Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-19 / 117. szám

1994. május 19., csütörtök Sport 13 Reményteljes utánpótlás A bajai Újvárosi ÁMK diák sakkegyüttese, Drumár Zoltán, Merekva Erika, Maros Zoltán, Maros Gergely, a megyei diáko­limpia megnyerése után indul­hatott az országos döntőben, amelyről Rajnai Istvánt, a Bajai Spartacus SC sakk-szakosztá­lyának vezetőjét kérdeztük. Az országos döntőt Debre­cenben rendezték, ahol a me­gyebajnokok és Budapest leg­jobb fiúcsapatai mérték össze tudásukat. Összesen huszonhat együttes indult, s a rendkívül erős és kiegyensúlyozott me­zőnyben a lehetséges pontok ötven százalékát begyűjtve a ti­zenhatodik helyen végeztek. Mivel nagyon fiatal játékosok alkották a csapatot, a bajaiak maximálisan elégedettek az el­ért eredménnyel. Nyilvánvaló volt, hogy az idősebb tagokból verbuválódott, már rutinos és összeszokott együttesek végez­nek az első helyeken. Pontszer­zésben Maros Zoltán érte el a legjobb eredményt, a harmadik táblán sakkozott, s csak egyet­len vereséggel zárta a versenyt. Mivel a fiúcsapatban lányok is szerepelhetnek, a négy legjobb közt számon tartott nyolcadikos Merekva Erika a második táb­lán játszott. A mostani csapat tagjai ha­marosan tartalékként bekerül­hetnek a nagycsapatba, ahol a megyei I. osztályban mint ál­landó csapattag, az OB II-ben pedig mint ifjúsági vagy serdülő táblás szerepelhetnek. Tulaj­donképpen ez a Bajai Spartacus SC felnőtt gárdájának utánpót­lásbázisa. L. Cs. A legjobb nevelőegyesület • A bajnokságon érmet nyert versenyzők (balról) ifj. Kovács János, Domokos Győző, Bartus Csaba, Pintér András. Fodor Milós edző hat évvel ezelőtt azzal a szándékkal érke­zett Kecskemétre, hogy fel­pezsdíti a város asztalitenisz­sportját, és apró gyerekekből országos bajnokokat nevel, Né- hányan csodálkoztak, többen megmosolyogták, s volt, aki le­gyintett is, őt azonban nem kedvetlenítették el az okosko- dók. A Kecskeméti Spartacus edzőterméhez közeli általános iskola első osztályában toborzót hirdetett, kiválasztotta a legü­gyesebbeket és nekilátott a munkának. Két esztendő után kezdtek jönni az eredmények, a szövetkezetiek pedig egyre elő­kelőbb helyet foglaltak el a ne­velőegyesületek rangsorában. Az utánpótlás-bajnokságokon érmeket nyertek, sőt Szabó Krisztián révén kecskeméti asz­taliteniszező is tagja volt az Eb-n bronzérmes csapatnak. Az igazi sikert az idei év hozta meg. A heti 5-6 intenzív edzésnek köszönhetően a fiúk utolérték a nagy egyesületekben dolgozó társaikat. Az országos újonc csapatbajnokságon egy első, a serdülő csb-n pedig egy második és egy ötödik helyet szereztek. A két héttel ezelőtt megrendezett egyéni országos bajnokságon 2-2 arany-, ezüst­ös bronzéremmel valósággal ta­roltak a kecskeméti fiúk. Am ha egy kicsit jobban kijött volna a lépés - néhány poénon múlt csupán -, két aranyéremmel többet szerezhettek volna. A 12-13 éves fiúk, Kovács, Do­mokos, Bartus, Pintér állták a versenyt az ország legjobb asz­taliteniszezőivel, és bizonyítot­ták tehetségüket. A fiatalokkal Fodor edzőn kívül Vad Sándor, Constantin Istrate és Szűcs At­tila foglalkozik. A hat eszten­dővel ezelőtti elképzelés való­sággá vált. A Kecskeméti Spar- tacust leány- és fiúvonalon is a legjobb vidéki nevelőegyesü­letként jegyzik. A bajnoki eredményeket figyelembe véve egészen biztos, hogy lesz kecs­keméti résztvevője is a nyáron Párizsban sorra kerülő utánpót­lás Európa-bajnokságnak. Szűcs lövése két pontot ért BAJAI FC-BEREMEND 1-0 (0-0) NB Il-es labdarúgó-mérkő­zés: Baja, 800 néző. Vezette: Tóth S. (Dravecz, Bánóczki) Bajai FC: Szabó L - Kiss J., Raffai, Szűcs, Kovács B., Imre (Csintalan a szünetben), Faddi (Palla a 60. percben), Kovács I., Kiss M., Csintalan, Horváth. Edző: Hímer István. Sárga lap: Sztipánovics a 16. percben, Kiss J. a 39. perc­ben, Raffai a 45. percben, Ko­vács I. a 80. percben. 