Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-09 / 108. szám
Megyei körkép 3 Karitatív gondozóház 1994. május 9., hétfő A Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyei Karitász a szülők, valamint az általános iskola és diákotthon pedagógusainak kérésére kezdett el tevékenykedni azon, hogy létrehozzzon Baján egy foglalkoztatóházat, elsősorban az iskolát kijárt fiatal fogyatékosok elhelyezésére. A tavaly februári elhatározás megvalósulását nagyban elősegíti a Németországi Evangélikus Di- akónia jelentős anyagi és esz- köztani támogatása, amely két évvel ezelőtt már egy műhelyt ajándékozott a Speciális Szakiskolának. A karitász mindösz- sze csak egy alkalmas épületet kért a várostól, tudtuk meg Kővágó Józseftől, a karitász képviselőjétől. Több házról is tárgyaltak, míg végül a képviselők megszavazták a Grassalkovich utcában a volt városgondnokság melléképületét. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vizsgálata azonban kiderítette, hogy az csak nagy anyagi ráfordítással alakítható ki e célra. Ezért ’’olcsóbb” épületet kértek, és ez lett véglegesen a Czirfusz Ferenc utcai ház. Az épület helyreállításához több bajai cég is felajánlotta ingyenes munkáját. A szükséges berendezést és eszközöket a német segítségből, a fenntartáshoz szükséges anyagiakat pedig munkaügyi és népjóléti minisztériumi támogatásból, alapokból, pályázatokból, illetve a szolgáltatásért fizetett díjakból próbálják előteremteni. A kérelem benyújtása óta azonban többször is változott a jogszabály, megszületett a szociális törvény is, ami kicsit kedvezőtlenül érinti a kezdeményezést. Eredetileg csak foglalkoztatót kívántak volna létrehozni, de az új szabályozás napközi otthonos ellátási formáról rendelkezik. Eszerint biztosítani kell az orvosi ellátás lehetőségét, kulturális programokat szervezni, a napi egyszeri meleg étkeztetést megoldani. A dr. Dankó László érsek és az önkormányzat által aláírt szerződés szerint a beindítás határideje június elseje, amikor is 20 fő nyer elhelyezést. Életkori megkötés nincs, de elsősorban olyan fiatal fogyatékosokról van szó, akiknek jelenleg megoldatlan a foglalkoztatásuk. Az életminőségüket szeretnék javítani azzal, hogy együtt vannak és hasznosan tevékenykednek. Reklámanyagok kiszerelésével, gyertyaöntéssel, bevásárló tasa- kok varrásával, fajátékok készítésével, alkatrészek csomagolásával, esetleg szőnyegszövéssel foglalkozhatnak, attól függően, hogy Németországból melyikhez kapnak először eszközöket. A szállítmány érkezése, amelyben bútorok is vannak, a következő hetekben várható. Az új jogszabályok szerint 1997-től kezdődően ez a szociális tevékenység az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik. Baja város vezetése és az egyházmegyei karitász közötti megállapodás ennek megy elébe, és bizonyos önkéntesség felajánlásával, ép munkanélküliek bevonásával próbálja megoldani a jelenlegi áldatlan állapotot. Z. L. Vetélkedő az egészségért Tíz percet kapott szobaion délelőtt a kecskeméti Kodály énekes iskolában egy-egy csoport gyógynövények felismerésére. Könnyítésül (?) különféle gyógyteák segítették a növények meghatározását. Csak félig örülhettek a feladatot jól megoldók, mert a csalán, a kamilla, menta és a többi növény gyógyító hatását is ismerniük kellett. Általában jól válaszoltak. Az országos, Egészségünkért vetélkedő döntőjén vonzó helyszínnek bizonyult a reformkonyha is. Gyönyörű saláták pompáztak az asztalokon. Egy napi ideális étkezés összállítása sem volt könnyű feladat, mert csali ételek is szerepeltek a kínálatban. Magam is törtem a fejemet például, hogy a kókuszos csirke ajánlott-e vagy sem. Közben rápillanthattam a pályázatra beküldött reklámszövegekre. Ilyeneket láttam: „Egészséges vagyok én / zöldségekkel élek én / bamakenyér, szója, müzli / tejtermékek és ribizli / kivi, szőlő, banán, alma ó, / a sok gyümölcs igen jó.” Volt kerékpáros ügyességive- télkedő rejtvény. Á legkisebbek közül a boconádi Kovács Katalin, a hetedik-nyolcadikosok közül a pogányi No- gárdi-Mészöly Ágnes bizonyult a legjobbnak. A középiskolás kategóriában a halasi Vas Nóra remekelt. Második a bácsalmási Gavlik Ágnes lett. A csapatversenyben dobogóközeibe került a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola együttese. A verseny kiváló megrendezése sokak, mindenekelőtt Nagyné Dréher Mária igazgató- helyettes és Koleszár Márta tanár érdeme. Sokat segített dr. Fomasi József orvos-természetgyógyász. H.N. VÁLLALKOZÓT MÁR TALÁLTAK Kompjárat Tiszainokára Egyre több olyan törekvéssel találkozni az önkormányzatok részéről, mely a hivatalos megyehatárokat átlépve, a hagyományokra épülő, természetes kapcsolatokat kívánja erősíteni. Ez a törekvés fedezhető fel abban a tervben, hogy Tiszakécs- kéről komppal lehessen átutazni a Tisza túlsó partján fekvő településekre, Tiszainokára, Tisza- kürtre és Nagyrévre. E három község lakói szívesebben járnának át Tiszakécs- kére vásárolni, ugyanis ez a város - a Tiszán átkelve - jóval közelebb esne, mint Kunszentmárton vagy Szolnok. A kécskei önkormányzat részt venne a megvalósításban, egy vállalkozó már jelentkezett is a komp működtetésére, most az inokai elöljáróságnak kellene nyilatkozni: tud áldozni pénzt a kompra, vagy nem. AMIT AZ ERDŐGAZDÁKNAK TUDNIUK KELL Hazánkban a tulajdonos- váltás eredményeként a hazai erdőterületeknek mintegy 40 százaléka, közel 700 ezer hektár kerül magánkézbe. Az átlagosan 1,7 hektár nagyságú birtokokon nem lehet önálló és gazdaságos erdőművelést folytatni, ezért szükségessé vált egy olyan törvény megalkotása, amely szabályozza a magántulajdonú erdőgazdálkodást, a tulajdonosok kötelezettségeit, a kis területek önkéntes, közös művelésének a lehetőségeit. így született meg az Országgyűlés utolsó munkahetében a július 1-vel életbe lépő erdőbirtokossági társulatokról szóló jogszabály. Összeállításunkban a- zoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik a jövőben az erdőgazdálkodásból szeretnének megélni, illetve abból remélnek hosszú távon hasznot. (Folytatjuk) Flórián-nap Kecskeméten (Folytatás az 1. oldalról.) A tűzoltók és a mentősök technikájának bemutatója ezúttal sem maradt el, aminek legfőképpen a gyereksereg örült. Fürtökben lógtak a szerkocsikról, ki-bemásztak a mentőkből. Eközben küzdelem folyt a focipályán a Flórián-vándorserle- gért. A tavalyi győztes, a Bame- váll csapata sajnos, a negyedik helyre szorult. Első lett az Ezermester szövetkezet, a tűzoltók megcsípték a második helyet, és a Kaiser-csapat szintén a dobogóra került. A Kiég. az ötödik lett. Délután a gyerekek lufit fújtak, labdát vezettek, kapura rúgtak, a felnőttek pedig a „liba nyakára karikát” dobálásban és a sörivásban (nem mennyiségi, hanem gyorsasági versenyről van szó!) mérték össze erejüket. A tombola fődíja egy élő bárány volt. Az immár hagyományosnak mondható mentős-tűzoltós közös piknik ezúttal is nagy sikerrel zárult Kecskeméten. N. N.M • Bográcsában főtt a pörkölt. • A kicsi és a nagy gyerekek egyaránt találtak kedvükre való játékot. Útjavítások Tompán Több testületi ülésen is sürgették Tompa képviselői a község önkormányzati tulajdonban lévő útjainak javíttatását. A május eleji közgyűlésükön 150 ezer forintot szavaztak meg a szilárd burkolatú utak kátyúinak megszüntetésére. A javítási munkát már meg is kezdte a Strabag Hungária Építő Kft., amely a megyei közúti igazgatóság megbízásából az 53-as főút Tompát átszelő szakaszának karbantartását is végzi. ✓ Éjszakai látogató Május 5-ére virradóra a lakat levágása után látogatott ismeretlen tolvaj a kecskeméti Fillér sörözőbe. A betörő ital- és cigarettaféleségeket vitt magával, 50 ezer forint értékben. Kécske kéri Több elképzelés született már az ókécskei volt csecsemőotthon épületének kihasználásáról. Pillanatnyilag a helytörténeti múzeumnak és a Nagycsaládosok Egyesületének adott otthont. Ahhoz azonban, hogy közösségi házként működtessék, korszerűsíteni kellene a világítást és a fűtést. Az önkormányzat, mivel az épület nem a város tulajdona, nem szívesen fordít nagyobb összeget a csecsemő- otthonra. Ezért a kécskei elöljáróság levélben fordult Kőtörő Miklóshoz, a megyei közgyűlés elnökéhez, hogy adják át Tisza- kécskének az ingatlan tulajdonjogát. A kérésre még nem érkezett válasz. Ápolónők napja Hétszázötven óvodásnak keresnek helyet Több mint 750 óvodás korú gyermeknek keres helyet a kecskeméti önkormányzat gazdasági bizottsága. Bár a gyermeklétszám nem emelkedett, az új oktatási törvény kimondja, hogy egy csoportban nem lehet 25-nél több gyermek és az átlaglétszám sem haladhatja meg a 20-at. így legalább harminc új csoport indítása válna szükségessé. A helyzetet nehezíti az is, hogy a törvény értelmében az ötödik életévüket betöltött gyerekeknek kötelező iskolaelőkészítő foglalkozásokon részt venniük az óvodákban. A gazdasági bizottság ülésén jelen lévő Hideg Antal alpolgármester vetette fel annak a lehetőségét, hogy építsen új, nyolccsoportos óvodát Kecskemét a Széchenyiváros tartalék intézményi területén. Körmöczi Béla, a bizottság elnöke szerint a meglévő intézmények bővítésére sincs pénz, így csak egy újabb hitel felvételével képzelhető el, hogy a város belekezdhessen egy ilyen beruházásba. Jelenleg hét intézményben van mód arra, hogy bővítéssel új csoportok indulhassanak, ezek pénzügyi fedezete is kétséges, várhatóan több tízmillió forintra lenne szükség. Összesen 75 gyerek lenne elhelyezhető a volt rendőrségi óvodában, az egyeztető tárgyalások megindultak e témában az ORFK-val. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésében van a Széchenyi sé- tányi volt MSZMP-ingatlan, ahol két csoportnyi óvodás kaphatna helyet. Ez azért is lényeges, mert a legnagyobb férő- helyhiány a Széchenyivárosban van. További csoportok indíthatók a Forradalom utcai, a Hosz- szú utcai, a Szent Miklós utcai intézményekben padlástérbeépítéssel. Egy évre átalakítható lenne a kiskecskeméti általános iskola egyik tanterme is. Kérdéses a Bácsvíz Rt. tulajdonában lévő volt OTP-fiók átvétele. Az oktatási bizottság az előkészítés során javaslatot tett három olyan intézményre is, ahol plusz beruházás nélkül lenne lehetőség gyerekek elhelyezésére, ezek a következők: a Napsugár utcai, a Ceglédi úti és a Törekvés Szövetkezet óvodája. Amennyiben valamennyi lehetőség megteremtésére lenne pénz, ez is csupán 310 gyermek helyét oldaná meg ősztől. Ä gazdasági bizottság ülésén ismét fellángolt a vita a bölcsődékről. Körmöczi Béla továbbra is fenntartotta korábbi álláspontját, mely szerint a bölcsődék egy része üresen kong, ugyanakkor a harmadik évüket betöltött gyerekek már lehetnének óvodások. Ebben az esetben ugyanis utánuk megkaphatná a város a fejkvótát. Szenes Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozásfejlesztési alapból lehetne támogatni magánóvodák indítását. Május végén újra tárgyalják a kérdést, akkor készül előterjesztés a képviselő-testületnek. Nagy Ágnes Törpevízmuvet építenek A Kiskőröshöz tartozó Ökördi részen az állami gazdaság munkahelyei köré egykoron hetven család telepedett le. A közműhálózatot ugyan - még ha nem is szakszerűen - kiépítette az ÁG, de arról semmilyen dokumentum nem maradt hátra. A cég időközben átalakult, a különféle ágazatok vállalkozók tulajdonába kerültek, s a vízhálózatnak nincs gazdája, üzemeltetője. A fogyasztók az átalánydíjat az önkormányzatnak fizetik. Tekintettel viszont arra, hogy az ivóvízellátás is önkormányzati feladat, ezért Bar- kóczi Ferenc polgármester tárgyalásokba kezdett Komlósi Györggyel, a Kőrösvíz Kft. ügyvezető igazgatójával, akivel megszületett az egyezség. Elkészült a beruházás terve, költségvetése, s másfél millió forintot kellene előteremteni. Ebből egymilliót a város költségvetéséből ki tudnak szorítani, s más megoldás nem lévén, az érintett lakossághoz fordultak, járuljanak hozzá a kivitelezéshez. Az ökördiek nem mondtak nemet, a hiányzó összeget közműfejlesztési hozzájárulásként befizetik. A mélyfúrású kút vize jó minőségű. Á teljes rendszer e hónap végére elkészül, ígéri a kivitelező-üzemeltető, a Kőrösvíz Kft. P. S. Táborfalvi tábor A VII. Csutorás Nemzetközi Népzenei- és Néptánctáborozást július 3-10. között Örkényben tartják meg. Világszerte május 12-én tartják az ápolónők világnapját, arra emlékezve, hogy 1820-ban ezen a napon született Firenzében az angol származású Florence Nightingale ápolónő, aki Párizsban tanult, majd Londonban egy kórház ápolónőinek irányítója volt. 1853-56-ban a krími háború betegeit gondozta, a katonák rajongtak érte, lám- pásos hölgy néven emlegették, mert lámpájával állandóan a szenvedők között járt, segített nekik, lelket öntött beléjük. Önkéntes ápolónőket toborzott, mentette és ápolta a sebesülteket, új alapokra helyezte a tábori kórházak működését. Visz- szatérve Londonba hősként fogadták. 1910-ben hunytéi. Pedagógusképzés Dr. Satai Pál a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szabadkai tagozatának elnöke közölte, hogy elkészült a délvidéki magyar pedagógusok továbbképzésének terve. E- zért fordult kérelemmel a minap dr. Satai a Magyar Pedagógiai Társaság vezetőségi tagjaként a szerbiai oktatásügyi minisztérium illetékeseihez, hogy engedélyezzék a diákok, egyetemi hallgatók és a pedagógusok továbbképzését Magyarországon. Sajnos, az egyeztetés késik, s félő, hogy kifutnak a határidőkből. KÚTFÚRÁS!! Már 6800 Ft-tól teljes felszereléssel, 2 év garanciával, 40 - 50 - és 63 mm-es csőátmérővel. Kézipumpával és motorcsatlakozóval felszerelve, mely benne van az árban. Tökéletes visszacsapószelep-rendszerrel, hidrofor rákötési lehetőséggel. Eredménytelen fúrás esetén a megrendelőt semmilyen költség nem terheli. Kiszállási dijat nem számolok fel. Levélcím: Sánta Béla kútfúrómester 6726 Szeged. Marostői u. 33. Telefon: 62/431-438 (12425)