Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-28 / 99. szám

1994. április 28., csütörtök Kapaszkodó 11 Kanadában is gond a munkanélküliség ÚTIKÖLTSÉG TÉRÍTÉSE INGÁZÓKNAK Új támogatási formák Kanadai-ír project alapján működik Kecskeméten a Regi­onális Munkaerőfejlesztő és -képző központ. Dr. Ethel Mil- kovits a közelmúltban hosszabb időt Magyarországon töltött, hogy figyelemmel kísérje a program alakulását. A Kanadá­ból érkezett főiskolai profesz- szor- asszonyt, egyebek mellett arról is kérdeztük, véleménye szerint a tengerentúlon bevált megoldások hatékonyan alkal- mazhatók-e hazai viszonya­inkra.- A képzőközpontok világ­banki project alapján készülnek, az előző munkát Miskolcon vé­geztük, ahol már négy éve megnyitotta kapuit a központ. Tapasztalataink szerint a modul rendszerű képzés sokkal rugal­masabb lehetőségeket kínál. Ennek lényege, hogy a hallgató számára egy adott szakmai kur­zuson belül a belépő- szint. Amennyiben korábbi iskolai végzettsége alapján rendelkezik már bizonyos ismeretekkel, ak­kor magasabb szinten is bekap­csolódhat a képzésbe. A legfon­tosabb, hogy a központ oktatói megértsék, egyetlen állandó do­log van, az, hogy semmi sem ál­landó. A munkaerőpiac állan­dóan változik, előre nem lehet megmondani, milyen szakem­berekre lesz szükség, ezért fo­Az állások több mint két­harmadát nem hirdetik meg a munkáltatók. Úgymond isme­retségi körökön belül kelnek el. Ezek egy része bizalmi jellegű, melyre az utcáról természete­sen nem lehet csak úgy bárkit behozni. Úgy tűnik, hogy a cégtulaj­donosok, vagy más foglalkoz­tatók, munkáltatók főleg azokat az üres helyeket jelentik be a munkaügyi kirendeltségeknek, melyeknél nem olyan fontos, hogy kit is alkalmaznak. Itt a szakmai ismeretek, tapasztala­tok nem annyira fontosak, mint azokban esetekben, amikor esetleg a munkaadó az isme­rőse ajánlásával szavaz bizal­mat a jelentkezőnek. Vajon hogyan is lehet felde­ríteni az üres álláshelyeket? Megtalálni a megfelelő lehető­ségeket, illetve elhitetni a cég főnökével, hogy én vagyok a megfelelő leendő munkatársa. Részben ezért is alakították meg a megyei munkaügyi köz­ponton belül az álláskeresők klubját, mely tevékenységét március 28-án kezdte meg. Szakolczai Istvánné, a klub vezetője elmondta, hogy három héten keresztül tizenkét önként jelentkező munkanélkülinek az elhelyzekedési gondjaival fog­lalkoznak. Az első napon az önismeret kérdésére fordítanak figyelmet a jelentkezők. A klubtagok többsége az elbocsátások után • Dr. Ethel Milkovits a kanadai szakértő. lyamatosan, gyorsan kell rea­gálni a piac változásaira. , - A világbank támogatása mellett milyen anyagi forrá­sokra támaszkodhat a képző­központ?