Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-25 / 96. szám

PETŐFI NEPE 2 1994. április 25., hétfő A reformátusok a választásról Hogyan tovább? Hogyan tovább? címmel poli­tikai show-t rendeztek vasárnap Szent György napja alkalmából Jászalsószentgyörgyön. A Független Kisgazdapárt képviseletében pódiumra lépett Gyimóthy Géza főtitkár bibliai példát idézve azt fejtegette, hogy Antall Józsefnek nem si­került kiseprűznie a kufárokat a hatalomból. Igazi rendszervál­tás kell, mert a beígért elmaradt. Ha a kisgazdák 1945-ben két év alatt újjá tudták építeni az or­szágot a romokból, akkor most az elkövetkező négy évben is sikerülni fog választási győzel­mük esetén - mondta a kisgazda főtitkár. A Kereszténydemokrata Néppárt elnökségi tagja, Birkás János azt mondta, hogy az emberek májusban két dolog közül választhatnak: visszajön­nek-e az elmúlt 40 év szereplői vagy az eddigi négy év hibáiból tanulva tovább folytatható mindaz, ami 1990-ben elkezdő­dött. Az MSZP pártelnöke, Horn Gyula azzal kezdte rövid beszé­dét, hogy a szocialisták csak magukkal foglalkoznak, nem csepülnek más pártokat. Most, amikor mindenki a megváltást ígéri, az MSZP ehhez két ügy vállalásával csatlakozik. Hoz­záértő, tisztességes emberekből alakít kormányt, és ez a kor­mány történelmi megbékélésre törekszik majd szomszédaival, mert ez fogja a magyarság ér­dekeit leginkább szolgálni - szögezte le Horn Gyula. Az SZDSZ elnöke, Pető Iván pedig arra emlékeztette hallga­tóságát, hogy pártja kormány­zati pozícióban főként a gazda­sággal kíván majd foglalkozni, mert ennek orvoslásával oldha­tók meg az ország bajai. Nem ígérjük ugyanakkor, hogy min­den nap ilyen ünnepi lesz, mint a mostani, azt viszont igen: fel­elős vezetők nemcsak ünnepe­ken jönnek majd a falvakba - hangsúlyozta a politikus. A Magyarországi Reformá­tus Egyház Zsinati Tanácsa ál­lásfoglalást tett közzé az 1994. májusi országgyűlési választá­sokról: „Nekünk, református keresz­tyéneknek is tudnunk kell, hogy a következő négy évet döntően meghatározó választások kime­neteléért mi is felelősek va­gyunk. A magunk felelősségét senki másra át nem háríthatjuk. Ezért a Zsinati Tanács minden református egyháztag erkölcsi kötelességének tekinti a válasz­tásokon való részvételt. Minden politikai irányzat hirdeti az ország felemelkedé­sének programját, de ebben döntően nekünk kell képvisel­nünk a lelki-erkölcsi megújulás nélkülözhetetlenségét, hiszen ezen a területen a legnagyobb a válság egész társadalmunkban. Tudomásul kell vennünk, hogy a rövid távú hatalmi tö­rekvések hívei valamennyien Vasárnap délelőtt Franz Vra­nitzky osztrák kancellár és Bo- ross Péter magyar miniszterel­nök ünnepélyesen megnyitotta a határon átnyúló fertő-tavi és Seewinkel Nemzeti Parkot. A két kormányfő és a meghívott vendégek lovas kocsin érkeztek a megnyitó helyére. A félórás út négyszemközti beszélgetésre adott alkalmat: Boross Péter és Vranitzky kancellár kocsiján csak a két tolmács tartózkodott. A magyar-osztrák határon, Fertőújlak-Neudegg találkozá­sánál egy fából készült emel­vény jelképezte a határátkelő­pontot, ahol a két kormányfő a piros-fehér-zöld illetve pi­ros-fehér szalagot átvágta. Elő­ott lesznek a szavazóumáknál, hogy lehetőségük szerint meg­határozzák országunk sorsát. Az egyház tagjai ezért sem me­nekülhetnek a templom és az otthon csendjébe a közéleti fel­elősség elől. Mindnyájunknak kifejezésre kell juttatnunk sza­vazatainkkal, hogy az egyház több évszázados története, munkája és szenvedése szerint - az egész ország és a nép belső