Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-01 / 127. szám
16 Világtiikör PETŐFI NEPE Hazai tükör 1994. június 1., szerda SZAVAZZON A KONZUMBANKRA Üjabb M 'M M- M ^emeléssel 2°Á lakossági takarék betéti kamataink la legmagasabbak !| EZ A DÖNTÉS AKAR 2 ÉVRE IS SZOLHAT ! KECSKEMÉT, LECHNER ÖDÖN U. 1. # (A TŰZOLTÓSÁG MELLETT) BÍZZON benne • Ez az az eset, amikor szó szerint igaz a megállapítás: elhúzták a rendőr nótáját. Mint képünk is igazolja, Nagy-Britanniában a bobyk (rendőrök) igen nagy népszerűségnek örv endenek a lakosság körében. Élete végéig ingyen utazhat Feltehetően egész életében ingyen utazhat lengyel- országi szülővárosának, 01- sytn helyi járatain az a gyermek, aki hétfőn született az egyik városi autóbuszon. A 2,5 kilogramm súlyú fiúcsecsemő és anyja jól van, a helyi kórházban ápolják őket. A közlekedési vállalat helyettes vezetője pedig elmondta a PAP lengyel hírügynökségnek, hogy „az ilyen örömteli történéseket igazi örömmel kell jutalmazni”. Filmcsillagok Hongkongban Hongkong turistáktól sűrűn látogatott negyedében szombaton órákra megbénult a forgalom, amikor ezrek lepték el az utcát, hogy legalább egy pillantást vethessenek egy étterem megnyitásán részt vevő hollywoodi filmcsillagokra. Sylvester Stallone, Bruce Willis, Don Johnson, Steven Seagal és a hongkongi kung-fu csillag;, Jackie Chan is jelen volt Ázsia első Planet Hollywood éttermének ünnepélyes jellegű megnyitásán. Hogy hozzájáruljon a hamisítatlan kínai légkörhöz, Stallone négy nő által vitt luxus hordszékben érkezett az étterembe. Az ünnepélyes megnyitón mintegy 500 meghívott vendég táncolt hajnalig Willis és zenekara muzsikájára. A Planet Hollywood szállodaláncnak Stallone és Willis a társtulajdonosa. Komolyzenét játszó gumióvszer Egy olasz egyetemista feltalálta az abszolút biztos gumióvszerféleséget - ez ugyanis azonnal megszólal, és komolyzenét játszik, ha éppen az aktus alatt találna kilyukadni. A 26 éves, fizikushallgató Lino Missio abból indult ki, hogy szükség lenne valamilyen figyelmeztető jelre, amely elég jellegzetes ahhoz, hogy az óvszer felhasználói a legforróbb pillanatokban is felfigyeljenek rá. Mint elmondta. rögtön a hangosításra gondolt. Kísérleti óvszerébe ezért különleges kábelszálat szőtt bele, amelynek jellegzetessége, hogy elektromos vezetőképessége megváltozik, ha a gumi kilyukad. A gumi alsó részébe, tehát ahol a legkevésbé zavaró, Missio egy hajlékony mikrochipet épített bele, amely ezt azonnal érzékeli, és megadja a figyelmeztető jelet. A jel néhány akkord egy Beetho- ven-műből, de lehet akár emberi hang is vagy sikítás. Uj összekötő út épül Páhiban A Páhihoz tartozó Újtelepen egyre több a kisgyerek, akik a községbe járnak iskolába. Ezért is döntött úgy a helyi önkormányzat, hogy összekötő utat, járdát épít a biztonságos közlekedésük miatt. A több mint kétmilliós beruházáshoz pályázati pénzt nyertek, a hiányzó összeget a nagy kasszából szorítják ki, de segít a lakosság is. Páhiban a Petőfi utca kövezésével az utak 85 százaléka szilárd burkolatú lesz. Hasznos tanácsok az időseknek A kecskeméti gondozási központ életviteli tanácsadó szolgálatot szervezett, amelynek keretében időről-időre előadásokat is tartanak meghívott szakemberek a központ időseinek. Ezúttal június 2-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a balesetmegelőzésről tart érdekes előadást a rendőrség szakembere. A