Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-05 / 105. szám
12 Sport 1994. május 5., csütörtök Vívtak a középiskolások A Magyar Vívó Szövetség két évtizedes szünet után Gödöllőn rendezte meg az 1994. évi középiskolás vívó csapat- bajnokságot. Férfi tőrben a Kosa, Megyesi, Hegedűs összetételű KTE-Református Gimnázium „A” csapata a III, a Tóth, Müller, Szőllősi „B” csapat az V. helyet szerezte meg. Megsérült a legjobb Argentínában nem régen rövidtávú triatlon versenyt rendeztek, ahol indult a chilleiek legjobb versenyzője, Cristian Bustos. Kerékpározás közben az őt felvevő tv-s kocsi elütötte. Bustost meg kellett műteni, s kérdéses, hogy tud-e a későbbiek során versenyezni. Sivatag után luxuskörülmények A valóban embert próbáló szaharai maratoni futóverseny után a viadal két magyar résztvevője, Lőw András és Frank Tibor Baselben állt újra rajthoz. A sivatagi erőpróbához képest ezúttal szinte „luxuskörülmények” között kellett 24 órát futni. Frank Tibor, a tököli börtönigazgató azonban kénytelen volt feladni a versenyt. Lőw András viszont újra fantasztikusai futott, 244 kilométer 800 méteres teljesítménnyel megnyerte a versenyt. A két futó legközelebb május 21-én a szegedi 24 órás viadalon indul. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Csengőd-Kiskőrös Stadler FC 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás a 11-12. helyért: Bajai Bácska-Csepel. Baja, Német Nevelési Központ 17.30 órakor. TOTÓTANÁCSADÓ A Petőfi Népe totótanácsadója a 18. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB I. 1. Pécs(14.)—Parmalat (9.) x, 1 2. MTK (15.)—Sopron (10.) 1 3. Vác FC (2.)—Debrecen (8.) 1 Bundesliga I. 4. Duisburg (7.)—Freiburg (16.) 1 5. Bremen (10.)—Mönchengladb. (9.) x, 1 6. Leipzig (18.)—Leverkusen (4.) 2, x 7. B. München (1.)—Schalke 04 (14.) 1 8. Wattensch. (17.)—Karlsruhe (3.) x, 2 9. Dortmund (5.)—Nürnberg (15.) x, 1 10. Hamburg (12.)—Kaisersl. (2.) x, 2,1 11. FC Köln (11.)—Frankfurt (6.) x, 1 12. Stuttgart (8.)—Dresden (13.) x, 1 Magyar NB I. 13. Siófok (13.)—BVSC-Dreher (11.) 1, x +1 mérkőzés: 14. Kispest-HFC (3.)—Haladás(16.) 1 Deák István TUDÓSÍTÓINK «JELENTIK Bardoczkyék bravúros győzelme Atlétika Pirtón rendezték meg a tájfutó megyei diákolimpiát, ahol a KSE versenyzői szép eredményeket értek el. F 11: 1. Priba- nics A., F 13 C: 3. Csonka, F 17: 1. Nagy Á„ N 17: 1. Németh. jj^jreke Barátságos férfimérközés: Cegléd válogatottja-Kecskemét válogatottja 7:3 (3346-3233). Ld: Kovács 484, Kecskés 405, Ács 397 fa. Tenisz Két héten belül második ITF világranglista pontszerző kupa- győzelmét szerezte meg az ausztriai St. Pöltenben az Int. Raiffeisen Spring Bowl Kupán a Bardoczky Kornél-Jancsó Miklós páros. A döntőben a Meinecke-Erhardt párosnál bizonyultak jobbnak 6:4, 6:3 arányban. Ä verseny bravúrja volt, hogy az elődöntőben az első helyen kiemelt Perchtold- Koubek osztrák párost hatalmas küzdelemben 4:6, 7:6, 7:5-re győzték le, melynek egyik tagja az a Stefan Koubek volt, aki 1993-ban Európa Bajnoki címet szerzett. OB I/B-s férfimérkőzések: Bp. Építők-KTC 7:2, KTC-III. kér. TTVE 2:7._ OB II-es női mérkőzések: Kecskeméti TC-Szolnok 8:1, KTC-Szentesi Kinizsi 6:3. OB III-as férfimérkőzések: Kiskunfélegyházi Serve and Volley TC-Mezőtúr TC 5:4. Serve and Volley TC-Szarvasi TC 2:7. Az újonc félegyházi teniszezők bemutatkozása remekül sikerült, miután a mezőtúriak legyőzésével megszerezték az igen fontos két bajnoki pontot. Másnap viszont már a jóval rutinosabb szarvasiak ellen erejükből csak a tisztes helytállásra futotta. Országos ifjúsági bajnokság: KVSC-Szentes 10-9. KVSC: Rehák- Nagy Z., Páré 1, Pánczél 4, Budai 1, Csák 4, Kerényi. Edző: Simon Balázs. Országos serdülő bajnokság: KVSC-Szentes 2-17. Gl: Kerényi, Páré.