Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-07 / 107. szám
1994. május 7., szombat PETŐFI NEPE 5 TANTERMEKET ÉPÍTENEK KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Százhúsz millió forintos kártalanítás • A Constantinum épületegyüttese csak részben került vissza az egyház tulajdonába. A kormányközi bizottság legutóbbi döntése értelmében százhúsz millió forint kártalanítást kap a kiskunfélegyházi ön- kormányzat az egyházi tulajdonba visszaadott ingatlanokért. Ez az eredetileg kért ösz- szegnél ugyan kilenc millióval kevesebb, de egyelőre úgy tűnik, a legfontosabb építkezésekre talán elegendő lesz.- A 129 millió forintos kártalanítási igényünket a kormányközi bizottság elismerte, de mint közölték, eddig pénzhiány miatt nem tudták teljesíteni - tájékoztat Ficsór József polgár- mester. - Kedvező fordulatot eredményezett azonban az, hogy a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata csökkentette igényét, s a vissza nem kapott ingatlanokért ők is kártalanítást kémek. Ennek alapján új egyeztetést kezdtünk az iskolanővérek és a Sarlós Boldogasszony egyház- község képviselőjével. Az idő ugyanis sürgetett. Attól tartottunk, ha a kormányközi bizottság a választások előtt nem foglalkozik az ügyünkkel, a végleges megoldás nagyon elhúzódhat. Ezért több esetben személyesen is jártam a minisztériumban - úgy tűnik sikerrel. Az A MÁJUSI ESŐRE VÁRNAK A GAZDÁK Elvetették a kukoricát a A Bácskában a napokban határt járó ember már alig-elig találkozik kukoricavető-gépek- kel. A legtöbb szövetkezetben és magángazdaságban az elmúlt héten és a hét elején folyt gőzerővel a kukorica vetése. A bácsalmási Petőfi Szövetkezetben tegnap (május 4-én) fejezték be a munkát. Novák Attila elnök lapunk kérdésére elmondta, hogy idén ezer hektáron termelnek kukoricát. Az állatállomány takar- mányszüksgéletén felüli meny- nyiséget tőzsdei áron a Kiténél kötötték le. A szövetkezetek által bérelt földek több község határában fekszenek, ezért a tervezettnél később tudták befejezni a vetést. Az idei mag jól előkészített, komplex műtrágyával ellátott talajba került. A napokban elvetett kukoricamag azonban szívesen venne egy langyos, áztató esőt. elsők közt tárgyalták Félegyháza kártalanításának kérdését. Bár erről írásos határozat nem érkezett meg, de valószínűleg a 120 milliót megkapjuk. Az Oskola utcai épületegyüttes ön- kormányzati tulajdonban maradt területén középiskolai tantermeket szeretnénk ebből a pénzből építeni. Ezen kívül szükség lesz ott egy új konyhára, egy ebédlőre és a hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló helységekre. De a határozat értelmében a beruházást úgy kell megvalósítanunk, hogy 1996 június 30-ig felhasználjuk a kapott pénzt. -galambos Bácskában A kunbajai szövetkezet közös művelésében 174 hektáron vetett kukoricát - tudtuk meg Juhász József elnöktől -. A termést a szabadpiacon kívánják majd értékesíteni, szerződést nem kötöttek. A szövetkezet gépei bérmunkában is dolgoznak, tagi földeken 80 hektárt, kárpótlási területeken magángazdák számára több, mint száz hektáron vetettek kukoricát. Pásztor Erzsébet A TÁRGYALÓTEREMBŐL: / Életfogytiglani fegyház gyilkosságért Bizonyára csupán a véletlennel magyarázható, hogy Duna- patajon az utóbbi években több, az embereket mélységesen felrázó, bennük félelmet és rettegést keltő súlyos bűncselekmény történt. Különösen azért, mert az áldozatok kivétel nélkül egyedül élő, idős, környezetük által megbecsült és szeretett emberek voltak. A múlt év november 9-én egy újí^bb idős asszony, a 72 éves özv. Ranga Sándorné esett egy gyilkosság áldozatául. A tettest, Tapolcsányi Sándort, Dunapataj, Mezősor 10. szám alatti lakost november 18-án Kiskunhalason fogta el a rendőrség. Az ügyet a megyei bíróság dr. Bodóczky ' László vezette büntetőtanácsa tárgyalta, és a napokban meghozta az ítéletet: a vádlottat nyereség- vágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért életfogytig tartó fegyházra ítélte, tíz évre eltiltotta a közügyektől és kimondta, hogy csak 15 év letöltése után bocsájtható feltételes szabadságra. Ha valahol azt olvassuk, hogy „nyereségvágyból”, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy emögött nagy összeg, jelentős érték van. Pedig — például a mostani bűnügyben is — csupán 1 100 forintért oltotta ki az idős asszony életét a vádlott. Tapolcsányinak ugyanis körülbelül egy hónappal korábban szűnt meg a munkaviszonya, alkalmi munkákból élt, pénze ritkán volt. Inni viszont szeretett. A bűncselekmény napján például kétezer forintot kért kölcsön sógornőjétől azzal, hogy Budapestre megy munkát keresni. Persze nem ment, hanem ismerősei társaságában elitta az összeget, mindössze néhány forintja maradt. Tapolcsányi ismerte özvegy Rangánét, akinek pontosan a szomszédja volt. Tudta, hogy az asszonynak van pénze, mert többeknek adott kölcsön, olyanoknak, akikről tudta, hogy meg is adják. A vádlott azzal is tisztában volt, hogy Ranga Sándorné nehézkes mozgású és nagyot hall, viszont a bevásárlásnál, a nehezebb házimunkák elvégzésénél segítenek neki gyerekei, unokái, akik rendszeresen, naponta többször is látogatják a nagymamát. Mindez bizonyára eszébe is jutott, amikor november 9-én délután négy óra körül elhatározta, felkeresi a szomszédját, s kér tőle kétezer forintot, hogy Budapestre tudjon utazni. Hamarosan meg is érkezett a Mezősor 12. szám alatti házba, az udvarról a hátsó kamrához mént, ahol bent tartózkodott özv. Ranga Sándorné, aki — mert nagyot hallott — csak akkor vette észre a vendéget, amikor az belépett a kamrába. Tapolcsányi azonban nem kért pénzt, sőt meg se szólalt, hanem amikor meglátta a vele szemben álló asszonyt, felkapta a padlásfeljáróhoz támasztott járomszeget és azzal lesújtott a gyanútlan áldozatra. Amikor az földre zuhant, egy baltával az arcára, a fejére ütött, majd a mellkasára lépett. Mindezek hatására az idős asszony eszméletét vesztette és negyedórán belül meghalt. A tettes ezután a kamrában talált kabátokkal letakarta Rangánét, becsukta az ajtót és a lakásba ment, ahol a konyhaszekrényben kutatva egy pénztárcában 1 100 forintot talált. Tovább keresgélt a szobában, pénz után kutatva, de eredménytelenül. Végül az ajtókat kulccsal bezárta, a kulcsokat zsebre tette, és eltávozva a házból, nagy sürgősséggel Kunszentmiklósra utazott. Másnap, november 10-én reggel özvegy Rangánét meglátogatta a menye, de mert az ajtókat zárva találta, hazament. Délután az unoka kereste fel a nagymamát, de az ajtók még mindig zárva voltak. A következő napon, november 11-én ismét reggel mentek hozzá, délután viszont — amikor még mindig zárt ajtókra találtak —- már gyanús volt a helyzet. Ezért úgy döntöttek, tisztázni kell, hogy mi van a nagymamával. Végülis megtalálták a kamrában, kabátokkal letakarva, holtan. Azonnal értesítették a rendőrséget... A vádlott a tárgyaláson nem volt hajlandó vallomást tenni, a nyomozás során azonban bűnösségére is kiterjedő, feltáró jellegű, beismerő vallomást tett. Arra nem tudott magyarázatot adni, miért követte el a bűncselekményt. Azt állította, hogy ha nem lett volna ittas, nem öli meg szomszédasszonyát. A bíróság ítéletében — a már elmondottakon túl — elrendelte Tapolcsányi kényszer gyógyítását is és kötelezte a felmerült több, mint 60 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet még nem jogerős. Gál Sándor SOK A ROSSZUL KITÖLTÖTT IGÉNYLŐLAP Mikor fizetik ki a rendkívüli családi pótlékot? (Folytatás az l. oldalról.) Az egyszeri családipótlék- kiegészítést azok kérhették, akiknek a családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg a 14 ezer 960 forintot, s a pótlékot a gyermekek életkora szerint állapították meg. A kormánydöntés alapján a hat éven aluli gyermekek után 2 ezer, a 6 és 10 év közötti gyermekek után 3 ezer, a 10-14 év közötti gyermekek után 4 ezer, a 14-20 év közötti gyermekek után 6 ezer forint pótlékot kapnak a szülők. Aszódi Pálnétól, a megyei egészségbiztosítási pénztár főelőadójától tegnap azt a tájékoztatást kaptuk, hogy eddig 28 ezer igénylőlap futott be hozzájuk, amelyek egy része hibásan volt kitöltve. A késedelmet azonban nem csak ez okozta, hanem az is, hogy a rendkívüli pótlékot a rendesen folyósított családi pótléktól elkülönítve kell számfejteni, ami óriási pluszterhet jelent a pénztár