Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-13 / 112. szám
Helyzetjelentés Bács-Kiskun útjairól • Most még nagy a zsúfoltság, ezen az útszakaszon is. ■> >iA, ^Á^MMWí^A^is. &£ 'íffátsk ?888S8MaB8BBB8B8BaB Bemutatkozik a Renault Laguna- A Kecskeméti Közúti Igazgatóság az országos 30000 km-es közúthálózatból 2200 km fenntartásáról, üzemeltetéséről gondoskodik úgy, hogy egyben ellátja az építtetői, közútkezelői feladatokat is - mondja Ambrus Attila igazgató. Ez utóbbi feladat egyre jelentősebb. Sokan nem tudják, hogy közútkezelői engedély szükséges ahhoz, ha valaki az út mellett 50, illetve főútnál 100 méteren belül építkezik, fakitermelést végez, vagy új lejárót létesít az útról, illetve meglévőt korszerűsít. Mindez kötődik a forgalom biztonságához, hiszen ezeken a helyeken megnövekszik a forgalom, veszélyes gócpontok jönnek létre. 1993-ban Baján, Kalocsán, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán jelzőlámpás csomópontot építettünk ki az érintett önkormányzatok hozzájárulásával, egy csomópontot pedig - Kiskőrösön - korszerűsítettünk. A csomópont-korszerűsítési program az idén várhatóan tovább folytatódik, és átépítést tervezünk többek között Kecskeméten az 5-52. sz. főutak csomópontja és az 5. sz. főút - Március 15. utca csomópontjában.- Igazgatóságunk tavaly fejlesztés keretében (jórészt PHARE-se- gélyből) megépítette az 53 sz. főút Tompát elkerülő szakaszát 220 M Ft-os értékben. Az elkészült út hossza 5,4 km. Az idén befejeződik az 55. sz. főút Baja korrekciós szakaszának I. üteme. A korrekciós nyomvonal 1,4 km hosszú.- A forgalombiztonsággal szorosan összefüggő kérdés a burkolati jelek, a jelzőtáblák állapota is, ez utóbbiból tavaly 1500 darabot vettünk fel. Folytatjuk a korábban elkezdett kerékpárútprogramot, és idén Baján, Kiskunhalason, Mélykúton, Solton, Szánkon épül 6,4 km hosszban kerékpárút. A rendkívül nagy értéket képviselő burkolat állapotának megóvása, fenntartása a jelenlegi forgalmi terhelés mellett jelentős feladat. Erre a munkára 1994-ben 436 millió Ftot fordítottunk. Részletes burkolat- állapot-felvétel alapján a leghatékonyabb fenntartási technológiát választjuk. Az útalapból rendelkezésünkre álló pénzből sajnos csak arra van lehetőségünk, hogy a le- romlási folyamatot meg próbáljuk állítani. Tudjuk, hogy az utazóközönség legszívesebben az aszfalttal történő javítást támogatná, technológia közel a tízszeresébe kerül a száraz felületi zárásoknak. Hígított bitumenes felületi zárást a Szentki- rály-Tiszakécske, Kecskemét- Szabadszállás, Kecskemét-Kalo- csa, Izsák-Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas-Szeged szakaszon végzünk. Emulziós felületi zárást a 44. főút, 51. sz. főút Baja előtti részén, Kiskunlacháza-Izsák, Kalocsa- Bácsalmási út Bácsalmás utáni részén, 53. sz. út Kiskunhalas utáni szakaszán, 54. út Sükösd előtti szakaszán, 5. sz. út négynyomúsított szakaszán készítünk.- Világbanki hitelből 130 millió Ft értékben mintegy 100000 négyzetméter burkolatfelújításra készülünk. Ennek keretében felújításra kerül az 5. sz. főút Kiskunfélegyháza belterületi szakasza, a duna- földvári Duna-híd feljárója, az 52- 53. sz. út csomópontja, az 51. sz. út Pest megye határtól 3,5 km-es szakasza, az 53. sz. út körforgalom alatti szakasza.