Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-08 / 82. szám
1994. április 8., péntek Megyei körkép Zsúfoltság a kecskeméti óvodákban • A katonatelepi magánóvodában egyelőre nincs helyhiány. A kecskeméti óvodákban legalább harminc új csoport indítására lenne szükség. Ezt mutatják az adatok a márciusi óvodai beiratkozásokat követően. Az oktatási törvény szerint egy csoportban nem lehet 25-nél több gyermek, de az átlaglétszám sem haladhatja meg a 20-at. Ezzel szemben például az árpádvárosi óvodában ősszel 246 gyermek lenne, ami négy új csoport indítását tenné szükségessé. A város legzsúfoltabb óvodája a Forradalom utcai, ahol 322 apróság kezdene ősztől, köztük a most beiratkozott mintegy 150 gyerek. Ez a létszám jelentős bővítést igényelne, újabb öt csoport elengedhetetlen lenne. Hamza Ágnes, a kecskeméti önkormányzat oktatási irodájának munkatársa elmondta: márciusban több mint 1400 gyermeket írattak be a szülők a város önkormányzati óvodáiba. Ez a szám nem tartalmazza a nem önkormányzatiakat, például a honvédség, a megyei kórház intézményeit. Gondot jelent, hogy az új oktatási törvény előírja: a gyermekeknek ötödik életévüket betöltve iskola-előkészítő foglalkozásokon kell részt venniük az óvodákban. Az első adatok szerint mintegy 400 gyermeket nem írattak be az ovikba. Jelenleg is folyik az adatok egyeztetése, hiszen elképzelhető, hogy többen elköltöztek Kecskemétről, vagy nem önkormányzati óvodába íratták gyermeküket, így is várhatóan 150-200 gyermek szülei kapnak a napokban értesítést a polgármesteri hivataltól a pótbeíratásra, melyre egy napot jelölnek majd ki. Azok a szülők, akik nem tesznek eleget a beíratási kötelezettségüknek, szabálysértési eljárásra számíthatnak. Nagy Ágnes NEMZETISÉGI KONFERENCIA BÁJÁN A cigányság esélyei Kisebbségek és menekültek címmel háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött csütörtökön Baján, a Magyarországi Németek Művelődési Központjában. A tanácskozáson magyar, dán és német előadók ismertetik az országaikban élő kisebbségek, valamint a menekültek helyzetét, jogaik érvényesülését, beilleszkedésük tapasztalatait. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés alelnöke vitaindítójában elmondta: a megye 21 településén mintegy 40 ezer nemzetiségi polgár él. A hétköznapi gondok közül kiemelkedik a gyors asszimiláció, aminek következtében egyre kevesebben beszélik az adott nemzetiség nyelvét. A rendszerváltás megkönnyítette a nemzetiségieknek is az egyesülést, és ma már majd’ minden településen van olyan csoport, amely a hagyományápolás mellett segít a nemzetiségi érdekvédelemben. Külön foglalkozott a megyében élő 20 ezer cigány ember helyzetével. Megállapította: gazdasági és szociális helyzetük sokkal rosszabb, mint más nemzetiségieké. Sajnálatos, hogy még mindig nem sikerült a szükséges mértékben javítani körülményeiken, így az esélyük is kisebb a felemelkedésre. Elsősorban munkahelyteremtéssel lehetne ezt a problémát enyhíteni. P. Z. Kerékpárút épül Szánkon Szánk még az idén kerékpárút építésébe fog a Béke utcán. A szükséges pénzt nemrégiben pályázaton nyerte el az önkormányzat. Azonban kiderült, hogy nem kevés problémával kell szembenézniük a helyi elöljáróknak, bármelyik elképzelést kívánják is megvalósítani. A legtöbben pillanatnyilag azzal szimpatizálnak, amely szerint belterületen osztott, azaz az út jobb és bal. míg külterületen az úttest egyik oldalán létesítenének kerékpárutat. Nehezíti a döntést az is, hogy az utca mentén gázvezetékek és telefonvonalak húzódnak, ami akadályokat jelenthet. Rövidesen egyeztetnek az érintett vállalatokkal. Elkelt a nagykőrösi kazánház Mégsem került sor árverésre; a nagykőrösi képviselő-testület úgy döntött, hogy azonnal értékesíti a Téglagyári úti volt szovjet kazánházat. Az előzetesen meghatározott 2,4 millió forintot a nagykőrösi Pintér Bt. fizeti be az önkormányzat kasszájába, amiért egy 6122 négyzetméteres, részben közművesített telek birtokába jut. A képviselő-testület azután döntött így, hogy korábban felmerült a kérdéses ingatlan lakóterületként való hasznosításának lehetősége. A vizsgálat viszont kiderítette: az ily módon kialakított telkeket a közművesítés, útnyitás után az önkormányzat csak irreális áron tudná kínálni. Bán VÁLASZTÁSI ABC 9. Szavazás csak az ország területén A külföldön élő vagy dolgozó magyar állampolgárok csak abban az esetben adhatják le szavazatukat, ha itthon van bejelentett állandó, vagy ideiglenes lakóhelyük és ha a választás napjára hazautaznak. Ez alól a külképviseletek dolgozói sem kivételek, ők is csak Magyarország határain belül, itthon adhatják le szavazatukat. A hajléktalanok, illetve a bejelentett lakással nem rendelkezők technikai okokból nem kaphatnak sem ajánlószelvényt, sem szavazólapot, így a szavazásból eleve ki vannak zárva. A választójog azonban nem jelent kötelezettséget. Minden polgár szabad elhatározásától függ, hogy odaadja-e bárkinek is az ajánlócéduláját, vagy sem, elmegy-e szavazni május 8-án, vagy tartózkodik tőle. (Folytatjuk) Gépkiállítás Jánoshalmán A jánoshalmi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet az idén április 29. és május 1. között rendezi meg az immár hagyományos „Kisgazdaságok, farmergazdaságok gépei” elnevezésű kiállítását. Á korábbi évek tapasztalatai alapján az idén is sikerre, 70-80 kiállítóra és az ország minden részéről több ezer érdeklődőre számítanak. A növénytermesztő, állat- tenyésztő, borászati, valamint kertészeti gépek és berendezések mellett a növényvédőszer-, műtrágya- és vetőmag-forgalmazók, illetve -előállítók jelentkezését is várják. Az idén várhatóan a korábbinál is több lesz az olyan érdeklődő magángazda, aki nem csak nézelődik, hanem a helyszínen meg is vásárolja a neki tetsző, s gazdaságában célszerűen alkalmazható berendezést. Egy szavazat hiányzott A Turucz Ipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője kezességvállalási kérelmet nyújtott be a tiszakécskei önkormányzathoz 15 millió forint értékben. A kft. a helyi OTP-fióknál kíván forgóeszközhiteit felvenni.' Fedezetként felajánlják a félkész üzemépületet, melyet már 20 millió forint jelzálogjog terhel. A kérelem szerint az ön- kormányzat kezességvállalás esetén a jelzálogot csak a már bejegyzett jogosult hozzájárulásával tudná érvényesíteni. A pénzügyi ellenőrző bizottság megvizsgálta az ügyet, de konkrét álláspontra nem jutott. A képviselő-testület név szerinti szavazást rendelt el, amely során nem született döntés. Á kérelem elfogadásához egy szavazat hiányzott. Az ügyésznél a Lakos-dosszié A rendőrség vezetőinek ma is az a véleménye, hogy nem követtek el hibát a múlt heti sajtó- tájékoztatóval - összegezte tegnap dr. Szőllősi Gyula százados, a Bács-Kiskun megyei főkapitány hivatalvezetője. Most is ugyanazt és ugyanúgy mondanák el az újságíróknak, ahogy az elhangzott pénteken. Nevezetesen Lakos Imre, a Média káefté ügyvezető igazgatója ügyeiben, akit többrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalással, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, nagymértékű adócsalással, több- rendbeli köz- és magánokirathamisítással is gyanúsítanak. Tegnap telefonon beszéltünk a Bács-Kiskun megyei főügyésszel: áttanulmányozták-e az iratokat, és döntöttek-e a vádemelésről? Illetve esetleg arról, hogy ejtik a vádat, vagy pótnyomozásra visszaadják a rendőröknek? A főügyész válasza az volt, hogy a bonyolult gazdasági ügyek iratait még tanulmányozzák. Legkorábban a jövő hét végén döntenek, akkor viszont nem zárkóznak el a nyilvánosság érdeklődése elől. Természetesen beszéltünk La*>s Imrével is. Ügyvédje szerint a rendőrség eleve befolyásolni igyekezett a közvéleményt, illetve az ügyészséget, az általa elhamarkodottnak és feltűnően látványosnak ítélt tájékoztatással.- Az ártatlanság vélelmének elvét teljes mértékben mellőzték a rendőrök - állítja Lakos Imre. Úgy véli: nem vettek figyelembe a nyomozás során olyan bizonyítékokat, melyek később perdöntőek lehetnek. E- zeket két héten belül sajtótájékoztatón akarja bemutatni az újságíróknak a káefté-ügyvezető. N. N. M. Két község falugazdája művelésügyi hivatal. Az új megbízott a napokban mutatkozott be mindkét község képviselő-testületének. Munkájával kapcsolatosan elmondta, hogy legfontosabb feladatának jelenleg a gazdálkodók és a földművelésügyi hivatal közötti - oda-vissza történő - információközvetítést, a piac szempontjából igen fontos gazdakataszter elkészítését, valamint a termelők mezőgazda- sági hitelekről és kamattámogatásokról való tájékoztatását tartja. Á tevékenységi köre azonban még nem kiforrott, később más feladatok kerülhetnek előtérbe. Most a gépberuházásokkal kapcsolatosan keresik fel legtöbben, s kémek felvilágosítást. Tompán szerdán és csütörtökön fél 8-tól 12-ig, Kelebián hétfőn fél 8-tól 16-ig tart ügy- félfogadást a polgármesteri hivatalban Mácskovics Ignác, a két község nemrégiben kinevezett falugazdásza. K. B. • Mácskovits Ignác Tompa és Kelebia közös falugazdájává Mácskovics Ignácot nevezte ki a megyei földEgészségügyi világnap Kalocsán Tegnap zsúfolásig megtelt a kalocsai városháza díszterme, ahol az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Kalocsai Intézete az egészség- ügyi világnap alkalmából fórumot rendezett. A téma tudományos előadója dr. Makara Péter, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet igazgatója volt, aki a konferencia mottóját - Egészséget 2000-re mindenkinek — állította a mondanivalója középpontjába. Rámutatott a társadalmi egyenlőtlenségek hatására: a felső és alsó rétegek közötti halálozási arány 4-5 szőrös az utóbbiak hátrányára. A munkaerő viszonylagos olcsóságának élettani hatását elemezve elmondta, hogy a munkaképes lakosság naponta átlagosan 13-14 órát dolgozik. Ennek ellenére a Szavazatszámlálók Kécske képviselő-testülete elfogadta a szavazatszámláló bizottságok tagnévsorát. A városban és a külterületeken 13 helyen adhatja le május 8-án szavazatát a lakosság. sikertelenség élménye kíséri tevékenységét, aminek biofiziológiai hatásai vannak. A lakosság 20 százaléka él méltatlan körülmények között. A kiútkeresés egyik hatásos megoldása lehet olyan civil szerveződéseinek újraélesztése, amelyek a tagjaikra odafigyelnek. valamint az európai jogrendszerrel történő mielőbbi harmonizálás. Ez a környezet- védelem és az élelmiszerek minőségének garantálásával biztosítja az első, már mérhető eredményeket. Az előadásban elhangzott: a térségben Magyarország fordít a legtöbbet az egészségügyre, s a rendszerváltozás óta jelentősen javult a műszerezettség, az egyes betegségek elleni védekezés hatékonysága. Zs. F. Tompa Községért díjat alapítottak A község szolgálatában nyújtott kimagasló teljesítmény vagy huzamosabb időn keresztül végzett kiemelkedő munka elismerésére Tompa Községért díjat alapított az önkormányzat nemrégiben. Az odaítélést szabályozó rendelet kimondja, hogy a díjból - amellyel oklevél, emlékplakett és pénzjutalom is jár - évente egy, legfeljebb kettő adományozható, posztumusz elismerésként is. Az átadás időpontja az augusztus 20-ai községi ünnepség. Felszámolási mérleg Az Állami Vagyonügynökség elfogadja a Kecskeméti Közúti Építő Vállalat felszámolási zárómérlegét 63 millió 871 ezer forint egyező eszköz/forrás összeggel. Ä zárómérlegben szereplő felosztható vagyon teljes egészében az ÁVÜ-t illeti. KÖZÉLETI HlREK • Komáromi István, a 4. számú választókerület szocialista képviselőjelöltje kampányindító választási gyűlést tart április 8-án, ma 19 órakor Kunszentmiklóson, az Általános Művelődési Központban. • FeketcPálországgyűlésiképvi- selő Kiskunmajsán, a kultúr- házban ma este 18 órai kezdettel Kárpótoltak fóruma címmel eszmecserét szervez, melyre minden érdeklődőt vár. Szombaton 8 és 20 óra között egész napos fogadónapot tart Kiskunfélegyházán, az Attila u. 20. szám alatt. • A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt választási nagygyűlést tart Kiskunhalason az Általános Művelődési Központban április 10-én, 15 órától. Bemutatkozik Csatári József képviselőjelölt, előadást tart Gyimóthy Géza országos főtitkár. • Á megyei önkormányzat meghívására ma, április 8-án Bács-Kiskunba látogat Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A Lajos- mizsével való ismerkedés után, délután 15 órától Kecskeméten, a megyei önkormányzat székházában (Deák F. tér 3. fórumot rendeznek önkormányzati és egészségügyi kérdésekről, ahol Demszky Gábor előadást tart. • Juhász Pál, az SZDSZ agrár- szakértője, a 6. sz. választókerület SZDSZ-es képviselőjelöltje vállalkozókkal találkozik ma 19 órakor Fülöpszálláson a művelődési házban. Várja az érdeklődőket. Félbemaradt izsáki árverés Izsákon a harmadik kárpótlási földárverést rendezték szerdán, ezúttal a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Rt. területeiből került kalapács alá 87 hektár, 146 aranykorona értékű erdő. Negyvenötén pályáztak erre az egybefüggő területre, közülük huszonheten lettek erdőtulajdonosok. Az árverés során tett többszöri kísérlet ellenére sem született egyezség az érintettek között, így a meglehetősen elhúzódó liciten - ennek megfelelően - változatos árak alakultak ki, 600 és 5000 forint között. Sokan távoztak csalódottan az árverésről, ugyanis az idő elhúzódása miatt nem került sor a Sárfehér Szövetkezet területeire - ugyancsak szerdára - meghirdetett licitre, amelyre közel százötvenen vártak, így hiába. Az ő jelentkezésüket a megyei kár- rendezési hivatal munkatársai csupán regisztrálni tudták. Kis József árverésvezetőtől megtudtuk: április 20-án folytatják a félbemaradt izsáki árverést, ám akkor már csak azok licitálhatnak, akik most bejelentkeztek. (tetézi) AUTÓK A BRILLTOL Volkswagen és Seat előleg nélkül A hatalmas érdeklődésre való tekintettel meghosz- szabbította április 1-jei előlegbefizetés nélküli hitelakcióját a Porsche Hungária, így Kecskeméten, a Brill és a SEAT Sztár Kft.-nél továbbra is várják a vevőket. Megkérdeztük Juhász Gyula ügyvezetőt, mely típusokra érvényes ez a szenzációs ajánlat.- Előleg nélkül, csak hitelre vásárolható meg a Golf 1,41 CL benzines és a Golf New Orleans típus. Kiterjesztették az akciót a Vento 1,41 Cl benzines típusra is, erre a típusra azonban 10% előleget kérünk. A Seat Ibiza 1,05 I benzines 998.000 Ftért a raktárkészlet erejéig szintén előleg nélkül vásárolható, sőt, a Seat Ibiza új motortípusa, az 1,4 I CLX is. A Merkantil Bank 4% szerződéskötési díjat számít fel, a kamat pedig attól függ, ki hány évre óhajtja a hitelt felvenni. Fedezet nem szükséges, és keresetigazolást sem kell hozni. Az autó nem adható el a hitel visszafizetéséig. A teljes körű ügyintést természetesen mi vállaljuk.- Mit ajánlanak a cégeknek?- A Merkantil-Car az akció időtartamára a fenti típusokra szenzációs lízingajánlatot is kidolgozott. Érdemes tehát a Brill és a SEAT Sztár Kft-t felkeresni és vásárolni. L. L. h