Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-13 / 137. szám
1994. június 13., hétfő PETŐFI NÉPE 13 NAPI PÉNZÜGYEK Lezárult kárpótlási jegyes részvényjegyzések Eredményesen zárultak a napokban befejeződött kárpótlási jegyes részvénycserék: a befektetők túljegyezték a Veszprém- tej Részvénytársaság százhetven millió forintos pakettjét és a MÓL Rt. 3,9 milliárd forint össznévértékű papírjait. A Veszprémtej-részvények jegyzése június 1-jétől június 8-áig tartott. A papírokra a befektetők 183,3 millió forint értékű jegyzést adtak le - közölte a sajtó munkatársaival a részvényeket forgalmazó Argenta Top Bróker Részvénytársaság munkatársa. A kiosztási rend alapján azok a befektetők, akik négyszázezer forintnál nem több részvényt igényeltek, megkapják a teljes kért részvénymennyiséget. A többiek a kártyaleosztás elve alapján osztoznak a maradék részvényeken. A papírokat várhatóan már a jövő hét végétől megkaphatják a befektetők. A MÓL Rt. részvényeinek jegyzése június 2-án kezdődött, és 17-éig tarthatott volna. Június 9-éig - amikor a jegyzést lezárták - a befektetők 4 milliárd 262 millió forint névértékű részvényt igényeltek - tájékoztatta az újságírókat az OTP Bróker Rt. Az alanyi jogú kárpótoltak 1 milliárd 511 millió forint, a MÓL dolgozói 36 millió forint névértékű részvényt jegyeztek, és a kiosztási rend alapján megkapják a teljes kért mennyiséget. A többi befektető 2 milliárd 715 millió forint névértékű papírra jelentette be igényét, de köztük csak 2,35 milliárd forint névértékű részvény osztható ki. Az allokációs elvek alapján azokon a jegyzési helyeken, ahol nagy összegű jegyzések történtek, a kisbefektetők igényét .nagyobb arányban elégítik majd ki. A részvények kiosztása két héten belül megkezdődik. Változik-e a gyógyszertámogatás? Az import gyógyszerek árának meg nem erősített, de várható áremelése miatt ismét az érdeklődés középpontjába került az orvosságok tb-támogatásának kérdése. Már a legutóbbi 40%-os áremelés után is tiltakozó levelek ezrei érkeztek a népjóléti tárcához és az egészség-, illetve nyugdíjbiztosítási pénztárhoz. Munkanélküliek, nagycsaládosok, minimum-nyugdíjból élők és mezőgazdasági járadékosok panaszolták: nem tudják megvenni a gyógyulásukhoz feltétlenül szükséges orvosságokat. Mit terveznek az illetékesek? - kérdeztük dr. Matejka Zsuzsannát, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főgyógyszerészét.- Szakértőink foglalkoznak az új támogatási formák kidolgozásával. Az egyik elképzelés szerint az eddigi fix összegű, illetve 50,80,95 és 100 százalékos támogatás mellett bevezetnénk újabb kulcsokat. Gondolunk egy 70 és egy 90 százalékos változatra is. Valójában ettől még nem lenne több pénz gyógyszerre, csak az egyes orvosságokra adott támogatás mértéke változna. A másik variáció szerint az alapvető gyógyszereket ingyen kapnák meg a biztosítottak, ennek fejében viszont a többi orvosság jóval többe kerülne.- Több párt választási programjában olvashattunk a térítésmentes gyógyszerellátásról. Ezeket az ígéreteket most nem lehetne behajtani?- Először fel kell állnia az új kormánynak, csak azután tárgyalhatunk az új egészségügyi, népjóléti kormányzattal erről a kérdésről. Az biztos, hogy az árak változása nélkül is kevés lesz az egészségbiztosítási pénztár gyógyszerellátásra elkülönített pénze.- Már most deficites a kasz- sza?- Ha a gyógyszerfogyasztás nem csökken, akkor az eredetileg rendelkezésre álló 50,7 milliárd forint helyett akár a 60 milliárdot is elérheti az erre a célra szükséges összeg.- Mennyi többletkiadást jelentene, ha egyes gyógyszereket ingyen adnának a rászorulóknak?- Legkevesebb 20 milliárd forintra volna szükség ahhoz, hogy az idősek által leggyakrabban szedett szívgyógyszereket, vérnyomáscsökkentőket és a reuma elleni szereket térítésmentesen lehessen kiváltani. Az ehhez szükséges pénzt viszont a biztosítók nem tudják előterem-- teni, tehát az államnak kellene a zsebébe nyúlnia.- A büdzsében is csak „krajcárok kuncognak”...