Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-25 / 148. szám

A TARTALOMBÓL Őszentsége .. 10. oldal Szemteszt 10. oldal Sztárokról mindent vagy semmit! / Tizennégy éves kislány lett az Ev arca Nem mindennapi meglepetést tartogatott a neves modellver­seny, a Pond’s Look of The Year idei döntője. Már a jubileum - idén ugyanis ötödik alkalommal rendezték meg hazánkban az Év arca versenyt - kapcsán is felfo­kozott érdeklődés kísérte a ren­dezvényt. Az elődöntőbe több mint szá­zötven lányt hívtak be a bekül­dött fotók alapjánn, és közülük választották ki a huszonegy dön­tőst, akik kéthónapos felkészülés végső állomásaként léphettek dobogóra a Budapest Kongresz- szusi Központban... A rendezvény igazgatója, Ékes János külön kiemelte: nem hagyományos szépségverseny, kifejezetten modelleket keres­nek a nemzetközi divatszakma részére. Az ünnepi eseményen, az asz­talok mellett ülő közönséget elő­ször a hölgyek táncos élőképe köszöntötte, majd a lendületes, fiatalos és vagány nyitány után Délhúsa Gjon emelkedett elő csodamotorjával a süllyesztőből, hogy egy dallal letegye névje­gyét, és a táncos produkció után átváltozzék az est házigazdájává. Nem akarom házigizdázni a há­zigazdát, de a jövőben remélhe­tőleg többet látjuk majd énekes­ként a rokonszenves sztárt... A lányok egységesen a ren­dezvény arany emblémáját vi­selő fekete úszódresszben mutat­ták meg magukat, mely előnyö­sen hosszabbította a formás combokat és domborította ki az istenadta formákat. A lányok kü­lönböző, maguk választotta ze­nékre táncolva vagy andalogva mutattak be egy cseppet szemé­lyiségükből és abból, mennyire felkészültek egy nemzetközi di­vat-pályafutásra. Mindeközben a hagyomány szerint a fotótérben lévő hatalmas vászonon kive­títve ugyancsak rengeteg formá­ban mutatták be a versenyzők al­katát és habitusát. A személyenkénti bemutatás után a lányok a tavaszi-nyári kol­lekcióból ízelítőt adva modell­ként is megmutatták magukat, hogy aztán a szünet és a három­• A kislány előtt megnyílt a nagyvilág. Sok sikert! órás komplett műsor után meg­születhessen végre a várva-várt végeredmény...Először nyolc hölgy nevét olvasták fel - tulaj­donképpen ők mindannyian az 1994-es Pond's Look Of The Year nagy győzteseinek mond­hatják magukat: személyenként külön-külön mind profi nyugati manökenszerződést kaptak, Bécsbe, Münchenbe, Milánó­ban, Párizsba, Londonba viszi őket jószerencséjük dolgozni. S csak ezek után következett a végeredmény, valamint a külön- díjak özöne... Az 1994. évi magyarországi Év Arca egy tizennégy éves lány lett, aki most végezte el az általá­nos iskolát, budapesti, a francia kéttannyelvű gimnáziumban kezdi meg tanulmányait ősszel, jól beszél angolul, valaha gyer­mekszínész volt, édesanyja is manökenkedett, s már most 182 cm magas. Hát ennyit dióhéjban, amit Tóth Melindáról tudnunk kell, na meg még azt, hogy a versenyre felkészítő tábor egyik üdvöskéje volt, a hölgyek közül az egyik, akivel a legjobban lehetett dol­gozni. Szőkésbarna hajú és kék­szemű, igazán kedves szépség. A fotósok másik kedvence, a vörös, szeplős, fehérbőrű Vá­mosi Viktória lett a második he­lyezett: tizenkilenc éves, tavaly érettségizett, manökenként ke­resi a kenyerét. Sokan számítot­tak jó helyezésére, hiszen kivá­lóan fotózható vörös hajával és szeplőivel. A harmadik helyre Lola B árdy - másnéven a tizenhat éves Tát­rai Andrea került. Igazi végzet asszonya fiatal kora ellenére, erőteljes egyéniség, aki kiköve­teli, hogy odafigyeljenek rá. Mindezek alapján nagy karriert jósolhatunk neki is, bár amint megjegyezte, éppen e tulajdon­ságai miatt nincsen talán a mai napig stabil fiúja, mert partneré­től is elvárja, hogy odafigyeljen rá... Komlós Jozzy • Korunk egyik legjelentő­sebb filmművészét, Bernardo Bertoluccit nem lehet kategóri­ákba szorítani. Minden egyes filmje merőben különbözik az előzőktől, hiszen - saját beval­lása szerint - egyetlen dolog vezérli: a félelem, hogy önma­gát ismétli. Nem is tette meg egyetlen egyszer sem. Az 1964-es indulás, a Prima della Rivoluzione óta olyan fil­meket jegyez, mint Az utolso tangó Párizsban, a XX. század vagy az Utolsó császár. Ez utóbbi már „menekülésének” az eredménye: 1981-ben ugyanis elhagyja hazáját, Olaszorszá­got. Magánéleti válságából Ke­leten keres kiutat. bontott és egy amerikai lap sze­rint barátainak azt mondta: „egyáltalán nem sajnálom azt a szemét disznót” így mindössze két és fél hónap után szertefosz­lott Pam álma, hogy ő lesz a kö­vetkező Mrs. Reynolds A pin­cémé két táskával a vállán már cius közepén hagyta el híres szeretője kaliforniai villáját és visszaköltözött az anyjához, a floridai 1 ampába Én csak meg­látogatom az anyámat és né­hány hét múlva visszatérek - ál­lította eltökélten a szőkeség • Egy mestertolvaj, aki el­lopta Sophia Loren milliókat érő ékszereit, a napokban ön­ként jelentkezett a rendőrségen. Egy walesi faluban lakó bete • Sophianak maradt ékszere. beosont Sophia Loren szállodai szobájába, ahonnan négy nya­kéket vitt el a hozzávaló fülbe­valókkal, gyűrűkkel és bros­sokkal. Ez volt Anglia legna­gyobb ékszerrablása - a zsák­mány értéke meghaladta a 130 millió forintnak megfelelő ösz- szeget. Sophia Loren sírógör­csöt kapott, amikor felfedezte a rablást, az ékszerek ugyanis nem voltak biztosítva. Saját zsebéből még 14 milliós jutal­mat is felajánlott a nyomraveze­tőnek, de minden hiába. A tettes ugyanis, mint most elárulta, már régen eladta egy orgazdának a kincseket, csekély 30 millióért. A vallomást követően a Scot­land Yard illetékesei közölték, hogy nem indítanak büntetőel­járást, mert túl régen történt a bűncselekmény. • A 70 éves Marion Brando - ha rááll a mérlegre, - már 158 kilogrammot nyom. Most fi­gyelmeztették az orvosai, hogy csak egy radikális fogyókúrával mentheti meg magát az elhája- sodás okozta közeli haláltól. Ez elég is volt ahhoz, hogy a filmsztárt az utolsó pillanatban kimozdítsák a letargiájából. Brando ugyanis bejelentkezett egy kaliforniai gyógyászati farm fogyókúrás programjára. A kalória-elvonókúra során két hónap alatt 55 kilogrammtól kell megszabadulnia, különben felkészülhet a legrosszabbra. • Brando is fél a haláltól. 0 Bernardo Bertolucci a Dalai Lámával. Bertolucci Tibetben vagy Nepálban jsem tagadta meg .olasz voltát, a nyugati érték­rendtől csömörlött meg. „Ha a Holdra költöznék, ott is olasz maradnék. A gyökereim sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a film, beletartozik az irodalom, a zene, a festészet, az egész olasz kultúra. Én büszke vagyok arra, hogy olasznak születtem, és azt hiszem, olyan kort élünk, ami­kor vissza kell nyúlnunk a gyö­kereinkhez.” O Búrt Reynolds először tombolt dühében, majd az Eve­ning Shade című amerikai tv-show felvételei alatt össze­roppant és zokogni kezdett. Az 57 éves világhírű színész né­hány órával azelőtt adta ki az út­ját Pam Seals nevű barátnőjé­nek. - Lőni volt életem nagy szerelme. Nem tudom elfelej­teni - indokolta szakítását Pam Sealssal. Lőni pedig nem más, mint volt felesége, Lőni Ander­son. Reynolds több hónapja hagyta el nejét a 36 éves ba­rátnő miatt. Amikor Lőni most meghallotta, hogy volt férje ott­hagyta Pamot, állítólag pezsgőt • Búrt Reynolds geskedő nyugdíjas, a 77 éves Ray Jones bevallotta, hogy ő volt a tettese egy 34 évvel ez­előtti nagy port felvert ékszer­lopási ügynek. Az egykor Macska becenevet viselő Jones Egy kétszáztizennégy éves zongora megújításáért Restaurálják a kismartoni Haydn Múzeumban található, 1780-ból való zongorát, amelyet Anton Walterbécsi mesterkészí- tett. A helyreállítást Robert Brown nemzetközileg ismert zongoraszakértő végzi. A költ­ségek egy részének fedezésére a Joseph Haydnról elnevezett konzervatórium június 22-én hangversenyt adott a kismartoni Esterházy-kastélyban. A kismar­toni zongora nemcsak egyike Burgenland legjelentősebb kul­túrtörténeti tárgyainak, hanem egyike a kevés fennmaradt ilyen hangszernek is. A restaurált zon gora a jövőben nem pusztán „holt” múzeumi tárgy lesz, ha­nem megszólal majd, valahány szór eredeti hangzással adnak elő korabeli muzsikát. Horoszkóp 10. oldal Együnk levest! 