Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-20 / 118. szám
1994. május 20., péntek Megyei körkép 3 Idősek találkozója Imrehegyen Imrehegyen az elmúlt esztendőben az első, hagyományteremtő idősek napi találkozón több mint kétszázan vettek részt. Az idén a helyi nyugdíjas klub ismét vendégségbe várja a kortársakat. Május 21-én, szombaton 12.30 órakor a kul- túrházban ebéddel kezdődik a program, majd Takács Jánosné polgármester és Szőke Meny- hértné, a klubkönyvtár vezetője köszönti az egybegyűlteket. Ebéd után fellép a jánoshalmi Pávakör citeraegyüttes, majd a nyugdíjas klub nótaösszeállítást ad elő, de lesz vers, irodalmi műsor is. Kalocsa készül az Expóra A kalocsai önkormányzat döntése nyomán a város két pályázatot nyújtott be az Expo rendezőbizottságához. A Du- namenti Folklórfesztivállal és a kalocsai Paprika napokkal a- kamak bekerülni a világkiállítás rendezvénysorozatába, ami növelhetné a hagyományos események jelentőségét. Továbbképzés szabadalmakról A jogszerzéstől a jogérvényesítésig címmel tart továbbképzést a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. A ma véget érő rendezvény előadásai a szabadalmakkal kapcsolatos jogi kérdéseket vizsgálják: az állatfajták szabadalmi oltalmától a szabadalombitorlásig számos témakörben. Nagykőrösi kérés Nagykőrös önkormányzata és a szociális intézmény kéréssel fordul a település és a környék polgáraihoz, az intézményekhez, vállalkozókhoz és másokhoz. Rövidesen átadják a kibővített idősek otthonát, ahol szállást is kapnak az öregek. Ehhez várnak hozzájárulást bútorok, egyebek, pénz formájában, hogy az új rész is használható legyen. TISZTELETTEL KÖSZÖNÖM VÁLASZTÓKERÜLETEM POLGÁRAINAK SZAVAZATAIT! i . S~'n /fizetett politikai hirdetés/ ^aSy Tamás Köszönjük! Tisztelt Választópolgárok! Köszönjük, hogy a választások első fordulójában eljöttek, s oly sokan a Magyar Szocialista Párt jelöltjeire szavaztak. Támogatásukkal már két egyéni jelöltünk bejutott a Parlamentbe, és a többiek is jó eséllyel indulnak a második fordulóban. Kérem, hogy május 29-énjöjjenek el és szavazzanak ismét a Magyar Szocialista Párt jelöltjébe. /Tisztelettel! ffific/r " Bi Horn MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Késik a garantált búzaár (Folytatás az 1. oldalról) Ez kilenc hónapi késést jelent és e mulasztás már eddig is súlyos veszteségeket okozott a termelőknek - húzza alá a termelői országos választmány állásfoglalása. Azt is sérelmesnek tartják, hogy a rendelet szerint a búza garantált áron történő felvásárlásának megindítása csak szeptember 15-dikétől lehetséges. Annak ellenére, hogy a rendelet előkészítése során minden megállapodásban július 1-je szerepelt. A termelők jogos igénynek vélik, hogy az agrárpiaci szabályozás akkor nyújtson biztonságot az érintetteknek, amikor erre a legnagyobb szükség van, azaz a betakarítás időszakában, amikor elérkezik a lejárt hitelek visszafizetésének ideje. A jelentős piaci zavar elkerülése érdekében a választmány azt javasolja: állami intervencióval vagy a közraktározás költségfedezetének állami megteremtésével a kormány teremtsen stabilitást a piaci szereplők számára. Szorgalmazzák, hogy a jó minőségű búzáért 4 ezer 100 forint tonnánkénti előleget kaphassanak a termelők. A szakemberek véleménye szerint az sem tűr halasztást, hogy a várhatóan 1 millió tonna búzafelesleg kiviteléhez export- szubvenciót biztosítsanak. Hat hétre zárnak be az óvodák • A szokásosnál hosszabb nyári