tájékoztatóra szívesen várják a gondozási központok időseit és az érdeklődőket. A rendezvény helyszíne az 1-es számú központ Kecskeméten, a Jókai utca 15 szám alatt. Hétvégi biciklitolvajok A jó idő beálltával ismét elszaporodtak Kiskunhalason a kerékpárlopások. Az elmúlt hét végén több esetet is jelentettek a helyi rendőrkapitányságon. A Tinódi utcai Volán-műhely kerékpártárolójából E. Gábor lezárt Simson kismotorját lopták el. B. István Csepel kerékpárját a Jókai utcából, S. Imréné szintén Csepel típusú bringáját pedig a piac elől „lovasították meg”. A Bokányi utcában a zárt lépcsőházból B. József és egy másik. Vasút utcai lépcsőházból K. Zsuzsanna moun- tain-bike kerékpárja tűnt el. Az ismeretlen tolvajok után nyomoz a rendőrség. Hétszáz kutya kapott oltást # A nyári kirándulószezon beindultával megnőtt az esélye annak, hogy az erdőkben kószálva kedvenc négylábú társaink ösz- szetalálkoznak egy veszett vaddal. Ezért célszerű minél előbb beoltatni őket. A Hercegszántón nemrég megrendezett kutyaoltáson több mint 700 eb kapta meg a veszettség elleni védőoltást dr. Gyenis József községi állatorvostól. (Fotó: Tölgyesi Gábor) Éjfélkor támadott a halasi szatír A napokban éjfél körül az egyik belvárosi szórakozóhelyről hazafelé tartott gyalogosan O. Anett és barátnője. A Park Áruház közelében jártak, amikor észrevették, hogy egy ismeretlen férfi szalad utánuk, majd hirtelen eltűnik a sötétben. A Batthyány utca sarkánál elvált a két barátnő és Anett egyedül indult tovább. A közeli utcasarkon azonban, legnagyobb megdöbbenésére valaki hirtelen megragadta a bokáját. A földön fekvő férfi lerántotta magához a halálra rémült leányt, majd a nyakát kezdte szorongatni. Szerencsére dulakodás közben Anettnek sikerült kiszabadulnia, és elmenekülnie. Két óra között a Vonatkertben • Az emlékezetes bajai iskolafalomlás óta a vonatkerti iskola diákjai az óraközi szüneteket az intézmény mellyett lévő szép parkban és játszótéren töltik. Mint azt felvételünk is bizonyítja, számos játékszer segít a gyerekeknek az órák során felgyűlt fáradság és feszültség feloldásában. (Kép és szöveg: Papp Zoltán) -------------------------------i----------------------------------------------i áról holnapra 7,5 éves platós Barkas kitűnő állapotban, friss műszakival eladó. Szgk.-csere lehetséges. Érd.: Gál Dezső, Kiskunhalas, Szűts J. u, 7. Bontott Samara alkatrészek eladók. Jánoshalma, Kölcsey u. 19. * Fiat Ducato 2,4 dízel, 6 szerhélyes, aluplatós, friss műszakival eladó v. kisebb csere érdekel. Érd.: Tóth József, Jakabszállás, Kun B. 23. Tel.: 76/372-006, 17 h után. * Szépségszalonba női fodrászt és fodrásztanulót felveszünk. Tel.: 76/329-784 , Keresünk idős, fekvőbeteg asszony mellé gondozónőt, lehetőleg egész napra. Érd.: Tiszakécske, Kossuth u. 63., Bárány-ház. Körbálás fűszéna házhoz szállítva, valamint egy darab fiáker eladó. Érd.: 77/423-520 telefonon, Miskei. * Kárpótlási jegy felvásárlása Kecskeméten, a technika házában június 1-jén, szerdán, 8-12 óráig. A felvásárlás 80% névértékben történik, 20% fizetése azonnal, 60% postai átutalással, 120 napon belül. Jogi és ingatlangaranciák! Cégek és magánszemélyek jelentkezését várjuk! DON-ALFREDO Kft., Budapest. * Soltvadkerten június elsejétől Stihl .márkaüzlet! Közel hozzuk Önhöz a német minőséget! A gépekre 2 hétig 10% engedmény!. Bőrdzsekiben a kánikulában A napokban szemet szúrt Kiskunhalason