Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-22 / 145. szám

1994. június 22., szerda Sport 13 Szabadkai horgászgyözelem Második alkalommal bonyo­lította le meghívásos nemzet­közi csapat horgászversenyét a kiskunhalasi MÁV Lokomotív Sporthorgász Egyesület. A Sóstó partján hat külföldi és hat hazai sporthorgász egyesület je­lent meg. Kis-Jugoszláviából a testvérváros Kanizsáról, vala­mint Bácska-Palánkáról, Belg- rádból és Szabadkáról két-két együttes, továbbá Temesvár vá­logatottja fogadta el a halasiak meghívását. A magyar élme­zőnyből a bajai Nyárfás, a la- josmizsei Almavirág, a kun­szentmártoni Kőrös, a Szegedi Herman Ottó, a gárdonyi Ve- lence-tavi SE tagjai vettek részt. A rövid megnyitót háromórás kemény verseny követte. Egy-egy csapat: 1 női, 4 férfi és 1 ifjúsági versenyzőből állt. Első a Fischer SE (szabadkai), 2. MÁV Lokomotív SHE, 3. Cepelis tours (belgrádi) lett. Ä csapatokon túl díjazták a legeredményesebb résztvevőket is. A felnőtteknél a hazai színe­ket képviselő Döme Gábor 6500 grammal az első, Jagodics Zsolt 4760 grammos zsákmá­nyával a második, míg a kun­szentmártoni Kiss István 1580 g-os teljesítményével bronz­érmes lett. Az ifjúsági ka­tegóriában harmadik Bodri Já­nos lajosmizsei versenyző. A nőknél Nagyné Bódog Anna bi­zonyult a legjobbnak Gárdony­ból, második a lajosmizsei Nagy Katalin, harmadik a MÁV Lokomotív horgásza, Bakacsy Gézáné lett. KEZILABDAS VILÁGNAP Sorsolás Reykjavikban A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság idén június 23-án ün­nepli megalapításának 100. év­fordulóját. A centenárium előtt a kézilabdások is tisztelegnek, ekkorra hirdették meg a sportág világnapját. A legnagyobb ér­deklődéssel várt eseményre Iz- land fővárosában, Reykjavik- ban kerül sor, ott tartják a jövő évi, immár 24 csapatot felvo­nultató férfi világbajnokság sor­solását, készítik el a hatos cso­portok beosztását. A magyarok is érdekeltek, hiszen a nemrég befejeződött portugáliai Eu- rópa-bajnokságon elért hetedik helyezésükkel megváltották az izlandi repülőjegyet. Gazdag lesz a hazai program is, Budapesten és a vidéki váro­sokban, községekben sok he­lyen rendeznek kézilabda mér­kőzéseket, bemutatókat. Mi sem természetesebb: pályára lépnek az 1965-ben világbajnokságot nyert női válogatott tagjai is, 14 órától a Margitszigeten, 17.15 órától pedig már Nagymaroson szórakoztatják az érdeklődőket. Magyar fogathajtó derby A hazai fogathajtás egyik legnépszerűbb eseményét ren­dezik meg a hétvégén az üllői Dóra majorban. A 31. Magyar Fogathajtó Derbynek kettős a célja: a versenyt a négyesfogat­hajtók az idei világbajnokságra, a kettesek pedig a Duna-Alpesi Kupára tekintik jó felkészülés­nek. A hazai fogathajtás legjobb­jai szinte kivétel nélkül rajthoz állnak. A négyesek versenyében tizenhármán mérik majd össze tudásukat, köztük a válogatott tagjai, Páldeák János, Fehér Mihály, Józsa Vendel és Juhász László. A készülődés közben megtudtuk, hogy Juhász László indulása bizonytalan, kérdés, lovai rendbe jönnek-e péntekig? Indul természetesen a többszö­rös világbajnok Bozsik József, aki eddig hatszor nyert magyar derbyt. A kettesfogatok versenyére akadt a legtöbb