- A mellékútvonalak profilki- egyenlítésére ebben az évben 40 millió Ft-ot tudunk fordítani. Hamarosan elkezdődnek a munkák a 9. sz. gyorsforgalmi úton és az 51-53. sz. főutak közötti szakaszokon. Elkészül továbbá a 44. sz. főút Kecskemét déli elkerülő szakaszának egyesített terve. Szerepel még a tervezetben több csomópont kialakítása is. Még az idén Hajós Nagyközség Polgármesteri Hivatalával közös beruházásban megépítjük a hajósi pincék védelmét biztosító támfalat, az érintett útszakasz korszerűsítésével. Az útalap tervezett bevételeiből (46 milliárd forint) a megye úthálózatára mintegy 880 millió Ft jut ez évben. A Renault cég már az elmúlt év végén jelezte: új autóval rukkol elő 94 tavaszán. A Laguna az R-21-est hivatott felváltani. Az előzetes sajtóanyagot felhasználva természetesen a Petőfi Népe Autósmagazinjában is bemutatta december 27-én röviden a felső-közép kategóriás kocsit. Már az akkor közölt fotón is jól látható volt - ami a formatervezést illeti - bizony a francia autógyár tervezőcsoportja alaposan kitett magáért. Elegáns, mégis sportos karosszéri- ájú járművet alkottak. A Laguna azonban nemcsak szép, hanem hasznos külsővel rendelkezik. Tesztek egész sora bizonyította, hogy tetszetős karosszériájában hatékony gyűrődőzónákat építettek. így, ha bekövetkezne a legrosszabb, az ütközés, jelentősen elnyelik e zónák a romboló energiákat. Ráadásul a mérnökök munkájukhoz a számítógépet is segítségül hívták. A komputereknek is köszönhetően a Laguna hossztartói révén az utastér valóságos túlélési zónaként viselkedik baleseteknél. Az elmúlt hét végén az ORFK szervezésében rendezték meg a Re- nault-Laguna speciális közlekedés- biztonsági autóversenyt. Speciális volt, mégpedig azért, mert a 450 km-es távot nem minél gyorsabban, hanem biztonságosan és minden tekintetben szabályosan kellett az indulóknak megtenniük. Szombaton a budapesti indulás pillanatától ketté- oszlott a verseny, „nyugati és keleti mezőnyre”. Ugyanis az indulók fele a Budapest-Siófok, másik részük pedig a Budapest-Debrecen távot tette meg. Vasárnap mindannyian visszaindultak a célhoz és a Városligetben, közelebbről a Robinson étteremben adtak egymásnak randevút. A pályát különböző közlekedésbiztonsági akadályok nehezítették, a De ne gondoljunk mindjárt a legrosszabbra, a balesetre! Vizsgáljuk meg inkább közelebbről az utasteret, amely első látásra tágasnak, kényelmesnek tűnik. A kapcsolók, ablakemelők, a külső visszapillantó állítója kézre esik. A hangszigetelés kiváló. Menet közben az utasok zavartalanul beszélgethetnek, vagy élvezhetik a magnós rádióból áradó zenét. Ugyancsak tesztek egész sora igazolta, hogy a Laguna jól kormányozható, úttartása egészen kiváló, még nagy segbességnél is. Mindezt új MacPherson-rend- szerű futóművének, és programozott vezérlésű hátsó hídjának köszönheti. A Laguna 1800-as és 2000 köbcentis motorral, három változatban kerül forgalomba. A kereskedők 15 színben kínálják. Összegezve elmondhatjuk: a tesztek, az eddigi szakmai vélemények igen kedvezőek a franciák új felső-közép kategóriás kocsijáról. Most már a Lagúnán a sor, hogy a mindennapokban, a forgalomban bizonyítsa kiválóságát. feladatok között pl. kerékcsere is szerepelt, melyet a hölgyek is sikerrel oldottak meg. És mindez még nem elég: a versenyzőknek számot kellett adniuk kreativitásukról, esetleg művészi hajlamaikról - verset kellett írniuk... vezetés közben. Ismerős arcokat is láthattunk: Damyi Tamás, Koncz Gábor mellett Zoltán Erika, Bencze Ilona és Liener Márta is indult a Re- nault-Laguna versenyen. Liener Márta kapta a Westel 450 Rádiótelefon Kft. különdíját, egy NOKIA 150-es mobiltelefont. Márta két kisgyermek boldog anyukája és annak ellenére, hogy vasárnap anyák napja volt, ő mégis elindult a versenyen, ahol kiváló eredménnyel végzett. QaMPION] Vagyonvédelmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. Tel./fax: 76/324-898. Lakás, gépkocsi és egyéb vagyonvédelmi, elektromos riasztó, valamint mechanikai eszközök, rendszerek kereskedelme, szerelése és szervizelése . (13484) ZICCER & SCH’on roklám Közlekedésbiztonsági autóverseny flUfö VILÁG már 6.600 Ft-tól! Legnagyobb választéka beszereléssel, 1 év garanciával és a legjobb gyári szervizháttérrel. 