5. perc: Imrét rántották le 20 méterre a kaputól. A szabadrú­gást Kiss M. végezte el, és lö­vése a fölső lécről vágódott vissza a mezőnybe. 17. perc: Imre pontosan passzolt a bal oldalon kilépő Horváth-hoz, aki gólhelyzetben a kivetődő kapus fölött a hosszú sarok mellé emelt. 32. perc: Kiss M. vágta előre a labdát, Csintalan tovább csúsztatta, így Horváth egyedül indulhatott a kapu felé, ám lö­vését Kurucsai lábbal védte. 58. perc: Horváth adott be balról egy szabadrúgást, a vé­dők röviden fejelték ki a labdát, az érkező Szűcs pedig kapásból nagy gólt lőtt 18 méterről a jobb alsó sarokba, 1-0. A bajaiak számára óriási volt a tét, mivel a bentmaradáshoz feltétlenül győzni kellett. Ennek megfelelően támadó felfogás­ban kezdték a mérkőzést, és há­romszor is gólt szerezhettek volna, ám előbb Kiss M. sza­badrúgása a fölső kapufán csat­tant, majd Horváth hagyott ki két ziccert. A második játék­részben is a hazaiak támadtak, de fölényük meddő volt. Egy jól eltalált lövéssel viszont így is sikerült megszerezni a vezetést. Utána visszaálltak a bajaiak, és a Beremend birtokolta többet a labdát, de gólhelyzetet nem si­került kialakítaniuk. Sőt, Hor­váth révén még a 90. percben a Baja növelhette volna előnyét. Kitűnt: Szűcs, Kovács B„ Kovács I., Kiss M. illetve Ku­rucsai, Fülöp. Hímer István: A gólhelyze­tek alapján fölényes győzelmet arathattunk volna. Dárdai Pál: A II. félidő alap­ján nem érdemeltünk vereséget. SHOW A BIZTONSÁG HELYETT Mi lesz veled Forma-l-es autóverseny? • Berger (képünkön) néhány éve ugyanabban a kanyarban ütközött, mint három hete Senna. Amit Imolában a Forma-1 fekete hétvégéjén láttunk, az logikus következménye azok­nak az intézkedéseknek, amit hónapokkal ezelőtt hoztak. Piló­ták, mérnökök, egyszóval min­denki mondta, hogy valami ret­tenetes történhet az 1994-es szezon alatt. Ayrton Senna is érezte: „Nagyon szerencsések leszünk, ha nem történnek sú­lyos balesetek ebben az évben” - mondta a háromszoros világ­bajnok a szezon elején. Sajnos igaza lett! Számos megfigyelő is tudta ezt, beleértve Mosley-t a FIA elnökét és Ecclestone-t, a FIA alelnökét. A probléma az volt, hogy választania kellett az „show” és a „biztonság” között és ők, a Forma-1 urai a show-t választották. Az egyetlen probléma az, hogy sem Mosley sem Eccles­tone nem rendelkezik olyan technikai éleslátással, hogy mindent tudjanak a versenyau­tóról. Fogalma sem volt arról, mit jelent egy Formula-1 -es ko­csit vezetni 320 kilométeres se­bességgel. Mosley mégis eldön­tötte, hogy megszabadul az ak­tív felfüggesztéstől, a traction controlltól és más elektronikus trükktől. Eldöntötte ezt egy „kék reggel”, egyedül párizsi irodájában, anélkül, hogy bár­kivel konzultált volna! A másik dolog, amit meg le­hetne kérdezni, hogy az ör­dögbe volt lehetséges az, hogy az imolai pálya két legkemé­nyebb kanyaréban csak egy fű vagy makadámcsík és egy be­tonfal állítja meg a kocsikat? Hogyan magyarázzák meg azt, hogy ugyanazon a ponton, ahol Ayrton Senna meghalt, Gerhard Berger néhány évvel