Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-30 / 101. szám
1994. április 30., szombat PETŐFI NÉPE 5 SZENT AMBRUS PICINY VEDENCEI Méhészbirodalom a szanki határban Az igazat megvallva, a mézről eddig annyit tudtam, hogy édes, méhek termelik, és Micimackó is nagyon szereti. Ezért is indultam fokozott érdeklődéssel Szánkra, ahová kaptárbemutatóra hívták meg lapunkat. A Vona-dűlőnél már táblák jelzik a vadregényes dombok között húzódó méhészetet, Sa- jermann Géza tanyáját. — Hogyan kerül egy budapesti ember a szanki tanyavilágba — kezd mesélni vendéglátónk —, az egy kicsit a véletlen műve is. Harmadik osztályos kisiskolás koromban Bó- csán jártam iskolába. Évtizedekkel később méhlegelőt kerestem arrafelé és egy ismerősöm mutatott alkalmas területet, ahová méheimmel kitelepülhettem. Megtetszett a hely és először ott akartam tanyát venni, de igencsak zavartak az akkoriban még ott gyakorlatozó szovjet „testvérek”. Erre a tanyára később találtunk rá, és hat évvel ezelőtt meg is vettük. Egyébként 1947 óta foglalkozom a méhekkel. Télen munkahelyen dolgoztam, a szakmám agrármérnök, nyáron pedig méhészkedtem. — Megérte anyagilag? — Igen, én azt mondhatom, hogy sokkal jobban kerestem, mint a munkahelyemen. Attól függetlenül, hogy megjelent az európai piacon is az olcsó kínai méz, még mindig megéri ezzel foglalkozni. Bár az utóbbi két év igen gyenge volt, mégis a tavalyi mézemből, nekem jó, ha három kiló van még raktáron. — Mekkora ez a mostani állomány, és hogyan értékesítik a mézet? — Összesen 160 méhcsaládunk van, amelyet fiammal közösen gondozunk. Egyébként ő is agrármérnök, eddig Bodoglá- ron próbálkozott a sertéshizlalással. Manapság ez ráfizetéses, ráadásul közben lejárt a munka- nélküli segélye is, így kénytelenek voltunk új vállalkozásba fogni. Tavaly még csak százharminc méhcsaládunk volt, és körülbelül 50-60 mázsa mézet pörgettünk. Eladunk felvásárlócégeknek is, míg háztól általában 10-12 mázsát vásárolnak meg. Ügy érzem, felfutóban a mézfogyasztás, ami talán az egyre több „mézes receptnek” is köszönhető. Sajnos, alapvető hiba, hogy nálunk a cukor az elsőszámú édesítőszer a háztartásokban. Időközben újabb vendégek érkeznek, a Magyar Méhészek Egyesületének budapesti tagjai, akikkel együtt sétálunk tovább a Sajermann-birodalomba. Tőlük tudom meg, hogy házigazdánk tíz éven át az egyesület elnöki tisztét is betöltötte. A kis akácliget szélén meghúzódó házi múzeumban való- , ban megtalálható szinte minden fontosabb kaptár, amelyek egykoron használatosak voltak. Az egyszerű odútól kezdve, látható a donga köpű, kúpos kas, csángó kaptár, különféle keretes kaptárok és a nagy előd, a báró Ambrózy-féle vándorkaptár is. A kaptárok bemutatása közben kiderült az is, hogy élő múzeumról van szó, de szerencsére azok lakói a virágpor hordásával voltak elfoglalva és nem a kíváncsiskodókkal. A kaptárak fölé kifüggesztett lókoponyáról megtudhattuk, hogy nemcsak Szent Ambrus óvja a szorgos állatkákat, hanem a babona szerint a lókoponya is távol tartja a rontó szellemeket. Tapodi Kálmán Külföldiek százhússzal az utakon Az utóbbi hetekben, hónapokban két olyan ügyben is ítélkezett a Kecskeméti Városi Bíróság — amely a megyében egyedül illetékes közlekedési bűncselekményekben dönteni — amelyet külföldi állampolgár követett el, s amelyek mindegyikében halállal végződött a karambol. Rögtön hozzá kell azonban tennünk: maguk az áldozatok is nagymértékben hozzájárultak magatartásukkal ahhoz, hogy balesetet szenvedjenek, ha nem is szándékosan. Az egyik ilyen eset még 1992. december 23-án este kilenc