megújulását és hosszú távú jö­vőjét tartja szem előtt a közélet­ben. Hitvallásos tudattal kell megvizsgálnunk, hogy azok, akikre szavazatainkat adjuk, mennyire szolgálják a szemé­lyes és közerkölcs jobbulását, az ifjúság lelki nevelésének, az egyházak működésének, a ha­zaszeretet ápolásának ügyét, az anyagiak tiszta kezelésével a szociális felemelkedést az or­szágban, az élet védelmének, a családi élet megőrzésének szent zőleg Vranitzky kancellár rövid beszédében az évtized egyik legjelentősebb közös magyar- osztrák vállalkozásának nevezte a parkot, amely bizonyítja: át lehet és át kell hidalni a termé­szetvédelem és a gazdaság ér­dekei között feszülő ellentétet. Szólt arról, hogy a példa nélküli vállalkozás, a határon átnyúló természetvédelmi terület re­ményt ad további, hasonlóan si­keres közös vállalkozásokra. Boross Péter rövid beszédé­ben szólt arról, hogy a park szimbolizálja a két ország közös - egykori és jövendő - kapcso­latát, s azt, hogyan érvényesít­hetőek közösen az érdekek. Visszatekintve a közelmúltra kötelességét, vészes fogyatko­zásunk megállítását, szaporodá­sunk és újraelevenedésünk elő­segítését. Ebből a szempontból tegyük mérlegre az elmúlt négy évben az egyházi iskolák megnyitásá­nak és működési támogatásá­nak, a fakultatív hitoktatás en­gedélyezésének, illetve akadá­lyozásának ügyét. A múltra és a jövőre nézve a vallás szabadságát, a mások lel­kiismeretére gyakorolt bármely kényszer nélkül, minden sza­badság alapjának tekintsük! Igen fontos azt is mérlegre tenni, hogy a választási küzde­lemben mennyire valósulnak meg a tisztességes vetélkedés alapvető elvei, melyek alapján egy tiszta választásban erkölcsi­leg és szakmailag hiteles embe­rek országgyűlési képviselete révén mindnyájan munkálhat­juk hazánk és népünk boldogu­lását — szól az állásfoglalás. emlékeztetett arra is, hogy e ha­tár azon a jaltai vonalon van, amely évtizedeken át elválasz­totta egymástól a két népet, sőt: az ausztriai terület olyan világ volt, ahová a magyar részről bepillantani sem lehetett - han­goztatta és örömét fejezte ki az új, kétségkívül a kömyzetevé- delmi jelentőségén túl szimbo­likus értékű létesítmény miatt. A jelképre utalva kijelentette: talán ez Európa jövője, talán nem álom, hogy a kontinens or­szágainak határain ilyen sikere­sen nyúlik majd át a gondosko­dás. Mindennek köszönhetően pedig mindenütt - Magyaror­szágon is - kialakul a természe­tet is figyelembe vevő jólét. AZ ÉVTIZED KÖZÖS VÁLLALKOZÁSA Fertő-tavi nemzeti park Lengyel átvilágítási terv Csernobili válsághelyzet EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Hatásos volt az ultimátum Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár engedélyezni fogja „a légi­csapások haladéktalan megindítását a gorazdei biztonsági övezet védelme érdekében” , hogy ha a szerbek vasárnap hajnalig nem vonják ki erőiket a kelet-boszniai városból, je­lentette be szombat éjfél előtt az ENSZ-főtitkár szóvivője. Az ENSZ vasárnap hajnalban közölte, hogy nem kért azon­nali légicsapást a Gorazde környéki boszniai szerb erők el­len, mivel azok eleget tesznek a visszavonásukra szabott ul­timátumnak. Akasi Jaszusi, az ENSZ főtitkár különmegbí- zottja kijelentette: elégedett azzal, hogy az ultimátum lejár­takor a szerbek már visszavonulóban voltak. Elmondta, hogy a szerbek az éjjel ígéretüknek megfelelően beengedték Go- razdéba az ENSZ közel kétszáz békefenntartóját, s a világ- szervezet a lehető leghamarabb megkezdi a háborús sebesül­tek légihídon való elszállítását a „biztonsági övezetből”. „A békefenntartó erők parancsnoka és én megállapodtunk, hogy a helyzet nem indokolja a légicsapásokat” - fejtette ki Akasi. Képünkönk ENSZ-katonák segítségével sebesülteket mente­nek a városból. Ellenzéki egyesülés Lengyelországban A legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Demokratikus Unió (UD) és a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD) egyesüléséből szombaton létrejött új párt, a Szabadság Uni­ója (UW) első országos kongresszusán az éjszakai órákban Tadeusz Mazowiecki volt miniszterelnököt, az UD volt el­nökét választotta vezetőjévé. Egyetlen helyettest választot­tak, Donald Tuskot, a KLD eddigi vezetőjét. Az izraeli kormányfő Moszkvában Kommunista-kizárási tör­vényjavaslatot nyújtott be a lengyel parlament elnökségéhez a Független Lengyelország Konföderációja (KPN). Az el­lenzéki párt terve szerint köz­funkciót most, és az elkövetke­zendő 10 esztendő során csak olyan személy tölthetne be, aki igazolni tudja, miszerint 1944- 1990-ben nem volt a biztonsági szolgálatok egyikének sem tagja. Az átvilágításnak alá kel­lene vesse magát az államfőtől kezdve a kormány és a parla­ment tagjain át az osztályve­zető-helyettesig minden közal­kalmazott, az ügyészek, bírák, ügyvédek, közjegyzők, sőt va­lamennyi pedagógus is. Ezen személyek tiszta múltját a bel- ügy-, illetve a nemzetvédelmi minisztérium igazolná, s ha a kiállított okmánnyal az illető nem ért egyet, fellebbezhetne a parlament által, tagjaiból létre­hozott Állami Átvilágítási Bi­zottsághoz. Leonyid Kravcsuk sürgős el­nöki rendeletben utasította az ukrán illetékeseket, hogy legké­sőbb ez év szeptember 1-ig fe­jezzék be a csernobili atome­rőmű közvetlen közelében élők végleges kitelepítését. A rende­letből nem derül ki, hogy mennyi emberről van szó, de becslések szerint 90-130 ezer főnek kell néhány hónapon be­lül fedelet találni. Kravcsuk kérte a kormányt, hogy erre a célra különítsen el 1 trillió kar­Nemzeti gyásznap Amerikában Nyolcvanegy éves korában, a New York Kórház intenzív osz­tályán péntek késő este elhunyt Richard Nixon, az amerikai tör­ténelem egyik nagy formátumú, mégis ellentmondás személyi­sége: az elnökök közül ő volt az egyetlen, aki mandátumának le­járta előtt lemondott a hivatalá­ról. Hétfőn szenvedett agyvér­zést, és állapota azóta folyama­tosan romlott. Két lánya, Tricia Nixon és Julie Nixon Eisenho­wer a betegágyánál virrasztón, amikor halála bekövetkezett. Bili Clinton elnök nemzeti gyásznapot rendelt el. A halál­hírt bejelentve kiemelte, hogy Richard Nixon széles körű tu­dással és mély elszántsággal a közszolgálatnak szentelte az életét. - Az ország hálával tar­tozik azért, amit boldogulásáért tett. Olyan államférfi volt, aki kiépítette a tartós béke alapjait - hangoztatta Bili Clinton. Méltatta az elhunyt életművét a többi utód is. Ronald Reagan a demokratikus eszmények ki­magasló bajnokának nevezte Nixont, hangsúlyozva, hogy a világ az eltávozott elnök tevé­kenységének köszönhetően lett jobb és biztonságosabb. Jimmy Carter szerint előrelátó állam­férfiú volt, aki kiváló diplomá­ciai érzékkel megteremtette a Washington, Peking, Moszkva közötti megértés alapjait. • Richard Nixon Az agyvérzést szenvedett Ri­chard Nixon élete akár egy hollywoodi politikai krimibe is bediene: egyaránt volt része di­adalban, kudarcban és nagy visszatérésben. Ha valaki __ vé- gignyálazná az Egyesült Álla­mok 37. elnökéről szóló aktá­kat, akkor egy fordulatokban gazdag életpálya rajzolódna ki előtte: A 81 éves Nixon a kongresz- szus kommunistaüldöző tagja­ként a hidegháború