Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-23 / 146. szám

4 Kul túra-mii velő dés 1994. június 23., csütörtök Naptár Június 23., csütörtök. Névnap: Zoltán. Névnapozóknak Zoltán: török ere­detű ősmagyar név, jelentése: fejedelem. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Arszlán, Édua, Etel, Szidónia, Szultána, Zolna és Zoltána nevű olvasóinkat is! Évforduló 75 éve született, O 1986-ban hunyt el y/ Hermann Gmeiner osztrák orvos-pro- vesszor, az SOS Kinderdorf alapítója. Az első gyermek­falu 1949-ben, az ausztriai Imstben nyílt meg. Ma majd 200 ilyen falu létesült 85 országban. Magyaror­szágon Battonván, Kecske­méten és Kőszegen működ­nek gyermekfaluk. Ökumenikus naptár Az ortodox és a görögkatolikus nap­tárban Szent Agrip­pina vértanúnő em­léknapja van ma. Mi, hol, mikor? • A Magyar Népi Iparművé­szeti Múzeumban (Kecskemét, Serfőző u. 19.) ma a kézműves foglalkozások sorában a neme­zeléssel lehetmegismerkedni. • Július 30-án a kártyaszövés ke­rül sorra. Egyébként a múzeum hétfő és kedd kivételével na­ponta 10-18 óra között fogad látogatókat. • A Játssz jól című kiállítás, amely a gyerekek kö­rében igen népszerű játék, a Legó történetét mutatja be, hétfő kivételével 10-18 óra kö­zött megtekinthető a kecskeméti Szórakaténusz játékmúzeum­ban. A játéklehetőséget is adó „tárlat” agusztus 21-én zár. Fotókiállítás Izsákon • Nagy László II. díjas képe. Címe: Szilveszter ’93. A Mozgáskorlátozottak Nem­zetközi Fotó- és Színesdia Pá­lyázata MONFODI Alapítvány rendezésében - melynek fővéd­nöke Göncz Árpád - sikeres kiál­lítást rendeztek az apostagi zsi­nagógában. A nagyszámú érdeklődő előtt Szabó József polgármester nyi­totta meg a tárlatot, ahol jelen voltak a Mozgáskorlátozottak Egyesületének országos és me­gyei vezető tisztségviselői és a környező települések polgár- mesterei. Szabó József megnyitójában kiemelte, hogy Apostag mindig is szívesen ad otthont olyan rendezvényeknek, ahol az em­Vallási műsorok Közép-Eu- rópában címmel konferenciát tartottak tegnap Keszthelyen. béri értékek őszinte és hű kife­jezése kap teret. A fotókból és diaképekről sugárzik az átlagtól eltérő gaz­dag érzelemvilág, a mozgásuk­ban korlátozott emberek más­fajta világlátása. Az apró - so­kunk által felfedezhetetlen - de lényeges, gyönyörűséges, a szépre, jóra, egyedire felfigyelő képesség. A kiállítás létrehozását anyagilag is segítette a helyi önkormányzat, a Wágner Kft., a Takarékszövetkezet és a Tass-ker Kft. Az érdeklődők mindennap 10-18 óráig tekint­hetik meg a június 19-től július 3-ig nyitva tartó tárlatot. Várszegi Asztrik püspök beveze­tőjében a katolikus műsorok tar­talmi kérdéseiről beszélt. Emléktábla-avatás Régi álma teljesült szomba­ton azoknak az tanítóképzős öregdiákoknak, akiknek egy­kori iskolatársai a II. világhábo­rúban estek el. A márvány em­léktáblán harmincnégy név sze­repel, közöttük egy tanáré. Az emléktáblát Fátrai Klára fői­gazgató-asszony leplezte le, majd elhelyezte a kegyelet ko­szorúját. Őt követte a Tanító- képzősök Baráti Köre és a friss diplomás hallgatók tisztelgése. Az esemény összekapcsoló­dott a ballagási és a diploma- osztó ünnepséggel, ezért a múlt találkozott a jövővel. Az ünnep­ségen egyébként az elesettek hozzátartozói is megjelentek, majd közös ebéden vettek részt.