szünetet tart a kecskeméti Lánchíd utcai óvoda is. A kecskeméti önkormányzati óvodák minden valószínűség szerint hat hétre zárnak be a nyár folyamán. Farkas Józsefné, az Óvodák Gondnokságának vezetője érdeklődésünkre elmondta: korábban négyhetes szünetet tartottak az intézmények, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kihasználtság a nyári hónapokban igen csekély. Van olyan óvoda, ahol a mintegy 200-as gyermeklétszámból alig több mint tucatnyian veszik igénybe az elhelyezést. Ezért az idén a szülők körében felmérést végeznek arról, hogy el tudják-e gyermekeiket helyezni hat hétre. Természetesen ahol a szülők nagy számban igénylik a nyitvatartási, ott nem zárnak be. A hathetes nyári szünetet indokolja az is, hogy igen szűkös anyagi forrásokból kénytelenek gazdálkodni az óvodák, ez tehát jelentős megtakarítást jelenthet. Várhatóan május végéig érkeznek be a szülők által aláírt ívek a gondnokságra, és ennek függvényében készül végleges beosztás arról, hogy egy-egy városrészben milyen sorrendben tartanak nyári szünetet az intézmények. Ezt az összesítést megkapja az önkormányzat oktatási bizottsága is. Felhívtunk néhány kecskeméti intézményt, így a Lánchíd utcai óvodában arról tájékoztattak bennünket, hogy hat hétre csukják be a kapukat, a másik két tagintézményükkel egyeztetve. A 258 ovis szülei közül csupán hat kérte, hogy két hétre oldják meg a gyermeke elhelyezését. Az Ifjúság úti óvoda 144 gyereke közül szintén hat számára kértek elhelyezést, őket a Napsugár úti fogadja abban az időszakban, amíg zárva lesznek. A belvárosi Hosszú utcai óvodában megtudtuk, hogy tavaly is csupán 15-20 gyermeket hoztak nyáron oviba, így az idén ők is hat hétre zárnak be. Nagy Ágnes Tompái faluvédők A balkáni háború kitörése óta Tompán, a határ melletti községben is romlik a közbiztonság. E negatív tendencia visszaszorítására önkéntes faluvédő egyesületet hozott létre a település lakossága az év elején. Mi minden történt a megalakulás óta, kérdeztem az egyesület titkárától. A rendőrőrs hátsó épületében beszélgettünk. Itt kaptak helyet, mondta el Nagy Teleki István. A berendezést az egyesület fő támogatója, a községi önkormányzat adta, amely ezen felül még 60 ezer forinttal járul hozzá ebben az évben az anyagköltségekhez. A rendőrség eszközöket, kismotorokat, rádió adó-vevő készülékeket engedett át használatra. Héttagú pártolótagság is segíti a faluvédelmet. Az egyesület fő feladata a bűnmegelőzés, közölte beszélgetőpartnerem, de részt vesz a bűnüldözésben is. Tagjai fényképes igazolványt kapnak kilétük bizonyítására. Jelenleg 32-en vannak, mindannyian civilek, és 4 nő is található köztük. Kisebb csoportokban teljesítenek szolgálatot, járják, figyelik a falu bel- és külterületét. Tapasztalataikról feljegyzéseket készítenek. Nagy eredményekről még nem adhatnak számot, de úgy látják, munkájuk hasznára válik a lakosságnak. K. B. Nyárlőrinci zárszámadás Nyárlőrinc önkormányzata nemrégiben tárgyalta és fogadta el a község 1993. évi zárszámadását. Az elmúlt év bevételeinek összege alig haladta meg a 70 millió forintot, a kiadások pedig 64 millió 476 ezer forintra rúgtak. A legjelentősebb kiadásokat az oktatási intézményekre fordították (iskola, óvoda, napközi otthon), 31 millió forint összértékben. A művelődési ház fenntartására kihasználatlansága ellenére is mintegy 1,5 millió forintot költöttek. Az elfogadott zárszámadásból az is kitűnik, hogy nagyobb beruházás nem volt az elmúlt évben