Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02 / 78. szám
1994. április 2„ szombat Sport 13 En már aligha leszek világbajnok KELETI HARCMŰVÉSZET CSODAGYEREKEI Aranyeső a bajai karatékákra Lapunk nem is olyan régen számolt be a bajai karate nehéz helyzetéről, a klubok anyagi gondjairól és a reménytelen helyzet ellenére elért fényes sikerekről. Ismét a keleti harcművészetekben szerzett kimagasló eredményeknek örülhetnek a város sportrajongói. Újabb karateklub bukkant elő az ismeretlenségből és valósággal bearanyozta a sportág eddigi eredményeit. Csontos Sándor feketeöves (1 dán) karatemesterrel, a Bajai Wado Sportegylet elnökével beszélgettünk a klub helyzetéről és az országos versenyen összegyűjtött hatalmas éremkollekcióról. A karatemester elmondta, hogy a wado-ryu stílus a karate egyik ágazata és a versenyszabályrendszer szerint a shoto- kannal együtt a keleti harcművészetek nagyobb családjához tartozik. Már hat év óta a baja- szentistváni általános iskola sportcsarnokában készülnek, minden szempontból elégedettek az edzéskörülményekkel. Hetente kétszer - kedden és csütörtökön - tartanak edzést, hatéves kortól mindenkivel foglalkoznak. Felső korhatár nincs. Jelenleg több mint százan hódolnak ennek az érdekes sportágnak, sokan csak a mozgás, a kikapcsolódás miatt látogatják a tréningeket, a létszám fele viszont versenyszerűen sportol. Mint minden magyar klubnak, a Bajai Wado Sportegyletnek is vannak anyagi gondjai, de a felkészüléshez és a versenyeztetéshez szükséges pénzösszeg egy része a bajai és a vaskúti önkormányzat támogatásának köszönhetően biztosítva van. Nemrégiben Budapesten rendezték meg a gyermekek országos versenyét, melyen több mint háromszáz résztvevő indult, és bajai színekben harminckét wado-ryu „csemete” állt rajthoz. Az egész napos, igen nehéz és izgalmas verseny után joggal ünnepelhettek a gyerekek, hiszen több értékes helyezést, sőt érmet is szereztek. Bálint Attila (7 kyu-na- rancssárga öv), Gerhardt Norbert (4 kyu-lila öv), Romhányi Vid (7 kyu-narancssárga öv) és Szerletics Dávid (5 kyu-kék öv) a negyedik helyen végeztek. Gyurosovics László és Pauk Andrea (mindketten 7 kyu-na- rancssárga öv) ezüstérmet szereztek, míg Kővári Balázs (5 kyu-kék öv), Bátor Róbert (7 kyu-narancssárga öv), Rácz András (8 kyu-citromsárga öv) és Mayer Petra (7 kyu-narancssárga öv) a dobogó legmagasabb fokára állhatták, aranyéremmel távoztak az országos bajnokságról. A karate klub vezetősége abban reménykedik, hogy a legrangosabb hazai versenyen elért fényes sikerek talán felkeltik néhány szponzor érdeklődését is. Lőrinczi Csaba A Kecskeméten zajló Record System nemzetközi sakk- torna résztvevői közül a legnagyobb érdeklődés kétségkívül a világklasszis nagymes- temő, Mád! Ildikó játékát kíséri. A Budapesti Honvéd játékosa eddig igazolta a hírnevét, ugyanis túl a verseny felén, magabiztosan áll az élen.- Örömmel játszom mindig Kecskeméten - mondja Ildikó -, habár most nagyon nehéz szívvel hagytam otthon kislányunkat, Fruzsinát, aki épp tegnap volt egy éves.- így most már érthető, hogy miért hallottunk rólad ritkábban az utóbbi időben. Hogyan sikerült szülés után a visszatérés?- Végül is nem panaszkodhatott Tavaly ősszel a Gyulán megrendezett bajnokságot megnyertem, majd a Bajnok- csapatok Európa Kupájában is döntőig jutottunk Hollandiában. Alig két hete érkeztem haza Belgrádból egy kifejezetten erős női versenyről, ahol • Mádl Ildikó holtversenyben negyeik lettem.- Egykor világbajnok akartál lenni. Gondolsz még erre?- Az az igazság, hogy Fruzsina és a korom is már csak ellenem dolgozik ebben a tekintetben. Az első tíz közé még szeretnék bekerülni a következő világbajnoki ciklusban.- Elárulnád, hogy milyen körülmények között él egy nagymesternő Magyarországon?- Kizárlólag magunkra vagyunk utalva. Abból élünk, amit a versenyeken nyerünk. Az olimpiai aranyérmeket és a világbajnoki címeket is hamar elfelejtették az illetékesek. Általában ki merem jelenteni: a napi sakkozás kívül esik a körön. Sem a FIDÉ-nél, sem a Kaszparov-féle új szervezetnél, a PCA-nál nem foglalkoznak velünk komolyan.- - Hogyan jössz ki a Polgár lányokkal újabban?