-A A BM Országos terepfutó bajnokságon a Bács-Kiskun megyei Rendőrfőkapitányság csapata jól szerepelt. Eredményeik, női 2000 m nyílt kát.: 3. Mlinkó Anikó. Férfi senior 2000 m: 5. Dávid. Férfi 4000 m: 4. a főkapitányság csapata (Gáspár, Sánta, Horváth). Tömegsport Vízilabda Jó szervezésű asztalitenisz-bajnokság • Három napon kereztül hatszáz fiatal vetélkedett az asztalitenisz bajnoki érmekért. Kecskeméten került megrendezésre a Nervus Kupa asztali- tenisz utánpótlás magyar bajnokság. A háromnapos versenyen közel 600 induló volt, akik három korosztályban küzdöttek az aranyéremért. A verseny nagyon jól indult a Sparisok számára, az első napon az újonc fiúknál Bartus Csaba beverekedte magát a döntőbe, míg Pintér András 3. helyezést ért el. A döntő óriási küzdelmet hozott, hiszen végig fej-fej mellett haladtak a versenyzők. Végül a legszorosabb eredménnyel, de a BVSC-s Fazekas lett az első. Szombaton a serdülő versenyszámokkal folytatódott a küzdelem. A fiú párosban a még egy korosztállyal fiatalabb Bartus, Pintér páros úgy lett bronzérmes, hogy a négy közé jutásért döntő szettben 11/19-es és 13/20-as vesztett állásból fordítottak a náluknál rutinosabb páros ellen. Az előző mérkőzésen az első helyen kiemelt Klampár, Kővári párost verték meg. A Kovács, Domokos páros nem tudott élni a nagy lehetőséggel, nyert mérkőzést buktak el a döntőbe jutásért és így ők is bronzérmesek lettek. A vegyes párosban a Kovács, Agárdi (Szekszárd) páros viszonylag símán nyerte meg a magyar bajnokságot, nagyobb küzdelemre csak a döntőben késztették őket. Egy arany. A serdülő egyesben Kovács János és Domokos Győző sorra verte meg ellenfeleit, majd következett a döntőbe jutás. Domokos Petrovics ellen vesztésre álló mérkőzést hozott vissza óriási akarattal és jó játékkal. Kovács, a serdülő ranglista első helyezettje, Klampár ellen játszott. Kovácsból most végre kijött az az óriási mennyiségű munka és tehetség, amely szakértők szerint már régóta benne van. Csodálatos, látványos mérkőzésen győzött és ezzel két kecskeméti fiú került a döntőbe. Az egymást jól ismerő versenyző közül az utolsó két poén döntött, hogy aznap ki a jobb. Ez most Kovács volt. Két arany. Ezen kívül még több jó helyezést értek el mind a kecskeméti fiúk, mind a leányok vonalán Szabovik Renáta, Truczka Tímea, Pintér András, Bartus Csaba révén. Két ezüst- és 3 bronzérmet nyertek és ezzel a pontversenyben a fiúk között a 2. helyen végeztek. A legjobb kecskemétinek járó Nervus díjat, valamint a legjobb Bács megyei versenyzőnek járó díját Kovács János, a Kecskeméti Spartacus versenyzője kapta. A kecskemétiek a résztvevők véleménye szerint jó házigazdák voltak a verseny lebonyolítását tekintve. BEMUTATÓT TART A SZTÁR A császár nem fogadta a királyt • Együtt a világ három legjobb BMX-ese. Balról jobbra: Gido Hinz német, Matt