ezelőtt majdnem elvesztette az életét, mégis gyakorlatilag semmi nem történt, hogy ezen a ponton ja­vítsanak a biztonságon? Egy biztos: a Formula-1 soha többé nem lesz ugyanaz, még akkor sem, ha drasztikus változ­tatások történnek, hiszen a mo­nacói, a hockeinheimi pályák nagyon veszélyesek. Csak re­mélhetjük, hogy Roland Rat­zenberger és Ayrton Senna élete nem volt hiábavaló! Mindenesetre, a szezon hátra­lévő része elveszítette jelentő­ségét, minthogy Michael Schumacher úgy tűnik könnye­dén megnyeri a címet. Nekünk pedig meg kell szokni a gondo­latot, hogy először a történe­lemben nem a korábbi bajnok vagy a világbajnokság „királya" versenyez a Formula-1-es baj­nokságért. Tény, hogy alig van olyan gyakorlott pilóta, aki he­lyettesíthetné Sennát. . . Bállá mesterhármasával nyert a Kécske Magyar Kupa megyei selej­tező labdarúgó-mérkőzésen, Kisszálláson, 500 néző előtt a vendég Tiszakécske 2-1-es fél­idő után 3-2-re nyert a Kisszál­lás ellen. A rekkenő forróság­ban valóságos „hidegzuhany­ként” hatott a vendégekre Hanza remek gólja az első ne­gyedóra végén. A kécskeiek ez­után Cseke irányításával maga­sabb fokozatra kapcsoltak és a szemfüles Balia M. két szép góljával átvették a vezetést. A második játékrész elején szinte a levegőben „lógott” az egyenlítés, ám ekkor egy gyors kontra után Balia M. ismét a há­lóba talált! A hajrában még egyszer összeszedte magát a hazai gárda, de Tóth góljával csak szépíteni tudott. Az izgal­mas mérkőzésen a kisszállásiak emelt fővel búcsúzhattak a ku­pától, mert a négy osztály kü­lönbség ellenére is méltó ellen­felei voltak az NB Il-es Tisza- kécskének. • A kécskei csapat irányítója, Cseke két kisszállási játékos, Cs. Kovács és Csoszity között vezeti a labdát a kapura. A fiúk már tanulj*ák a Valkay nevet- Ágnes, állítólag téged nem tisztelnek a fiúk. Ütnek, sőt olykor meg is rúgnak.- Előfordul, de szerencsére csak a medencében - mondja Valkay Ágnes, a Villanó Fókák gyermekpólócsapatának 13 éves játékosa.- Hogyan választ egy kislány ilyen kemény, férfias sportot?- Igazi „vizes” család a mi­enk. Édesanyám magyar baj­nok, válogatott úszó volt, édes­apám vízilabdázott, majd edző lett. Két nővérem, Ancsa és Bö- zse ment le velük először az uszodába, aztán 8 évesen én is követtem őket. Ma már mind­hárman igazolt versenyzők va­gyunk. Mivel Kecskeméten csak nemrégen alakult meg a női csapat, a fiúk között ját­szunk. Ancsa a kupamérkőzé­seken száll a vízbe, Bözse a ser­dülő- én pedig a gyermekbaj­nokságban szereplő együttes­ben pólózom.- Van másik lány is a csapat­ban?- Egyedül vagyok, sőt az el­lenfeleknél sincs sehol.- Mit szóltak, amikor először megláttak? • Valkay Ágnes- Az edzők kicsit csodálkoz­tak, legyintettek, azután a kö­vetkező meccsen már külön embert állítottak rám. A legjob­ban a kabinosok lepődtek meg, amikor külön szekrényt kértem, de a fiúk között csak nem öltöz­hetek át!- Milyen poszton játszol?-Támadásban irányítót, vé­dekezésben emberfogót, és többnyire a labdáért is úszom.- Úgy hallottam, egyedüli lányként behívtak a gyermek válogatott keretbe.- Igen, részt vettem az első felmérő edzésen, ahol a harma­dik legjobb időt úsztam.- Mit szólt a kapitány?- Csak sóhajtozott: milyen kár, hogy lánynak született. Szeretném, ha Kecskeméten olyan női pólóscsapat alakulna, amely idővel felvenné a ver­senyt a többi - egri, szentesi - vidéki vízilabdás fellegvárak­kal. A Postabank Suli Póló ver­senyein már leány gyermekcsa­patok is indultak. Jó lenne, ha minél több lány ragadna meg ebben a sportágban, ha nemzet­közileg is elismernék és felven­nék a kétezres nyári olimpia műsorába.