dolgozóinak. (Igazgatói utasításra reggel 6-tól dolgoznak április eleje óta azért, hogy a 10 számítógépet - amelyeken az adatfeldolgozás történik - maximálisan ki tudják használni.) A nehézségek ellenére 9 ezer 500 igénylő megkapta áprilisban a pénzt, 725 igényt pedig most számfejtettek, s a postai átfutást beleszámítva a jövő hét végéig ezek a családok megkapják a pótlékot. A megyei egészségbiztosítási pénztár azoknak folyósítja a pénzt, akiknek nincs munkáltatója, vagy vállalkozók, illetve azoknak, akiknek a munkahelye nem tb-kifizetőhely. Más esetekben a tb-kifizetőhelyek - pl. a TAKISZ - folyósítja a pénzt. Az egészségbiztosító postán küldi el az egyszeri kiegészítést, de nem a rendes családi pótlékkal együtt, s oda, ahonnan a család márciusban egyébként is kapta a családi pótlékot. Aszódi Pálné elmondta azt is: sok a rosszul kitöltött igénylőlap, a leggyakoribb hiba, hogy a gyermekek nevét és esetleges jövedelmét nem tüntetik fel az igénylők a nyomtatvány 4. pontjánál. (A 18 év alatti gyermekek nevében a szülők nyilatkoznak, a 18 éven felüliek sajátkezű aláírása szükséges.) A rossz igénylőlapokat visszaküldik, s hiánypótlást kérnek. Fontos, hogy a családi pótlékot kapó személy házastársa is feltüntesse a 4. pontban nettó havi jövedelmét, és saját kezű aláírásával hitelesítse. Az igénylések beadási határideje egyébként szeptember 30-a, a helybélieknek legegyszerűbb megoldás személyesen elvinni a lapot Kecskemétre, a Deák Ferenc tér 5. szám alá (volt pártház földszintje), illetve postán elküldeni az alábbi címre: 6001. Kecskemét, Pf. 145. Ábrahám Eszter • A családok többsége rászorul a pót családi pótlékra. Fotónk a Csalánosi erdőben készült. Élelmiszeralapanyag- termeiéssel és kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás főkönyvelőt legalább mérlegképes végzettséggel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: a 76/321 -954-es telefonon. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Aranyhomok Mg. Szövetkezet (6222 Csengőd, Dózsa Gy. u. 21,, telefon/fax: 78/341-011) nyilvános árverésen, készpénzért, az alábbi vagyontárgyait értékesíti - központi irodaház a melléképületekkel (Csengőd, Dózsa Gy. u. 21.)- tehergépkocsik, erő- és munkagépek, eszközök. Az árverés helye: Aranyhomok Mg. Szövetkezet telephelye (Csengőd, Kiscsengődi út). Az árverés ideje: 1994. május 11. (szerda), 8 óra . (12824) YAMAHA MÁRKAKERESKEDÉS: motorkerékpárok és mopedek nagy választékban. Jawa-Babetta is! ifj. Péter Károly Kecskemét, Cimbalmos u. 22. Tel.: 76/327-727 (izssn Kecskemét központjában, a ' CSÁNYI UTCAI ÜZLETHÁZBAN eladók irodák, lakások, rendelők. Tetőtér (lift van) 60.000 Ft/m2 + áfa II. emelet 70.000 Ft/m2 + áfa I. emelet (üzlet) 100.000 Ft/m2 + áfa A földszinten még kettő üzlet eladó. Érdeklődni: PIRAMIS Kft. Kecskemét, Batthyány u. 10. Telefon: 76/322-508, 76/329-259 (12884) TGK FÉKFER0D0L fékszalag, kuplunglamella olcsón, raktárról. Nyitva: az Ön igénye szerint, telefonbejelentésre. Kecskemét, Bethlen krt. 46. Tel./fax: 76/328-906 Szabóné Font Ágota Komoly tapasztalatokkal rendelkező, nagy cég orosz vagy/és német tárgyalási szintű nyelvtudással rendelkező, fiatal külkereskedelmi ügyintézőt keres. Gépkocsi-vezetői engedély szükséges. A szakmai pályázatokat "Szaktudás és munkabírás" jeligére kérjük a Petőfi Népe kiadójába. <12464) BORASZATIGEP-AKCIO! Május 20-áig 6% -kai olcsóbban megrendelhetők, megvásárolhatók: zúzó-bogyózó cefreszivattyúval szűrőgépek szivattyúk palacktöltők á Szőlő # # fl“ BORÁSZRAKTÁR Soltvadkert, Kossuth u. 35. Telefon: 78/381-244 (13003) Kocsány W Zúzott bogyó Országos irodahálózattal rendelkező magáncég a kereskedelem, ipar, mezőgazdaság területén jártas, nagy ismeretséggel rendelkező munkatársakat keres. Jelige: "Kintlévőség-kezelés" Cím: 5601 Békéscsaba, Pf. 351 (12604) Sopron belvárosában üzemelő elegáns cukrászda cukrászműhellyel eladó vagy bérbe adó. ~ Telefon. 99/334-028,17 órától. = 60% kamat/év! Befektetőket keresünk, 1 éves lekötéssel, negyedévenkénti kamatfizetéssel. GARANCIÁVAL Érdeklődni: 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u 5-7., 205-ös szoba. T 06-60/354-423 (12069)