Petőfi Népe, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-01 / 127. szám

1994. június 1., szerda Tisztelt Szerkesztőség! ll Kedves Olvasóink! Több olvasónk fejtette ki véleményét arról a két esetről, amelyek temetéssel, illetve házasságkötéssel voltak kapcsolatosak. A témát azonban már az érsek úr közreműködésével lezártuk, így céltalan­nak tartjuk, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Továbbra is ér­keznek az olyan olvasói levelek, amelyekben a feladó köszönetét mond egy-egy orvosnak, kórháznak. Ilyen például az a szanki olva­sónk, aki a 11-es kórterem valamennyi betege nevében mond kö­szönetét a kiskunhalasi Semmelweis-kórház idegosztálya vala­mennyi orvosának és ápolójának. Nem tudunk mit kezdeni annak a budapesti olvasónknak a levelével, aki egy hattagú családnak kér ruhát, cipőt, ágyneműt, élelmet, és „esetleg pénzt”. Valószínűleg több lapnak is elküldte ezt a felhívását. Nem kételkedünk jóhisze­műségében, levelét mégsem közöljük. Várjuk továbbra is leveleiket. A szerk. Vajon mit tudnak a hitről? A május 25-én megjelent, Elmaradt a templomi esküvő című levélhez van hozzáfűzni­valóm. Tisztelt Nagymama! Én megértem önt, hogy nagyon szereti az unokáját, de azért ne feledjen el reálisan gondol­kodni. Ha ön vallásos asszony­nak tartja magát, akkor gondol­kodjon el azon, hogy az unokája és* férje - akiket kisbaba koruk­ban megkereszteltek és sem az elsőáldozásra, sem a bérmálko- zásra nem készültek fel -, vajon mit tudnak a hitről? így van-e értelme az egyházi esküvőnek? Én teljes mértékben egyetértek a helybeli plébános úrral, hogy a hit tudása nélkül felesleges templomi ceremóniát tartani. Igenis rá kell ébreszteni a fiata­lokat, hogy a templomi esküvő­nek hitből kell fakadnia, s ne csak külsőség legyen. Kedves Nagymama! Ahe­lyett, hogy a papot támadja, ta­lán inkább az unokájával és unokavejével beszélgessen el a hitről és próbálja meggyőzni őket, hogy járjanak el hitokta­tásra és akkor méltók lesznek arra, hogy az Isten házában, Is­ten előtt is örök hűséget esküd­jenek egymásnak. Tisztelettel: B. A.-né, Sükösdről Gyermekeink jövőjéről Kérem, ha lehetséges, közöl­jék le a lapban kis írásomat. Ha csak tíz ember olvassa és gon­dolkozik el a tartalmán, úgy ér­zem, akkor már megérte. Én egy huszonnégy éves és egy ti­zennyolc éves fiúgyermek édesanyja vagyok. Csak kérdezem azoktól, aki­ken minden múlik, hogy vajon van-e jövője és ha igen, milyen azoknak, akikért éltünk és é- lünk, értük és mellettük, amíg megtehetjük. Zálogot adtunk az életnek, szenvedésben, boldog­ságban született zálogot. Nem egyet, nem kettőt, hanem száz­ezreket. Mert hittük, hogy bol­dog, elégedett, vidám emberek lesznek. Ez természetesen nem rajtam, nem rajtunk múlik. Mert mi, anyák, tettük, amit kellett tennünk. Ápoltuk, dédelgettük, őrizgettük őket. Minden fájda­lomtól, bajtól próbáltuk meg­óvni. Átérezzük örömeiket, bá­nataikat, félelmeiket, ügyeljük lépéseiket, óvjuk és dédelgetjük legszentebb álmaikat. Most egyengetnénk jövőjü­ket, ha volna. De vajon van-e? Bizonyára van, de nem mind­egy, hogy milyen. Mert mi zá­logot adtunk az életnek azáltal, hogy világra hoztuk őket, de ki tudjuk-e váltani zálogjainkat. Félek, hogy ott maradnak, ahová tennünk kellett őket. És ha nem tudjuk kiváltani, óriási értékek vesznek el. Egy életen át őrzött aranyaink semmivé válnak, mint