- Mi jelent kikapcsolódást a számodra?- Az iskola, a heti öt edzés és a hétvégi bajnoki mérkőzések melletti kevés szabad időmben szívesen játszom a testvéreim­mel. A legkisebb csak másfél éves, de már a Villanó Fókák előkészítő csoportjának tiszte­letbeli tagja. Sz. E. Kezdődik az EB Gdanskban a selejtezőkkel csütörtökön megkezdődik a cselgáncs Európa-bajnokság. Hangyási László szövetségi ka­pitány csapatában három olim­piaérmes - Kovács, Csősz, Haj- tós - is szerepel, így a szakve­zető okkal reménykedhet a jó szereplésben. A hölgyek 56 ki­lós versenyében lép tatamira a barcelonai olimpiát is megjárt bajai Pekli Mária. Az év játékosa A belga FC Bruges középpá­lyását, Lorenzo Staelenst vá­lasztották meg Belgiumban az év labdarúgójának. Staelens 300 szavazatával két belgiumi idegenlégióst, az egyformán a Cercle Brugesben futballozó román Doiinel Munteanut (250) és a horvát Josip Webert, az idei gólkirályt (227) előzte meg. Két első hely Jól szerepeltek a KSC birkó­zói az Orosházán megrendezett diák B szabadfogású magyar bajnokságon. A 45 kg-ban Hor­váth András és a 73 kilós súly­csoportban Szabó István az első, míg a 66 kilósok között Bánó Cs. a második helyen végzett. A csapatversenyben a kecskemétiek a harmadik helyet szerezték meg. Vezet a Honvéd A megyei III. osztályú labda­rúgó-bajnokság északi csoport­jában a Kecskeméti Honvéd idegenben 4—3-ra nyert az Izsák II. ellen, s ezzel őrzi első helyét a Dunavecse, az Ágasegyháza a Kunszentmiklós II. és az Izsák II. csapatai előtt. Agyonütötte Agyonütötte a játékvezetőt egy algériai labdarúgó kedden az arab ország nyugati részén lévő Stidia városában. A me­gyei bajnokj mérkőzésen a ven­dég Ain Bűdinár játékosa, Mo­hamed Korti a.75. percben.rek­lamált Nüreddin Terki bírónál, aki ezért piros lapot mutatott neki. A kiállított játékos erre úgy fültövön vágta a játékveze­tőt, hogy az szörnyethalt. Százezres büntetés Az MLSZ fegyelmi bizott­sága százezer forint pénzbírsá­got rótt ki a Békéscsaba labda­rúgócsapatára, mert az NB I-es klub három játékosa, Zahorán, Csató és Szarvas nem jelent meg május 1-jén a válogatott keret találkozóján. Ötödik a csapat A Németországban zajló teke-vb férfi csapatversenyét a szlovén válogatott nyerte 5882 fás világcsúccsal. A magyar együttes, amely szintén a ko­rábbi világcsúcs felett dobott, 5832 fás teljesítménnyel az ötö­dik helyet szerezte meg. A szántás bajnoka Az új-zélandi Dunedinben rendezték meg a hétvégén a szántó világbajnokságot. A nem mindennapi eseményre a várt­nál sokkal többen voltak kíván­csiak. Naponta átlagban 15 000 ember látogatott ki a versenyek színhelyére. Minden verseny­zőnek füves talajon és tarlón is be kellett mutatnia szántótudo­mányát. Végül az ír Martin Ke- hoe lett az idei szántó világbaj­nok, a finn Matti Tamila és a svéd Bengt Andersson előtt. Hölgyek a pályán Harmadik Európa-bajnoki selejtező mérkőzését is leját­szotta a magyar női labdarúgó­válogatott. Eipel Ferenc együt­tese idegenben Csehországgal szemben 0-0-t ért el. Korábban Finnország ellen 1-1 volt az eredmény, Norvégiától viszont 8-0-ra kikapott a csapat. Az Ei- pel-tanítványok vasárnap barát­ságos mérkőzésen Aradon lép­nek pályára Románia ellen. A következő Eb-selejtezőt június 4-én Norvégiával játsszák.

Next

/
Thumbnails
Contents