is kiszolgálják. Cím: ÚJdonSÁG, Dömötör Tibor 6000 Kecskemét, Ka­tona J. tér 18. 11/218. Fizetőképes keresleteiket in­gyen közöljük! PN6128 Német cég sörözők be­rendezésére alkalmas, fából készült asztali garnitúrákat gyártatna. PN6126 Varrodai kapacitást KE­RES leányka- és fiúdzsekik varrására budapesti szövetkezet. PN6111 Nagyobb mennyiségű húskonzervet vesz. PN6110 200-200 t ecetes ubor­kára, paradicsomivólére, paradicsom­sűrítményre, étolajra köt gyártási szerződést. PN6109 Fenyő telefonoszlopot vesz. 20.000 db/2 év. PN6108 Cirokseprűt vesz 4-5 varrással 100.000 db/év (0,6 USD/ db) PN6104 Német cég cipőfűzőket vesz. PN6102 Német cég finommechani­kai 3 dimenziós présmunkára keres stancolókapacitást. PN6101 Német cég 500 ezer db műanyag fröccs alkatreszt gyártatna. PN6098 Német cég piknikkosara­kat rendelne meg evőeszközzel és anélkül. PN6094 Német cég fémből és bőr­ből készült íróasztalszetteket vesz (alátétek, stb.). PN6092 Gondja van jogosítványá­val, forgalmi engedélyével? Kecske­méten van megoldás! PN6080 FIAT Ritmot vesz, tartalék motorja van! PN6078 Szalmakisbálázó gépet ke­res vételre árajánlattal. PN6077 Kombájnkapacitást keres Kecskemét környéki gabona aratására. PN6075 Olasz cég keres női fe­hérnemű gyártására bérmunkapart­nert. Munkát egész évben, folyama­tosan ad. Magyarul ajánlhatnak! PN6073 Kizárólag erjesztett, tiszta, egyfajta gyümölcsből készí­tett, fajtánként egyetlen tartályban tárolt, svájci előírásoknak megfelelő cseresznyepálinkát (30 E liter), szil­vapálinkát (20 E liter), ringlópálinkát (20 E liter), Vilmoskörtét (10 E liter), barackpálinkát (10 E liter) vesz svájci cég. Magyarul levelezhet! PN6068 Keres Partnert, aki 11 éves Alfa Romeo (Alfetta 2,4 TD) gépko­csihoz IGEN JUTÁNYOS ÁRON akar hozzájutni! PN6055 Német magasépítő cég ajánlatot kér épület- és csarnokele­mek gyártóitól. PN6054 A Schnitzer cég esztergá­lyos- és maróskapacitásra kér ajánla­tokat. PN6053 A Kusche cég bukó-nyíló és gerébtokos, vm. osztóléces faabla­kokra vár ajánlatokat. PN6052 Német cég FAESZTER- GÁLYOS-kapacitást keres. PN6049 AZ ERBO cég minőségi faházakat vásárolna. PN6046 A TIP-TOP Butikban, Kecskeméten 50%-os végkiárusítás van használt francia és holland ru­hákból. PN6045 4-5 éves LADA NIVÁT VESZ! PN6036 Meghatalmazásos kárpót­lási jegyet VESZ piaci áron, nagy té­telben. Június végéig érvényes a ke­reslete. PN6035 Német cég gyártókat keres polietiléntáskák, valamint polietilén fagyasztott élelmiszer csomagolására fóliához. PN6033 Két német cég partnert ke­res hardware-összeszerelésre, háló­zatépítésre, elektronikai munkára német know-how alapján. Vegyes vál­lalat alapítása is szóba jöhet. PN6028 KERESNEK Kecskemétről és környékéről heti 70 db bikát, 500 kg felett. Hosszú távon; fizetés: kp. PN6011 Német cég üzleti kapcsola­tot keres asztalneműk gyártására és kézi hímzésére. PN6007 Jún. végéig VESZ Kecs­keméten 50-70 mm vállszélességű TV paprikát, 50 t-ig. Göngyöleget ad! PN6005 VESZ kajszibarackot napi áron. (Kézzel szedett, 45 mm feletti, Kecskeméten kartondobozt biztosít.) PN6004 Hazai élelmiszerek MLM- rendszerű értékesítéséhez keresnek kezdőtőke NÉLKÜLI termékforgalma­zókat. PN6001 Megbízásokat ad szerve­zőknek, mely alapján Ők azonnali, be­fektetés nélküli bevételhez juthatnak (hirdetés- és előfizetés-szervezéssel: 300,750, 4.000 forint). . PN5941 ÜZLET pénz nélkül! ÁRUT ÁRUÉRT! Az 1994. június 1-jével in­dult CSEREKERESKEDELMI köz­pont várja: termelők, tulajdonosok, szolgáltatók jelentkezését, AKIKNEK VALAMI ELCSERÉLNIVALÓJUK VAN! PN5929 HA MÉG MOST LÉP és SZERVEZ, CSAK 1.000 Ft + cím áron juthat a hívástartó stb., a részletezett számlás DIGITÁLIS GSM (mobil) TE­LEFONHOZ! PN5926 Naiv, és népMŰVÉSZEK (festők, fafaragók, fazekasok, hímzők stb.) MUNKÁIT KERESIK kiállítás, VÉTEL céljából, folyamatosan. PN5791 VÁLLALKOZÓ AUTÓ­SOK! Kis befektetéssel (ötszörözhet) akár napi 250 Ft-ot kereshetnek au­tós reklámhordozóként (a két ajtón). PN4935 VESZ 8 éves korig volt ke­leti gyártmányú szgk.-kat és tgk.-kat, buszokat. Trabantot NEM! (ubssi

Next

/
Thumbnails
Contents