ahogyan reménye­ink, jövőbe vetett hitünk is. Zsigó Jánosné, Jászszentlászló, Dózsa György u. 4. Elfogyott a türelmünk is! Azért fordultam soraimmal önökhöz, hátha a lap eljut az il­letékesek kezébe és választ ka­pok kérdésemre. Ugyanis a szentkirályi Marina-üzem dol­gozója voltam. Azért csak vol­tam, mert január 26-án megszü­letett kisfiúnk, s így elvileg gyesen vagyok. S éppen ez a probléma. Ugyanis a terhességem alatt is táppénzes állományban voltam, de a táppénzt csak hónapok múlva kaptam meg. A novem­ber-december havi pénzt egy hónap utánjárás eredményeként kaptam meg. Azután mint de­rült égből a villámcsapás, úgy érintett bennünket, hogy a férjem munkanélküli-járulékát megszüntették. Én április-május hónapra semmilyen pénzt nem kaptam, így maradt a 6500 fo­Milyen ötletes a magyar ipar! Erre a közelmúltban jöttem rá, és enyhén szólva elcsodálkoz­tam, ugyanakkor nem is értem, miért van erre szükség (a pénz­ről már nem is beszélve). Az Ikarus buszokat (például a kecskeméti 2-es buszt) ellátták egy olyan fotocellás szerkezet­tel, amely érzékeli, ha a busz nem a buszmegállóban áll meg, s akkor bizony nem nyílik ki az ajtó. Példa erre a május 25-én, szerdán 15.20-kor Kecskeméten történt eset. A 2-es busz a Bat­thyány utcán ment a Halasi út felé. (A rendszámát nem je­gyeztem meg, csak azt láttam, hogy fiatal volt a sofőr.) A lám­pánál állt, amely pirosat jelzett. nnt családi pótlék havonta. Mi­vel van még egy 5 éves fiunk is, négy főre jut ez az összeg. Gondolom, ezek után megér­tik, miért szánom rá magam a levélírásra. A másik indok: a cégnél is voltam érdeklődni, hogy miért nem kapom a pénzt, s ott most jöttek rá, hogy hiá­nyoznak még papírok ahhoz, hogy kapjak gyest. A papírokat elküldtem, de mikor lesz ebből pénz? Úgy gondolom, ezek után másnak is elfogyna a türelme. A nevem közlése nem fontos, mert én vagyok az egyedüli gyesen lévő dolgozó az üzem­ből, s úgyis tudják, kiről van szó. Egyébként az üzem társa- dalombiztosításilag Sziget- szentmiklóshoz tartozik. F. L.-né, Szentkirály Egy 10-12 éves kisfiú az első aj­tón kopogtatott, gondolom, sze­retett volna felszállni. A sofőr nagy nehezen odanézett, szét­tárta karjait, jelezvén, hogy nem nyílik az ajtó. S nem nyílt ki. De ha megpróbálkozott volna vele, talán mégis sikerül. így hát szegény gyerek kénytelen volt várni a következő buszra. Ezek után érdekelne, hogy a so­főr miért kapja a fizetését? Ne­hezére esett volna kétszer meg­nyomni a gombot? Szegény ember, de sajnálom! Felvető­dik a kérdés: az utas van a sofő­rért, vagy a sofőr az utasért? Jó lenne már tisztázni ezt a dolgot. Több emberséget, ha lehet! Tisztelettel: Egy utas Kárpótlást egy pusztuló szentélyért! Fővárosunk egy központi fekvésű kerületében egyablakos alagsori lakást bérelve élem tel­jesen középszerű, szürke éle­tem. Erőt én Kiskőrösön gyűj­tök, ahol szüleim felneveltek. Minden létezőnek szüksége van a harmóniára, amihez külön­böző utakon jutunk el. Nekem életerős közvetítőre van szükségem, s ezt az akasz­tói és erdőtelki utakkal határolt Kis-Csukás réten, az ezzel va­lamikor összefüggő területet al­kotó Nagy-Csukás tavon és a kiskőrösi Turjánosban találtam meg. Ez az én szentélyem. Itt nincs olyan négyzetméter, ahol ne pompázna egy-egy oltár, melynél megállva, áhítattal le- róhatom csodálattal vegyes tisz­teletemet Teremtőnk előtt. Le­gyen az