Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-09 / 108. szám

ÜGYESEK VOLTAK ATLÉTÁINK RÁJÁTSZÁS A KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁGBAN Négy bajnokságot nyertek Az eddigi legsikeresebb ifjú­sági csapatbajnoki szereplést mondhatják magukénak me­gyénk atlétái. A Kecskeméti SC három bajnoki címmel, négy bronzérmes és még néhány jó helyezésével a bajnokság egyik legeredményesebb szakosztálya volt. Különösen a leányok re­mekeltek két bajnoksággal és három bronzérmes eredmény­nyel. A félegyházi fiúké a ne­gyedik bajnoki cím. Az érmes csapatok az orszá­gos ifjúsági ügyességi és gát- futó-csapatbajnokságon, lányok (távolugrás), bajnok a KSC 545 cm-es átlaggal. Hármasugrás­ban bajnok a KSC, 11,06 m-es átlaggal. Magasugrásban 3. a KSC, 153 cm-el. 100 m-es gát­futásban 3. a KSC 17,32 mp. 300 m-es gátfutásban 3. a KSC 48,42 mp. Fiúk: Magasugrásban bajnok a Kiskunfélegyházi Honvéd 190,5 cm-es átlaggal. Gerely­hajításban bajnok a KSC 53,05 méterrel. 300 m-es gátfutásban 3. a KSC 42,07 mp. Kiemelkedően teljesített a KSC-s Kéri Krisztina, aki öt érmet nyert, benne két bajnoki aranyat. EREDMÉNY MÉG NINCS A balszerencsés 13-as A tizenharmadik válogatott mérkőzést játszotta szombaton az immár akasztói Stadler Jó­zsef által szponzorált rögbivá­logatott, s ez a szám nem hozott szerencsét a piros-fehér-zöld színek képviselőinek. A verhe- tőnek tartott - joggal, hiszen a hazai mérkőzést 36:6-ra nyerték a magyarok - szlovénektől Ljubljanában 28:17-es veresé­get szenvedett a csapat. A mér­kőzés után a játékosok és a ve­zetők is egyetértettek abban, hogy a bírói hibák és Kump László sajnálatos sérülése elle­nére ezt a találkozót meg kellett volna nyerni. A Kispesti Elefán­tok tehetséges játékosa egyéb­ként hazautazhatott a küldött­séggel, miután sérült lábára gipszkötést kapott. A sportkór­házban azonban még műtét vár rá. Egy válogatott vereséget kö­vetően a szövetségi kapitány az első, akit kérdőre vonnak. A román szakvezető, Gheorghe Preoteasa mentségéül szolgál­hat viszont, hogy a bajnokság­ban legeredményesebb két klub, a Kispesti Elefántok és a Zöld Sólymok viszálykodása a nem­zeti együttes szereplésére is ki­hat. Arról sem a kapitány tehet, hogy többen nem vállalják a vá­logatottban való fellépést, mivel éppen dolgoznak. Ennek a Ma­gyarországon még gyerekcipő­ben járó sportágnak valószínű­leg hatalmas lökést adott volna a siker, hiszen ezt követően a horvátok esetleges legyőzésével a B/2-ből a B/l osztályba léphe­tett volna a csapat. így erre már csak papíron marad esély, csak­úgy, mint jövőre, amikor a tér­ség legerősebb válogatottja, Ukrajna is bekapcsolódik a cso­portküzdelmekbe. Úgy tűnik, a Stadler Kft. jó­voltából a megfelelő szponzort már megtalálta a rögbiszövet­ség, de a jó eredmények még váratnak magukra. Ebben a vo­natkozásban is előrelépést je­lenthet a régóta tervezett Kö­zép-európai Kupa elindítása. MI OKOZTA A TRAGÉDIÁT? A Tamburello-kanyar Érdekes képsorokat mutatott be az olasz televízió, ezek kap­csolódnak Ayrton Senna halá­lához és azóta bejárták a vilá­got. A film az egy hete tragikus balesetet szenvedett brazil Forma-1-es pilótát, valamint Federico Bendinellit, az imolai pályát működtető Socis társaság vezérigazgatóját és Giorgio Poggi versenyigazgatót mutatja március 9-én az imolai ringen, a T amburello-kany arban.- Senna felhívta a figyel­münket, hogy a Tamburello-ka- nyarban egyenetlen a pálya, amitől az autója nagyon oda­ütődik az aszfalthoz. Mi meg­kérdeztük tőle, hogyan lehetne megoldani a problémát. Azt fe­lelte, fel kell tölteni a mélye­déseket. Mi azonnal meg is tet­tük ezt. Senna másnap újra megvizsgálta a pályát és akkor azt mondta, minden rendben - nyilatkozta Bendinelli. Időközben Senna csapatfő­nöke, Frank Williams is el­mondta véleményét.