Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-17 / 115. szám
1994. május 17., kedd Sport 15 Ezüstérem az első napon Az ünnepélyes megnyitó után a női csapatok vetélkedésével vette kezdetét Ludwigshafen- ben a 20. teke-világbajnokság. A magyar csapat a késő estébe nyúló küzdelem során izgalmas csatában a második helyet szerezte meg. A házigazda németek már az első sorozatok után megléptek a mezőnytől, és előnyüket végig megtartották. Az ezüstéremért nagy harc folyt a magyar, a hor- vát és a román válogatott között. Elsősorban Sebestyén Andrea és Kovácsné Grampsch Ágota nagyszerű teljesítményének köszönhetően végül a magyar együttes végzett a második helyen. Kovácsné 472, Sebestyén pedig 470 fát ért el, amivel a nem hivatalos egyéni versenyben a második, illetve harmadik helyen végeztek. Ez az egyéni összetett versenyben jó helyezést ígér. Ä magyarok legközelebb szerdán szerepelnek a férfi csapatversenyben, szintén érmes reményekkel. Rekord a körversenyen Ritka teljesítménynek lehettek szemtanúi a kerékpárossport kedvelői Madridban, a 49. spanyol kerékpáros-körverseny i- dei befutóján. Az 1935 óta - ha nem is folyamatosan - megrendezett Vuelta a Espana történetében eddig még egyetlen versenyzőnek sem sikerült háromszor diadalmaskodnia. Az évek során többeknek megvolt erre a lehetőségük, de senki sem tudott élni azzal. Ezt a sorozatot törte most meg a svájci Tony Rominger (33). Sorozatban immár harmadszor nyerte meg ezt a háromhetes, valóban emberpróbáló versenyt. A győzelemért 145 000 dollárt vihetett haza. A csapatversenyt a spanyol Banesto nyerte, a legjobb hegyiversenyzőnek kijáró díjat a francia Luc Leblanc kapta.- El kell ismernem, hogy ez volt életem legkönnyebb győzelme. Kirobbanó formában vagyok, ami a hosszas és aprólékos munkának az eredménye. Ez a spanyolországi verseny mindig is fontos volt számomra - nyilatkozta Rominger, akit eddig az országúti kerekesek ranglistáján örök másodikként tartottak számon a spanyol Miguel Indurain (29) mögött. Szenzációs teljesítményével most rácáfolt e minősítésre, sikere egyúttal kiélezett küzdelmet ígér az ez évi Tour de France-ra. Adelaide helyett Melbourne Ausztrália 1985-ben kapcsolódott be a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság házigazdái közé. Azóta minden évben Adelaide látta vendégül a világ legjobbjait, s így lesz idén novemberben is. Sőt, még jövőre sem változik a helyszín, ám 1996-tól Melboume-ben rendezik meg az Ausztrál Nagy díjat. Minderről Dél-Ausztrália és Victoria szövetségi államok, valamint a Forma-1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége (FOCA) vezetői írtak alá nemrégen megállapodást. A dokumentumban lefektették, hogy a melboume-iek 1994-ben és 1995-ben szorosan együttműködnek az adelaide-iekkel, segédkeznek a minél sikeresebb lebonyolítás érdekében, majd utána a mozdítható berendezéseket megvásárolják Dél-Ausztrália székhelyétől, s később használják. Az eredeti tervek szerint a helyszíncsere csak 1997-ben lett volna esedékes. Arról azonban nem szólnak a jelentések, hogy miért hozták azt egy évvel előre. REKORDNEVEZÉS AZ OB-N Karatékák az érmekért • Tóth Roland, Szívós Klára, Huszka Julianna, Rusvai Melinda a verseny után edzőjükkel, Bíróné Farkas Mártával. Minden várakozást felülmúlt a jelentkezők létszáma, a szombaton lebonyolított nyílt országos karatebajnokságon. Négyszázhatvan, nyolc és tizenhét éves fiú, valamint leány várta a küzdelmeket. A csaknem félszáz karatéka között mindenki ott volt, aki a korábbi években már lette névjegyét ebben a sportban, vagy éppen most akarta letenni. Minden hivatalos karatestílus képviseltette magát. A délelőtt tíz órától este 22 óráig tartó verseny mind a versenyzőket, mind a bírókat egyaránt megviselte. A kecskeméti sankukai kara- tésok szép eredményt értek el. Puskás Beatrix aranyérmet, Rusvai Melinda és Süveg Tibor ezüstérmet, míg Tóth Roland, Huszka Julianna és Szívós Klára bronzéremmel térhetett haza. A közönség szimpátiáját legjobban Ladinszki László nyerte meg. A tavalyi országos bajnok az idén már egy korosztállyal feljebb versenyzett. A nálánál magasabb és idősebb versenyzőktől egyáltalán nem ijedt meg. Az első négy mérkőzését nagy fölénnyel nyerte, de a következőn csak kis különbséggel kapott ki. A harmadik helyért harcolva bírói tévedés miatt vesztett csak, így a negyedik helyet szerezte meg, a sportársak - nemcsak kecskemétiek - buzdítása mellett. Ugyancsak negyedik lett Koncz Melinda is. A karate egyre népszerűbb a gyerekek körében. Az eredmény pedig Bíróné Farkas Márta és Kiss Pál munkáját is dicséri. Szentirmay Tamás MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Döntetlen a déli rangadón • Csoszity, Kisszállás (balról) és ÉSZAKI CSOPORT KUNSZÁLLÁSLADÁNYBENE 2- 3 (2-1) Kunszállás, 200 néző. Vezette: Lédeczi. Kunszállás: Kürtösi- Vi- rágh, Szöllősi, Kalocsai, Nagy Á., Bertus, Lapsánszki, Seres, Hatvani, Horváth (Pólyák), Jusztin. Edző: Kertész Károly. Ladánybene: Varga- Dobos (Bozsik), Szabó T., Tóth (Szabó N.), Hábel, Nagy, Kocsis, Seres, Domokos, Meszlényi, Ba- ranyi. Edző: Seres József. Gólszerzők: Lapsánszki, Bertus, illetve Kocsis 2, Bara- nyi. Kitűnt: Bertus, illetve az egész ladánybenei csapat. Ifjúsági eredmény: Kunszál- lás-Ladánybene 3-1. LAKITELEK- NYÁRLŐRINC 2-1 (2-1) Lakitelek, 500 néző. Vezette: Kohajda. Lakitelek: Kormos- Hősi, Gulyás (Jánosi), Domonics, Molnár, Somogyi, Kökény (Kotvics), Makra, Tóth, Fekecs (Enyedi), Rózsa. Edző: Domonics József. Nyárlőrinc: Molnár- Bálint, Pádár I., Gazdik, Lengyel, Pádár II., Torbán, Magyar M. (Váczi), Oláh, Rimóczi, Ku- ruczlaki (Nagy). Edző: Magyar István. Gólszerzők: Somogyi 2, illetve Torbán. Kitűnt: Somogyi (a mezőny legjobbja), Tóth, Domonics, Molnár, illetve Pádár I., Torbán, Gazdik, Rimóczi. Ifjúsági eredmény: Lakite- lek-Nyárlőrinc 0-0. TABDIHETÉNYEGYHÁZA 3- 0 (0-0) Tabdi, 200 néző. Vezette: Dicsa. Gólszerzők: Bránya 2, Szik- szai. Kitűnt: Bránya, ill. Lajos. Ifjúsági eredmény: Tabdi- Hetényegyháza 0-5. TISZAALPÁR- H. RADNÓTI SE 3-2 (1-2) Tiszaalpár, 300 néző. Vezette: Polgár. Gólszerzők: Szabados 2, Tóth, illetve Ordasi, Galambfalvi. Kitűnt: Szabados (a mezőny legjobbja), Horváth, Tóth, illetve Bajusz, Palatinusz. CSÓLYOSPÁLOS- ORGOVÁNY 2-2 (2-2) Csólyospálos, 200 néző. Vezette: Prucser. Gólszerzők: Szarka 2, illetve Halasi, Ungor. Kitűnt: Szarka, Fodor, Csáki, A. Balogh, illetve Meggyes, Nagy O. Ifjúsági eredmény: Csó- lyospálos-Orgovány 1-1. Tamási, Dusnok, küzd a labdáért. DUNAEGYHÁZACSENGŐD 1- 6 (0-3) Dunaegyháza, 200 néző. Vezette: Szabó S. Gólszerzők: Somogyi, illetve Pásztor 2, Kecskés 2, Kovács, Németh. Kitűnt: Kovalovszki, Sebestyén, illetne Benkó, Német, Kecskés. Ifjúsági eredmény: Duna- egyháza-Csengőd 1-5. HARTA-SOLTSZENTIMRE 2- 0 (2-0) Harta, 150 néző. Vezette: Németh I. Gólszerző: Kutak 2. Kitűnt: Kupái, Bleszák S., Kutak, illetve Németh, Varga, Andó. Ifjúsági eredmény: Harta- Soltszentimre 1-1. GAMFKISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD 0- 5 (0-3) Kecskemét, 50 néző. Vezette: Kondász. Gólszerzők: Kertész J. 2, Csemik, Kocsis, Hajdú Z. Kitűnt: Juhász, Zsögön, illetve Kvesztór, Kertész G., Kertész J. DÉLI CSOPORT SZAKMÁR-BÁTYA 1- 1(0-0) Szakmár, 300 néző. Vezette: Eichammer. Gólszerzők: Pintér, illetve Perity. Kitűnt: Farkas, Kollár, Pintér, illetve Búzái, Perity. Ifjúsági eredmény: Szak- már-Bátya 2-1. KISSZÁLLÁS-DUSNOK 1-1 (1-1) Kisszállás, 800 néző. Vezette: Fazekas. Kisszállás: Steiner- Csincsák, Tamási, Hegyi, Kovácsevics (Tóth), Tóbiás, Szénási, Csoszity, Komáromi (Cs. Kovács), Bojity, Hánzs. Edző: Szabó Gábor. Dusnok: Jeszenovics- Jagicza L., Simonies, Jagicza G., Ho- dován Á., Óbéri, Tóth, Tamási, Sánta Z., (Sánta P.), Báló, Ja- jity, (Kapitány). Edző: Baráko- vics István. 7. perc: Bal oldali szöglet után a magasra felugró Kova- csevics „bólintotta” a léc alatt a hálóba a labdát. 1-0. 34. perc: Óbéri két szép csel után középre adta a labdát és a jókor érkező Sánta P. egy elegáns mozdulattal, mintegy hét méterről kapásból nagy gólt lőtt. 1-1. 75. perc: Tóbiás sípszó utáni labda elrúgásáért megkapta a második sárgáját, s Fazekas játékvezető kiállította. 86. perc: Tóth fejese után a jobb oldali kapufáról a labda a mezőnybe pattant. Mindvégig nagy iramú, küzdelmes, kemény belemenések- kel tarkított csoportrangadón, igazán jó mérkőzésnek lehetett szemtanúja a nagyszámú szurkolósereg, Fazekas játékvezető kitűnő bíráskodása mellett. Kitűnt: Csincsák, Tamási, Hegyi, illetve Jagicza L., Ho- dován Á., Tóth. Kiállítva: Tóbiás. Ifjúsági eredmény: Kisszál- lás-Dusnok 1-5. CSÁSZÁRTÖLTÉS- SÜKÖSD 4-2 (2-0) Császártöltés, 200 néző. Vezette: Francziskovics. Gólszerzők: Bergmann 2, Schuszter 2, illetve Nagy E., Geleta. Kitűnt: Bergmann (a mezőny legjobbja), Schuszter, Geiger, Angeli, illetve Kemya, Nagy E. Páncsics. Ifjúsági eredmény: Császár- töltés-Sükösd 0-2. TOMPA-GARA 1-1 (0-0) Tompa, 300 néző. Vezette: Sendula. Tompa: Temyák- Kámán, Krizsán, Horváth, Kövesdi, Tímár, Velez, Födi, Szalma, An- dóczki, Péter-Szabó (Teleki). Edző: Szűcs László. Gara: Kubatovics- Gyetvai, Miklós (Klasics), Kiss, Babity, Szemerédi, Farkas Zs., Farkas T., László (Mohai), Nagy, Ma- rosovics. Edző: Karagics István. Gólszerzők: Szalma, illetve Farkas Zs. Kitűnt: Szalma, Kámán, illetve Farkas Zs., László, Kiss. Kiállítva: Gyetvai. Ifjúsági eredmény: Tompa- Gara 12-1. KATYMÁR-BÁCSBORSÓD 2-0 (0-0) Katymár, 300 néző. Vezette: Prikidánovics. Gólszerző: Tóth 2. Kitűnt: Gulyás, Pillér, Palásti, illetve Csányi, Bakos. Ifjúsági eredmény: Katy- ptár-Báciborsód ,5ttO.. w KECEL-KELEBIA 2-2 (2-0) Kecel, 100 néző. Vezette: Kulman. Gólszerzők: Bleszák Cs., Bleszák G., illetve Kardos, Szabó A. Kitűnt: Csög, Vancsik, Sendula Z., illetve Galgóczi, Honfi, Szabó A. Ifjúsági eredmény: Kecel- Kelebia 4-1. V ASKÚT-KISKUNM AJS A 0-1 (0-0) Vaskút, 150 néző. Vezette: Turcsik. Gólszerző: Andricz. Kitűnt: A Vaskút csapatából senki, illetve Huszka, Andricz, Csontos. Ifjúsági eredmény: Vaskút- Kiskunmajsa 2-0. KUNBAJA-SZEREMLE 7-1 (3-1) Kunbaja, 200 néző. Vezette: Miklósa F. Gólszerzők: Révész G. 3, Szalai, Popov, Zámbó, Fülöp, illetve Barna (1 l-esből). Kitűnt: Révész G., Szalai, Kálmán A., Popov, illetve Szerelnie csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Kun- baja-Szeremle 6-0. Az Északi csoport állása 1. Lakitelek 25 20 5- 73-12 45 2. Csehgőd 25 19 4 2 73-15 42 3. H.Radnóti 25 12 9 4 42-27 33 4. Kkf.Honvéd 25 14 4 7 59-26 32 5. Ladánybene 25 12 8 5 42-36 32 6. Tabdi 25 13 3 9 52-31 29 7. Kunszállás 25 8 9 8 4+42 25 8. Tiszaalpár 25 10 5 10 49-48 25 9. Hetényegyháza 25 9 6 10 42-38 24 10. Soltszentimre 25 8 7 10 34-49 23 lt. Nyárlőrinc 25 7 6 12 46-59 20 12. Orgovány 25 6 6 13 35-55 18 13. Dunaegyháza 25 4 7 14 39-55 15 14. GAMF 25 5 3 17 32-72 13 15. Harta 25 3 6 16 29-72 12 16. Csólyospálos 25 3 6 16 32-86 12 A Déli csoport állása 1. Kisszállás FC 25 : 20 5- 64-16 45 2. Dusnok 25 19 4 2 75-18 42 3. Tompa 25 16 4 5 76-22 36 4. Bátya 25 13 6 6 54-32 32 5. Kecel 25 13 4 8 43-35 30 6. Vaskút 25 11 8 6 47-4 1 30 7. Kunbaja 25 9 6 10 36-38 24 8. Kelebia 25 8 6 11 39-39 22 9. Sükösd 25 6 10 9 30-34 22 10. Szakmár 25 7 6 12 38—48 20 11. Kiskunmajsa 25 8 4 13 27-38 20 12. Gara 25 6 7 12 36-54 19 13. Katymár •25 7 4 14 31-53 18 14. Császártöltés 25 4 7 14 31-62 15 15. Szeremle 25 4 5 16 28-85 13 16. Bácsborsód 25 4 4 17 19-59 12 Gigantikus futballdekoráció Az Egyesült Államokban minden világraszóló eseménynek megadják a módját. Ennek bizonyítéka a Florida állambeli Orlando városa, amely egy hatalmas, műanyagból készített futball-labdát készül a világbajnokság idejére a városháza tetejére állítani. Az adidas 40 ezer dollárral járult hozzá a 12 méter átmérőjű labdaóriás elkészítéséhez. - Ennél jobb szemléltetőeszközt nem is találhattunk volna. Aki ezek után az amerikaiak közül nem tudja majd, hogy labdarúgó-esemény zajlik országában, arról szegénységi bizonyítványt lehet kiállítani - mondta Glenda Hood, Orlando polgármestere. Maratoni ezüstérem Szabó Karolina vasárnap Clevelandben indult a hagyományos maratoni futóversenyen. A hallatlanul erős mezőnyben, amelyet a szakadó eső és az igen nehéz pálya is erősen próbára tett, a második helyen végzett a magyar futónő. A győztes ukrán Ljubov Klocskó- val egészen 40 km-ig együtt futott, akkor azonban sajnos izomgörcsöt kapott, és nagy csatában harcolta ki az ezüstérmet az orosz Irina Bogácsévá előtt. A férfiak versenyében az amerikai Don Janicki végzett az élen. Beindult a szörfszezon Bár a téli időszak is aktív munkával telt - alapozás, szponzorok keresése - a beköszöntő tavasz jelentősen felgyorsította a szörfélet eseményeit. Mind a minősített, mind az amatőr szörfösök táborában véglegesítették az éves versenynaptárt. Az idei verseny május 7-én kezdődött, s október 16-án ér véget. Új szabályok a tornasportban A Nemzetközi Torna Szövet- szég (FIG) kongresszusán lényeges szabálymódosítási kérdésekben hoztak döntéseket. A tagság elfogadta az előírt gyakorlatok eltörlését a világversenyeken. A nemzetközi porondon 1997-től kizárólag szabadon választott gyakorlatokat mutatnak be. A részvételi korhatárok tekintetében is szigorított a kongresszus. A FIG 16 évre emelte fel az alsó korhatárt a nőknél. Vitorlássiker A németországi Malbock Regatta a csillaghajók minden évben visszatérő egyik legnagyobb nemzetközi seregszemléje. Az idei versenyen 34 egység indult, köztük a magyar Tenke Tibor-Nagy Ferenc kettős, amely egyenletes, jó teljesítménnyel a harmadik helyet szerezte meg. MA LABDARÚGÁS A Magyar Kupa megyei fordulója: Kisszállási FC-Ti- szakécske, 16.30-kor. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 19. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 174 693 forint, 13 találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyenként 71 734 forint, 12 találatos szelvény 1090 darab, nyereményük egyenként 2 676 forint, 11 találatos szelvény 9 190 darab, nyereményük egyenként 317 forint, 10 találatos szelvény 43 470 darab, nyereményük egyenként 101 forint.