egy büszke és hatalmas tölgy, a pázsit mélyén elejtett, ékszerként megbúvó apró or­chidea, vagy akár egy nemesen egyszerű, mégis kirobbanó él- niakarásról árulkodó zsombék- sás. Hála Mesteremnek, P. dok­tornak, már lassan 9 éve járom az erdőt és a rétet. Neki köszön­hetem a szép szeretetét. Ő min­denre megtanított, csak arra nem, hogy miként tehetek bár­mit is egy olyan világban, ahol értéke csak annak van, amiből profit nyerhető. Mit kezdhet egy gazda a vidrafű szűzies fodrai­val, ha állatainak takarmány kell? Tekintettel van-e a telek­spekuláns földértéken vett tulaj­donának fizetőeszközzel össze nem vethető valódi értékével, s a vállalkozó önkormányzat figye­lembe veheti-e közjólétinek ne­vezett természetromboló beru­házásának beláthatatlan követ­kezményeit? Ezt a Földet nem örökül kap­tuk nagyszüleinktől, hanem köl­csönvettük unokáinktól! - tartja az igazmondás. De hogyan ma­gyarázzam meg ezt a hajléktalan szerencsétlennek? Hogyan ér­tessem meg a vállalkozóval, aki - a társadalom megbecsült tag­jaként a kor eszményképét meg­testesítve - második yachtja megszerzésének mámorában jó­tékonysági bált rendez az alsóbb kasztok javára? Hogyan vezes­sem rá a hozzám hasonló átlag­embert, aki jelentéktelen anya­giak tulajdonában látja boldog­ságát? Elvétve vannak még tradicio­nális beidegződések, melyek némi korlátot vonnak a fogyat­kozó szent dolgok köré, ugyan­akkor az erdőket szemétlerakó­nak tekinti a lakosság, a rétek­ben kiaknázatlan termőföldet lát a gazda, az utolsókat rúgó vízi élőhelyek furcsán értelmezett rekonstrukciójával a vállalkozó önkormányzat működéséhez szükséges anyagi bázisát kí­vánja megteremteni. Ä kiskőrösi Turjános védett területén több pótkocsira való hulladék gyűlt össze. Az orchi­deafélék termőhelyére borítva díszük a szeméthalom. Járva a Kis-Csukást, tapasztalom, hogy tavaly még nem vitt erre út. S min vezet át? Egy furcsa nevű, ám annál szebb orchideafaj, a szúnyoglábú bibircsvirág ter­mőhelyén. Idén egy szál sem lesz már belőle. Egy másik út pedig a bíbicekkel, vidrafűvel, gyapjúsással mit sem törődve fut át egy - traktornak is iszap- birkózást jelentő - ingoványo­sabb részen. S még nem szóltam az egész régiót érintő, általános száradozásról! Pusztulnak a mikroorganizmusok, pedig ne­kik köszönhetjük kialakulásun­kat is. Joguk van az élettérhez. S még én is élek, s a pusztuló érté­kek fejében kárpótlást követe­lek. Igazi értékben számítva! Dulai Gábor, Kiskőrös, Szent László u. 11. Már kellemes a környezet is A lapjuk május 18-ai számá­ban megjelent Kellemetlen kör­nyezet című olvasói levélre az alábbiakat válaszolom. Mindenekelőtt köszönjük az észrevételt és örömmel tudat­juk, hogy már a levél megjele­nése előtt elkészült a kecske­méti ADU üzletház gépkocsi­parkolója és megszüntettük az udvaron lévő gidres-gödrös ál­lapotot is. Megjegyzem, ezeket a munkákat már az üzlet meg­nyitására szerettük volna elké­szíttetni, de erre sajnos, a hirte­len beköszöntött tél, később a kivitelező elfoglaltsága miatt csak most kerülhetett sor. Reméljük, hogy a kellemes vásárlás feledtetni tudja azt a kellemetlenséget, amit a parko­lás és a tócsák kerülgetése oko­zott. Domokos Gábor, áruházigazgató Utazási gond A MÁV a május végi menet­rendváltozással megszüntette a Kecskemétről 15.28-kor induló, Kiskunfélegyháza felé irányuló, 60-70 utast érintő 7044. számú