Hoffman amerikai és Tóth Károly. Szerdán délután a Ferihegyi repülőtérre érkezett, s egy hétig Magyarországon tartózkodik a BMX koronázatlan királya, Matt Hoffman. A honi BMX-esek alig akarták megismerni, hiszen teljesen rövidre vágatta hosszú haját. Munkatársunknak sikerült elsőként interjút készíteni, a világ legjobb, legnépszerűbb, többszörös világbajnok BMX-es versenyzővel. Matt elmondta: boldog, hogy ismét * eljöhetett Magyarországra, mert korábban is jól érezte itt magát. A fiatal, még- csak 22 éves versenyzőnek a testében már szinte több platina van beépítve, mint maga a testsúlya. Nagyon könnyen éri baleset, mert az edzéseken és a versenyeken is teljes intenzitással küzd. Megszállottja a sportnak, szerinte csak így érdemes csinálni, s nem érdekli, ha esetleg közben sérülést is szerez. Az erdményességének egyébként nincs semmilyen titka - mondja. Van amikor egész nap is gyakorol, de van úgy, hogy csak egy-két órát. Mindene a BMX, s egész életében szeretne kerékpározni. Matt Hoffman egyébként hatszoros világbajnok, ahol elindul, biztos, hogy ő nyer. Tulajdonosa a Hoffman Bikes gyárnak és a Spocket Jockeys kaszkadőr bemutató csapatnak. Neki van a világon egyedül olyan félcsöve, amely 7 méter magas, s ő az, aki 7 méter magasság fölé még nyolc métert repül felfelé. Matt csinálta meg először a hátraszaltót és a hátra- szaltót félcsavarral három méter magas félcsőben. Matt Hoffman a repülőtérről ellátogatott a Ferencváros pályájára, ahol Albert Flórián nem volt hajlandó fogadni, még csak kezet sem fogott vele! Helyette a kecskeméti és gyöngyösi BMX-versenyzőkkel beszélgetett, s töltötte el az idejét. A népszerű amerikai sztár, akit mindenhol újongva éltetnek, csütörtökön a kecskeméti Szabadidőközpontban lévő pályán délután három órakor bemutatót tart az érdeklődőknek, hamarabb, mint Budapesten. Szombaton Budapesten a Ferencváros nagyszabású kerékpáros majálist rendez a kamaraerdei ifjúsági parkban. Bemutatót tartanak a BMX feestyle és cross versenyzők, gördeszkások és görkorcsolyázók. A helyszínen lesz egy országúti kerékpárverseny rajtja és befutója. A gyermekek triatlonkán indulhatnak. Az esemény délelőtt tíz órakor kezdődik. Kép és szöveg: Szentirmay T. Igazolvány nélkül nem lehet Május 15-én Kecskeméten a fedett uszodában rendezik meg öt korcsoportban a triatlon diákolimpia megyei döntőjét. Előnevezni május 12-éig lehet, az iskola igazgatójának aláírásával és bélyegzőjével hitelesítve, amit a kecskeméti sportigazgatósághoz kell visszaküldeni. Helyszíni nevezést is elfogadnak, de akkor is szükséges az iskola igazolása. Távok: I—II—III. korcsoport 300 m úszás, 8 km kerékpározás, 2 km futás. IV-V. korcsoport: 500 m úszás, 12 km kerékpár, 4 km futás. Valamennyi induló emblémázott pólót, s Pepsi Colát kap ajándékba. A verseny fő támogatója az OTP Bank. Az országos döntőbe a korcsoportok nemenkénti I-IV. helyezettjei jutnak tovább. A diákigazolványát mindenki vigye magával, anélkül nem versenyezhet! Akinek van kerékpárja, s tud úszni, az elindulhat. A csapatok kerékpárszállításának költségét a megyei diáksporttanács megtéríti. ESÉLY A VÁLTOZÁSRA ff i 1.választókörzet X .vmw ^ Q 7 í% Május 8-án 8-as lista Bármelyik jó választás Vállalkozók Pártja 2. választókörzet (fizetett politikai hirdetés) (8833)