Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-30 / 101. szám

1994. április 30., szombat Megyei körkép UTCÁRA KERÜL HETVENKÉT DOLGOZÓ Lekopaszítják a fodrászokat? 0 A fodrászuk nyújtotta szolgáltatásra országszerte csökkent az igény az utóbbi időben. Kevés a gyerek Csikérián A kiskunfélegyházi önkor­mányzat gazdasági bizottsága április 18-i ülésén döntött a pol­gármesteri hivatal alatti üzletek bérleti díjának módosításáról. Március 1-jétől visszamenőleg négyzetméterenként nettó 6500 forintot kell fizetniük a bérlők­nek. Minderről levélben értesí­tették az érintetteket. A Fodrász és Fényképész Ipari Szövetke­zet — tekintettel a lakossági szolgáltatására - kétezer forint kedvezményt kapott, de még ezt sem tudják megfizetni.-A bérleti díjak ilyen mér­tékű emelése szövetkezetünk megszűnéséhez vezet - jelen­tette be az önkormányzat csü­törtöki ülésén Bartos Ferenc el­nök. - Az épületben lévő három részlegünk bérleti díja 1 millió 80 ezer forinttal emelkedne, de ezt már nem tudjuk kigazdál­kodni. Mert az elmúlt évet csu­pán 225 ezer forint nyereséggel zártuk, így ha az inflációval, a helyi adó bevezetésével és az egyéb költségnövelő tényezők­kel nem is számolunk, akkor is 783 ezer forint veszteségünk lenne. Az árainkat pedig tovább nem emelhetjük, hiszen így is egyre kevesebben veszik i- génybe a szolgáltatásainkat. Nincs más megoldás: be kell zárni az üzleteinket. Hetvenkét dolgozónk válik így munkanél­külivé, akik közül sokan jára­dékra lesznek jogosultak. Bár a szövetkezetnek küldött levél alapján a határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség, a testület mégis respektálta a dol­gozók kérését: megbízták a gazdasági bizottságot, ismét foglalkozzanak a kérdéssel. így talán mégsem kényszerülnek bezárni az üzletek, bár Tóth László osztályvezető szerint- a közeli vállalkozók kedvezőtle­nebb feltételekkel bérlik a he­lyiségeket. A Gorkij utcai üz­letházban például tizenkétezer, a piacnál több mint tizenhétezer forintba kerül évente egy négy­zetméter. - galambos ­(Folytatás az 1. oldalról)- Országos első vagy másod­rendű főutaknál a változtatá­sokhoz az engedélyt a Közúti Igazgatóság, az építési enge­délyt pedig a Közlekedési Fel­ügyelet adja ki - magyarázta el informátorunk. - A kecskeméti ESSO-kútnál — ahogy az újsá­gokból kiderült - utólag mind­ketten „mosták a kezüket”, mintha semmi közük nem lenne az ügyhöz. Pedig végső soron ez a két szerv határozza meg, hogy mit és hogyan kell csi­nálni. Ugyanezt látom most a Te- xaco-kútnál. A közutak terve­zési szabványa alól kibújtak, hogy milyen okból, azt csak sej­teni lehet... Pedig ez a szabvány előírja, hogy első rendű főúton, lakott területen kívül, szintbeli csomópontba nem lehet benzin­kutat bekötni. És itt mi történt? Bekötötték.- Erre nyilván azt mondanák az urak: a Shell-kút is ott van.-Jó, mondhatják. De tudni kell. hogy annak idején a Shell-kútnál sem volt engdé- lyezve az E75-ös útra a bekötés, hanem csak a Búzakalász utca folytatására. Sőt még arra is kö­A csikériai képviselő-testület csütörtöki ülésén tárgyalta a község tavalyi gazdálkodásának eredményét. Csekély pénzma­radvánnyal indult az 1993-as év, és a tervezettnél kevesebb saját bevétellel folytatódott. Ennek két legfőbb oka a térítési díjak és a kommunális adók ter­vezettnél jóval alacsonyabb szintje volt. Az intézményi térí­tési díjak a kihasználtság és a létszám alacsony volta miatt maradtak el a várttól. Csikériá- ról több mint 30 gyermek jár a közeli Bácsalmás iskoláiba, e- zért a községi iskola fenntar­(F oly tatás az 1. oldalról) A kecskeméti gyermekvédő intézetek átszervezésével a me­gyei önkormányzat gyakorlati­lag csökkenti a kecskeméti kol­légiumi helyek számát is. (A Kuruc körúti kollégiumban, ahol most kevesebb lesz a hely, 45 megyei település diákjai vannak elhelyezve.) • Az átszervezés keretében 54 dolgozót bocsát el a megye a GYIVI-ből, a GYIO-ból és a csecsemőotthonból. A Farkas- villát és a csecsemőotthon Ká­polna utcai részlegét hamarosan kiürítik és az épületeket való­színűleg bérbe adják. A fő­jegyző asszony - az egyhan­gúan elfogadott előterjesztés készítője - elöljáróban el­mondta: nem arra megy ki a do­log, hogy a megye az ingatla­telezték a Shell-t, hogy he­lyezze hátrébb az ötös úttól a csatlakozást. Na most egy-két éve nyílt meg ugyanott, a Shell-kút mögött a Rena- ult-szerviz. Nekik sem enged­ték, hogy a főútra csatlakozza­nak. A minisztériumokat meg­járta a fellebbezésük, pedig ők csak jobbra kanyarodásra akar­ták Kecskemét felől igénybe venni ezt a csatlakozást. Eluta­sították valamennyi kérelmüket. Ezért „furcsa”, hogy a Te­xaco esetében nem csak a szint­beli csomópontba bekötést ke­rülték meg, hanem a tervezési szabvány más előírásait is. Ha ugyanis mégis engedélyezzük a lekanyarodást az útról, akkor a szabvány szerint balra és jobbra kanyarodó sávot kell létesíteni, amik „bevisznek” a kúthoz. De kell még egy gyorsítósáv is, ami a benzinkúttól kijövőket fel­hozza az ötös útra. Ezzel szemben mi történt? Balra kanyarodó sávot csináltak a korábbi menekülősávból, ez­zel költségeket takarítva meg az építőnek. A menekülősávot an­nak idején azért kellett megcsi­nálni a Shell-kúthoz, mert bor­zasztó veszélyes volt a keresz­A Fajszi Kék Duna Mező- gazdasági Szakszövetkezet mé­regraktárába törtek be április 27-ére virradóra. A tolvajok növényvédő szereket és szivaty- tyúmotorokat vittek el 292 ezer forint értékben. A betöréssel gyanúsított két helyi férfit őri­zetbe vették. A kunszentmiklósi rendőrök viszont még ismeret­tása a lecsökkent normatív ál­lami hozzájárulás miatt nagyon nehézkes. Az ülésen jelen lévő pedagógusok a testület állásfog­lalását kérték a szeptemberi tanévkezdetről. Szóba került ugyanis, hogy a jövő tanévtől osztályösszevonásokra, lét­számleépítésekre kerül sor. Dr. Rácz István polgármester vála­szában biztosította a tantestüle­tet a nyolc osztály szeptemberi indításáról, mivel a község ez év végéig érvényes költségve­téssel rendelkezik. Az pedig tar­talmazza a tanév költségeinek fedezetét december végéig. nokból pénzt csináljon. Vélhe­tően ezzel arra a városban ke­ringő híresztelésre reagált, hogy a két kitűnő fekvésű, értékes in­gatlant valaki kinézte magának és ennek rendelik alá a gyer­mekintézmények átszervezé­sét. Zavart okozott az ülésen a 18 éves állami gondozott fiata­lok 40-50 ezer forintos élet­kezdő segélyének megvonása, amit az előterjesztés szerint a GYIVI-ből elbocsátott dolgo­zók végkielégítésére és a költö­zésre fordítanának, összesen 1,8 millió forintot. Kiderült, nincs szó erről, a megye kilenc lakást tud biztosítani a fiataloknak. A közgyűlés - szintén kérdés és hozzászólás nélkül - tegnap elfogadta a megyei önkormány­zat rádiójának megalapítását is. Mihályka Gyula teződés. Ezt elnézték az engedé- lyezők, sőt a másik két sáv hiá­nya felett is szemet hunytak. Se a jobbra kanyarodó, se a gyorsí- tósáy nem készült el.- Ön szerint miért?-Nem az üzemben tartó, és nem a tulajdonos ilyenkor a „hunyó”, ők csak a háttérben osztják az osztanivalót... Az en- gedélyezőé a felelősség: a Köz­úti Igazgatóságé, illetve az épí­tési engedélyt kiadó Közleke­dési Felügyeleté. Valamiért mostanában úgy alakult, hogy míg régebben még csak voltak főnökeik ezeknek a megyei szervezeteknek, most viszont - mondjam így - oligarchaként ülnek a megyén. A múltkori cirkusz az ESSO-kútnál is ezt igazolja: napnál világosabb, hogy így nem lett volna szabad megcsinálni. Ezek után a Texacónál mégis sokkalta nagyobb baleseti ve­szélyt hoztak létre az engedé­lyek kiadásával. És még egy információ: a rendőrséget nem hívták egyik kút közlekedési bejárásához sem az átadás előtt. Az olvasó tippelhet: vajon miért? Noszlopy len tettest keresnek, aki a Hajdú Kft. raktáráról feszítette le a la­katot és villanymotorokat, va­lamint szerszámokat lopott el 128 ezer forint értékben. Kere­sik még a rendőrök a császártöl­tési büfé hívatlan látogatóit is, akik négy játékautomatát vittek el, 300 ezer forinttal károsítva meg a tulajdonost. KÖZÉLETI HÍREK • Tóth Sándor, az NDSZ Kecskemét 1. sz. választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje 1994. 05. 02-án, 18 órai kezdet­tel sörkóstolóval egybekötött választási beszélgetést tart a 623. Kandó Kálmán Szak- középiskolában (Kecskemét, Bethlen krt. 63.). Vendégek: Pozsgay Imre (NDSZ), Béres Ferenc (magyamóta-énekes), Német József (Liszt-díjas ope­raénekes). 0 Az MSZP képvi­selőjelöltje, Aszódi Ilona Kata­lin május 2-án (hétfőn), 19 óra­kor Csengődön, a művelődési házban tart lakossági fórumot. Vendége: dr. Tabajdi Csaba or­szággyűlési képviselő. 0 1994. május 2-án, 18 órakor Kecske­méten, a máriavárosi iskolában lakossági fórumot tart Tóth Endre és Ivanics István, a KDNP képvelőjelöltjei. Ven­dég: dr. Iványosi Szabó András. 0 1994. május 2-án (hétfőn) 18.30 órakor a kelebiai kultúr- házban lakossági fórum lesz. Bemutatkozik Pajor Kálmán, a Bács-Kiskun megyei 8. számú választókerület MDF-es képvi­selőjelöltje, akinek programjá­ban kiemelt helyen szerepel a Duna-Tisza csatöma megvaló­sítása, területünk vízellátásá­nak megoldása. 0 Fekete Pál országgyűlési képviselőjelölt 1994. május 3-án, kedden, 17 órai kezdettel Kiskunfélegyhá­zán, az Ótemplom téren válasz­tókerületi nagygyűlésen ismer­teti választási programját. Ven­dége: Nahimi Péter, az MDF országos alelnöke. 0 Az esély iskolája címmel szakmai fóru­mot tart a Fidesz Kiskunfélegy­házán, május 2-án, 15 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Ház­ban. Előadó Pokomi Zoltán lesz, aki a Fidesz oktatási kabi­netjének vezetője. A fórum té­mája: Miért nem jó a közalkal­mazotti bérrendszer? Meg kell maradni a nyolcosztályos isko­lának? 0 Komáromi István, az MSZP képviselőjelöltje a 4. számú választókerületben majá­lisra hívja Kunszentmiklós la­kosságát 1994. május 1-jén, 10 órától este 21 óráig az Általá­nos Művelődési Központhoz (ÁMK). Lesz sport, kutyabemu­tató, este pedig utcabál. Fellép­nek: 14 órától Földes György történész, 19.30-tól a Kápa- Coun-Trió. 0 A Független Kisgazdapárt választási gyűlést tart Pirtón a kultúrházban május 2-án, 19 órától, ahol Csatári Jó­zsef képviselőjelölt mutatkozik be. 0 Ä Független Kisgazda- párt választási gyűlést tart Solt- szeutimrén a művelődési ház­ban, május 2-án, 19 órától, ahol Cseh Szakáll Sándor képviselő- jelölt mutatkozik be. 0 Juhász Pál, az SZDSZ képviselőjelöltje a 6. számú választókerületben, választási beszélgetésre hívja a polgárokat a liberális koalíció jelöltjeivel: Gombár Pál (Agrár- szövetség), dr. Wicker Julianna (Fidesz), Major József (Vállal­kozók Pártja) részvételével az izsáki művelődési központba, ma délután 16 órára. Juhász Pál ma este 19 órakor Páhi válasz­tópolgáraival is találkozik a fa­luházban. 10 KÉRDÉS - 10 VALASZ A FÖLDTÖRVÉNYRŐL 9. Kiknek kell földvédelmi bírságot fizetniük? Földvédelmi bírsággal sújt­ják azokat a földhasználókat, akik:- a termőföld hasznosítá­sával kapcsolatos kötelezett­ségüket elmulasztják;- az időleges hasznosítást követően a földet az ingat­lannyilvántartás szerinti mi­nőségi osztálynál alacso­nyabb osztályú termőföldként hasznosítják;- a természetvédelmi terü­letek művelési ágát engedély nélkül, vagy attól eltérően megváltoztatják;- termőföldet engedély nélkül v.agy attól eltérően hasznosítják. 10. Milyen kötelezettségei vannak az államnak, illetve a föld használójának a talaj védelmét illetően? A termőföldről szóló tör­vény szerint az államnak je­lentős szerepe van a termő­föld termékenységének és minőségének a megőrzésé­ben. így az állam kötelessége a többi között a talajok minő­ségi állapotának figyelemmel kísérése, a talajvédelem irá­nyítása, a talajvédelemre te­kintettel lévő gazdálkodás ösztönző támogatási rendsze­rének kialakítása és működte­tése. A föld tulajdonosai, illetve használói számára is szigorú előírásokat tartalmaz a jog­szabály. Előírja például a termőföld gazdaságos meg­művelését és védelmét a ter­mészetvédelmi, környezetvé­delmi, vízvédelmi, közegész­ségügyi és állat-egészségügyi követelmények figyelembe­vételével. Talajvédelmi szak- hatósági hozzájáruláshoz köti a termőföldön megvalósítani kívánt beruházások engedé­lyezését és azok üzemelteté­sét, megelőzendő, hogy azok jelentős mértékben veszélyez­tethessék a környező területek talajának minőségét. A törvény előírásainak megsértőivel szemben a ható­ság eljár. A kár okozójának - a kártétel súlyosságának meg­felelő mértékű - talajvédelmi bírságot kell fizetnie. Mit tesz az SZDSZ-kormány a fiatalokért? Fodor Gábor válaszol: • szélesebbre tárja az egyetemek kapuit, • kedvezményes tanulmányi hiteleket biztosít, • adókedvezményt nyújt az oktatásra költő családoknak, • megteremti az oktatás szabadságát, • kiszélesíti a diákok jogait, • valódi segítséget nyújt a pályakezdőknek. Magyarország ne legyen az elveszett tehetségek országa. Szabad Demokraták Szövetsége é FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Kovács János (1. választókörzet) JOVOZALOGA A VÁLLALKOZÓ ZWACK PÉTER, az LPSZ VP - ASZ - Fidesz - SZDSZ közös jelöltje 2, kötetlen beszélgetésre hívja Önt ma, 19 órakor, a katonatelepi i £Ö Katica vendéglőbe. SZAVAZZ A JÖVŐRE! Zwack Péter (2. választókörzet) SZEMET HUNYTAK A KÖZLEKEDÉSI SZAKEMBEREK? Megtervezett közúti balesetek MARAD AZ ÉLETKEZDŐ SEGÉLY? Kiürítik a Farkas-villát Betörés a méregraktárba (Fizetett politikai hirdetés!)

Next

/
Thumbnails
Contents