vonatot. Kecskemét déli von­záskörzetéből (Félegyháza, Vá­rosföld, Félegyházi ú. mh.) so­kan járnak a megyeszékhelyre dolgozni, illetve tanulni. A reg­geli indulással semmi prob­léma. A hazautazással van gond. A Kecskeméten dolgozók és tanulók hazajárása alig bizz- tosított. Ugyanis a tanítás és a munkaidő 14.15 és 15.15 óra között fejeződik be. Az új me­netrend szerint a 14.15-kor in­duló 7024. számú vonathoz kel­lene alkalmazkodni. De ho­gyan? Úgy tűnik, a MÁV nem tudja, hogy a munkahelyek nem Kecskemét központjában van­nak, hanem a peremkerületek­ben. Úgy érezzük, a MÁV ille­tékesei csak a hosszabb távú utazókra gondoltak, a személy- vonattal utazókra nem. Igaz, Kecskemétről 15.45-kor van gyorsvonat, de az csak Félegy­házán áll meg. A legközelebbi személyvonat, mely a fenti ál­lomásokon megáll, csak 16.59-kor indul Kecskemétről. Ha már így sikerült az új me­netrend, lenne néhány kérdésem az illetékesekhez. Ä Kecske­métről 14.45-kor induló sze­mélyvonat miért két kocsival közlekedik, hiszen a 7044. számú vonat három kocsival járt és zsúfolt volt? A vonatok miért vesztegelnek félórákat az állomásokon, s miért késnek mindennap? Kovács Imre, Kiskunfélegyháza, Asztalos J. u. 2. HAGYOMÁNYTEREMTÉS A CÉL Fogászati vetélkedő Halason 9 A Fazekas Gábor Általános Iskola győztes csapata. A televízióban oly gyakran hallott reklámokból megtudhat­juk, melyik fogkrém, fogkefe a legideálisabb a fogápolásra. Ám mindez addig semmit nem ér, amíg nem használjuk. A fog­mosásnak is megvan a maga technikája, amit minden gye­reknek minél hamarabb meg kell tanulnia. Kiskunhalason dr. Horváth Iván fogász főorvos kezdemé­nyezésére a város óvodáiban és általános iskoláinak alsó tagoza­taiban a tanév során több alka­lommal tartottak a gyerekeknek fogápolási bemutató foglalko­zást. Ennek összegzéseképpen má­jus 20-án fogászati vetélkedőt rendeztek a város hat általános iskolájának negyedikesei szá­mára. A háromfős csapatok, az írásbeli feladatokon túl, szak­mai bemutatót is tartottak a he­lyes fogápolásról. A nagyon szoros versenyen első helyet ért el a Fazekas Gá­bor Általános Iskola csapata, harmadik a kertvárosi, negyedik a Szüts József, ötödik az alsóvá­rosi, hatodik az ÁMK csapata lett. A vetélkedő anyagi fedezetét, vagyis a költségeket, valamint a díjakat a halasi fogászok bizto­sították, mégpedig abból az összegből, melyet a tanév során az egészségügyi szakközépisko­lában tartott előadásaikért kap­tak. Szeretnének a vetélkedőből hagyományt teremteni: ezentúl minden évben május végén ha­sonló vetélkedőt rendeznek a negyedikeseknek. Forgách Miért maradt ki egy utca? Kecskeméten befejezéshez közelednek a máriavárosi csa­tornázási munkák. Több utcá­ban már az utat is helyreállítot­ták, de a mi utcánk, a Szalag utca e munkákból kimaradt. Nem értettem, miért, ezért a polgármesteri hivatalban Zetkó Imre úrtól érdeklődtem. Ő elő­ször azt mondta, hogy nem tudja a választ, majd közölte, hogy 1995. december 31-éig kell elvégezni ezt a munkát a városrészben, tehát bőven man még idő és ígéri, hogy addig ebben az utcában is csatorna lesz. Ezek után elhangzott, hogy az 1995-ös költségvetésben is szerepel ez a tétel, azaz, több mint 8 millió forint, amely ép­pen ennek az utcának a bekerü­lési költsége. Idén május 2-án lakossági fó­rum volt ebben a témában, a Máriavárosi Általános Iskolá­ban, amely szintén