4 MILLIÁRD KÓDVARIÁCIÓ! IMMOBILISER kódkártyás védelem 19.900 Ft + áfa rádióbeszerelés, centrálzár-beépítés 2 ajtós: 8.000 Ft + áfa, 4 ajtós: 13.000 Ft + áfa. szélvédőbe rendszámmarás, szélvédők koccanás, repedés hibáinak javítása. Ez a szelvény 2.000 Ft kedvezményt biztosít Önnek az Immobiliser kódkártyás védelemre, amennyiben a beszereléskor bemutatja. Kecskemét, Énekes u. 82. Tel.: 76/493-752 13404 f Riasztószerelő^V (jJililT.J \5>zakszervlz AUTÓRIASZTÓK OpEL-t a SI ART-tól AKCIÓ! Az 1994. évi OPEL gépkocsit vásárlók között a Start Kft. 1 db, CIPRUSI egyhetes utazási lehetőséget sorsol ki, 1995. január hónapban! Az 1994. április 5. és június 15. közötti időszakban az Astra gépkocsit vásárlók között a G. M. H. 3 db, Los Angeles-i út kerül kisorsolásra, a futball-vb időpontjára. Vásárlás: kp., részletfizetés (OTP-IBUSZ Bank) lízing kedvező feltételekkel. Szombaton is nyitva: 9-13-ig. OTP-részlet -10% előleggel - 5 év futamidővel. START Kalocsai Autójavító és Kereskedelmi Kft. OPEL Márkaszerviz 6300 Kalocsa, Bem apó u. 21. Tel.: 78/361-355, 362-949 (13378) • A Wolf típusú fényező- és szárítófülke, amely gyári minőségű metál színek festésére is alkalmas. Május 1—jén múlt 1 esztendeje, hogy a kecskeméti Brill Kft. ünnepélyesen átadta a Halasi úton az impozáns VW-Audi márkakereskedést .és -szervizt. Juhász Gyula ügyvezető igazgatót tapasztalataikról, eredményeikről kérdeztük. - Eredményes tanulóévet zárhatunk - mondja Juhász Gyula. Nem kis feladatra vállalkoztunk, mert a nagy értékű, bonyolult műszere- zettségű autók szervizelése sokkal magasabb szintű tudást igényel az autószerelőktől, mint a korábbiakban. Szervizünk műszaki felszereltsége, büszkén mondhatom, az országban is az elsők között van. Szerelőink folyamatos továbbképzésben vesznek részt, amelyeket a Porsche Hungária biztosít számunkra. - Újság a Brillnél, hogy -átadtuk az új karosszéria- és festőműhelyt. Üzembe helyeztük az ország egyik legmodernebb, "Wolf típusú fényező- és szárító- fülkéjét, amelyben gyári minőségben tudunk akár metálszíneket is festeni. Minden típusú autó fényezését vállaljuk! Szervizünk már SEAT márkaszervizként is működik, nagyon jó alkatrészellátással. A SEAT típust leányvállalatunk, a Seat Sztár Kft. forgalmazza Petőfi S. utcai szalonunkban, hatalmas sikert aratva az új Cordobával. - Ugyancsak a vásárlóink érdekeit szolgáló változás, hogy hivatalos lízingpartnerünk a Merkantil Car újabb, nagyon kedvező hitelajánlattal jelentkezett: már 20 százalék előleggel lehet hitelre vásárolni bármely típust. - Melyik autó jelenleg a legkeresettebb? - A legtöbben a Golf New Orleans típust választják, mely nagyon jó áron, sok-sok extrát tartalmaz. A vállalkozók kedvence inkább a Transporter, amelyhez 100.000 Ft értékű extracsomagot ajándékba választhatnak, az akciónk végéig. Mindenkit szeretettel várunk a Brillnél! flUIdS VILÁG Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel A melléklet szerkesztői: Károlyi Júlia Csernus Lajos Kiadványvezető: Palásti György Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó Gazsó László és Andreas Günther ügyvezető igazgatók Nyomtatás: Déli Nyomda Kft, Pécs