óra tájban történt Kiskunfélegyháza és Szeged között, az E-75-ös útvonalon. Dauti Fikri, ötvenéves macedón állampolgár, ausztriai lakos ebben az időben Szeged irányába haladt és gépkocsiját mintegy 120 kilométeres óránkénti sebességgel vezette, tompított fényszóróval haladt. Sietett hazafelé. A nagy sebesség miatt már későn vette észre, hogy előtte, vele azonos forgalmi sávban és irányban gyalogosan halad az országúton egy férfi. A vezető képtelen volt megállni, s így elütötte. Az illető, akiről később kiderült, hogy Sisák József, pe- tőfiszállási lakos, agyzúzódást és koponyatörést szenvedett, majd a helyszínen meghalt. A baleset során megsérült a gépkocsivezető is. Dauti Fikri elismerte bűnösségét. A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 180 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 400 forintban állapította meg. Az így kialakult 72 ezer forintot és a 27 ezer forint bűnügyi költséget az ügyészségnél a vádlott által letétbe helyezett százezer forintból fedezik. Az ítélet jogerős. A másik, nagyon sokban az előzőhöz hasonló közlekedési baleset 1993. június 22-én nem sokkal éjfél után történt Kecskemét lakott területén. A vádlott ebben az ügyben a török állampolgárságú, Németországban dolgozó Kanligöl Metil, huszonhét éves férfi volt. Ebben az időben a vádlott Budapest felől Kecskemét irányába haladt, mintegy 120 kilométeres óránkénti sebességgel, s amikor beért Kecskemétre, sebességét nem csökkentette, s a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest belső sávjában haladt. Már későn vette észre, hogy ugyancsak a belső sávban vele szemben gyalogosan halad egy férfi. Képtelen volt megállni, s a gyalogost elütötte. Az illető a helyszínen életét vesztette. Az eljárás során kiderült, hogy Major István, Kecskemét, Ősz utca 3. szám alatti lakos, ötvenhét éves férfi volt az áldozat. A bíróság Kanligöl Metilt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 160 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 500 forintban állapította meg. Az így kialakult 80 ezer forintot és a bűnügyi költséget fedezi az a 100 ezer forint, amit a vádlott az eljárás megindulásakor az ügyészségen letétbe helyezett. Az ítélet jogerős. Bizonyára sok olvasóban felvetődik a kérdés: csak ennyit ér egy ember élete? De ezt úgy is feltehetjük, hogy azoknak, akik éjszaka nagy forgalmú úton, a forgalommal szemben gyalogolnak, a saját életük mennyit érhetett? Ugyanis már-már öngyilkossági szándékot kellene feltételeznünk róluk. Más kérdés, hogy ilyen esetben sem szabad elütni senkit, s nem is történt volna halálos baleset, ha az autósok betartják a közlekedési szabályokat. Gál Sándor ÉRTÉKESÍTÉSI KILÁTÁSOK A BÁCSKÁBAN Bizakodó falugazdász Csátalja, Dávod és Herceg- szántó mezőgazdasági kistermelőit, gazdálkodóit február eleje óta Facskó Mátyásné falugazdász segíti. Az új falugazdász minden héten fogadónapot tart ezekben a községekben. A kezdeti hetek munkájáról a következőket mondta lapunknak:- Megbízásom előtt a dávodi gazdakört vezettem, tehát hasonló feladatokat oldottam meg, mint most. Úgy érzem, egyre több az érdeklődés munkám iránt. Fogadónapjaimon, de ezen kívül, máskor is, lakásomon gyakram keresnek meg az emberek problémáikkal, gondjaikkal. Szerintem ebben a térségben ma is kedvet éreznek a gazdálkodáshoz. Itt kevesebb a parlagon hagyott föld, mint a megye más részén. Az őszi vetések (búza) is kedvező képet mutatnak. Főleg szántóföldi gazdálkodás folyik, viszonylag kevesen foglalkoznak a kertészettel. A három község közül Hercegszántón a legerősebb a magángazdálkodás. Bizonyítja ezt az a tény, hogy itt közel 60 traktor van egyéni tulajdonban.