Nyárlőrincen, mert ahhoz hiányoztak a szükséges pénzügyi keretek. Pénzbüntetést szabtak ki az embercsempészre Kedden tárgyalta a bajai bíróság B. Sladjan jugoszláv állampolgár ügyét, akit ember- csempészéssel vádoltak. A vádirat szerint február 2-án, 16-án és mácius 1-én 16 jugoszláv, illetve bosnyák, útlevéllel nem rendelkező állampolgárt hozott át a zöldhatáron Magyarországra. Szabadkáról és Palicsról szállította ismerősei közreműködésével a határ közelébe a menekülteket, akik a vádlott által biztosított kísérő segítségével a határ átlépése után Csiké- ria községbe érkeztek. Ugyanakkor a tompái határátkelő- helynél a vádlott érvényes útlevelével Magyarországra érkezett, majd az előre megbeszélt helyre autózott, és a 16 személyt némi segítséggel Csong- rádra szállította a menekültek szállása közelébe. Mindezért B. Sladjan összesen 6400 német márkát kapott. Csongrádon viszont március 2-án a rendőrség igazoltatta és előállította, majd 9-én őrizetbe került. Három nap múlva a bajai ügyészség 50 ezer forint óvadék ellenében szabadlábra helyezte. A tárgyalást a vádlott jelenléte nélkül folytatta le a bíróság. Az ítéletben 39 ezer forint befizetésére, valamint a felmerülő 11 ezer forintnyi bűnügyi költség megfizetésére kötelezte B. Sladjant. Az ítélet jogerős. Géczy Zsolt Kalocsai program a megyei közgyűlés Ma a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjai Kalocsára látogatnak, hogy megismerkedjenek a várossal. A képviselők nem tanácskoznak, kötetlen program keretében először az érsekségre mennek el, majd orgonahangtagjainak versenyt hallgatnak meg a főszékesegyházban. Délután a paksi atomerőműben fogadják őket, ahol háromórás szakmai program kerében ismerkednek meg az ország legnagyobb villamosenergia-termelő részvény- társaságával. SZARMATA KORI TELEPÜLÉS MARADVÁNYAI Leletmentés Félegyházán * Il_ • Szarmata kori cserépedény majd’ kétezer éves töredéke. Mintegy kétezer éves, szarmata kori település nyomaira bukkantak a halasi múzeum munkatársai Kiskunfélegyháza határában, az épülő autópálya nyomvonalán. Ä majdani autóspihenő 90 ezer négyzetméteres területén, Wicker Erika régész irányításával folyó leletmentés már az ásatás első napján szenzációs eredményt hozott. Ezerhétszáz-kétezer éves cserépdarabok kerültek elő, földbe vájt házak és szemetes gödrök nyomaira bukkantak. Pedig csak a felső humuszréteget távolították el a feltárásra kijelölt két terület egyikéről. - g Mit kell tudni az új idegenrendészeti törvényről? (4.) - Az őrizetben tartás mennyi időre szólhat?- A rendőrség öt napig tarthatja fogva, de bírói jóváhagyással elrendelhető mindaddig, amíg a kiutasítás végre nem hajtható.- Mi történik akkor, ha a külföldi nem jogszerűen tartózkodik nálunk, vagy esetleg a személyi azonossága nem állapítható meg?- Számukra kötelező tartózkodási helyet lehet kijelölni. Ha az illető saját magát eltartani nem képes, akkor közösségi szálláson is elhelyezhető. A kerepestar- csai épületeket a rendőrség átalakította, a jövőben ez szolgál majd közösségi szállásul. Itt a külföldiek megfelelő magatartási normák szerint tartózkodhatnak irataik rendezéséig, illetve kiutasításukig.- Sok külföldi, különösen, ha a távolabbi országokból érkezik, súlyos betegségek terjesztője lehet. Mit tehetnek ez ellen a hatóságok?- Azoknak, akik huzamosabb időre kémek itt-tartóz- kodási engedélyt, orvosi vizsgálaton kell megjelenniük. A kérelem további elbírálása a diagnózis függvénye. (Folytatjuk)