időszakában kezdte pályafutását, de évekkel később már a Moszkvával és Pekinggel való enyhülést segí­tette elő. Politikai vesztesnek tűnt, amikor a hatvanas évek első fe­lében két elnökválasztáson is alulmaradt, 1968-ban mégis el­nök lett belőle. Az 1974-es Wa- tergate-botrány miatt a Fehér Házból távozni kényszerült, utóda azonban elnöki kegye­lemben részesítette. Egy 1986-ban készített Gal- lup-felmérés szerint a megkér­dezettek háromnegyede véleke­dett úgy, hogy Nixon megér­demelte a hatalom csúcsáról tör­tént elmozdítását, de több mint a fele helyeselte, hogy Gerald Ford megbocsátott neki. Richard Nixont szerdán te­metik a kaliforniai Yorba Lin­dában, a róla elnevezett könyv­tár mellett, ott, ahol felesége sírja is található. A gyászszertartást barátja, Billy Graham tiszteles fogja ve­zetni, és jelen lesznek az ameri­kai és nemzetközi közélet is­mert személyiségei. Gyászbe­szédet mond majd Bili Clinton elnök, Bob Dole, a szenátus re­publikánus csoportjának a veze­tője és Pete Wilson kaliforniai kormányzó. bovanyecet a költségvetésből. Ugyancsak határozottan utasí­totta a kabinetet, hogy ezentúl egyetlen testület foglalkozzék a csernobili ügyek irányításával illetve az objektumot körül­ölelő 30 kilométeres övezet gondjaival. Kravcsuk erőtelje­sen megrótta Karaszik mező- gazdasági minisztert, amiért az övezetben élők még mindig ke­vés sugármentes élelmet kap­nak, ami eljut hozzájuk, az is rendszertelenül érkezik. Gyermekparlament Huszonöt szervezet részvételé­vel megalakult az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament. Szándékuk, hogy felvállalják a fiatalok demokratikus alapon működő képviseletét, az ENSZ gyermekek jogairól szóló e- gyezménye szellemében. Az OGYIP elnöke Szabó József, Karancskeszi plébánosa. Moszkvába érkezett vasárnap délután Jichak Rabin izraeli kormányfő. A két ország történetében a mostani az első kor­mányfői látogatás. Moszkvában nem tartják kizártnak, hogy már a jövő hónapban aláírják a megállapodást, amelynek ér­telmében a palesztin önrendelkezés alá eső területekről ki­vonják az izraeli csapatokat. Rabin felkeresi Szentpétervárt is. Ä Néva parti városban született ugyanis a kormányfő é- desanyja, és még ma is élnek távoli rokonai a városban. Pokolgépek robbantak Athénban Pokolgép robbant vasárnap hajnalban a görög főváros Ko- lonaki negyedében, abban a lakóházban, ahol az ENSZ Me­nekültügyi Főbiztosságának irodái is találhatók - közölte a rendőrség. A robbanás jelentős anyagi károkat okozott, de személyi sérülés nem történt. Az elmúlt tíz napban több rob­banószerkezetet is működésbe hoztak Athénban tartózkodó külföldiek gépkocsijában. A merényletek elkövetését eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára. Folytatódó orosz-ukrán flottavita Moszkva ismét Ukrajnára hárította a felelősséget a Fe­kete-tengeri Flottáról folytatott tárgyalások zsákutcába ju­tása miatt, miután Kijev ragaszkodott, hogy Szevasztopolban legyen az ukrán hajóhad központja. Jelcin szerint Kijev nem tartja magát az egy héttel ezelőtti megállapodáshoz. Lesz-e tiszta közélet? Szabad Demokraták Szövetsége Fodor Gábor válaszol Igen. Az SZDSZ-kormány egyaránt szakít a múlt protekciójával és a jelen korrupciójával. Ezért • törvénnyel fogja szabályozni az állami hivatalnokok üzleti tevékenységét, • nem engedi, hogy a privatizáció a párttársak meggazdagodásának forrása legyen, • megakadályozza, hogy az adófizetők pénzét végkielégítésekre és magánalapítványokra költsék. Jogunk van a tiszta közélethez!

Next

/
Thumbnails
Contents