- Milyen lesz az idei értékesítés?- Különböző cégek kerestek meg az értékesítéssel kapcsolatban. A búza, a kukorica és a napraforgó előszerződés nélkül is biztonsággal értékesíthető. Piaci kereslet van az aprómagvakra (köles, mák és bab). Sajnos, ezek termelésére nincs különösebb kedv. A kertészeti növényekre is lenne felvásárló. Nagyobb területekre, 10-15 hektárra napraforgószerződést köthetnek az érdeklődők, részükre hektáronként 27 ezer forintot hitelez az egyik felvásárló. A szerződéskötések lassan befejeződnek. Az előrelépést az országos információs számítógépes értékesítési rendszerbe való bekapcsolódásban látom. Ez folyamatban van. Lehetőség van akár név szerinti adattárat létesíteni. Ennek alapján lehetne kiajánlani a gazdák megtermelt, értékesítésre szánt terményeit a felvásárlóknak. Ez megkönnyítené a gazdálkodók munkáját. Nem említette beszélgetésünk során az állattenyésztést?- Valóban, erről nem szóltam. Az állattenyésztés területén - sajnos - nem alakultak ki a támogatások, mint a növény- termesztésben. Itt várakozó álláspont van. A számítógépes rendszer ebben is segíthet. Sajnálom azokat a jó gazdákat, akik most nem foglalkoznak a támogatási rendszer kialakulásának hiánya miatt az állattartással. Bízom abban, hogy itt is változás lesz a közeljövőben. Tölgyesi Gábor Kedvezményes gázbekötés A kalocsai háztartások közel egyharmada fűt, főz és melegít vizet gázenergiával, ám a lehetőséghez mérten kevesebb az új bekötést igénylők száma. Kézenfekvő az ok: mint ismeretes, a kedvezményes OTP-hitelek jogszabályi rendelkezés folytán ebben az esztendőben már nem lehetségesek. Ez a körülmény a belső szerelési munkák többségét elvégző FEG-et is elgondolkodásra késztette. Döntésük szerint, aki náluk rendeli meg a gázbevezetést, a belső fűtőelemek kiépítését, a kémények kibélelését, annak kamatmentes részletfizetési kedvezményt adnak. A kamatmentes kölcsönt egy, kettő vagy három évre adják. Aki egy év alatt akarja kiegyenlíteni a tartozását, annak a lejárat előtt négy hónappal mindenképpen hozzáfognak a bekötéshez. Kétéves időtartamnál hat, három év esetén nyolc hónappal korábban fognak a bekötéshez. A Kalocsa környéki településeken, például Foktőn is megindult a szervezés. Mint megtudtuk, a Széchenyi lakótelepen is elhárult az akadálya annak, hogy a lakásokat gázenergiával lássák el, s az ott lakók is részesülhetnek a kedvezményben. Zs. F. Húsz napot kapott a zsebes Még tavaly szeptemberben történt a bajai nagypiacon, hogy H. F-né konyákig nyúlt egy táskába és ki is emelte a benne lapuló pénztárcát. Abban pedig 20 ezer forint volt, de nem élvezhette az ebül szerzett pénzt a zsebtolvaj, mivel a közelben állók észre vették, miben mesterkedik, és elcsípték. A tárgyalást ezek után már többször kitűzte a bajai bíróság, ám a vádlott egyszer sem jelent meg. Ezért elrendelték előzetes letartóztatását, de a múlt héten mégis elmaradt újra a tárgyalás, mert H. F-né megbetegedett. Csütörtökön végre minden akadály elhárult és H. F-nét a bíróság 20 nap börtönbüntetésre ítélte. Miért bízzuk szavazatunkat az SZDSZ-re? 1. Hogy leváltsuk az MDF- kormányt. 2. Hogy ne essünk át a ló baloldalára. 3. Hogy olyan kormányunk legyen, amely képes összefogni a különböző erőket. 4. Hogy felszámoljuk a korrupciót. 5. Hogy rendbetegyük a gazdaságot és szembeszálljunk az • elszegényedéssel, • munkanélküliséggel, • inflációval. Bízunk Magyarország jövőjében SZDSZ FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS