Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-13 / 112. szám
1994. május 13., péntek PETŐFI NÉPE 5 SZÁMOLNAK AZ ÖNKORMÁNYZATOK Ki lép ki a Bácsvíz Rt.-ből? Veterán ejtőernyősök a kecskeméti reptéren A Bácsvíz Rt.-ből történő esetleges kiválás feltételeit háromfős ad hoc bizottság vizsgálja Kiskunfélegyházán. Május végére kellene elkészíteniük az ezzel kapcsolatos előterjesztést, de Karsai Istvánné, a bizottság elnöke szerint, ha a feladatukat komolyan akarják venni, úgy a rendelkezésre álló idő szinte nevetségesen kevés.- Három évvel ezelőtt azzal riogattak minket, ha nem lépünk be az rt.-be, úgy 90 forint körül alakul majd a víz- és a csatornadíj. Beléptünk, s ennek ellenére már most is majdnem annyi. Ezért tartom fontosnak, hogy megfontoljuk a határozatlan időre szóló tagságunkat. Ráadásul az önkormányzatoknak egyre kevesebb beleszólása van az árakba: a vízdíjak megállapítása ugyanis az igazgatótanács hatáskörébe tartozik. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy még azt sem tudjuk pontosan, hogy mi képezi a város tulajdonát és mi tartozik a részvénytársaság oszthatatlan vagyonába. Először is ezt kell tisztáznunk, utána pedig számszaki vizsgálatokat fogunk végezni. Meg kell nézni például, hogy a központi irányítás Félegyházára visszaosztott költsége jelenleg miért 19 millió forint. A költségelemzéseket azonban nem az eleve kilépés szándékával végezzük, de ha a város érdeke mégis ezt kívánja, tudnunk kell, miből és milyen feltételekkel üzemelhetünk. Információink szerint a térségbe más települések is hasonló elemzéseket kívánnak végezni. Bugac és Bugacpuszta- háza azon gondolkozik, hogy a meghatározatlan időre szóló tagságról történő döntést egy évvel célszerűnek látná meghosszabbítani. Kunszállás pedig még ennél is tovább ment: a kiskunhalasi vízműhöz történő csatlakozás gondolatát fontolgatja. Galambos Sándor A Magyar Ejtőernyősök Budapesti Bajtársi Szövetsége, Gajdán Miklós nyugállományú ejtőernyős ezredes, elnök vezetésével május 10-én 45-en látogattak el a kecskeméti Szent- györgyi Dezső Harcászati Repülőezredhez. A veteránokat Fülöp György alezredes köszöntötte. Az ejtőrnyős veteránoknak az ejtőernyős raktárban Hangodi András zászlós tartott tájékoztatót a repülők ejtőernyős kiszolgálásáról. Majd a vendégek repülőtechnikai bemutatón vettek részt. A program végén megtekintették a korszerű MiG-29-es elfogó vadászrepülők fel- és leszállását. Kenyeres Dénes 9 A képviselők megtekintették a vízműnél végzett beruházást. Festészeti restaurálás Feszty Árpádnak A magyarok bejövetele című monumentális alkotása a tervek szerint a jövő év augusztusától már újra eredeti szépségében lesz látható. Köszönhető ez annak a lengyel restaurátorcsoportnak, mely évek óta a történelmi körkép megmentésén fáradozik Ópusztaszeren. Jelenleg véget ért a restaurálás harmadik szakasza, s a festészeti munkák legutolsó részéhez fogtak hozzá a szakemberek. A körkép egyébként 1600 négyzetméter területű, 4 tonna súlyú, s a megfelelő részek összeillesztéséhez másfélkilónyi sebészeti varrótűt használtak fel. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Bosszúállás egy műanyag csövei Az eddig büntetlen előéletű, ötvenöt éves Fekete István, Kiskunfélegyháza, Szentesi út 22. szám alatti lakosnak továbbra is tiszta maradt volna a priusza, ha nem forral bosszút Herczeg József, ugyancsak kiskunfélegyházi lakos ellen. Ő azonban úgy érezte, mindenképpen meg kell torolnia azt a szégyent, amit Herczeg ejtett rajta 1993. szeptember 8-án. Ez a „szégyen” a Szentesi és a Csanyi utcák sarkán lévő Sport vendéglőben esett, aholis Herczeg billiárdozott, de a játékba beleszólt Fekete. Ez nem tetszett Herczegnek és a dákóval fejbevágta a fogadatlan prókátort, mintegy öt centiméteres repesztett sebet ejtve a jobb oldali homlokcsonton. A történtek miatt Herczeget a rendőrség verekedés szabálysértése miatt 10 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Fekete azonban sértve érezte magát, sőt szégyellte, hogy az általa alkoholistának tartott Herczeg így elbánt vele, úgy érezte, kinevetik az emberek. Restellt bepólyált fejjel mutatkozni a városban, mert mindenkinek magyarázkodni kellett, hogy mi történt. Két nap múlva, szeptember 10-én este a bepólyált fejű Fekete István azzal az elhatározással indult el a Sport vendéglőbe, hogy amennyiben ott lesz Herczeg, elégtételt vesz rajta az őt ért sérelmek miatt. Az indulat még azt is feledtette vele, hogy Herczeg majdnem egy fejjel magasabb nála. Magával vitt egy nyolcvan centiméter hosz- szú, öt centi átmérőjű műanyag csövet, amit félúton egy bokorban elrejtett, amíg megbizonyosodik, hogy Herczeg valóban a vendéglőben van-e. Este háromnegyed tizenegy körül ért a helyszínre, ahol megtalálta, akit keresett: ott volt Herczeg, ittassága miatt már eléggé imbolyogva. Fekete odament a pulthoz, s az ott lévőknek kijelentette: Herczeg visszakapja, amit vele művelt. Megivott egy nagyfröccsöt, majd látva, hogy a kiszemelt áldozat az utcára ment, követte. Gyorsan elszaladt a csőért, de azt a vendéglő előtt egy villanyoszlop mögé rejtve várt. Az egyik vendég, aki tudott Fekete szándékáról, figyelmeztette Herczeget: menjen haza, amíg baj nem lesz. Az illető el is indult, de talán mindössze tíz méterre haladt a vendéglő bejáratától, amikor Fekete utolérte, s bekötött fejét mutatva panaszolta: „Nézd meg Jóska, mit csináltál a fejemmel!” Vita alakult ki közöttük, amelynek során Herczeg cementlopással vádolta Feketét, mire az előkapta a műanyag csövet és a közepesnél nagyobb erővel megütötte ellenfelét. Herczeg az ütéstől a betonozott úttestre zuhant, feje odacsapódott. A csapódás zajára kiment a vendéglőből Rácz Zsolt, aki látva földön fekvőt, mentőért és a rendőrségre telefonáltatott, ugyanakkor rászólt a távozó Feketére, hogy álljon meg. Az illető egy pillanatra meg is állt, majd szó nélkül eltávozott. Nem sokkal ezután megérkeztek a mentők és a városi kórházba vitték a sérültet, ahonnan pár nap múlva a megyei kórházba került. Koponyaműtétet kellett végrehajtani rajta, hogy a közvetlen életveszélyt elhárítsák. Kiderült azonban, hogy ezt a sérülést nem Fekete okozta, hanem még 1986. június 30-án keletkezett, amikoris Herczeget egy sörösüveggel fejbevágták, s a mostani vádlott erről semmit nem tudott. Ez a sérülés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a műanyag csővel történt ütés követeztében életveszélyes sérülés alakult ki. Mindezek alapján a megyei bíróság dr. Feleky István vezette büntetőtanácsa bűnösnek találta a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés kísérletében, s ezért egyévi börtönre ítélte, de a végrehajtást kétévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett. Gál Sándor NINCS MEGFELELŐ FÓRUM ÉRDEKEIK ÉRVÉNYESÍTÉSÉRE Mit várnak a megye nyugdíjasai? A Nyugdíjasok Bács-Kiskun Megyei Kamarája megtartotta Kecskeméten május havi vezetőségi ülését a szakszervezet Kisfaludy utcai székházában. Kovács Pál ügyvezető elnök tájékoztatót tartott a kamara országos vezetőségi üléséről, melyen a nyugdíjasokat érintő legfontosabb kérdéseket vitatták meg. Ezen kiderült, hogy a kamara arra törekszik, hogy minél több párt és képviselőjelölt vállaljon kötelezettséget a nyugdíjasok érdekeinek érvényesítésére. A nyugdíjasok potenciálisan a szavazásra jogosultaknak több mint 30%-át teszik ki. A nyugdíjasok a munkanélküliek mellett a legrosszabb érdekérvényesítési helyzetben vannak, szögezte le a kamara felhívása. A nyugdíjak vásárlóértékének folyamatos csökkenése évek óta tart és az elmúlt két évben ez tovább fokozódott. A nyugdíjemelések évtizedek óta elmaradnak a nettó átlagkeresetek növekedésétől. Nehezíti a nyugdíjasok életkörülményeit az egész társadalmat sújtó gazdasági és szociális válság, az egészségügyi ellátás folyamatos romlása, a gyógyszerárak rendkívüli mértékű emelkedése. A Nyugdíjasok Országos Kamarája bízik abban, hogy az újonnan megválasztandó parlament nem hagyja figyelmen kívül a nyugdíjasok törvényekkel is alátámasztott, jogos követeléseit. De mit is várnak a nyugdíjasok?- Egy ledolgozott élet után annyit kémek, mint amennyit az aktív dolgozók kapnak. A nyugdíjemelések rendszerében a biztosítási elemek érvényesüljenek és a szociális tényezők kerüljenek a költségvetésbe.- A nyugdíjasok halmozottan hátrányos helyzetét mielőbb számolják fel az értékét vesztett nyugdíjak jelenlegi szintre hozásával és az özvegyi nyugdíjak rendezésével. A társadalombiztosításnak olyan vagyonhoz való juttatását, amely megfelelő hozamot produkál. A társadalombiztosítás járulékbefizetési elmaradásából származó 150 milliárd forintos kintlévőséget a kormány haladéktalanul rendezze. A Nyugdíjasok Országos Kamarája, valamennyi nyugdíjas érdekeit figyelembe véve, és az ország gazdasági teljesítőképességét is szem előtt tartva kíván az új kormány és a munka- vállalók között megkötendő szociális paktumhoz csatlakozni. A továbbiakban Kovács Pál ügyvezető elnök elmondotta, hogy az Országos Nyugdíjas Kamara neve meg fog változni. A tagság javaslata, hogy Országos Nyugdíjas Képviselet legyen az új elnevezés. L. K. A KENTI SZAKTANÁCSADÓK TÁMOGATÁSÁVAL Európai információs központ Kecskeméten • Wynford Jones (balról) ellátja kézjegyével a megállapodást. A napokban közös együttműködésről írt alá megállapodást a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és az angliai Kent megyei vállalkozási központ. Molnár Mihály, az alapítvány igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a korábbi évek elsősorban kulturális jellegű kapcsolatai egyre inkább a gazdasági területek felé fordulnak. Az öt évre szóló megállapodás célja, hogy a kölcsönös tapasztalatcseréken túl, közös projectekben vegyenek részt. Várhatóan kenti szaktanácsadók érkeznek majd a megyébe, akiknek a segítségével alkalmazható a náluk már bevált tanácsadói rendszer. Ez elsősorban módszerében különbözik a hazaitól, általános tanácsadással állnak a közép- és kisvállalkozások rendelkezésére. A kenti vállalkozói központ segít abban, hogy az év második felében országban elsőként létrejöjjön Bács-Kiskunban az Európai Információs Központ. Ennek lényege, hogy az alapítvány megyei alközpontjaiban bármikor lehívhatók lesznek mindazok az információk, amelyek az európai közösség 210 központjában megtalálhatók. Ezek közé tartoznak a banki információk, tőzsdei hírek, jogszabályok. Képes a rendszer üzleti partnerközvetítésre is. A kialakítás folyamatban van, mert a megyei vállalkozóknak meg kell felelniük a szigorú szempontoknak. Ezzel viszont lehetőség nyílik arra, hogy a megyei vállalkozók által kínált termékek megjelenjenek a kontinens piacán. Nagy Ágnes ÚJ BETÉTI FORMÁK AZ AGROBANK FIÓKJAIBAN Kecskemét, Trombita u. 2. Baja, Pázmány u. 2. Kalocsa, Szent István kir. útja 2—4. (GAMS, a gurulós.. IKmiCZÄR, a klasszikus... ♦ j havonta folyamatosan. kamatos kamattal gyara/mtlUi ♦ Hosszabb hirmi ketlrczohb kamattal DIJKÁT, a testre szabott... KORONA, a feltétel nélküli... . I lekötési iilnl (in (hinti el Kamatveszteség nélkül, barmikor kil eheli I