- Semmi konfliktus nincs közöttünk. Úgy gondolom, csupán arról van szó, hogy különböző utakat járunk. Néhány hónapja Jutkával és az édesanyjával sokat beszélgettünk a BEK-döntőn. Ha a három lány közül legalább egy leülne a novemberi sakkolimpián, szerintem komoly éremesélyesek lennénk. Nélkülük azonban nagyon nehéz lesz. Pál Imre VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Melyik arcát mutatja a Kécske? LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: BVSC- Haladás, 16.30-kor. NB II., Keleti csoport: III. kér. TVE-Tiszakécske, Kiskőrös Stadler FC-Balmazújváros, 16.30-kor. Reszeli-Soós István, a Kécske mestere: - A táblázat szépen összesűrűsödött, s az elmaradt mérkőzésünk miatt lépéshátrányba kerültünk. A svédek ellen ismét szebbik „arcát” mutatta a csapat, s remélem, hogy a hétvégén, ezen a helyosztó jellegű mérkőzésen sem rontjuk el szurkolóink ünnepét. Sok sérülés és sárga lap zavarja a felkészülést, de bízom benne, hogy nem kapunk ki. Teliinger Vilmos, a körösiek edzője: — Fontos és „pontos” mérkőzés volt a diósgyőri rangadó. Volt esélyünk a győzelemre is, de védelmünk bizonytalansága miatt csak egy pontot sikerült szereznünk. Keményen készülünk a Balmazújváros ellen. vannak sérültjeink, így ösz- szeállítás még nincs. Megyei I. osztályú bajnokság: Solti FC-Bajai Tsz SK, jv: Kecskés, Nemesnádudvar- Mélykút, jv: Berger, Helvécia- Bácsalmás, jv: Tóth, Izsák- Kunszentmiklós, jv: Francisko- vics, Jánoshalma-Kiskunhalas, jv: Király, Soltvadkert-Fajsz, jv: Harsányi, 16.30-kor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Tabdi-Csengőd, Or- govány-Soltszentimre, Tiszaal- pár-Nyárlőrinc, Csólyospálos- Lakitelek, Dunaegyháza-Kun- szállás, Harta-Gamf, 16.30-kor. Déli csoport: Szakmár-Gara, Dusnok-Bácsborsód, Sükösd- Kelebia, Bátya-Kiskunmajsa, Császártöltés-Szeremle, Kisszállás-Kunbaja, Tompa-Vas- kút, Katymár-Kecel, 16.30. Megyei III. osztály, kalocsai csoport: Foktő-Géderlak, Im- rehegy-Öregcsertő, Dunaszent- benedek-Miske, Homokmégy- Dusnok II., Dunapataj-Uszód, Ordas-Újtelek, 15.30-kor. É- szaki csoport: Harta II.-Kun- peszér, 16.30-kor. Keleti csoport: Jakabszállás-Halasi Csillagok, Jászszentlászló-Szentki- rály, 16.30-kor. Bajai csoport: Nagybaracska-Érsekcsanád, Bátmonostor-Madaras, Hercegszántó-Tataháza, Rém- Csátalja, 16 órakor. Nemzetközi serdülőtorna: Kalocsa, városi sporttelep, 14 órakor. GOKART Az osztrák bajnokság I. és II. fordulója: Kecskemét, Kart- ring, 7 órától szabadedzés, 9 órától időmérés, 11 órától futamok, 15 órakor Hús vét Nagydíj. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Csömör-Kiskunmajsa, Gödöllőn, 17 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Ke- cel-Makó, Kecel, 10.30-kor. VÍZILABDA OB I/B-s mérkőzés: Szentesi Vasutas-KVSC, 9 órakor. MÉG A GOKARTÉ A PÁLYA Újra bajnokságért dübörög a „banda”- Örömmel tájékoztatom sportágunk barátait, hogy a hét végén újból versenyt rendezhetünk a Dutép-Kartringen! - tájékoztatott Kárpáti József, a kecskeméti kartozók elnöke. - Szombaton és vasárnap a magyar bajnokság első két futamát, valamint osztrák bajnoki futamokat láthatnak a ringen a szurkolók. Kárpáti úrtól megtudtuk még, hogy a pályát szerencsére még nem bontották szét és kezelője, a vásárigazgatóság engedélyezte a verseny lebonyolítását. A legizgalmasabb vetélkedés a magyar bajnokság Formula-A kategóriájában várható, ahol az idén már nem indul Bakos András, aki verhetetlen sztárja volt ennek a csoportnak. Klubtársai, ifj. Farkas Tibor és Forró Judit lehet az üresen maradt trón örököse, s kettejük versengésébe beleszólhat még ifj. Locskai Lajos is. Judit nagyon készül az idei évadra! Nemcsak a gyári technikával áll rajthoz, hanem az olasz BSE cég a szerelőit is elküldi Kecskemétre, hogy a versenyzőt segítse. Bakos András a Formula-C kategóriában indul, de nem számíthat könnyed győzelemre. Az osztrákok közül többen is gyári támogatással állnak majd rajthoz. Igaz, András is új gépet kapott a Hetschel GmbH-tól. A hírek szerint új gépével szeretne a pályacsúcs ellen is harcba szállni. Szombaton 13 órától lesznek versenyfutamok, vasárnap pedig 