- Igen, de meg kellene vizsgálni, honnan lehetne esetleg a forintokat átszivattyúzni. A gyógyszerárak az egyik legsúlyosabb problémát jelentik. A választók most arra kíváncsiak, hogy a szociális érzékenységüket hangsúlyozó pártok teljesítik-e választási ígéreteiket. Államkötvények eladási árfolyamai a Magyar Nemzeti Banknál 1994, június 13 >án Értékpapír Eladási nettó Felhalmozott neve árfolyam kamat 1994/A 100,30 13,32 1994/B 95,75 8,49 1995/A 89,33 11,64 1995/B 88,81 9,92 1995/C 95,13 6,33 1995/F 93,33 16,12 1995/G 94,81 16,40 1995/H 94,39 14,75 1996/A 84,98 7,55 1996/B 90,62 6,81 1996/C 90,41 5,90 1996/F 89,52 1,29 1996/H 99,78 4,04 Ax adóalap 30-%■ áig levonható értékpapírok 1997/C 83,47 4,84 1997/D 100,30 10,97 1997/E 100,30 5,90 1997/H 100,07 1,16 1998/A 100,10 6,24 • Az értékpapír nevénél a számjegy = a lejárat évével. Eladási árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. A SZAKTÁRCA TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT Nehéz betakarítás, jó közepes termés várható • Hamarosan megkezdődhet az őszi árpa aratása. Aranyat ért a májusi eső: a múlt évieknél 10-20 milliméterrel több csapadék hullott, s ennek is köszönhetően ígéretes képet mutat betakarítás előtt a határ.- Fejlettek az őszi vetések: virágzik a búza, érik az árpa. A gazdaságok rendelkezésére álló 8 500-9 000 kombájnnak naponta átlag 10 hektárról kell majd betakarítania az őszi és tavaszi kalászosokat, hogy végezzenek a 26 naposra tervezett aratással - nyilatkozta Földi Péter, az FM főosztályvezetője a Fe- renczy Europressnek.- Ha az időjárás a mostanihoz hasonló marad, 20-a táján a déli megyékben megkezdődhet az őszi árpa betakarítása. Mintegy 10-12 millió tonna gabona számára biztosított a tárolókapacitás, és ez elégséges is.- Az aratás előtti szemlék tapasztalata szerint egyébként kalászosokból nehéz betakarításra és jó közepes termésre lehet számítani. Ä nehézség fő oka a gyomosodás és az, hogy a kelleténél kisebb és elöregedett a gépállomány. Gondot jelent, hogy az utóbbi hetek viharos időjárása következtében helyenként megdőltek a gabonatáblák, s a gazdaságok-ingatag anyagi helyzetük miatt - nem tudtak megfelelően védekezni a rovarkártevők és a gombabetegségek ellen. Emiatt tavaszi árpából tetemes termés- csökkenés mutatkozik.- A borsó ugyan szépen fejlett, de intenzív védekezésre van szükség az erős levéltetű-fertő- zés miatt. A 104 ezer hektár cukorrépa-vetésterület 5-8 százalékát - répabarkó és répabolha kártétele miatt - újra kellett vetni; az egészséges állomány azonban jól fejlett. Elmondta a főosztályvezető, hogy élénkült a kereslet az olajmag iránt, nőtt a felvásárlási ár, ezzel párhuzamosan gyarapodott a napraforgó vetésterülete is - de a táblák egy részén a gyomosodás miatt csökkent hozam várható. Ugyancsak gyomosodás fenyegeti az egyébként szépen fejlődő kukoricásokat. ígéretes a rétek, legelők állapota, a sok csapadék viszont hátráltatta a szénakészítést. A zöldségkultúráknak kedvezett az átlagosnál csapadékosabb, naposabb időjárás - gondok forrása lehet viszont, hogy több megyében a termés nincs szerződéssel lekötve. Szamócából szintén gazdag termésre van kilátás, annak ellenére, hogy az ország legnagyobb epresében, Drégelypa- lánk körzetében 40-60 százalékos volt a jégkár. A málna - amelynek helyenként már megkezdődött a szedése - az idén is drága lesz, mert a közepesnél gyöngébbek a terméskilátások. Nem számíthatunk az idén olcsó kajszibarackra sem: a termésnek mintegy a fele elfagyott. Almából közepes, szőlőből kedvező szüret ígérkezik. magyar állampapír Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. Rövid távon - előnyösen Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/VI. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. június 13-17-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. június 17. Évi bruttó kamata 24%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. ó • OTP Bank Rt.: 0000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Bácsalmás, Izsák, Jánoshalma, Kecel, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Mélykút, Soltvadkert, Tiszakécske, Hajós • Polgári Bank Rt. 6300 Kalocsa, Szt. István király u. 30. • Cooptourist Rt. 6000 Kecskemét, Kéltemplom köz 9-11.» MNB Bócs-Kiskun Megyei Igazgatósága 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1 • Kereskedelmi Bank Rt. |K&H| Baja,Kalocsa, Kecskemét, Kiskunhalas • Cenzor Bróker Kft. 6500 Baja, Jelki tér 3. * rí atq. KÄ^oy 1bA L L A íM P A P f f* 5 illllillii »• A I O BBSZ O KOS U I ZTON S A( k