- A világbanki keret magá­ban foglalja az instruktorok képzését. Az egyes emberek el­térő módon tudnak elsajátítani dolgokat, erre fel kell készíteni az oktatókat. Mellettük szükség van szakértőkre is, ennek lehe­tőségét teremti meg az a támo­önértékelési gondokkal küsz­ködik, nem bízik magában, le­értékeli képességeit. Esetleg depresszióba esik. Úgy érzi, hogy elfordulnak tőle, s telje­sen magára marad. Miközben persze a rokonság, az ismerő­sök első kérdése találkozáskor az elhelyezkedést firtatja. A beszélgetések során a résztve­vők megnyílnak, rájönnek arra, hogy esetleg olyan rejtett tulaj­donságaik is vannak, melyekről korábban nem is tudtak. Kibe­szélik magukból gondjaikat, s megpróbálnak a sorstársak kö­zösen megoldást találni prob­lémáikra. A második napot a célkitű­zés megfogalmazására fordít­ják. Megpróbálják meghatá­rozni azt, melyek volnának azok a tevékenységi formák, amelyeket szívesen ellátnának. Közben hirdetések, illetve egyéni információk segítségé­vel próbálnak állásokat felku­tatni. A harmadik nap a címek alapján pályázatok elkészítését gyakorolják. A negyedik nap pedig már telefonon keresik meg a munkáltatókat, interjú­időpontokat kémek a cégveze­tőktől. Az ötödik napon pedig a személyes találkozóra történő felkészítésre szánnak időt. Ezután pedig két hétig a klubtag már maga intézi az ügyeit, s ha jól sajátította el a tréningen tanultakat, s van egy kis szerencséje is, akkor jó eséllyel pályázhat a kinézett ál­gatási program, amit a kanadai külügyminisztérium biztosít erre az évre. Ez két év alatt más­fél millió dollárt jelent.- Kanadában is recesszió jel­legű a gazdaság. Mekkora a munkanélküliség aránya?- A hatvanas évekhez ha­sonló mélyponton van a gazda­ságunk, a munkanélkéliség az átlagos 8 százalékról 12-13-ra emelkedett. A keleti tengerparti tartományokban a halállomány csökkenése miatt különösen magas az állás nélküliek száma. A munkanélküliek ellátása eltér a magyar formáktól. Az állás nélküli emberek egy évig kap­nak segélyt, őket általában szú­rópróbaszerűen hívják be elle­nőrzésre. Ugyanakkor fel kell mutatnia, milyen aktívan kere­sett munkát az eltelt időszak­ban. Ehhez segítenek az állás­kereső tréningek. Az elhelyez­kedni nem tudóknak pedig kü­lönböző képzési lehetőségek vannak, például külön kérdés­ként kell kezelni a nők újraelhe- lyezkedését. Ez 'Magyarorszá­gon is megoldásra váró prob­léma. A legfontosabbnak azon­ban azt tartom, hogy a munka- nélküliség kezelésében akkor lépünk előre jelentősen, ha nem csak halászni tanítjuk meg az embereket, hanem a haltenyész­tésre is. Nagy Ágnes láshelyekre. Ez alatt az idő alatt természetesen a tagok térí­tésmentesen használhatják a munkaügyi központ infrastruk­turális lehetőségeit. S a harma­dik hét végén egy zárófoglal­kozáson megbeszélik a tapasz­talatokat. A kecskeméti álláskeresők klubbjába a regisztrált munka- nélküliek közül bárki jelent­kezhet, aki szán arra legalább három hetet, hogy meghall­gassa, s elsajátítsa az álláskere­sési módszereket. A sok ezer kecskeméti állástalan gondjait megoldani nem lehet máról holnapra - mondja Szakolczai Istvánné - ám az a tizenkét ember, aki részt vesz a klub munkájában, jó esélyekkel pá­lyázhat a megfelelő ajánla­tokra. Az első csoport három­hetes kurzusa április közepén zárult. A tagok többsége elhe­lyezkedett. Volt olyan férfi munkanél­küli, aki 50 jelentkező közül kapta meg az álláslehetőséget. Majd elküldte a feleségét a má­sodik