15 órakor rendezik a Húsvét Nagydíjat. • Szombaton és vasárnap izgalmasnak ígérkező gokartversenyt láthatnak a kecskemétiek. BILIÁRDBAJNOKSÁG A negyedik következik? Esély sem volt NB I-es férfi kosárlabdameccsen, Debrecenben a Bajai Bácska gyenge teljesítményt nyújtva 104—72-re kikapott a hazaiaktól, s ezzel csak a 11.helyért folytathatja a rájátszást. Amerikai foci Amerikai futballmérkőzésre kerül sor szombaton 15 órakor Kecskeméten, a Széktói stadionban, ahol az amerikai Star Force ellenfele a német Rüsselsheim gárdája lesz. Felhívás! A sportrovat kéri a tudósítókat, hogy megyei II. osztályú labdarúgómérkőzések tudósításait április 5-én, kedden délelőtt a szokott módon adják le. Az 1993/94. évi karambol csapatbajnokság újabb fordulóját rendezik Bácsalmáson április 1-2-3-án, a helyi Petőfi VSE klubhelyiségében. A bajnokság legjobb hat csapatának körmérkőzését követően alakul ki a végeredmény. Jelenleg a bácsalmási PVSE egyesülete fél pont előnnyel áll az első helyen, a Sopron csapata előtt. Az első forduló mérkőzéseit pénteken játszották, míg a további két-két fordulót 2-án és 3-án délelőtt 10 órától bonyolítják. Eredmény- hirdetés várhatóan vasárnap, az esti órákban lesz. Árpás István, a hazaiak kiváló játékosa, aki idén már három bajnoki címet nyert, csapatával a negyedik győzelemre készül, ami azonban nehéz feladatnak ígérkezik. A Vörös István nevével fémjelzett Sopron együttese ugyanis szintén kiváló erőt képvisel. A budapesti MEDISON BC gárdájában pedig Stany Buyle személyében junior Európa-bajnok szerepel, ráadásul itt játszik a Magyar Biliárdkör elnöke, Szentesi József is. A bácsalmási Petőfi VSE öt fős csapata a mérkőzésektől függően az Árpás István, Ren- kus Tibor, Győri János, Rovó József, Farkas Kálmán, Huller Róbert, Szepesi István, Fehér Csaba által alkotott keretből kerül kijelölésre. P. K. EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel a játékkal mától még 3 hétig találkozhat. A VÁLASZTOK) kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de ha összegyűjti mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre (SZDSZ-VÁLASZTOTÓ, 1537 Budapest, 114. Pf., 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkívül 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket levélben is értesítjük az eredményről. Jó szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! EGÉSZSÉGÜGY, SPORT 1. Mennyibe kerül ma az 1990-ben 7,30,- Ft-ba került 20 db-os C-vitamin? 1.47,-Ft-ba 121,80,-Ft-ba X. 16,90- Ft-ba □ 2. Hogyan alakult a működő kórházi ágyak száma 1990 óta? 1. nőtt 2. csökkent X. változatlan maradt C] 3. Hogyan alakult a mentőautók száma 1990 óta? 1. nőtt 1 csökkent X. változatlan maradt 4. Hány aranyérmet gyűjtöttek hazánk versenyzői az újkori nyári olimpiákon összesen? 1.134-et 2.118-at X.97-et__________________□ 5. Hány aranyérmet nyert az 1984-es Los Angeles-i olimpián a magyar csapat? 1.6-ot 2.4-et X. Pártunk és kormányunk döntése értelmében nem vettünk részt d 6. Mit jelent a „szabad orvosválasztás” az SZDSZ programja szerint? 1. hogy szabad orvost választani 2. hogy az orvos szabadon választhat a betegei között X. hogy a háziorvoson kívül, a szakorvost és a kórházat is szabadon választhatják meg a betegek d 7. Visszatérítik-e a vállalkozó orvosnak az ÁFA-t a jelenlegi törvények szerint? 1. természetesen Irrem X. csak receptre d 8. Hogyan változnának a gy ógyszerárak az SZDSZ kormányra kerülése esetén? 1. sehogy 2. csökkennének X. tovább emelkednének dl 9. Hány működő egészségbiztosítási pénztár közül választhat ma Magyarországon az állampolgár? 1.6’ 13 X.1 □ 10. Kell-e megelőző elmeorvosi vizsgálat ahhoz, hogy valaki képviselő lehessen? 1. kötelező 2. csak gyanú esetén X. nem kell d 11. Hány éves a jelenleg érvény es, többször módosított egészségügyi törvény? 1.19 éves 2.3 éves X. 1,5 éves □ 12. Milyen változtatásokat várhat az orvos az egészségügyben, ha az SZDSZ kormányra kerül? 1. türelmes beteget, derűs asszisztenst, Erőt! Egészséget! 2. nagyobb recept-papírt, kisebb minisztériumot, kevesebb járványt X. magasabb béreket, vállalkozási szabadságot, korszerűbb műszereket d FORDÍTS!