Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-18 / 142. szám

2 PETŐFI NÉPE 1994. június 18., szombat Hatpárti vita a parlamenti posztokról KÉRDŐJELEK Túlzott remények? A formálódó kormányzati elképzelések azt mutatják, hogy az új kabinet céljait át­hatja majd európai integrá­ciónk felgyorsítása, a szom­szédainkkal fenntartott vi­szony és a magyar kisebbsé­gek helyzetének együttes javí­tása. Min alapulhat ez a re­mény? Úgy látszik, mintha szaporodnának a pozitív rea­gálások. Moravcík szlovák kormányfő a közös múltra épülő közös jövőről szólt a napokban, sürgette a bősi vita lezárását, s a történelmi megbékélést. Még Bukarest­ből is akad jó példa: a román kormánypárt ügyvezető el­nöke, Nastase az európai kö­vetelményekkel összhangban álló „bölcs és mérsékelt” ál­láspontot sürgetett a nemzeti­ségi politikában. Göncz Árpád és Kovac szlovák államfő pedig együtt vesz át kitüntetést New York­ban politikai erőfeszítései­kért, s fogadja őket Clinton amerikai elnök is. Túlzott remények? Múló il­lúzió, amellyel az új kor­mánynak hamarosan le kell számolni? Meglehet. A meg­lévő ellentétek és feszültségek nem tűnnek el egyhamar. Mégis, csak kitartó következe­tességgel juthatunk előre. Erre szorít bennünket a világ, s ez felismert önérdekünk is. Tegnap elhunyt ifj. Bartók Béla Életének 84. évében, június 17-én, pénteken elhunyt ifj. Bartók Béla, a Magyarországi Unitárius Egyház főgondnoka. Az egyház saját halottjának te­kinti. Bartók Béla zeneszerző fia, ifj. Bartók Béla 1910. au­gusztus 22-én született. A mér­nöki pályát választotta. Nevé­hez fűződik a Bartók Béla mű­helye című könyv megírása, a Napról napra című Bartók-kro- nológia összeállítása, a Bartók családi levelei gyűjtemény. Műszaki, egyházi és zenetörté­neti cikkei jelentek meg, elő­adásokat tartott édesapjáról. A Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli elnöke is volt, s számos hazai zenei társaság el­nöki, illetve tiszteletbeli elnöki tisztét töltötte be. A koalícióról tárgyaló MSZP és SZDSZ elfogadja az ellen­zéki pártok igényét, azt, hogy nagyobb szerephez kívánnak jutni a következő Parlamentben. Ennek megfelelően a szocialis­ták és a szabaddemokraták egyetértenek azzal, hogy a par­lamentnek három alelnöke le­gyen. Az MSZP és az SZDSZ egye­tért azzal is, hogy az ellenzék bizottsági elnököket, illetve al- elnököket adjon. Felajánlottak hét bizottságot, amelyből ötnek ellenzéki elnöke lehet, kérték, hogy a számvevőszéki bizottsá­got mindenképpen ellenzéki po­litikus vezesse. A két pártnak nincs kifogása az ellen, ha a T. Ház egyik alel- nökét az erősorrendnek megfe­lelően az FKgP adja, és ebben az esetben elfogadják a kisgaz­dák által jelölt személyt. Amennyiben a parlamenti tisztségek elosztása nem a mél­tányosság alapján történik, az FKgP hétfőn bejelenti, hogy el­hagyja a hatpárti tárgyalásokat - hangzott el a kérdés előzmé­nyeként egy kisgazdapárti sajtó- tájékoztatón. Az új kormány távol akarja tartani magát attól, hogy politi­kai érdekek alapján ítélje meg 1956-ot. Tiszteletben tartja azt az eszmeiséget, amelyet ’56 hordoz, s amely az MSZP meg­ítélése szerint a nemzeti meg­békélésre kell, hogy ösztönöz­zön. Ezt Gál Zoltán, az MSZP megbízott frakcióvezetője ki­hangsúlyozta, amikor az Or­szággyűlési Irodaházban az A református egyház szertar­tása szerint, katonai tisztelet- adással vettek végső búcsút pénteken a szovjet fogságban elhunyt néhai miniszterelnök­től, Bethlen Istvántól. A politi­kus csaknem öt évtized után magyar földre megtért hamvait a Kerepesi temetőben, a Bat­thyány Mauzóleum tövében he­lyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson részt vett Göncz Árpád köztársasági el­nök és Boross Péter kormányfő. A mauzóleum lépcsőjén gyászbaldachin alatt felravata­lozott urnánál koronaőrök álltak díszőrséget. A katonai díszegy­ség 12 ágyúlövéssel tisztelgett Bethlen István emléke előtt. G. Nagyné Maczó Ágnes al- elnök a parlamenti tisztségek elosztása kapcsán elmondta: számukra a minimálisan elfo­gadható kiindulási alap az lenne, ha az 1990-es eredmé­nyeket vennék figyelembe, va­gyis az FKgP nagyjából ugyan­annyi tisztséget kapna, mint az akkor hasonló eredményt elért MSZP. Torgyán József szerint egyébként a parlamenti tárgya­lások az MSZP és az SZDSZ hatalmi súlya jegyében zajla­nak, s az állampártit is megha­ladó diktatúra előkészületei zaj­lanak. Jelezte, hogy az FKgP nem kíván ehhez asszisztálni. Az Országgyűlés alakuló ülé­sét és új szervezeti felépítését előkészítő hatpárti szakértői tárgyalások újabb fordulóján a felek egybehangzó véleménye szerint pénteken jelentős előre­haladást értek el. Mint Katona Béla (MSZP) a sajtó munkatár­sainak elmondta: valószínűsít­hető, hogy a delegációk követ­kező, keddi ülésükön a pénte­ken beterjesztett javaslatokat el­fogadják. Katona Béla azt is elmondta, 56-os szervezetek képviselőivel találkozott. A szocialista politi­kus egyúttal Hóm Gyula pártel- nök-miniszterelnök-jelölt sze­mélyes ígéretét tolmácsolva a szervezetek tudomására hozta, hogy az új kormány empátiával és nagy segítőkészséggel köze­lít azokhoz az emberekhez, akik részesei voltak 1956-nak, s mindent megtesz szociális gondjaik megoldásáért. Elsőként Boross Péter mi­niszterelnök mondott gyászbe­szédet. Batthyány Lajos Mauzó­leumára, a ravatal szimbolikus üzenetére utalva a kormányfő emlékeztetett arra: Bethlen István munkásságá­nak legfőbb üzenete, hogy sta­bilitást tudott teremteni a szétzi­lált országban. A konszolidációt követően pedig megalapozta az ország gazdasági, pénzügyi talpraáliását, amit az ipar fel­lendítése után szociális intézke­dések követtek. Óriási teljesít­mény, személyes tálentum, in­tegráló erő kellett ahhoz, hogy a Trianon utáni kilátástalanságból ismét reménykedővé váljon Magyarország - mondta. hogy - bár a leendő koalíciós partnerpártok nem fogadták el az ellenzék azon igényét, mi­szerint minden parlamenti bi­zottságban egyharmados arány­ban kapjanak képviseletet - ab­ban azonban megállapodtak: a költségvetési, az alkotmányü­gyi, az önkormányzati, a gazda­sági, a külügyi, a mezőgazda- sági, az európai integrációs bi­zottságban egyharmados arány­ban vehetnek részt az ellenzéki képviselők. A mentelmi bizott­ságban az ellenzék 50 százalé­kos képviseletet kap, míg a nemzetbiztonságiban 5 kor­mánypárti és 4 ellenzéki hona­tya foglalhat helyet. Salamon László, az MDF tárgyalódelegációjának veze­tője a pénteki ülés után a sajtó munkatársainak kijelentette, hogy az ellenzék elégedett, mert - mint fogalmazott - méltányos megegyezés látszik körvonala­zódni. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a bizottsági mun­kában az ellenzéknek minden­hol érvényesülhet a szava, min­den bizottságban, s a tisztikar­ban is képviseletet kapott az el­lenzék. Magyar zsidók világtalálkozója A Holocaust 50. évfordulója alkalmából Izraelben megren­dezik a magyar zsidók világta­lálkozóját. Az eseményen - amelynek színhelye Jeruzsálem lesz - a világ valamennyi or­szágában élő, Magyarországról elszármazott zsidók közössége képviselteti magát. A magyar- országi zsidóság képviseletében többek között dr. Feldmájer Pé­ter, a Magyarországi Zsidó Hit­községek Szövetségének elnöke utazik vasárnap Izraelbe. A vi­lágtalálkozó ünnepélyes meg­nyitóját június 20-án, hétfőn tartják a zsidó állam fővárosá­ban. Néprajzosok Jászberényben Három napon át tanácskoz­nak a Jászság fővárosában az önkéntes néprajzi gyűjtőmozga­lom tagjai. A több mint 50 éves múltra visszatekintő mozgalom 14. találkozója kezdődött Jász­berényben; a megnyitón 130 gyűjtő vett részt országhatáron innen és túlról. Jöttek Burgen- landból, a Felvidékről, a Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről is. Szocialista ígéret 56-osoknak Eltemették Bethlen hamvait Drámai ENSZ-felhívás: fogy a termőföld! Drámai hangú felhívással fordult a világhoz az ENSZ környezetvédelmi hivatala, az UNEP: a talajfelszínen megfi­gyelhető pusztító eróziós fo­lyamatok következtében a Föld számos táján egyre nyugtalaní­tóbban csökken a termőföld nagysága, ami - főként a har­madik világban - veszélyezteti a lakosság élelmezését. A földfelszín egy tizedrésze jelentős károsodást szenvedett a víz, a szél és az élőlények pusz­tító tevékenysége következté­ben. A további okok között el­sősorban a túlzott mértékű erdő­irtás és az intenzív legelőgaz­dálkodás játszik kiemelkedő szerepet. A talajt összetartó szerves anyagok, gyökerek kihalásával a szél könnyebben elhordja a termőföldet, az eső pedig ki­mossa a növényzet megmaradá­sához szükséges kőzetmáladé- kokat. E folyamatok következmé­nyei az érintett területeken (fő­ként Amerikában, Afrikában és Ázsiában) súlyosabbak, mint a Föld felmelegedése vagy az ózonlyuk. Az afrikai Szaharától délre fekvő területeken például az egy főre jutó élelmiszer-ter­melés 1986 és 1992 között má­ris tíz százalékkal esett vissza. Összességében kilencszáz mil­lió ember tápláléka került már • Afrika több országában napjainkban is éhínség pusztít. legközvetlenebbül veszélybe. javítására és állapotának meg- Az érintett országok szentel- őrzésére. Ehhez nemcsak kor­jenek nagyobb figyelmet a talaj szerűbb gazdálkodás szükséges, hanem a tulajdonviszonyok egyértelmű tisztázása és több mezőgazdasági hitel is. Az UNEP jelentése csak az iparilag fejlett országok segít­ségével tartja lehetségesnek, hogy az eladósodott, harmadik világbeli országok kitörjenek az ördögi körből. Egyelőre azon­ban tisztázatlan, hogy az „elsi- vatagosodás” megállításához szükséges pénzeket sikerül-e előteremteni? Az ENSZ kör­nyezetvédelmi hivatalának most folyó párizsi konferenciája mindenesetre kompromisszu­mos javaslatot fog az illetéke­sek elé terjeszteni. A borúlátó szakértők emlé­keztetnek rá, hogy a termőföld védelmére született korábbi szerződés (1977) nem hozott érzékelhető eredményt. Az op­timistábbak viszont Szaúd-Ará- bia és Izrael példáját hozzák fel, ahol az okosan beruházott pén­zeszközökkel sikerült a sivata­got termőterületté változtatni. Az arab országban meghono­sították a búzatermesztést, Iz­rael állam pedig ma már zöld­séget és gyümölcsöt exportál külföldre. Az ENSZ-ben úgy ítélik meg: a döntő kérdés most az, megérti-e a világ, hogy a termő­föld rohamos csökkenése a Föld egy részén közvetlen veszély az egész emberiség számára. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN A világhírű torgaui híd halála Felrobbantották a világhírű torgaui Elba- hidat, amelyen 1945 áprilisában az amerikai és a szovjet katonák találkoz­tak. A robbantás villámgyors akció volt, a rendőrség is csak néhány órával korábban értesült róla. Valószínűleg így akar­ták megakadályozni a tiltakozó akciókat. Állampolgári kez­deményezéssel kívánták ugyanis meghiúsítani az elöregedett híd régóta tervezett elpusztítását, mementóként kívánták volna meghagyni az Elba- hidat, amelyet egy idő óta lezártak a forgalom elől. Képünkön a világhírű híd utolsó pillanatai. Az amerikai nagykövet figyelmeztet Peter Galbraith zágrábi amerikai nagykövet pénteken fi­gyelmeztetett arra, hogy háborúra vezethet, ha tovább halo­gatják a krajinai szerbek és Horvátország tárgyalásait. A megbeszélést csütörtökön kellett volna megtartani, de a kra­jinai szerb vezetés csak egyetlen horvát újságírót lett volna hajlandó fogadni. A döntés miatt Horvátország panaszt tett, kérte annak felülvizsgálatát, s egészen késő délutánig várt arra, hogy mégis meggondolják magukat Kninben, Krajina székhelyén. Este aztán Zágrábban bejelentették a tanácsko­zás elhalasztását, s most Galbraith nagykövet Slobodan Mi­losevic szerb elnöktől kért segítséget. Oroszország és a békepartnerség Oroszország hivatalosan is tájékoztatta az észak-atlanti szövetséget, hogy Andrej Kozirev orosz külügyminiszter jövő szerdán Brüsszelben aláírja a NATO békepartnersége keretegyezményét - közölte a szövetség szóvivője. A pilótajátékok 1,5 millió panaszosa A román rendőrség a kolozsvári „Caritas”-hoz hasonló, 119 pilótajáték ügyében folytat vizsgálatot. Ezek tulajdono­sai ellen eddig 1,5 millió károsult jelentett be panaszt 17,5 milliárd lej - több mint 100 millió dollár - értékben. 51 tár­saság és 72 személy ellen indult bűnvádi eljárás. A vizsgála­tokban az első helyen a kolozsvári Caritas áll. Munkácsy-szobor avatása Munkácson Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulója jegyében már számos rendezvényt tartottak Kárpátalján, mindenek­előtt a neves festő szülővárosában, Munkácson. Mindeddig váratott azonban magára az UNÉSCO által meghirdetett Munkácsy-év fénypontja: a művész szobrának felállítása szülővárosában. Vasárnap azonban a város főterén felavatják Munkácsy Mihály mellszobrát. A magyar festészet nagy alakját a kárpátaljai Mihajlo Beleny szobrász mintázta meg gipszben, s Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrászművész öntötte bronzba a magyar művelődési és közoktatási minisz­térium támogatásával.

Next

/
Thumbnails
Contents