jelentkező. Ä ti­zenkilenc fős mezőnyben ott lesz két Bács-Kiskun megyei vi­lágbajnok, Kecskeméti László és Szegedi Gábor is, akik mind­ketten kétszer voltak derby- győztesek. Rajtuk kívül megye­beli még Zaliczai József és Vi­rág Mihály. Az egyesfogatosok körében viszont kicsi az érdek­lődés, mindössze négyen star­tolnak. A program pénteken a díjhaj­tással kezdődik. Szombaton a maratonhajtásra, vasárnap pe­dig az akadályhajtásra kerül sor. A versenyek naponta 9 órakor kezdődnek. Szenzációs gokarteredmény • Farkas Tibor tizenhatodik lett az Európa-bajnokságon. A belgiumi Marienburgban volt e hét végén a gokart Eu- rópa-bajnokság soros futama, a fixes, 100 kcm-es géposztály­nak. A versenyen Kecskemétet Farkas Tibor képviselte, és nem is akárhogyan. Tibor az előfu­tamok alapján bejutott a dön­tőbe, ami magában is szenzá­ciós eredmény, mivel ebben a kategóriában még magyar ver­senyzőnek ez soha nem sikerült, azonban ami az elődöntőben történt, az minden képzeletet felülmúlt. Az elődöntő során a 25. hely­ről startolt, szívós küzdelemben már all. helyen autózott, ami­kor defektet kapott, és így ki­állni kényszerült. A döntőben ismét bekerült a „húsdarálóba”. Már a 10. helyig jutott, amikor összeakadt egy olasz fiúval, és le is állt a gépe. Miközben szinte az egész mezőny ott­hagyta, újra betolta gépét és utánuk eredt. Amit ezután mű­velt, az még az öreg rókák kép­zeletét is felülmúlta! Egyesével hagyta ott a versenyzőket és a végén tizenhatodikként intették le, ami a mindenkori legjobb magyar eredmény. A következő verseny jövő hónap első vasárnapján Hollan­diában lesz, ahol ha kijön a lé­pés, akkor még szenzációsabb eredmény születhet. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Kalocsai serdülőfocisták sikere • A megyei serdülőbajnokságot nyert Kalocsai FC labdarúgócsapata, Atlétika Meglepően sok, összesen tíz férfi ifjúsági együttes vett részt az NB Il-es atlétikai csapatbaj­nokságon, hogy megküzdjön az NB I-be jutásért. A viadalon a Bács-Kiskun megyei fiú atléták a második helyen végeztek, ez­zel kivívták a jogot a „felső házban” való szereplésre. A megyebeli versenyzők jobb eredményei, 200 m: 3. Varga 23,25, 800 m: 4. Tóth 2:01,23. 3000: 6. Tóth 9:32,39, 110 gát: 3. S. Juhász 16,11, 2000 akadály: 1. Tőke Tamás 6:04,48, 4x100 m: 1. Bács-Kis­kun megye 43,40 (Rőfi, Varga, Farkas, Jobbágy). Magasug­rás: 1. Dongó Tamás 196, tá­volugrás: 3. Jobbágy 641, hármasugrás: I. S. Juhász At­tila 13,36. Pontversenyben: 1. UTE-SAAB 74, 2. Bács-Kiskun megye 70r2L Pest megye 56,5 ponttal. A tanév befejeztével a diák­sport is a hajrájához érkezett, sorra rendezik az országos diák­olimpiái bajnokságokat. így volt ez a legnagyobb tömegeket megmozgató atlétika sportág­ban is. Egyéni bajnoki címet Jobbágy Zsigmond (Piarista Gimnázium, Kecskemét) nyert, aki 100 méteren még egy ezüs­töt is begyűjtött. A bolyais le­ány magasugrócsapat szintén bajnok lett. A csapat és váltó­számokra kiírt pontversenyben a leányoknál a kecskeméti Bo­lyai Gimnázium harmadik he­lyen végzett, míg a fiúknál a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium együttese a hetedik lett. Megyebeli eredmények, le­ány V. krcs. 100 m : 3. Erdős 12,54, magas: 2. Szabó (mind­kettő Bolyai), gerely: 6. Né­meth (Kkh. Szilágyi G.) 36,24. IV. krcs., 400 m: 5. S. Juhász Á., magas: 6. Kis Rabata (mindkettő Bolyai), gerely: 6. Matula (Kkfháza) 33,74, 4x100 m: 3. Bolyai G. 50,31. Csapat- verseny, magasugrás: 1. Bo­lyai 155 (Szabó K., Kis Rabata, Kiss V., Szilágyi). Távolugrás: 3. Bolyai 513,75, 4. Kkfháza Móra F. G. 511,50, 8. Bolyai B-csapata 490,75. Gerely: 7. Bolyai 26,98. Fiúk, V. krcs., 200 m: 5. Varga 23,03, 800 m: 2. Vörös 1:57,54 (mindkettő Bolyai), magas: 4. Dongó 195, 7. Vi­déki (mindkettő Kkfháza), hármasugrás: 5. S. Juhász Á. (Kmét, Bányai J. G.), 14,12, ge­rely: 2. Borbély (Kmét, Gáspár A. SzKI.) 59,86. IV. krcs., 100 m: 2. Jobbágy (Kmét, Piarista G.) 11,10, 400 m: 4. Váli (Bo­lyai) 52,96, 1500 m: 2. Tóth (Kmét, Katona J. G.) 4:12,90, magas: 3. Tóth (Kkfháza) 190, távol: 1. Jobbágy 690, 2. Rőfi (Bolyai) 655, gerely: 5. Gálig (Bolyai) 48,36,4x100 m: 9. Bo­lyai 45,14, 4x400 m: 3. Bolyai 3:27,1. Csapatverseny, ma­gasugrás: 6. Kkfháza Móra F. 178,75, távolugrás: 2. Kkfháza, Móra F. 624,25, súly (6 kg): 2. Kkfháza Petőfi Gépészeti SzKI. 12,36, gerely: 2. Kmét, Gáspár A. SzKI. 46,45. * Nagyszerűen szerepelt a ma­gyar egyetemi és főiskolás vá­logatott a hollandiai Gronin- genben megrendezett világbaj­nokságon. A csapat az egypáre­vezősök között remekelt, Szögi László révén világbajnokkal is büszkélkedhet. A medálgyűj­tésből a könnyűsúlyú egypáre­vezős Darvas Zsolt (mindkettő MTK), továbbá a kormányos négyes bronzéremmel vette ki a részét. A világbajnokság mellett a holland házigazdák Martini Kupa elnevezéssel rendeztek versenyt, amelyen Szögi László ismételten első helyezést ért el. Gyöngyösön rendezték meg az eltérő tantervű általános isko­lák atlétikai országos döntőjét, ahol Bács-Kiskun megyei csa­pata végzett az élen. A fiúk ösz- szetett csapatversenyében Baja a harmadik helyet szerezte meg. További eredmények, egyéni összetett: 5. Szabó Zsolt, 6. Asztalos Krisztián (mindkettő Baja), kislabdahajítás: 2. Szabó Zsolt. A lányok összetett csa­patversenyében a kecskemétiek a harmadik helyen végeztek. Összetett egyéni: 2. Szabó Edina, kislabdahajítás: 4. Ha­vasi Tünde (mindkettő Kecs­kemét), 100 m-es síkfutás: 5. Szabó Edina. Az eltérő tantervű általános iskolák dél-dunántúli kispályás labdarúgó-bajnokságán, tíz csa­pat közül a bajai veretlenül sze­rezte meg az első helyet. |^U Röplabda Befejeződött az 1993/94. évi NB Il-es női röplabdabajnok­ság. A keleti csoport rájátszásá­ban a Békéscsaba szerezte meg az első helyet 18 ponttal. A Ka­locsai SE 16 pontjával a harma­dik, a Tűzoltó SC 15 ponttal pe­dig a negyedik helyen végzett. NB Il-es női mérkőzés: Hemád-Jánoshalmi SE 19-22 (8-12). Dabas, 100 néző. Ve­zette: Bodóczy, Szekeres. JSE: Csorbáné- Romsics 6, Fodomé 6, Juhász 3, Vasas 6, Giliczéné 1. Törökné. Csere: dr. Borosné (k), Faragó, Rátái R., Kiss K. A mérkőzés megnyeré­sével tavasszal veretlenül fe­jezte be a bajnokságot a János­halma és feljutott az NB I/B-be. A találkozón két fiatal - Rátái Roberta, Kiss Katalin - először kapott játéklehetőséget. A bi­tumenes pályán, negyven fok melegben lejátszott meccsen csak a két pont megszerzésére koncentráltak. A mérkőzés után a szövetség képviselői adták át az érmeket a csapatnak és a ve­zetőknek. Kitűnt: Nagy Á., Krekács, Karlik, illetve Csorbáné, Rom­sics, Vasas, Fodomé. NB Il-es férfimérkőzés: Soltvadkerti TE Poli Farbe-Bé- késcsabai Mirelit 25-23 (11— 14). Vezette: György, Gyuris. STE: Nehéz- Duchai, Font G. 3, Tótyik 8, Mihók 4, dr. Pé- tervári 5, Lekrinszki 4. Csere: Diáksport Kézilabda Berta 1, Font L., Haszilló, Barna, Hegyi (k). Edző: Szeke­res Sándor, Az első félidő lassú irama a rutinos békéscsabai já­tékosoknak kedvezett. A máso­dik félidőben már a fiatal solt- vadkertiek diktálták az iramot és magabiztosan nyerték a mér­kőzést. Kitűnt: dr. Pétervári, Lekrinszki, Mihók, illetve Barna 14. Megyei férfibajnokság: Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza 30-24, Hercegszántó-Kun- szentmiklós 17-22, Bácsalmás- Tiszakécske II. 20-17, Kis- kunmajsa II.-Dávod 21-44. A Mistrál SK-Kalocsa mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapat­nak nem volt igazolása. Az NB I/B Keleti csoport végeredménye, férfiak 1. Tmiklós 20 16 2 2 508-445 34 2. Agrokon 20 15 2 3 544-595 32 3. Alkaloida 20 11 2 7 478-430 24 4. K.majsa 20 10 1 9 528-541 21 5. Dunakeszi 20 8 2 10 415-417 18 6. Szarvas 20 8 1 TI 458—467 17 7. Nyírbátor 20 7 3 10 432-449 17 8. B.gyarmat 20 8 ­12 491-527 16 9. Újkígyós 20 7 2 11 424464 16 10. Mizse 20 5 4 11 457-485 14 11. Csömör 20 5 1 14 494-594 11 Az első helyezett az NB I-be jutott, a 11. he­lyezett kiesett az NB II-be. a Dunapack vissza­lépett, így az eredményeit törölték. Labdarúgás A serdülő bajnokság kalocsai csoportjának végeredménye: 1. Kalocsa 45 ponttal, 2. Dunapa- taj 34, 3. Kecel 33, 4. STE 33, 5. Kkhalas 31, 6. Dunavecse 30, 7. Kkmajsa 26, 8. Akasztó 26, 9. Fájsz 16, 10. Harta 12, 11. Hajós 11, 12. Miske 8, 13. Solt 7 ponttal. A hétvégén rendezték meg Kiskőrösön a megyei serdülő bajnokság döntőjét. A helyosz­tók eredményei: Kalocsa-Ke- rekegyháza 2—1, Jánoshalma- KTE 1-1, majd büntetőkkel 5:4 arányban a jánoshalmi együttes bizonyult jobbnak. A harmadik helyért: KTE-Kerekegyháza 6- 1, az első helyért: Kalocsa-Já- noshalma 5-0. A végeredmény: 1. Kalocsai FC, 2. Jánoshalma, 3. KTE, 4. Kerekegyháza. Ádám István, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség elnökhelyettese: - Négy jó ké­pességű csapat találkozójából megérdemelten került ki győz­tesen a Kalocsa. A másik há­rom együttesben is sok tehetség van és több fiatal esélyes a me­gyei válogatottba kerülésre. Megyei III. osztály, Északi csoport: Fülöpszállás-Kecs- keméti Honvéd 0-3, Dunave- cse-Kunadacs 4—0, Ágasegy­házi Kolonker-Kaskantyú 4—1, Ballószög-Kunszentszentmik- lós 1-3, Harta Il.-Izsák II. 1-2. A Nyugati csoport végeredménye 1. Érsekhalma 2. Úszód 3. Dunapataj 4. DusnoklI. 5. Miske 6. Öregcsertő 7. Imrehegy 8. Géderlak 9. Ordas 10. Dsztbenedek 11. Újtelek 12. Homokmégy 13. Foktő Az Újtelektől és a levonva. 24 16 7 1 70-16 39 24 16 4 4 60-27 36 24 14 6 4 57-20 34 24 16 2 6 49-27 34 24 13 2 9 74-32 28 24 12 4 8 37-24 28 24 8 9 7 36-43 25 24 8 7 9 43-44 23 24 8 4 12 37-59 20 24 6 2 16 31-76 14 24 4 5 14 29-58 11 24 3 5 16 27-71 11 24 1 3 19 20-73 3 jktőtől 2-2 büntetőpont Bokszmérkőzés Profi, hatmenetes mérkőzésre kerül sor 63 kg-ban Szakállas Ferenc és Horváth Aladár kö­zött június 26-án a Dutép SC- Szegedi Box Club csapattalál­kozó alkalmával. Összesen ti­zenkét amatőrmérkőzést láthat­nak a nézők, melynek végén a két profi bokszoló lép a ringbe. A mérkőzések 17 órakor kez­dődnek, a Dutép SC sporttele­pén (Kurucz krt. 2-4.) Párizsba készülnek Július 15-25. között rendezik Párizsban a serdülő asztaliteni­szezők Európa-bajnokságát. A Kecskeméti Spartacus színeit Domokos Győző és ifj. Kovács János képviseli. A megmérette­tés előtt két hetet Tatán, másik kettőt pedig Budapesten tölte­nek edzőtáborban a fiatalok. Másodikok lettek A Budapesten megrendezett ITF viágranglista pontszerző versenyen az ERAVIS Kupán ismét döntőt játszott a Bar- dóczky Koméi (Kecskeméti TC)-Jancsó Miklós teniszező­páros, ahol a második helyet szerezték meg. A Pákay Pé- ter-Lukács Iván párossal szem­ben a döntőben 4:6, 6:3, 2:6 arányban vereséget szenvedtek. BMX válogató Június 22-28. között Csille­bércen rendezik meg azt a BMX vb-válogatóversenyt, ami nem­zetközi kerékpáros találkozó is, s az országos bajnokság harma­dik fordulója. A világbajnoksá­got Kölnben rendezik augusztus íl és 14. között. Mind a 12 kecskeméti versenyzőnek meg­van az esélye arra, hogy ott le­hessen a vb-n. Az előző évben csak hatan harcolták ki a világ- bajnoki indulás jogát. Elárverezik Az április 15-én AIDS-ben elhunyt brit műkorcsolyázó, John Curry 1976-ban szerzett három aranyérme is szerepel majd egy júliusi aukción. A 44 éves korában elhunyt Curry sze­rezte az első olimpiai aranyér­met műkorcsolyázásban hazá­jának. A tragikus sorsú sportoló 1976-ban mind a három világ- versenyen, az olimpián, a világ- és az Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett, s ezeket a medálokat bocsátják árverésre. A szervezők tízezer font bevé­telre számítanak, mellyel Curry végakaratának megfelelően az egykori műkorcsolyázó család­ját fogják támogatni. Nadia hazalátogat Az egykori román tomaki- rálynő, Nadia Comaneci öt év szünet után újból hazalátogat. Comaneci, aki 1976-os montre­ali olimpián kápráztatta el a sportág híveit, 1989. novembe­rében hagyta el Romániát, s te­lepedett le az Egyesült Álla­mokban. A 32 éves Comanecit Sever Muresan teniszmene­dzser hívta meg, aki szeptem­berben Bukarestben nemzetközi román teniszbajnokságot szer­vez. Az írásbeli beleegyezést már megkapta a rendező. Azt azonban nem lehet tudni, hogy az eseményen Comaneci néző­ként vesz e részt vagy tornász tanítványaival bemutatót is tart. Marad a két év A Nemzetközi Úszó Szövet­ség (FINA) irodája két évre fel­függesztette a német Sylvia Ge- rasch versenyzési jogát. Az 1986-ban világbajnoki címet szerzett úszónőt doppingolás miatt tiltották el a versenyzés­től. Gerasch az ítélet ellen fel­lebbezett, azonban kérelmét a FINA elutasította. Amerikai túra Megkezdte menetelését és a szeptemberi római vb-re való közvetlen felkészülést a magyar férfi vízilabda-válogatott. Hor­kai György és 17 jelöltje Los Angelesbe repült, ahol edzőtá­borozás szerepel a programban.

Next

/
Thumbnails
Contents