- Senna autója jobban neki­ütődött az aszfaltnak, mint ál­talában. Ebben a gyors, de enyhe kanyarban csakis géphiba okozhatta a hatalmas ütközést. A MÓR MEGTETTE KÖTELESSÉGÉT München a lábai előtt hever Egész München és Bajoror­szág Franz Beckenbauer lábai előtt hever: az edzőként és já­tékosként világbajnokságot nyert „Császár” négy hónappal ezelőtt vette át a bukdácsoló Bayern München irányítását, s a csapat a Schalke 04 elleni, szombati 2:0-ás győzelmével négy év szünet után - tizen­harmadik alkalommal - ismét megnyerte a német labdarú­gó-bajnokságot. A müncheni olimpiai stadi­onban 64 ezer néző hullámzott a Queen együttes „Mi vagyunk a bajnokok” című dalára, a Ma- rienplatzon pedig harmincez­ren hurrázták a városháza erké­lyére kilépő játékosokat, akik ezután az egyik étteremben, a Salvator-pincében mulattak kivilágos-kivirradtig. Lothar Matthäust, a Bayern csapatka­pitányát, „a Királyt” a Bundes­liga-együttesek képviselői rá­adásul „Az év játékosává” vá­lasztották. Számára a bajnoki cím fontosságát tekintve köz­vetlenül a világbajnoki aranyé­rem után következik. Franz Beckenbauer a bajnokság megnyerése után is szerénysé­get erőltetett magára: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Őszig ugyan még a Bayem egyik alelnöke, de nem kíván a klub háza tájára nézni. Az év hátralévő részében egyebek között húsz golftor­nán vesz részt, hogy pénzt ke­ressen rokkantakat segítő ala­pítványának. Amikor ki akar­ták szedni belőle „a siker re­ceptjét”, Beckenbauer azt vá­laszolta, hogy „ugyanolyan normális vagyok, mint a több­ség. Igyekszem harmóniát vinni az üzletbe, megpróbálok ember maradni”. Megrázták magukat • Horváth A. nyolc ponttal járult hozzá csapata győzelméhez. (Farkas Tibor felvétele) NAGYKŐRÖSI KK- FEHÉRVÁRI KK 101-90 (53-39) NB I-es férfi rájátszás a 13-14. helyekért. Nagykőrös, 250 néző. Vezette: Harsányi, Galambos. Nagykőrösi KK: Király (7/3), Jasiounskas (10/3), Módra (17/9), Pásztor (15), Ma- leras (30). Csere: Horváth (8), Szép (8/3), Csorvási (4), Lakosa (2), Vadkerti (-). Edzők: Újhe­lyi Gábor, Horváth Zoltán. Kitűnt: Maleras, Pásztor, Módra, Király Szép, illetve Kárpáti (24), Rajkó (22/12). A mérkőzés elején nem so­káig volt szoros az eredmény, mert a vendégek vérszegény, egész pályás letámadását a kö­rösiek ötletesen átjátszották és az 5. percben már 17-5-re ve­zettek. A különbség tovább nőtt, a hazaiak könnyedén ol­dották meg feladatukat. A szü­netben már magabiztos előny­nyel vonulhattak az öltözőbe. A második félidőben a Pest megyeiek lassították támadá­saik ritmusát. Előnyüket főleg a lepattanó labdák megszerzése révén tudták tartani, amelyben főleg Malerans jeleskedett. A 33. perctől kezdve a vendégek feljavultak, fokozatosan csök­kentették hátrányukat és a 36. percben egyenlítettek: 83-83. A hajrában a körösiek megrázzák magukat és az utolsó 3 percben nyújtott teljesítményükkel ma­gabiztos előnnyel fejezték be a mérkőzést. Az eredmény így 1-0 volt a Nagykőrös javára a 2 győzelemig tartó sorozaton. A következő mérkőzés Székesfe­hérváron lesz, május 10-én. Lukácsi József SÚLYEMELŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG Magyar siker a matinés ólomsúlyban A csehországi bányaváros­ban, Sokolovban ötnapos küz­delemsorozatukat befejezve Eu- rópa-bajnokságuk végére értek az öreg földrész legjobb férfi súlyemelői. A sorrendben 73. EB-n a hagyományoknak meg­felelően a zárónapra a legnehe­zebbek, a 108 és a plusz 108 kg-osok küzdelme maradt. Minden világversenynek megvannak a maga „legjei”. Az egyik ilyen titulust, a legkövé­rebbét - bocsánat: a legsúlyo­sabb egyéniségét - már hosszú évekkel ezelőtt kibérelte magá­nak Jiri Zubricky. A csehek nagyerejű, s nem kevésbé ki­váló étvágyú versenyzőjé ezút­tal mintha karcsúbb lett volna a megszokottnál. „Igen, a koráb­binál jobban vigyázok az ala­komra. Most legfeljebb 158— 159 kilót nyomok a mérlegen. de tovább fogyni már nem aka­rok” - mondta mosolyogva az óriás. Azt már nem tette hozzá, hogy a sajátos diéta dacára ő maradt az Európa-bajnoki me­zőny legsúlyosabb figurája. Az ólomsúlyúak matinés fel­lépői között volt Tóth Ferenc. A magyar válogatott újonca úgy tervezte, hogy eddigi egyéni legjobbjain javít, vagyis szakí­tásban 160, lökésben 190 kg fölé szeretett volna jutni. Aztán a versenyen a Ceglédi VSE fia­talja 165-tel, illetve 192,5-tel, s az ugyancsak egyéni csúcsot je­lentő 357,5 kg-os „végösszeg­gel” nyerte a B-csoportban a küzdelmet. Az óriások tegnap délutáni versengését előbb a 108 kilósok fejezték be. A szakításban saját Európa-csúcsát fél kilóval 195,5 kg-ra növelő ukrán világ­és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Timur Tajmazov a folytatásban sem ismert ke­gyelmet. Harmadik fogásával 235,5-re tornázta fel az IWF-nek, a nemzetközi szövet­ségnek a kategória lökésben meghatározott alapvilágcsúcsát, és a 430 kilóval összetettben is fölé került, méghozzá 2,5 kg-mal az IWF „etalonjának”. A plusz 108 kg-ban a csaknem másfél mázsás orosz Andrej Csemerkin mutatta meg, hogy hatalmas erő szorult belé. Cse­merkin előbb szakításban, majd összetettben állított fel új világ­rekordot. A végső értékelés sze­rint Tóth Ferenc szakításban a 9., lökésben all., összetettben pedig a 10. helyen fejezte be EB-szereplését. A nemzetek közötti pontversenyben Ma­gyarország a 8. helyen végzett. Sennával akar találkozni Öngyilkosságot követett el egy 16 éves brazil diáklány, mert úgy érezte, hogy példa­képe, Ayrton Senna elvesztése megfosztotta őt a boldogságá­tól. Zuleika da Costa Rosa édesapjának pisztolyával ve­tett véget életének, miután tele­vízión megnézte a háromszoros világbajnok Forma-l-es pilóta temetését. A következő üzene­tet hagyta hátra: „Úgy döntöt­tem, megölöm magam, mert nem akarok tovább szenvedni. Elmentem, hogy találkozzak Ayrton Sennával.” Halálos bukás Halálos kimenetelű baleset történt az angliai Lingfield Parkban rendezett lóversenyen. A 26 esztendős Steve Wood olyan szerencsétlenül bukott, hogy a helyszínen belehalt sú­lyos sérüléseibe. A hírességek csarnokában Nagy megtiszteltetés érte Markovits Kálmánt (63), aki a magyar vízilabda-válogatott tagjaként 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melboume-ben nyert olimpiai aranyérmet. A Ferencváros és a Vasas egyko­ri játékosának nevét bevésték az „úszóhírességek nemzetközi csarnokának falába”. Markovit- son kívül további tizenegy ki­tűnő egykori kiválóság részesült hasonló elismerésben. Bajaiak a válogatottban A Szegeden megrendezett egypárevezős válogató verse­nyen jó eredményt értek el a Ba­jai Kopcsóker Vízügy SC spor­tolói. ’etrity Rudolf már egy héttel ezelőtt kiharcolta a felnőtt válogatottba kerülést, a hét vé­gén Racsmány Gábor a héten kapcsolódik az ifjúsági keret munkájába. A fiatal versenyző 8. helyen végzett a szegedi vá­logatón, s így kerülhetett a leg­jobbak közé. Győzelem Izrael ellen Marcaliban lépett pályára szombaton a magyar férfi röp­labda-válogatott, s 3:0-ás győ­zelmet aratott Izrael ellen. Bajnokavatás Veszprémben Másodszor rendeztek Veszp­rémben duatlonversenyt, amely ezúttal sprint és rövid távú or­szágos bajnokság is volt. A hazai mezőny legjobbjának, Kropkó Péternek idei itthoni premierje nem sikerült, egy de­fekt miatt csak a 61. helyen végzett. A rövid távon a férfi­aknál Emhő Balázs, a nőknél Molnár Adél végzett az élen. Világrekordok gyaloglásban Két világcsúcs született a norvégiai városban rendezett nemzetközi férfi gyaloglóver­senyen. A 20 kilométeren a mexikói Bernardo Segura 1:17:25.5 órás teljesítménnyel, az 50 kilométeren pedig a fran­cia René Pillér 3:41:28.2 ó- rás időeredménnyel diadalmas­kodott. Mindkét távon a korábbi világrekordot szintén Bergen- ben állították fel, az 50 kilomé­teren a mexikói Raul Gonzalez még 1979-ben. TOTÓ A totó 18. heti mérkőzései­nek eredményei: 1. Pécs-Parmalat 1-01 2. MTK-Sopron 1-2 2 3. Vác FC-Debrecen 2-11 4. Duisburg-Freiburg 0-2 2 5. Bremen-Mönchengladb. 4-21 6. Leipzig-Leverkusen 2-3 2 7. B. München-Schalke 04 2-01 8. Wattensch-Karlsruhe 5-11 9. Dortmund-Nürnberg 4-11 10. Hamburg-Kaisersl. 1-3 2 11. FC Köln-Frankfurt 2-3 2 12. Stuttgart-Dresden 3-01 13. Siófok-BVSC-Dreher 1-1 X +1 mérkőzés: 14. Kispest-HFC-Haladás 0-0 x

Next

/
Thumbnails
Contents