ebben az ut­cában van. A fórumon Ivanics István alpolgármester úr is jelen volt, aki azt mondta, a tervezés­nél szúrták el az egészet, s ezen most már nem lehet segíteni. Iványosi úr pedig azzal nyugta­tott, hogy a munkák elvégzését előrehozták ez év októberére, s azért sincs ok aggodalomra, mert a munkások a városban maradnak, s bármikor vissza tudnak jönni. Zetkó úr arra a kérdésemre, nem lehetne-e átcsoportosítani pénzt egy év végén elvégzendő, a jövő évre áthúzódó munkára szánt összegből erre a területre, azt válaszolta, hogy lehetni le­het, de ki viselné ennek költsé­geit? Hogy milyen költségekre gondolt, nem tudom, de ha más megoldás nem lenne, én felaján­lom, vállalom ezt is, ha csak ez a feltétele annak, hogy elkészül­jön a csatorna és az útburkolat helyreállítása. Dr. Kun-Szabó Csilla, Kecskemét, Szalag u. 7. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Sírrablók Özvegy S. J.-né sírva pana­szolta, hogy ismét megcsonkí­tották hozzátartozójának a kecskeméti Köztemetőben lévő síremlékét. 1990 decemberében ellopták a fekete márványtetőt a sírról, melyben férje és 4 évet élt unokája nyugszik, most pe­dig egy márvány virágtartó tűnt el a síremlékről. Ezt május 22-én vette észre. Javasoltuk, jelentse a rendőr­ségnek. Minek, úgysem találják meg a tettest - válaszolta bána­tosan. Egyébként ez a sír nem is annyira félreeső helyen van, közvetlenül a katonasírok utáni területen, a JC-osztásban talál­ható. Kérdése: nem őrzi senki ezt a temetőt? Ötvenöt év a katedrán Megilletődve egy sárguló szentképet tartok a kezemben. Hátlapján felírat: Első szentmi­sém emlékére. Jászberény, 1939. június 29. Dr. Gulyás Ist­ván, piarista tanár. A képet a ta­nár úrtól kaptam jó ötven éve, egy felelet vagy dolgozat jutal­mául. A tanár úr alacsony és zömök, mint a herényi jászok, akikből vétetett. Esténként görbe bottal sétál, már nehezen jár, a látása is romlott, de szellemóriás, ha a katedrán, vagy a szószéken megszólal Be- ranger dallamos, Vergilius vere­tes, vagy az otthonról hozott, szépen hangsúlyozott anya­nyelvűnkön. Ez az ötvenöt év majdnem mind Kecskeméten. 1944 hábo­rús őszén, a város kiürítésekor - barátjával és rendtársával. Mé­száros Imrével - csak a tábori csendőrök unszolására utolsó­nak hagyták el az iskolát és el­sőként tértek vissza. Még dö­rögtek a fegyverek, de kará­csonykor misézett a piarista templomban, noha az épületben orosz katonaság volt. Együtt hordta diákjaival a padokat az elhagyott épületbe, ahol iskolát csináltunk. Fáztunk a fűtetlen „tantermekben”, de kipirult arccal figyeltük Petőfi­ről, Adyról szóló óráit és inkább a latin dolgozattól vacogtunk, nem a hidegtől. Francia nyelvre is oktatott, melynek ismeretét párizsi egyetemi évei alatt sze­rezte. Nemzedékek lelkét tette fo­gékonnyá az istenhit, a humán kultúra iránt. Megmaradt min­dig egyszerűnek, később jó ba­rátnak. És még annyi év után is köszönöm azt az élményt, amit egy jó könyv, vers, vagy szín­ház okoz. Ilyenkor a Tanár Úrra gondolok, mint akkor, ha a gal­lok nyelvén kell megszólalnom. Szivikém - most én mondom így, mert neki minden diák az volt -, Szivikém, mindent kö­szönök, jó egészséget és hosszú életet kívánok. Üdvözöl egy öreg diákod: Dr. Kozák Endre, Kecskemét Az oldalakat szerkeszti Gál Sándor Nem nyílik a fotocellás ajtó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents