Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-05 / 79. szám
14 Labdarúgás 1994. április 5., kedd NB II. KELETI CSOPORT Az első gólra megérkezett az Újváros • Hleba újból gólokkal segítette a Kisköröst. KISKÖRÖS-STADLER FC- BALMAZÚ.l VÁROS 3-0 (1-0 ) Kiskőrös. ÍZOO néző. Vezette: VavikS (Kovács, Szőke). Kiskőrös: Knotz- Kecskés, Makrizkij, Kapics, Szabó B., Csehi, Laczina, Földi (Pecznyik a 65. percben), Rumán (Bíró a 75. percben), Kanál, Hleba. Edző: Teliinger Vilmos. Balmazújváros: GencsiKaszás, Fige, Nagy, Szabó Zs., Csatári, Kovács, Veres Cs. (Bernáth, a szünetben), Forka- vecz, Veres S., Loós (Raducu 69. perc). Edző: Kegyes László. 2. perc: Rumán beadására Hleba lecsapott és a kapus mellett a hálóba helyezett. 1-0. 80. perc: Kanál jobb oldali szögletét Hkeba magasan föl- ugorva, 6 méterről fejelte a jobb sarokba. 2-0. 83. perc: Kanál kiugrott és a kapu közepébe lőtt. 3-0. Kicsit késve érkezett a vendégcsapat, kevés ideje maradt a bemelegítésre és ez gyors körösi gólt hozott. A szünet után csak a két 16-os között folyt a játék, az utolsó 10 perc viszont két hazai gólt hozott. Kitűnt: Knotz, Kecskés, Kapics, Laczina, Kanál, Hleba, illetve Nagy, Fige, Kovács. Teliinger Vilmos: - A játékkal nem vagyok elégedett, csak a győzelemmel. Kegyes László: - Gyors gólt kaptunk, s utána nem volt szerencsénk. Szabó Ferenc Elmaradt a kécskei ünnepi fordulat III. KÉR. TVE- TISZAKÉCSKEI FC 1-0 (0-0) Hévizi út, 1000 néző. Vezette: Oláh (Sóthy, Márta). III. kér. TVE: Csánk- Földvári. Kosa, Pálvölgyi, Metzger, Lilik, Szeibert, Juhász, Kajdy, Takács, Jankov. Edző: Rákosi Gyula. Tiszakécske: Nagy Zs- Szélpál, Berta, Drágán, Szo- boszlai (Újfalusi 80. perc), Szántó (Maczkó 68. perc), Mike, Cseke, Tóth F., Balia M., Török. Edző: Reszeli-Soós István. 21. perc: Balia M. lépett ki a védSökezül, de 15 méterről le- »OÄÖ adott lövése centikkel a kapu fölött hagyta el a játékteret. 25. perc: Megszerezhette volna a vezetést a Kerület, Kajdy 7 méterről a kapu mellé gurított. 37. perc: Cseke 25 m-es nagy erejű lövését Csánk hárította. 43. perc: Szántó ment el a bal oldalon, remekül adott középre, ám Csánk lehúzta a labdát a berobbanó csatárok elől. 52. perc: Váratlanul megszerezte a vezetést a hazai csapat. Balról szállt be a labda, ám Nagy Zs. rosszul mozdult ki kapujából, s a védők ugyan elfejelték, de éppen Földvári elé pattant, aki kapásból, 20 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0. Csalódottan térhettek haza azok a tiszakécskei szurkolók, akik elkísérték kedvenceiket a Hévizi útra. Mert bár Csekéék a mezőnyben jól adogattak, s egyenrangú ellenfelei voltak a Kerületnek, a kapura sajnos semmi veszélyt nem jelentettek. Rákosi Gyula: - Küzdelmes mérkőzésen végre nyertünk. Remélem, ez további önbizalmat ad játékosaimnak. Reszeli-Soós István: - Tartalékosán álltunk fel, ám ennek ellenére a védőmunkával elégedett vagyok. Úgy érzem, döntetlent érdemeltünk volna. Vajda György NB II. NYUGATI CSOPORT Meghátrált a Baja az Előre ellen BKV ELŐRE-BAJAI FC 2-0 (2-0) Budapest, 150 néző. Vezette: Gergely (Dravecz, Molnár J.). BKV Előre: Sárközi- Gyi- mesi, Horváth, Krecska, Erdélyi, Szántó, Tóth, Arató, Balázs (Fehérdi 78. perc), Soós (Molnár 70. perc), Sztrizsakov. Edző: Nagy László. Baja: Szabó- Kiss J., Raffai, Kiss M., Kovács B., Faddi (Ádám 56. perc), Kovács I., Horváth, Szűcs, Kcch, Csintalan (Szili 56. perc). Edző: Hímer István. Sárga lap: Tóth 45., Gyimesi és Raffai a 76., Szántó a 77. percben kapott sárga lapot. 12. perc: Koch remek cselekkel ment el a jobb oldalon, s már csak a kapussal állt szemben, ám a fiatal csatár Sárközibe lőtte a labdát. 28. perc: Megszerezte a vezetést a BKV. Bal oldali beadás után Sztrizsakov lapos lövése akadt meg Szabó kapujának bal sarkában. 1-0. 38. perc: Bal oldali beadás után Sztrizsakov közelről sodorta a labdát a kapuba. 2-0. 88. perc: Kovács I. és Tóth csapott össze, a bajai játékost ölben kellett levinni a pályáról. Megrettentek a hazai nézők, hiszen Koch - akit az MTK vezetői is figyeltek - mindjárt az elején könnyen gólt szerezhetett volna csapatának, a helyzet kimaradt, s bár némi mezőnyfölényben játszott a Baja, mégis vereséget szenvedett. Kitűnt: Balázs, Sztrizsakov, illetve Koch. Nagy László: - Az első félidőben nem játszottunk rosszul, ám a folytatás már gyengére sikeredett. Hímer István: - Helyzet nélkül rúgott az ellenfél két gólt. Ilyen a futball, mezőnyfölényben játszottunk, mégis mi kaptunk ki. V.GY. NB III. ALFÖLD-CSOPORT Nem ízlett Félegyházán a Linka-sonka KfSKlJNFÉLEGYHÁZA- KECSKEMÉTI TE 1-2 (1-0) Kiskunfélegyháza, 700 néző. Vezette: Seifőző. KTK: Bánó- Korom, Endre, Papp (Túri), Tokaji, Fekete I., Fekete Zs., Csincsák, Fórizs, Fütyű, Farkas (Kókai). Edző: Kurucz István. KTE: Fekete R - Fekete Cs., Kovács, Bálint, Schmidek (Csorba), Bócsai, Sivic {Juhos), Virágh, Lázár, Bérki (Csermák), Hangya. Edző: Linka József. 29. perc: Fekete Zs. ívelt labdájának a KTE kapusa aláfutott, de Virágh a gólvonalról mentett. 40. perc: Csincsák 25 m-es szabadrúgása nagy erővel vágódott a hosszú sarokba, 1-0. 80. perc: Lázár lövését Bánó kapus kiütötte. A labda Csermák elé került, aki 10 métertől a hálóba lőtt, 1-1. 81. perc: A kezdés után Hangya kapott jó labdát. Kilépett a védők közül és 10 méterről nagy gólt lőtt, 1-2. 89. prec: Fekete Cs. durva belemenése után piros lapot kapott. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. A játékvezetés méltatlan volt a rangadóhoz. Kitűnt: Csincsák, Fekete I., illetve Fekete R., Lázár. Ifjúsági eredmény: KTK- KTE 3-0. KECSKEMÉTI SC- CEGLÉD 1-0 (0-0) Kecskemét, 600 néző. Vezette: Zábrák. KSC: Molnár L.Truczka, Barna Zs., Bende, Kurucz, Gazdag, Máté, Torbavecz, Csordás, Barna Cs., Kátai. Edző: Bende József. 60. perc: A vendégek kapujától 18 méterre szabadrúgáshoz jutott a KSC. Barna Cs. a sorfal mellett csavarta a labdát a bal felső sarokba, 1-0. A ceglédi csapat nagyon megszervezte a védelmét. Minden KSC-játékosra szigorú őrző jutott, akik rendre keményen, sokszor durván választották el a labdát a hazai támadóktól. Kitűnt: Truczka, Bende, Gazdag, Barna Cs., illetve Vezér, Rumy, Fehér Zs., Németh. Ifjúsági eredmény: Ceglédi Honvéd-KSC 0-1. GYOMAENDRŐD- KALOCSA 1-0 (0-0) Gyomaendrőd, 500 néző. Vezette: Ilyés. Kalocsa: Farkas L.- Iván, Kákonyi (Farkas G.), Paletta, Farkas Z., Bolvári, Evanics, Aradi, Facskó (Márton), István, Vén. Edző: Molnár Ferenc. 53. perc: Tatár egy, már elveszettnek hitt labda után futva az alapvonalról belőtt középre. Farkas L. csak kiütni tudta, Molnár viszont a 16-os bal sarkáról a léc alá lőtt, 1-0. Az esős, szeles időben lejátszott mérkőzésen, nagy taktikai csatában, az óriási lelkesedéssel és akarattal játszó hazai csapat megérdemelten nyert a jobb játékerőt képviselő Kalocsa ellen. Kitűnt: Plástyik, Molnár, Tatár, Tóth illetve Kákonyi, Bolvári, Evanics, Vén. Ifjúsági eredmény: Gyoma- endrőd-Kalocsa 0-2. Ez történt az NB I-ben Az élvonalban a legnagyobb meglepetés az utóbbi időben remeklő ETO veresége. Az NB I. állása 1. Békéscsaba 20 14 3 3 47-14 31 2. Vác FC-Samsung 20 12 5 .3 40-20 29 3. Ferencváros 19 12 4 3 34-16 28 4. Csepel-Kordax 20 II 4 5 27-29 26 5. Kispest-HFC 20 10 5 5 42-27 25 6. ETOFC 20 10 4 6 37-23 24 7. ÜTE 20 8 6 6 28-23 22 8. Debreceni VSC 20 8 6 6 25-22 22 9. Parmalat FC 20 5 7 8 22-31 17 10. Sopron 20 5 6 9 23-32 16 11. Siófok 20 4 6 10 21-34 14 12. PMSC-Fordan 20 4 6 10 17-30 14 13. BVSC-Dreher 20 4 6 10 21-41 14 14. Vasas 20 4 5 11 23-32 13 15. MTK 19 4 5 10 22-38 13 16. Haladás VSE 20 2 6 12 16-34 10 Eredmények: BVSC-Dreher-Haladás VSE I- 0, PMSC-Fordan-Békéscsaba 0-2, Csepel-Kor- dax-Kispest-HFC 0-2, UTE-Siófok 2-1, ETO FC Győr-Vác FC Samsung 0-1, Parmalat FC- Vasas 1-1, DVSC-EMDSZ-Sopron 0-0, az FTC-MTK mérkőzés lapzártakor még tartott. Az NB II. Keleti csoport állása 1. Diósgyőr 19 11 6 2 30-15 28 2. Kiskőrös 20 9 8 3 37-22 26 3. III.ker.TVE 20 9 7 4 29-21 25 4. Tiszavasvári 20 8 8 4 31-22 24 5. Szarvas 20 8 8 4 20-20 24 6. Hatvan 19 9 4 6 23-21 22 7. Hajdúnánás 20 8 5 7 28-24 21 8. Tiszakécske 19 9 3 7 28-25 21 9. Kaba 19 8 5 6 23-21 21 10. Balmazújváros 20 7 6 7 24-26 20 II. Nyíregyháza 19 7 4 8 22-17 18 12. Gödöllő 20 5 4 11 24-32 14 13. Kazincbarcika 19 3 7 9 20-29 13 14. Eger SE 20 3 7 10 22-35 13 15. REAC 20 3 6 II 20-35 12 16. Szeged 20 2 8 10 13-29 12 Eredmények: Szarvas-Tiszavasvási 0-0, Hajdúnánás-Szeged 2-0, Kaba-REAC 1-2, Kazincbarcika-Nyíregyháza 1-1, Gödöllő—Hatvan 0-0, Eger-Diósgyőr 0-1. Az NB II. Nyugati csoport állása 1. Nagykanizsa 2. Dunaferr 3. BKV Előre 4. Zalaegerszeg 5. ES MTK 6. Keszthely 7. Beremend 8. Budafok 9. Mohács 10. Dorog 11. Százhalombatta 12. Veszprém 13. Baja 14. Paks 15. Szekszárd 16. Pénzügyőr Budafok-Keszthelv 20 II 5 20 II 4 20 9 6 19 10 3 20 8 5 18 9 3 17 9 2 4 31-12 27 5 26-13 26 5 23-16 24 6 31-22 23 7 23-15 21 6 22-20 21 6 26-19 20 6 25-22 20 7 32-33 19 5 11-13 19 8 24-29 19 9 25-29 18 5 5 10 17-25 15 4 5 11 15-26 13 5311 15-32 13 2 8 10 12-32 12 Mohács-Százha7 6 6 7' 5 9 8 3 7 4 lombatta 1—1, Dorog-Beremend 1-1, Dunaferr- Pénzügyőr 5-0. Veszprém-Szekszárd 4-0, Nagykanizsa-ESMTK l-l. Paks-ZTE 3-0. Az NB III. állása 1. Hódm.vásárhely 2. Makó 3. KSC 4. Kalocsa 5. KTK 6. KTE 7. SZVSE 8. Gyula 9. Békés 10. Orosháza 11. Gyomaendrőd 12. Cegléd 13. Mezőkovácsháza 18 16 2 - 45-10 34 19 10 6 3 28-16 26 18 10 5 3 38-17 25 19 11 2 6 40-19 24 19 9 4 6 33-26 22 19 9 3 7 28-15 21 19 7 6 6 30-28 20 19 8 4 7 26-25 20 19 8 4 7 27-31 20 19 6 5 8 23-28 17 19 6 4 9 15-31 16 19 6 3 10 26-30 15 19 6 2 11 18-36 14 18 3 6 9 23-30 12 18 3 5 10 16-32 11 14. Szegedi D. 15. Szőreg 16. Törökszentmiklós 19 - 3 16 6-48 3 Eredmények: Szegedi Dózsa-Szőreg elmaradt, Törökszentmiklós-Hódmezővásárhely 0- I, Mezőkovácsháza-SZVSE 0-2, OrosházaGyula 0-0, Békés-Makő 0-0. A megyei I. osztályú bajnokság állása 1. Lajosmizse 19 15 3 1 43-20 33 2. Akasztó 19 14 2 3 57-17 30 3. Kerekegyháza 19 10 5 4 38-24 25 4. Mélykút 19 9 5 5 33-24 23 5. Ksztmiklós 19 7 7 5 40-24 21 6. Nnádudvar 19 9 2 8 33-30 20 7. Izsák 19 8 3 8 35-35 19 8. Hajós 19 7 4 8 29-29 18 9. Bácsalmás 19 5 8 6 25-29 18 10. Solti FC 19 6 5 8 31-26 17 11. Helvécia 19 5 6 8 22-37 16 12. Soltvadkert 19 5 5 9 33-42 15 13. Fájsz 19 4 5 10 23^13 13 14. Jánoshalma 19 5 4 10 28-42 12 15. Bajai Tsz 19 3 5 11 21-43 II 16. Kiskunhalas 19 4 3 12 26-52 II A Jánoshalmától 2 büntetőpont levonva. A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság állása 1. Helvécia 2. Izsák 3. Jánoshalma 4. Solti FC 5. Hajós 6. Soltvadkert 7. Kunszentmiklós 8. Kiskunhalas 9. Lajosmizse 10. Fájsz 11. Bajai TSZ 12. Mélykút 13. Akasztó 14. Bácsalmás 19 13 3 3 73-31 29 19 12 4 3 61-16 28 19 12 4 3 48-21 28 19 11 5 3 55-31 27 19 11 4 4 52-34 26 19 10 - 9 44-39 20 19 8 4 7 41-42 20 19 6 5 8 35-39 17 19 7 2 10 48-53 16 19 7 2 10 41-51 16 19 6 4 9 18-33 16 19 8 3 8 39-42 15 19 4 5 10 25-55 13 19 4 3 12 26-48 II 19 5 -14 26-77 10 19 2 4 13 20-40 8 15. Nemesnádudvar 16. Kerekegyháza A Mélykúttó! 4 büntetőpont levonva. MEGYEI I. OSZTÁLY Menetel a Lajosmizse SOLT-BAJAI TSZ SK 3-0 (3-0) Solt, 300 néző. Vezette: Kecskés. (Némedi, Bohács). Solt: Molnár- Paréj (Fekete), Polarovszki, Radványi, Per- sóczki, Dombi, Horváth, Stoja- novics (Halász), Döbrentei, Korsós (Laczik), Fehér. Edző: Czinder István. Baja: Faldum- Ottenthál, Káli, dr. Gyetvai, Miókovics, Vaits, Farkas, Égi (György- falvi), Puskás, Eke (Majoros), Lehóczki. Edző: Szőcs Lázár. Gólszerzők: Stojanovics 2, Horváth. Kitűnt: Radványi, Dombi, Horváth, Stojanovics, illetve Faldum. Ifjúsági eredmény: Solt-Ba- jai Tsz SK 4-2. NEMESNÁDUDVARMÉLYKÚT 1-0 (1-0) Nemesnádudvar, 450 néző. Vezette: Berger (Heibl, Bodrogi). Nemesnádudvar: VargaBudimácz, Nébl, Mezőfi G„ Mezőfi Zs. (Kiss L.), Koch P., Koch J., Simon, Morvái, Czvet- nics, Aranyos. Szaktanácsadó: Rónai Sándor. Mélykút: Kiss (Bakalics)- Pfendler, Facskó, Dózsa, Krá- nicz, Sziráczki, Horváth (Po- szavcsics), Zámbó (Doszpod), Rácz, Pieger, Fenyvesi F. Edző: Tápai Tibor. A kemény mérkőzésen Berger játékvezető 6 sárga és 3 piros lapot osztott ki. Gólszerző: Morvái. Kitűnt: Morvái, a mezőny legjobbja, Budimácz, Czvet- nics, Mezőfi G., ill. Pfendler, Dózsa, Fenyvesi F., Ifjúsági eredmény: Nemes- nádudvar-Mélykút 0-2. HELVÉCIA-BÁCSALMÁS 1-1 (1-1) Helvécia, 400 néző. Vezette: Tóth (Pákolicz, Bernáth). Helvécia: Kovács- Bosnyák (Domokos F.), Máté, Dinnyés, Andó, Thám, Gebei, Oláh (Bogdán), Mata, Nagy Z., Domokos Z. Edző: Mata József. Bácsalmás: Zsemberi- Száhl (Mohácsi), Pencz, Vidák, Barna, Ercsi, Nuszpl, Kiss B., Pető, Kalmár (Schneider), Kővári. Edző: Viszmeg István. Gólszerzők: Mata, ill. Vidák. Kitűnt: Nagy Z., Máté, Mata, ill. Vidák a mezőny legjobbja. i Ifjúsági eredmény: Helvé- cia-Bácsalmás 3-2. IZSÁKKUNSZENTMIKLÓS 1-1 (0-1) Izsák, 400 néző. Vezette: Francziskovics (Gyovai, Bar- tyuk). Izsák: Miskolczi- Tóth, Ja- kus, Bonea, Mezei Cs, Fésűs, Miskovicz, Csontos, Farkas (Mezei G.), Kökény, Lantos. Edző: Száz Sándor. Kunszentmiklós: Búzász- Herceg, Czigler, Rávai, Hegedős, Sebestyén, Lovász (Kővári), Erdősi, Kovács L, (Boc- zek), Bankes, Kovács T. Edző: Varga József. Gólszerzők: Fésűs, illetve Kovács T. Kitűnt: Miskolczi, Fésűs, ill. Kovács T., Sebestyén, Kovács L. Ifjúsági erdmény: Izsák- Kunszentmiklós 10-0. LAJOSMIZSE- KEREKEGYHÁZA 3-1(1-0) Lajosmizse. 500 néző. Vezette: Horváth (Csenki, Fricska). Lajosmizse: SzujovszkyUlicska, Demeter, Csima, Patkós, Árva, Mátéfi A., Labanics, Nagy A„ Szabó, Ozsváth. Edző: Kiss László. Kerekegyháza: Erdei- Kul- man, Valter, Engel, Boronkai, Matúz, (Krupa), Joszt, Gogolák, Óvári, Tóth Cs„ Herczeg. Edző: Losoncy László. Gólszerzők: Nagy A., Ozsváth, Árva, illetve Tóth Cs. Kitűnt: Szujovszky, Demeter, Árva, Nagy A., illetve Erdei, Gogolák, Óvári. Ifjúsági eredmény: Lajos- mizse-Kerekegyháza 2-1. JÁNOSHALMA- KISKUNHALAS 2-1 (0-1) Jánoshalma, 200 néző. Vezette: Király (Szabó, Törőcsik). Jánoshalma: Kiss- Tapiska, Gyurán, Kancsár, Nagy, Török, Simity, Varga, Ádám (Fenyvesi), Komáromi, Horváth (Ha- ász, Faddi), Edző: Faddi Mihály. Kiskunhalas: BrindzaVincze, Becsi, Varga, Sörös, Sz. Kovács, Csordás, Herman, Jójárt, Kis-Máté, Török. Edző: Rádi Zoltán. Gólszerzők: Varga 1 l-esből, Faddi, illetve Jójárt. Kiállítva: Fenyvesi, ill. Kiss-Máté. Kitűnt: Kiss, Kancsár, Varga ill. Becsi. A Kiskunhalas már a 2. percben gólt lőtt. Ifjúsági eredmény: János- halma-Kiskunhalas 3-0. SOLTVADKERT-FAJSZ 0-2 (0-1) Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Harsányi (Milassin, Pri- kidánovics) Soltvadkert: Dobszai- Kovács, Csesznegi, K. Molnár, Marosi, Marton, Juhász, Szató F., Veres, Katzenbach. Sztojka (Gyuricza). Edző: Somogyi László. Fájsz: Nyúl- Árvái, Pörzse, Szabadi, Végh, Kardos, Sári, Horváth, Csiri, Máté, Sass. Edző: Kollár András. Gólszerzők: Sári, Sass. Kitűnt: A soltvadkertből senki, ill. Horváth a mezőny legjobbja, Sári, Sass. Ifjúsági eredmény: Soltvad- kert-Fajsz 3-1. AKASZTÓ-HAJÓS 3-0 (1-0) Akasztó, 600 néző. Vezette: Pákolicz (Rogács, Csikós). Akasztó: Békési (Markó)- Márics, Verbélyi, Szabó P., Beregszászi, Raduleszku, Tóth, Szauer (Klajkó), Vadászi, Szűcs, Kinosenko (Nagy). Edző: Szlovák László. Hajós: Ummenhoffer- Tóth, Hubert, Rácz, dr. Schindler, Tóth, Ezsi (Markó), Fuszene- cker, Ginál, dr. Koch, Dobler. Edző: Alföldi Albert. Gólszerzők: Raduleszku 2, Szauer. Kitűnt: Márics, Verebélyi, Beregszászi, Raduleszku, Tóth illetve Hubert, Fuszenecker, dr. Koch. Ifjúsági eredmény: Akasztó-Hajós 1-4. • • Öregek a focikeretben Jó az öreg a háznál - tartja a mondás, amelynek igazát, úgy látszik, a labdarúgó-szövetségi kapitányok világszerte a magukénak vallják. Az 1990-es itáliai világbajnokság egyik hőse, a már akkor sem éppen tinédzserkorú Roger Milla például újra elkezdte az edzéseket, hogy a kameruni tizenegy rendelkezésére álljon. De Verebes József után, úgy tűnik, Berti Vogts, a németek mestere is a tapasztaltabb játékosokban látja biztosítottnak csapata jó szereplését. A 33 éves Andreas Brehme és a tavaly már leírt, a Bayemtől is „kiebru- dalt” Thomas Berthold (29) is tagja a világbajnokságra készülő bővebb német keretnek. Vogts most az Olympique Marseille-ben játszó Rudi Völlert próbálja megkömyé- kezni, hogy - akárcsak az itáliai vb-n, ezúttal is - ő legyen Jürgen Klinsmann ékpárja, így már csak a Japánban idegenlégióskodó Pierre Litt- barski és a Bayernnél Be- ckenbauemek asszisztáló Klaus Augenthaler hiányozna a négy esztendeje világbajnokságot nyert német labdarúgó-válogatottból.