Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-21 / 144. szám
TELEFON: 76/481-391 • HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 NAPI PÉNZÜGYEK Hogyan juthatnak külföldi kölcsönhöz a vállalkozók? Széles körben nem ismert, pedig tény: a vállalkozók - a hazai forrásokból származó hiteleken kívül - külföldi kormányok, bankok által rendelkezésre bocsátott kölcsönt is igénybe vehetnek. Erre egyebek között a francia, kanadai és ausztrál részről biztosított keretek adják a fedezetet. A hitelek közös jellemzője, hogy viszonylag kedvező kamatozásúak és hosszú lejáratúak. De szinte mindegyikhez csak akkor lehet hozzájutni, ha a hitelből a magyar vállalkozó az adott országból vásárol alapanyagot vagy gépet, illetve ha vegyesvállalatot alapít a másik ország üzletemberével. Más szóval: a kölcsönt nyújtók két legyet ütnek egy csapásra. Úgy enyhítik gazdaságunk tőkehiányát, hogy egyúttal saját gazdaságuk vérkeringését is frissítik. A hitelkérelmeket valamelyik magyar kereskedelmi bankhoz kell benyújtani. Föl kell tüntetni a vállalkozás főbb adatait, a vásárolni kívánt termék értékét, a hitel felhasználásának módját, valamint a megtérüléssel és a hiteltörlesztéssel kapcsolatos számításokat. A vállalkozók a kölcsönzött összeget nem kapják kézhez; azt a hitelnyújtó közvetlenül a szállítónak fizeti ki az áru ellenértékeként. A magyar importőr ezután a hitelfeltételeknek megfelelően fizeti a részleteket. A kölcsönök nemcsak forintban, hanem devizában is igényelhetők - számolva azzal, hogy a visszafizetési kötelezettségnek természetesen az adott pénznemben kell eleget tenni. A külföldi hitelek közös jellemzője az is, hogy a bankok a fejlesztéshez, beruházáshoz szükséges összegeknek nem a teljes értékét, hanem csak 85 százalékát bocsátják rendelkezésre. Teszik ezt abból a megfontolásból, hogy nagyobb a visszatérítés garanciája, ha a vállalkozók maguk is hozzájárulnak a megvalósításhoz szükséges összeg előteremtéséhez. Forint alapú VISA-bankkártya Forint alapú VISA-bankkár- tyával bővíti szolgáltatásainak körét a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.. Bel- és külföldiek egyaránt használhatják majd, de kizárólag Magyarország területén. Az új kártyát a napokban sajtótájékoztatón mutatták be. A Magyar Külkereskedelmi Bank már eddig is bocsátott ki VISA-kártyákat, hiszen 1988 óta tagja a VISA-rendszemek. Eddig azonban ilyen kártyákat csak azok az ügyfelek kaphattak, akik devizaszámlával rendelkeztek a pénzintézetnél. A most bevezetett forint alapú VISA-kártyával az ügyfelek mintegy 3500 kereskedelmi szolgáltatóhelyen fizethetnek majd készpénz felhasználása nélkül. Ezenkívül a kártyát készpénzfelvételre is fel lehet használni a magyar VISA-tag- bankok bankfiókjaiban és a VISA-kártyát elfogadó bank- jegykiadó automatáknál. A Magyar Külkereskedelmi Bank megkezdte egy olyan bankjegy- kiadó automatahálózat kiépítését, amely képes lesz a VISA-kártyákat elfogadni. Jelenleg hat ilyen automata működik Budapesten a bank fiókjaiban és hét vidéken. Az automaták nemcsak a VISA, de az Euro- card/MasterCard, vagy a CIRUS védjegyű kártyákat is elfogadják és hamarosan alkalmasak lesznek az Eurocheck és PLUS védjegyű kártyák kezelésére is. MENNYIT ÉR A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. június 20-án) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 155,35 156,85 158,35 ausztrál dollár 75,18 75,85 76,52 belga és lux. frank (100) 306,27 309,02 311,77 dán korona 16,04 16,19 16,34 finn márka 18,87 19,04 19,21 francia frank 18,44 18,61 18,78 görög drachma (100) 41,77 42,17 42,57 holland forint 56,20 56,72 57,24 ír font 153,18 154,58 155,98 japán yen (100) 98,89 99,82 100,75 kanadai dollár 72,99 73,75 74,51 kuvaiti dinár 341,92 345,25 348,58 német márka 62,94 63,54 64,14 norvég korona 14,48 14,62 14,76 olasz líra (1000) 64,05 64,66 65,27 osztrák schilling (100) 894,79 903,14 911,49 portugál escudo (100) 60,64 61,21 61,78 spanyol peseta (100) 76,04 76,77 77,50 svájci frank 74,74 75,40 76,06 svéd korona 13,07 13,19 13,31 USA-dollár 101,47 102,47 103,47 ECU (Közös Piac) 120,93 122,05 123,17 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. június 20-án) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 156,98 ausztrál dollár 75,63 belga frank (100) 309,07 dán korona 16,20 finn márka 19,02 francia frank 18,62 holland forint 56,80 ír font 154,12 japán yen (100) 99,96 kanadai dollár 73,41 kuvaiti dinár 344,37 német márka 63,64 norvég korona 14,63 olasz líra (1000) ' 64,42 osztrák schilling (100) 904,64 portugál escudo (100) 61,17 spanyol peseta (100) 76,65 svájci frank 75,72 svéd korona 13,16 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 102,21 ECU (Közös Piac) 122,17 ajándékakció és -vásár A legkisebbtől a legnagyobbig! Bármilyen hűtó vagy fagyasztó vásárlásakor megajándékozzuk egy háztartási kisgéppel vagy ennek megfelelő árengedménnyel!- Plusz ajándék: aki június 30-ig fagyasztószekrényt vásárol 1 db 25 l-es, tetszetős hűtőtáskát adunk ajándékba.- VALAMINT MEGNYERHETI A ZANUSSI legmodernebb Jet System mosógépét. ZANUSSI mosógépvásár Minden mosógéphez 12 kg OtßO mosóport adunk ajándékba. Nálunk duplán nyerhet. msm I/OzlethAzVi Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Telefon (76) 322-425 SZARVASMARHATARTÓK, FIGYELEM! Minden fajtacsoportú és korú vágómarhát vásárolunk az ország bármely területéről, a legmagasabb napi piaci áron. Érd.: KURCA-KER Kft. Szentes, Petőfi u. 5. (ÁFÉSZ-udvar) Tel.: 63/311-175 (17666) Jlcibi8*" El ADÁSI HŰTŐIPARI Kft. ff Kecskemét, Kuruc krt. 20. s Tel.: 76/485-295 Claudia Class a kecskeméti Alföld Áruház emeletén: fiúöltönyök, ■nadrágok, -zakók, kislányruhák, -blúzok, nyári nadrágok. Továbbá: gazdag választék kismamanadrágokból, kismamaruhákból. Egyes ruhákból 30%-50% kedvezmény! (17394) PETŐFI NÉPE terjesztési ügynöksége kézbesítőt keres TOMPA területére. Pontos, megbízható és korán kelő jelentkezők hívását a 77/423-434-es üzeneterögzítős telefonon, III. levelét a Kiskunhalas, Thormássy u. 3. 6400 címen várjuk. A kézbesítő feladata: g a Petőfi Népe eljuttatása C az előfizetőknek - és az előfizetési díj beszedése. AzOrgoványi Gazdaszövetkezet árverés útján értékesíteni kívánja a szövetkezet tulajdonában lévő, volt "Kossuth"-majort. Kikiáltási ár: 6,5 millió Ft + áfa. Időpont: 1994. július 5., de. 9 óra. Helye: központi iroda. Érdeklődni: 76/376-122 Ügyintéző: Halász István n7«7» Jászszentlászlón, a művelődési házban, 1994. június 21-én, kedden, 18 órától "Kedvezményes hitelfelvételi lehetőség a falusi-tanyai turizmus kialakításához" címmel tájékoztatót tart Szöllősi Béla, a megyei OTP igazgatóhelyettese. Minden érdeklődőt szeretettel várunk Bugactól Csengéiéig a Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítványa (irroi) TARGONCAértékesítés Felújított, dízel- és elektromos gépek, keleti és nyugat imodellek. TOTÁL SZERVIZ Hmvhely, Szent István tér 9. Tel./fax: 62/342-685 (17653) KÚTFÚRÁS! Minden anyag hozzáadásával, műanyag csővel, 2 év garanciával. 40-50-63 mm-es csővel, 10 m-ig 6.500-8.000-9.500 Ft, minden további méter 250-300-400 Ft. Megrendelhető: Papdi László 6723 Szeged, Bihari u. 24/B Telefon: 06-62/470-786, 06-62/329-111 (13055) TESZTKÖZELBEN A Jöjjön, és ismerje meg személyesen az új SEAT CORDOBA szépségét, biztonságát és kényelmét! Próbálja ki az erejét és a próba szerencsét hozhat! Azok között, akik részt vesznek a március 23-tól április 16-ig tartó tesztelésen, kisorsolunk egy fél autót. A nyertesnek csak ax autó elejét kell kifizetnie. A CORDOBA hátsó felét ajándékba kapja. És ha a nyertes már vásárolt CORDOBA-t valamelyik márkakereskedőnél, az autó árának felét visszafizetjük. Vezesse... hofy vezessen! V01KSWAGEN CSOPORT SEAT Sztár, 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor u. 14. Tel/Fax: 76/483-107 Minden nálunk vásárolt gépkocsihoz egy évig érvényes Klubkártyát adunk. Tulajdonosa 24 órás ingyenes segélyszolgáltatásra jogosult baleset vagy műszaki probléma esetén Magyarországon és Európa útjain egyaránt. ^MAGYAR Sanaa« AKCIÓ! SUZUKI-tmég áremelés előtti áron, amíg a készlet tart! 30% -os önrész befizetése esetén részletfizetést helyszíni ügyintézéssel biztosítunk! Várjuk bemutatótermünkbe: Kecskemét, Jász u. 26. Tel.: 76/484-244 (17388) ^ FORMATO Kft. ^ AKCIÓ! W AKCIÓ! MAR CSAK 4 NAPIG! A FORMÁTÓ Kft. FÜRDŐSZOBASZALONJÁBAN 30% engedménnyel Icaphatók nagy kopásállóságú, fagyálló lépcsőlapok mázas és porcelán kivitelben, valamint a FALEMEZÁRUHÁZUNKBAN 10% engedménnyel laminált faforgácslapok. FORMÁTÓ,Kft. Kecskemét, Kuruc krt. 8. __________(a volt FÉSZEK Áruház mellett) (16588)_________________ H olland és svájci KILÓS RUHÁK VÁSÁRA Kecskeméten, a helyőrségi klubban 1994. június 22-én, szerdán, 8-17 óráig. Extra bála érkezett! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! hssbb) VISZONTELADOK, FIGYELEM! Halasi liszt vására 30 Ft/kg Helye: Baja, Volán Tárház, Nagy I. u. 39. ii7iou Építőipari kiállításon akciós vásár! Az Erdei Ferenc Műv. Központban, június 25-én- Bramac hódfarkú, Alpesi plusz cserépre 8% kedvezmény- Bramac alpesi, vörös, s.barna, antracit 15% kedvezmény- Bramac tetőfólia 20% kedvezmény- LB-Knauf vakolatok 13% kedvezmény- Knauf gipszkarton 15% kedvezmény- Velux tetőtéri ablakok 13% kedvezmény- Ytong falazóelemek 10% kedvezmény- Helép Kft. betonelemek 5% kedvezmény- Heraklith-Heratekta hőszig. anyagok. 8-12% kedvezmény- Therwolin hőszigetelő anyagok 5% kedvezmény- Hajdú Kft. betonelemek 3% kedvezmény- Bajai nyílászárók 15% kedvezmény- Ausztrotherm hőszigetelő anyagok 10% kedvezmény- 350/20 bélapátfalvi cement 685 Ft/q- Alsózsolcai Vasbetonipari Kft. 15% kedvezmény Várjuk kedves vásárlóinkat! Kft. Kecskemét, Izsáki út 4. Tel./fax: 76/483-305