11. oldal Frizura 11. oldal Keresztrejtvény 11. oldal A magazint szerkeszti: Nagy Mária Tíz év után Búd Spencer a negyvenes évei közepén járhatott, amikor -a következő, meggondolatlan kijelentést tette: „Hatvan éve­sen már nem játszom akcióhő­söket." Mint tudjuk, tévedni emberi dolog. Húsz évvel ké­sőbb, 1994-ben, újból westem- hőst alakít, méghozzá régi partnerével, Terence Hillel együtt. A jól bevált páros tíz évi, többé-kevésbé sikeres szó­lófellépés után úgy döntött, megint együtt dolgozik. Az ötlet egy német produ­cer, Horst Wendlandt fejében fogant meg, és mint elmondta, nem kellett túl sokáig győz­ködni az olasz duót: „Mindket­ten tudják, hogy együtt pénzt csinálnak.” Ez így is van, hi­szen fél Európa a mozikba vo­nul, ha „Big Bud” és „Mr. Senki” filmjeit vetítik. Való­színűleg nem lesz ez másként a Bajkeverők esetében sem, amit az új-mexikói sivatagban, Santa Fé mellett forgatnak. Itt újra együtt nem keltenek feltűnést, mivel senki sem ismeri őket. Ameri­kában nem népszerűek a maka- róni-westemek, sem a cow- boy-komédiák, valószínűleg azért, mert az amerikaiak kizá­rólagos tulajdonuknak tekintik a műfajt átértve érzik magu­kat, ha valaki a történelmükből tréfát űz. A 64 éves Búd szerint azonban sokkal prózaibb a do­log: „Egyszerűen nem értik az efféle humort.” A félig német, félig olasz, Drezdában nevelkedett Te­rence - akit másfél mázsás ba­rátja egyszerűen csak A Né­metnek hív - azzal indokolta a tízéves szünetet, hogy nem ajánlottak fel nekik jó forgató- könyvet. Most viszont kaptak egyet, nem is akárkitől, a fiatal, 24 éves John Nesstől, aki - ta­lán visszahúzódó természete, talán más miatt - álnéven írta meg a történetet. Amint azon­ban megjelent a forgatáson, vi- lágítóan szőke hajával és ég­Kísértet nélkül nincs üzlet! • Vajon a királynő kastélyában is jár-kel szellem? Egy valamire való angol vi­déki kastély, ugyebár, mit sem ér „saját” kísértet nélkül. Lancas­hire angol grófság történelmi vi­déki kastélyainak egyikét meg- vásároltas több százezer fontért egy montreali egyetemi tanár, bizonyos Trevor Kirkham. Tette pedig mindezt azért, hogy turisz­tikai célokra is hasznosítsa Chingle Hall-t (így hívják a kas­télyt), elsősorban arra való hi­vatkozással, hogy „saját” kísér­teié van. Ez a kísértet pedig nem más, mint a mártírként tisztelt John Wall „hazajáró lelke”. Kirkham professzor legnagyobb megrökönyödésére azonban ki derült, hogy kísértetnek nyoma sincs. Ami pedig még súlyosabb, John Wall soha ál nem lépte a kastély küszöbét, és egészen más helységben van eltemetve. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a professzor beperelte az előző tulajdonost. • Az elválaszthatatlanok újra együtt. színkék szemével, már nem tudta letagadni, hogy Terence fia, és valójában Jess Hillnek hívják. Öccse, Ross négy évvel ezelőtt, 17 éves korában ön­gyilkos lett, ami az egész csa­ládot megrázta. Terence akkor idegösszeomlással kórházba is került. Jess két év múlva kér­dezte meg: „Apa, írhatok ne­ked egy westemt?” „No látod, így teszem tönkre a karriere­met” - teszi hozzá ma már mo­solyogva az 54 éves apa. És hogy lesz-e még piff-puff 70 évesen is? A kérdésre Búd így válaszolt: „Várjuk meg a forgatás végét, azután vissza­megyek Rómába. Olaszország a világ legjobb helye. Csak az olaszok ne lennének ott!” Piros Christa

Next

/
Thumbnails
Contents