csoport indulására - melynek foglalkozásai a múlt héten kezdődtek, s elképzel­hető, hogy a hölgy is el fog he­lyezkedni. Az álláskeresők klubjának második csoportja a jövő héten tartja zárófoglalko­zását. A harmadik csoportba szívesen várják a jelentkező munkanélküli elhelyezkedni szándékozó polgárokat. Barta Zsolt Számadatok a KSH szerint Tovább csökkent a munka- nélküliek száma az év első ne­gyedében az előző három hó­naphoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal a távirati irodát. A jelentésből ki­tűnik: az első negyedév végén 482 ezer munkanélkülit regiszt­ráltak, 12 ezerrel kevesebbet, mint három hónapja. Az első ne­gyedévben mintegy 100 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma is a megelőző negyedév­hez viszonyítva, így a foglalkoz­tatottak és a munkanélküliek aránya a 15-74 éves népesség körében 58,6 százalékról 57,1 százalékra mérséklődött. A passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan dolgozni, de koruk, szakképzettségük vagy a munkaerőpiac állapota miatt az álláskeresést eleve reményte­lennek ítélik, az első negyedév végén 116 ezren voltak. 1992-ben alig több mint 100 ezer, múlt évben már 312 ezer munkanélküli került ki a já­radékellátásból. Többségük vi­szont továbbra is regisztrált munkanélküli maradt. Erről a Munkaügyi Minisztériumban tá­jékoztatták az MTI-t. A járadék- jogosultságotkimerítőkkörülbe- lül 60 százaléka nyeri el az ön- kormányzatoknál az úgyneve­zett jövedelempótló-támogatást. Ezek a munkanélküliek már ele­ve fenntartják regisztrációju­kat, kapcsolatukat a munkaügyi kirendeltségekkel, mivel ez fel­tétele a szociális ellátásnak. A fennmaradó körülbelül 40 száza­lék egy része, bár nem nyeri el a jövedelempótló-támogatást, mégis kéri nyilvántartását, elhe­lyezkedésének segítését. A 40 százalék között vannak, akik in­aktívvá válnak, nyugdíjazásukat kérik, a Gyes- vagy a Gyed-ellá­tást veszik igénybe, és azok a munkanélküliek is, akik kikerül­nek a regisztrációból. A regiszt­rációjukat megszüntetők között múlt évben felmérést végzett az Országos Munkaügyi Központ. Mintegy 22 ezer kérdőívet küld­tek ki, ebből több mint tízezer ér­kezett vissza. Az értékelés alap­ján megállapították, hogy a nyil­vántartásból kikerülők 30 száza­léka időközben elhelyezkedik. Az elhelyezkedők 75 százaléka A Bács-Kiskun Megyei Mun­kaügyi Központ Munkaerőköz­vetítő kirendeltségein ez év áp­rilis 26-án az alábbi bejelentett betöltetlen álláshelyeket re­gisztrálták: Kecskemét: Hegesztő 2, gépjárműlakatos 5, géplakatos 4, szerszámkészítő 6, gépjármű­szerelő 8, autófényező 4, táv­közlési hál. szerelő 3, kőműves 17, ács-állványozó 10, villany- szerelő 8, hidegburkoló 4, festő és mázoló 4, szakács 5, lovász és fogathajtó 2, építéstechnikus (művezető) 1, jogász 1, pénz­ügyi osztályvezető 1, esztergá­lyos 5, asztalos 5, molnár 1, műszerész 3, varrónő 14, ven­déglátóipari eladó 3, ápoló 30, takarítónő 2, cipőfelsőrész-ké­szítő 30, óvónő 1, felszolgáló 4, gyors- és gépíró 1, fodrász 3, kozmetikus 1, szakács 2, belső ellenőr 1, elektronikai tervező­mérnök 1, adószakértő 1, fő­könyvelő 1, könyvelő 4, ügy­nök-üzletkötő 8, épületgépész, munkaügyi ügyintéző 1, gazda­sági igazgató 1 fő. Baja: Asztalos 10, ács-állvá­nyozó 2, baromfigondozó 10, bádogos 3, benzinkútkezelő 6, bélelőkészítő 11, biztonsági őr 3, cipőfelsőrész-készítő 3, cér- názó (betanított) 4, csomagoló 19, esztergályos 1, elektromű­szerész 1, felszolgáló 4, hideg­burkoló 3, húsipari szakmunkás 10, géplakatos 2, géplaka­tos-hegesztő 1, gyűrűsfonó 3, keretész 1, kőműves 15, kutyás járőr 5, libagondozó 1, marós 1, Több új támogatási forma se­gíti a munkanélküliek foglalkoz­tatását. Amint azt a Munkaügyi Minisztériumban az MTI érdek­lődésére elmondták, már műkö­dik a közelmúltban bevezetett útiköltség-térítés rendszere. A Foglalkoztatási Alapból finan­szírozott támogatás - a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása esetén - a vasúti vagy távolsági- autóbusz- bérlet árának részbeni vagy teljes átvállalását teszi le­hetővé. Az időtartam maximum egy évre szólhat. A támogatá­sokról az illetékes megyei vagy a fővárosi munkaügyi központ dönt. A megyék a tartósan mun­kanélküliek arányában része­sülnek a 300 millió forintra ter­vezett idei keretből. E keretösz- szeg a számítások szerint a 40- 50 kilométeres ingázási körzetet alapul véve 5-7 ezer munkanél­küli foglalkoztatásához járulhat állandó munkát talál, 10 százalé­kuk önálló vállalkozásba kezd, 15 százalékuk ideiglenes mun­kához jut. (Jövedelempótló támogatásban 10826-an részesülnek Bács-Kis- kunban. Ez az adat azért is figye­lemre méltó, mert számuk nőtt az utóbbi 12 hónap során. Azaz to­vábbra is arra lehet számítani, hogy a munkanélküli polgárok az önkormányzatokhoz fordulnak anyagi támogatásért. Ezen külö­ruhakészítő 5, rendész 1, taka­rító 2, szakács 1, varrónő 160, vasbetonszerelő 2, vas- és fém­szerkezeti lakatos 6, zsugorító gépkezelő 4, adminisztrátor 1, faipari mérnök 1, gépműhely­vezető 2, hatósági ügyintéző 1, matematika-fizika szakos tanár 2, magyar-történelem szakos tanár 2, főkönyvelő 1, mérleg­képes könyvelő 2, műszaki ve­zető 1, titkár-ügyintéző 1, bizto­sítási hirdetésszervező 15, üz­letvezető 1, üzemfenntartási művezető 1, vámügyintéző 1 fő. Kalocsa: Betanított varrónő 41, szakképzett gépi varró 40, kőműves 10, karosszéria-laka­tos 1, ács-állványozó 1, dísznö­vénytermesztő 1, baromfigon­dozó 2 (házaspár), bolti eladó 2, kereskedő 1, felszolgáló 7. Kiskőrös: Géplakatos 3, egyéb lakatos 3, esztergályos 5, gépjárműszerelő 1, segédmun­kás 1, hegesztő-lángvágó 3, szabó-varrónő 10 fő. Kiskunfélegyháza: Szakács 1, tűzőnő 1, udvaros (2 hó­napra) 2 fő. Kiskunhalasi körzet: Kő­műves 3, ács-állványozó 2, he­gesztő-lángvágó 3, építőipari emelő-, rakodógép-kezelő 1, be- tonkeverőgép-kezelő 1, vas-, műszaki, műanyagbolti eladó 1, bolti pénztáros 1, vendéglátói­pari eladó 2, elektroműszerész 1, villanyszerelő 1, asztalos 4, láncoló 2, varrónő 12, sertés­gondozó 1, baromfigondozó 1, állatgondozó (nyúlhoz) 1, te- nyészkerti munkás 5, szakács 2, hozzá. Új lehetőség - a szociális törvény február 1-jétől hatályos