- BerTa ­Tompa-díjtervezők Tompa Községért díjat alapí­tott ebben az évben a tompái önkormányzat. A díj - amellyel oklevél, emlékplakett és pénzju­talom jár - évenként egyszer, az augusztus 20-ai községi ünnep­ségen kerül átadásra. Ebben az évben - a képviselő-testületjú- niusi határozata alapján - négy ilyen kitüntető elismerést oszta­nak ki, ebből kettő posztumusz. Az oklevél megtervezésével Rácz Fodor Katalin grafikust, a bronzplakett megformálásával Csák Attila szobrászt, kiskunha­lasi alkotókat bízta meg a falu vezetősége. K. B. Fajátszótér Lajosmizsén A lajosmizsei iskola és az óvoda közötti területen, termé­szetes anyagból: fából készül játszótér. Az ötlet az általános iskola iskolaszékétől származik. Több helyi céget, vállalkozót és polgárt nyertek meg az elképze­lés támogatására. Az önkor­mányzat által felajánlott 20 ezer forinttal együtt így már megvan a beruházáshoz szükséges 200 ezer forint. A játszóteret a deb­receni Nagy Imre fafaragó mű­vész munkáiból válogatják ki és augusztus 20-án, a Lajosmizse napokon adják át. Vallási műsorok a televízióban Jung Chang: Vadhattyúk Egy kínai vörösgárdistalány visszaemlékezései (4.) A kulturális forradalom kezdetéig szabadon gyötörték az embereket, de a kifejezetten testi kínzás tilos volt. Most Xie rendőrfőnök úgy rendelkezett, hogy a rendőröket „ne kössék többé az elavult szabályok, ak­kor se, ha ezeket a szabályokat maguk a rendőrhatóságok vagy az állam hozták”. Kijelentette: „Nem tartom üdvösnek, hogy embereket agyonverjenek - majd így folytatta - de ha van, aki (a vörösgárdisták) annyira gyűlöli az osztályellenséget, hogy meg is akarja ölni, ezt nem szükséges megakadályoznunk.” Az iskolánkban augusztus 16-án alakult meg a Vörös Gárda, néhány Pekingből érke­zett vörösgárdista irányításával. Én otthon voltam betegség ürügyén, hogy megmeneküljek a politikai gyűlésektől és a ré­misztő jelszavaktól, és csak pár nappal később értesültem a szervezet megalakulásáról, mi­kor rám telefonáltak, hogy ideje bemennem és „részt ven­nem a Nagy Proletár Kulturális Forradalomban”. Amikor beér­tem az iskolába, láttam, hogy sok diák büszkén visel egy vö­rös karszalagot, amelyen aranybetűkkel ez áll: „Vörös Gárda”. Június óta íratlan szabály volt, hogy mindenki legyen ál­landóan az iskolában, mert így szentelheti magát teljesen a kulturális forradalomnak. Én azon kevesek egyike voltam, akik ezt nem tartották be. Most azonban valami azt súgta, hogy veszélyes lesz kivonnom ma­gam, és úgy éreztem, muszáj maradnom. A fiúk az osztály- termekben aludtak, mi, lányok, tehát elfoglalhattuk a kollégi­umokat. Akik nem voltak vö­rösgárdisták, azokat is hozzá­csapták a vörösgárdista csopor­tokhoz, hogy velük együtt menjenek a különböző esemé­nyekre. Iskolába visszatértem más­napján néhány tucat gyerekkel együtt kirendeltek, hogy vál­toztassuk az utcaneveket „for­radalmibbra”. A mi utcánkat Kereskedelem utcának hívták, és úgy határoztunk, hogy át kell keresztelni. Néhányan a „Világítótorony utcát” javasol­ták, hogy ezzel is jelezzük he­lyi pártvezetőink szerepét. Má­sok azt mondták, legyen in­kább „A Népért Dolgozók ut­cája”, mivel Mao állítása sze­rint a tisztségviselőknek ez a feladatuk. Végül elmentünk anélkül, hogy bármiben megál­lapodtunk volna, mert a leg­főbb problémát sehogy sem tudtuk megoldani: az utcanév- tábla olyan magasan volt, hogy senki sem érte el. Ha jól em­lékszem, egyikőnk sem ment vissza később. A pekingi vörösgárdisták sokkal buzgóbbak voltak. So­kat hallottunk a sikereikről: a brit misszió épülete most az „Antiimperialista út”-on állt, az orosz nagykövetség pedig az „Antirevizionizmus út”-ján. A forgalomirányítással is komoly gondok voltak egy ideig. Elképzelhetetlenül ellen- forradalminak tűnt