a Bálvány utca egyik lakójának, hogy az egyik utcabeli fiatalember a nyárias hőségben is bőrdzsekiben sétált ki egy családi házból, amely nem az otthona. Ezzel egyidő- ben bejelentést tett a kapitányságra K. Lajos, hogy ismeretlen besurranó tolvaj járt lakásában, és az előszoba fogasáról leakasztotta 5300 forintos bőrdzsekijét. A kiérkező nyomozóknak az egyetlen szemtanú elmondta, hogy szerinte ki lehet a tolvaj, és melyik házban lakik, így bukkantak a rendőrök a Nyoma gúnynévre hallgató K. Ferenc 31 éves utcabéli lakosra, akinél az ellopott kabátot meg is találták. A férfi többször volt már hasonló cselekemények miatt büntetve, jelenleg is eljárás folyik ellene besurranó tol- vajlás miatt. Nyilvános záróvizsga Solton Immár hagyománnyá vált Solton, hogy a tanulmányi év végén a jazz-balett tanfolyam tagjai nyilvános záróvizsgát tartanak a helyi Vécsey Károly Művelődési Házban. Idén sem maradhat el e rangos és népszerű esemény, melynek időpontja ma délután fél öt óra, helyszíne pedig ismét a Vécsey Károly Művelődési Ház lesz. Két Lotti 33-ból 3-at - 40 ezer forint! A 22. heti „Két Lotti (33-ból 3-at?’ játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 32 234 659 forint tovább halmozódik a hatos nyerőosztályban. A háromtalálatosok nettó nyereménye 39 435 forint, a ketteseké 446 forint. A „Két Lotti” nyerőszámai: % 23, 45. és 12, 16, 66. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át. Az 1994. július 1-jén Kecskemét, Izsáki út 2. sz. alatt nyíló, 5.000 m2-es bevásárlóközpont emeleti részén eladó vagy kiadó 1 db 130 m2 2 db 30 m2 2 db 22 m2 üzlet Érdeklődni: Szilvási és Társa Bt. Kecskemét, Izsáki út 3. Tel.: 76/481-707»«48) apó Napkelte: 4.51 Napnyugta: 20.33 Holdkelte: - Holdnyugta: 12.50 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 563 cm volt. A Tisza Szolnoknál 516 cm, Csongrádnál pedig 368 cm magas volt. Milyen idő lesz? Többnyire száraz, napos lesz az idő, eső inkább csak északnyugaton valószínű. Az élénk északi, északnyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 26 fok körül alakul. Közlekedés Kavicsfelverő- désre számítsanak a 44-es főút 3. és 6. kilométere között, ahol az útfelület emulziós kezelése folyik, sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. Továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben az 52-es úton, a nagy Duna-hídnál, az 52-es és 53-as főutak csomópontjában és az 53-as út kiskőrösi szakaszán. Balesetek ' Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen negyvennyolc baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül hat eset végződött halálos szerencsétlenséggel, tizennyolc súlyos és huszonnégy könnyű sérüléssel. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól tegnap délután kapott információ szerint a megye közútjain három közlekedési baleset történt, melyek közül kettő végződött halálos szerencsétlenséggel egy pedig könnyű sérüléssel. Traffipax Ma délelőtt Baja és Bácssző- lős belterületén, valamint az E75-ÖS úton, délután Solt, Solt- vadkert és Kiskunfélegyháza lakott területén számíthatnak radarellenőrzésre. őszinteség- Marika, tessék megenni azt a tányér finom levest! Sok gyerek boldog volna, ha csak a felét kapná!- Én is! - válaszolja le- törten Marika. PETŐFI NEPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 7/M23-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I ISSN 0133—235x _____________