módosítása szerint - a közösségi munkavégzés. A legalább 6 hó­napja jövedelempótló támoga­tásban részesülő munkanélküli­eket az önkormányzat legfeljebb havi 40 órányi időtartamra fog­lalkoztathatja. A közösségi munkavégzés az adott település általános feladatainak elvégzé­sére irányulhat. A közösségi munkavégzésért járó díjazás 50 százalékát a Foglalkoztatási Alap vállalja. A Munkaügyi Minisztériumban végzett számí­tások szerint a jövedelempótló támogatásban részesülők legfel­jebb negyed részét vonják majd be a közösségi munkába, s ha­vonta ez maxiumum 20 órás fog­lalkoztatást jelent. Ennek finan­szírozása mintegy 100 millió fo­rintot igényel a Foglalkoztatási Alapból. npsen nem lehet csodálkozni, mi­vel a térségben harmadik éve fo­lyamatos a gazdasági recesszió. Ennek következtében 100 állás­talanra legfeljebb 5 állásajánlat ha jut. A helyzet ebből a szem­pontból egy csöppet sem válto­zott, ugyanis 1991 -ben sem jutott több ajánlat a munkanélküliek­nek. Az önkormányzatok pedig mind többet költhetnek majd a szegényedő polgárok támogatá­sára. a szerk.) felszolgáló 20, konyhai kisegítő 2, csomagoló 2, takarító 8, se­gédápoló 10, ügynök 3, üzlet­kötő 4, adminisztrátor 1 fő. Bácsalmás: Varró betanított munkás 10, varró szakmunkás 12, vasaló 3, esztergályos 5, kőműves 3, faszobrász 20, bolti eladó 3, baromfigondozó 6, tar­goncavezető 2, raklapszegező 7, faipari segédmunkás 7 fő. Kunszentmiklósi körzet: Cipőfelsőrész-készítő 6, var­rónő 24, kőműves 2, ács-állvá­nyozó 1, segédmunkás 6, sza­kács 1, minősített hegesztő 1, hegesztő 5, lakatos 10, esztergá­lyos 7, szerszámkészítő 1 fő. Tiszakécske: Villanyszerelő 1, asztalos 3, lakatos 27, he­gesztő 5, minősített hegesztő 10, csőszerelő 10, festő és má­zoló 1, művezető 1, központi fű­tés-, csőhálózat-szerelő 2, var­rónő 20, felszolgáló 2, ruhatáros 2, eladó 2, takarítónő 1, biztosí­tási üzletkötő 6 fő. Kiskunmajsa: Autószerelő 1, hegesztő 2, műanyagipari be­tanított munkás 2, cipőfelső­rész-készítő 4, varrónő 2, tartó­sítóipari betanított munkás 1, autóbuszvezető 1, konyhalány 1, főkönyvelő 1, rendőr 1, szennyvíztelep-vezető 1, Kin- der-játék csomagoló 10, faipari betanított munkás 5, kőműves 1, állatgondozó 5, gépkocsive­zető 1 fő. Az oldalt szerkeszti: Barta Zsolt Milyen lesz az SZDSZ-kormány? Dr. Dörnbach Alajos válaszol: Tisztességes. Ha az SZDSZ alakít kormányt, akkor nyilvános lesz: • a privatizáció, • a képviselők vagyonnyilatkozata. Törvényben szabályozzuk a vezető állami alkalmazottak gazdasági tevékenységét. Az SZDSZ alapelve: Tíz és fél miiló ember vagyona nem lehet a kormány magánügye. Szabad Demokraták Szövetsége /fizetett politikai hirdetés/ TANÁCSADÁS AZ ÁLLÁSKERESŐK KLUBJÁBAN Hogyan keressünk magunknak állást? SZÁZEZREK SEGÉLYEN, VAGY ANÉLKÜL Munkabérek helyett jövedelempótlás • A grafikon fenti adatai szerint munkanélküli ellátásban 21 134 személy részesült, a regisztrált állástalanok száma 36 ezer 997 volt. Ám ennél a valóságos állástalanok száma több lehet. Állásajánlatok Bács-Kiskun megyében

Next

/
Thumbnails
Contents