ugyanis, hogy a piros „megállj”-t jelent­sen. Hiszen természetszerűleg azt kéne jelentenie: „mehet”. A forgalomnak pedig nem jobb oldalon kellene haladnia, ahogy az megszokott, hanem bal oldalt. Néhány napig átvet­tük a forgalmi rendőrök helyét, és magunk irányítottuk a for­galmat. Engem is kiállítottak egy utcasarokra, hogy irányít­sam bal oldalra a bicikliseket. Chengduban nem volt sok autó és sok jelzőlámpa sem, de a néhány nagyobb útkeresztező­désnél teljes lett a káosz. Végül mégis helyreálltak a régi, be­vált szabályok, hála Csou En- lajnak, aki meg tudta győzni a pekingi vörösgárdista-vezető- ket. A fiatalok természetesen erre is találtak magyarázatot: az egyik iskolámbeli vörösgár­dista elmondta nekem, hogy Angliában a forgalom bal olda­lon halad, nekünk tehát a jobb oldalon kell maradnunk, hogy ezzel is bizonyíthassuk antiim­perialista lelkületűnket. Ameri­kát elfelejtette megemlíteni a lány. A verés - forradalmi tett Amikor elhangzott Lin Piao felhívása, hogy a régi kultúra minden nyomát meg kell sem­misíteni, néhányan az iskolából elkezdték a törő hadjáratot. Lévén több mint kétezer éves, az iskolánk tele volt régiségek­kel, és ezért az akció fő színte­révé vált. Az iskola kapujának tetejét régi csempék borították, és faragott eresz szegélyezte. Ezeket most kalapáccsl zúzták darabokra. Ugyanez történt a pingpongteremnek használt központi templom ívelt, kék zománcos tetejével is. A temp­lom előtti két hatalmas bronz tömjénégetőt feldöntötték, és a fiúk beléjük vizeltek. A hátsó kertben kalapácsokkal és vas- rudakkal felszerelt gyerekek járták végig a homokkő hida­kat, és sorban leverték a korlát kicsi szobrait. A sportpálya egyik szélén két hat méter ma­gas vörös homokkőtábla állt. Konfuciuszról szóló idézet volt rájuk vésve, gyönyörű kalligrá­fiával. A gyerekek karvastag­ságú kötelet tekertek köréjük, és két csoport nekifeszült. Be­letelt néhány napjukba, mire ki tudták dönteni a köveket, mert nagyon mélyre voltak ásva. Még munkásokat is kellett hív­niuk, hogy ássák körbe a táblá­kat. Amikor a kőtáblák végre örömujjongás közepette kidől­tek, alapzatuk feltúrta a mögöt­tük futó ösvényt. Mint mindenki másnak, ne­kem is részt kellett vennem a „forradalmi akcióban”. Én azonban, mint sokan mások, el tudtam kerülni ezt, mivel a rombolás nem volt kellőképpen megszervezve, és senki sem el­lenőrizte, hogy részt vettünk-e vagy sem. Tudtam, hogy sokan undorodnak az egésztől, de senki sem tehetett semmit. Akárcsak én, sok kortársam azt mondogatta magának, hogy benne van a hiba, amiért szá­nakozik a pusztulás miatt, és inkább magát kell megváltoz­tatnia. És valahol mélyen azt is tudta mindenki, hogy a legki­sebb ellenvetésre is azonnali megtorlás lesz a válasz. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Regina révbe ér 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.10: Bobobók 13.02: Naprendszerünk 13.32: Egy lyukas dollár 15.04: Műsorismertetés 15.10: Falutévé (ism.). 15.30: Kirakat 16.00: Híradó. Idó'járás 16.12: Kirakat 16.25: Labdarúgó VB Egyesült Államok-Kolum- bia - Összefoglaló 16.53: Öregberény 17.28: Külügyi ügyek 17.57: Zodiákus 18.30: Kuckó 18.45: Zenelánc 19.00: Fogadjunk! 19.25: Kíváncsi Fáncsi kalandjai Barbapapa Égből pottyant mesék 20.00: Híradó (Feliratozva is!) 20.45: Szomszédok 21.20: Sztáro(c)k 21.50: Panoráma 22.50: Balaton Fesztivál ’94 0.45: BBC-híradó 1.05: Képújság TV II. MŰSOR 14.45: Képújság 14.50: Műsorajánlat 14.53: Időjárás 14.55: Én is hasonlítok az ívhez 15.05: Zöldpötty 15.20: Bevezetés a művésze­tekbe 15.45: Rönkszedők 16.10: Babar 16.35: Hullámok hátán 16.50: Civil kurázsi külön­kiadás 17.10: Tessék hívni! 17.25: Családi csámborgó 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Paradicsom szálló 19.45: Balaton Fesztivál ’94 20.38: Mini klip-mix 20.55: Mindent vagy semmit! 21.30: Híradó 21.53: Időjárás 21.55: Labdarúgó VB Olaszország-Norvégia 22.50: Kék percek 23.55: Üzlet DUNA TV 14.00: Hírek 14.05: Tizenkét hónap az er­dőn -Június 14.30: Helyszíni közvetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról 15.30: Business az biznisz - 16.00: Hírmondó 16.25: A Nagy Mogulok 16.50: Az észak-amerikai homár 17.15: Világló éjszaka Rendes feltámadás 17.40: Kérem a következőt! 18.00: Híradó 18.10: Isten hozta, őrnagy úr! Magyar filmszatíra 96’ 19.50: Hamu alatt Örkény István: Meddig él a fa? - Magyar tévéfilm 20.00: Váltó 21.00: Híradó 21.20: Egyperces novellák Örkény István műsora 22.00: Lélegzet-visszafojtva Magyar játékfilm (ism.) 22.50: Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40: Napközben 10.30: Mindennapi tudomány 11.05: Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 11.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Gyermekszemmel 13.15: Zenetükörben 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenki­nek 15.05: Szentkuthy Miklós: Barokk Róbert 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Operanapló 17.05: Ezredforduló 17.47: Magyar fúvószenekarok játszanak 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.40: Összeállította: Panek Zoltán 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Névjegy 22.00: Késő esti Krónika 22.30: „Ember s polgár leszek” URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30: Nemzetiségi műsorok 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30: Hírek, időjárás 4.32: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorajánlat 8.10: Dallamkoktél 8.50: Helykereső 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.05: Családi persely 11.15: „Hétköznapi remény­ségeink” 12.00: Magyar nóták 13.00: Hírpercek 13.10: Zsebrádiószínház Bíró Lajos: A tó 13.23: Kvízpróba 14.00: Kabarécsütörtök 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Gordiusz 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Fülön fogva, avagy hogyan hallgassunk zenét? 19.30: Táncházban 19.50: Petőfi Sándor versei 20.00: Szórakoztató Biblia 21.00: Hírpercek 21.10: Daráló (ism.) 21.40: 80 perc a jazz körül SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT Mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: EL- BALTÁZOTT NÁSZÉJ­SZAKA. Színes, amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE. Színes, amerikai rajzfilm. 8 órakor: RÖVIDRE VÁGVA. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: EGE­REK ÉS EMBEREK. Színes, amerikai film. Csalánosi au­tósmozi: 1/2 10 órakor: IN­TERSECTION - VÁGYAK VONZÁSÁBAN. Színes, fel­iratos, amerikai film. 14 éven felülieknek! KTV: 10.00: Várospolitikai magazin (ism.). 16.30: Deuts­che Welle. 17.30: Képújság. 18.30-21.00: Adásszünet. 21.00: HTV (III) film. 23.00: Műsorzárás. Telemozi Kft.: 10.00: Képújság, reklám. 10.30: Szív TV (II). 11.30: Képújság, reklám. 17.30: Ké­pújság, reklám. 18.00: Tapsi Hapsi és vendégei (szinkroni­zált, USA-rajzfilm). 19.00: Pop TV. 19.40: Képújság, rek­lám. 20.00: ZTV műsora. 21.30: Képújság, reklám. Kis­kun TV: 5.00-20.00: Képúj­ság. 20.00-20.20: Helyi hír­adó. 20.20-0.20: TV 4 műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents