Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-14 / 87. szám

2 PETŐFI NÉPE 1994. április 14., csütörtök KÉRDŐJELEK Közéleti haragszomrád Elgondolkoztató üzenete­ket fogalmaznak meg mosta­nában vezető politikusok. X-szel nem tárgyalok, Y-nal nem ülök egy asztalhoz, Z-vel semmi beszélni valóm... - nagyjából ez a nem éppen szívderítő, meglehetősen sze­mélyes hangú megnyilatko­zások tartalma. Magánügy? Aligha kétsé­ges: az ilyen kijelentésekben jó adag indulat, ellenszenv, egyszóval személyes érzelem munkál. Voltaképp mindenki­nek szíve joga, hogy ennek ki­fejezést is adjon. Saját nevé­ben, magánemberként. Csakhogy, aki a közéletben felelős szerepet játszik, az először, másodszor és har­madszor is - közember. Aki­nek a nemzeti érdekek keretei között először, másodszor és harmadszor is megbízóinak, választói közösségének cél­jait, érdekeit kell képviselnie, nem pedig önmagát. Javít az esélyeken? Az egyéni érzelmekre alapozó, a személyes indulatokat elő­térbe állító politizálás sok­sok ígéret és fogadkozás el­lenére ismét föltámadóban van. Pedig nyilvánvaló: a vá­lasztások után kizárólag koa­lícióban, azaz különböző poli­tikai erők, pártok összefogá­sával, együttműködésével lesz kormányozható az ország. Magánvélemények odamon- dogatásával, közéleti harag- szomráddal és az előítéletek fölmelegítésével sajnos már jó előre elmérgesíthető a majdani koalíciós tárgyalá­sok légköre, s lerontható a megállapodások esélye. A realitások azt követelnék, hogy a politikai ellenfelek te­gyék félre magánemberi fenn­tartásaikat és bántódásaikat. Az ellen- vagy rokonszenvek helyett a közösség, az ország érdekei, a programok hatá­rozzák meg a tárgyalókészsé­get, a koalíciós lehetőségek mérlegelését. Aki nem képes erre, akarva-akaratlan egyik legértékesebb politikai tőkén­ket, a stabilitást veszélyezteti. Kitelepítettek emlékkápolnája Kápolnát építenek a kitelepí­tettek emlékére a hortobágyi Kócs-Újfaluban. Az alapkövét április 17-én helyezik el. Erről számolt be tegnapi sajtótájékoz­tatóján a kezdeményezés három elindítója: Kéngl Antal, Ágfay és Callmeyer Ferenc. A korszerű magyar közigazgatásért A belügyi tárca április 20-ig várja azon vállalkozó szellemű, gyakorlott köztisztviselők, il­letve a közigazgatásban jártas kutatók és a felsőoktatásban dolgozó oktatók jelentkezését, akik - munkájuk mellett több éven át, külön díjazásért - rendszeres oktatói feladatokat vállalnának a köztisztviselők képzésében. A felsőfokú isko­lai végzettségű, legalább ötéves közigazgatási gyakorlatot iga­zoló jelentkezők ez év tavaszá­tól öt hónapos oktató-képző tanfolyamon vesznek részt. Útlezárás a bajai főtéren Csütörtöktől a bajai városhá­zán háromnapos konferenciát rendeznek. Környezet és e- gészség címmel. A polgármes­teri hivatal tájékoztatása szerint a rendezvényhez szükséges parkolóhelyek biztosítása ér­dekében 15-én (pénteken) reg­gel 5 órától 19 óráig és 16-án (szombaton) reggel 5 órától 13 óráig lezárják a hivatallal szem­beni parkolót, valamint a ház előtti útszakaszt. Kérik a lakos­ság szíves megértését. Közalkalmazottak a közigazgatásról A közszolgálati szakszerve­zetek szövetsége elutasítja az egyes pártok által választási kampányfogásként használt ol­csó állam-olcsó közigazgatás szlogenjét, s egyúttal sürgeti a koncepciózus, emberbarát köz- igazgatás megalapozott reform­ját - egyebek között ezt is tar­talmazza a szövetség tegnapi beszámoló és tisztújító közgyű­lésének határozata. Dr. Szabó Endre elmondta: a közgyűlésen az egyik legfonto­sabb kérdéskör a közszolgálat, a közigazgatás jövőjével, a köz­tisztviselők és közalkalmazot­tak egzisztenciális gondjaival foglalkozott. Ennek keretében szorgalmazták, hogy az ágazat munkavállalóinak alapbérszor­zóját igazítsák hozzá a mini­málbérhez. Igénylik azt is, hogy az idén elért 3 milliárd forintos bérfejlesztést januártól vissza­menőleg már a májusi fizeté­seknél megkapják. A gazdasági válság leküzdése érdekében új társadalmi közmegegyezést, a munkavállalói érdekképviselet terén pedig társadalmi esély- egyenlőséget szorgalmaznak. Választási tudósítások •Választási tudósítások Csendes kampány a Bácskában (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Koch György, a bajai vá­lasztási bizottság elnöke:- Szerencsére mindeddig csak két üggyel kellett foglal­koznia a bizottságunknak, a- mely mára 13 fős lett. Egyedül a szociáldemokraták nem dele­gáltak bizottsági tagot. Az első esetben azt kellett eldöntenünk, hogy a pártok házában, ahol több hivatal is működik a párt­irodákon kívül, lehet-e válasz­tási rendezvényt tartani. Ehhez elsősorban az MSZP ragaszko­dott volna. Úgy döntöttünk, hogy erre nem adunk engedélyt, és bár volt morgás, mindenki betartotta a határozatot.- A másik esetben két kis­gazdapárt megyei és helyi szervezete tiltakozott dr. Punczman Tamás választási hirdetésének megjelenése kap­csán. Azt kifogásolták, hogy nem jelölte meg egyértelműen, hogy mely párt színeiben gyűjti a kopogtatócédulát. Őt helyesbítésre szólítottuk fel és közzétettük, amennyiben ez valakit is megtévesztett, visz- szakérheti ajánlószelvényét.- Választási bizottságunk legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy ezentúl csütörtökönként tart ülést, ha erre szükség van. Reméljük, perre vagy jogorvos­latra, ugyanúgy mint négy év­vel ezelőtt, nem kerül sor. Dr. Sövény Mihály, a bács­almási választási bizottság tit­kára:- Csendben és rendben folyó kampányról számolhatok be. Eddig semmilyen visszaélésről nem érkezett jelzés. Minden je­lölt több ajánlószelvényt adott le a törvényben meghatározott­nál. Ezek ellenőrzése során ta­láltunk néhány érvénytelent is, főleg a személyi számok azono- síthatatlansága volt a probléma. Előfordult, hogy más választó- körzetben élő állampolgár az it­teni, 10-es számú körzet egyik jelöltjének adta a kopogtatócé­duláját. Természetesen, ezt nem fogadtuk el.- Úgy látom, a választási gyűléseken közepesnek mond­ható a lakosság részvétele, és szerencsénkre nem dúl a koráb­ban tapasztalt plakátháború. Nagyon bízom abban, hogy a kampány hátralévő részében is kulturáltan folyik majd a részt vevő pártok harca a választók bizalmáért. Tizenkét jelölt kö­zül válogathatnak. papp - pásztor Konferencia a magyarságról Manapság sokan és sokat em­legetik az európaiságot. Amikor erről beszélünk, akkor nemcsak a jelenkori kapcsolatokra kell gondolni, hanem a történelmi múltra is. Európához való csat­lakozási szándékunk ugyanis megkívánja a magyar nemzeti és keresztény múlt tudatos vál­lalását, csak így tudjuk eredmé­nyesen építeni jövőnket - han­goztatta Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán címmel tegnap Esztergomban kezdődött háromnapos országos törté­nészkonferencián. Liberális pártok tanácskozása A liberális pártok vezetői arra számítanak, hogy szövetségük a májusi választásokon minimáli­san 50 százalékot szerez, s így nem lesz szükség sem a balra, sem a jobbra történő nyitásra - hangzott el az Agrárszövetség, a Vállalkozók Pártja, az SZDSZ és a Fidesz elnökeinek szerdai találkozója után. Az elnökök eszmecseréjén felvetődött: a négy párt még a választások előtt olyan megegyezést köt­hetne, amely kizárná, hogy más pártokkal koalícióra lépjenek. Ennek lehetőségét azoknak a tárgyalásoknak a keretében vi­tatják meg, amelyeket a négy­párti együttműködési megálla­podás bővítéséről kezdenek a pártok képviselői. Az Agrár- szövetség székházában tartott tárgyalást követő sajtótájékoz­tatón a házigazda Nagy Tamás kijelentette: a négyes blokk a „legerősebb csapat”, ők gyűjtöt­ték a legtöbb kopogtatócédulát, s ennek a csapatnak nyernie kell a választáson. Más eshetőségre egyelőre nem is készült forga­tókönyv, vagyis arról nem esett szó, hogy ha másként alakul a választások eredménye, akkor mit kíván tenni a négy párt. Kiszámítható viszonyokat a mezőgazdaságban Nem a szövetkezetek to­vábbi erodálásával járó szerve­zeti megoldásokra kell töre­kedni, hanem a tagokat kell ösztönözni arra, hogy megvá­sárolják a kívülálló tulajdono­sok üzletrészét. Ezt pedig a forgalmat indokolatlanul sújtó adók megszüntetésével lehet elősegíteni. Többek között er­ről is beszélt Glattfelder Béla, a Fiatal Demokraták Szövetsé­gének országgyűlési képvise­lője, a mezőgazdasági kabinet vezetője azon a hétfői, bácsbo- kodi lakossági fórumon, ahol bemutatkozott a 10. számú vá­lasztókerület fideszes jelöltje, dr. Bundula Csaba. Glattfelder Béla még azt is elmondta, hogy a hosszú távon stabil, kiszá­míthatóan működő gazdaságok kialakításának érdekében feltét­lenül támogatni kell az agrár­ágazatban főfoglalkozást vál­laló fiatalabb termelőket. Számos kérdés, vélemény hangzott el az értékesítés ne­hézségeiről, a privatizációval kapcsolatos problémákról, a tőzsdei kereskedés lehetőségei­ről, s természetesen szóba ke­rült a közelgő választás, annak várható eredménye, valamint az is, hogy mely pártok alkothat­ják a következő kormányt. SZÁZMILLIÓT KÖVETELTEK STADLER JÓZSEFTŐL Kiskörösről rabolták el a vállalkozót Nem fegyver, nem kábító­szer, de még csak nem is hamis pénzgyártás áll a kecskeméti Harmat utcában március 2- án végrehajtott kommandósügy mögött - írtuk a Petőfi Népe március 9-ei számában. Infor­mációink szerint veszélyes zsa­roló bandát fogtak el aznap a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat kommandósai. Az ORFK-ról néhány nap múlva kiszivárogtatott hírek szerint - mint arról egy hónapja már ír­tunk - több tízmillió forinttal zsaroltak meg egy ismert vál­lalkozót. Akkor elhallgattuk, mert az érintett maga kérte a rendőröktől, hogy Stadler Jó­zsefről, a kiskőrösi nagyvállal­kozóról van szó. Annak elhall­gatását is kérték a rendőrök, hogy a pontos végösszeg 100 millió forint. Az akcióban elfogták a Har­mat utcában Iszajevként ismert fiatalembert, a feleségét, Nórát és még három másik zsarolót. Sokáig csak találgattak, külön­böző következtetéseket hoztak napvilágra az újságok és az új­ságírók, majd a napokban maga Stadler József is megszólt. In­terjút adott, melyből az alábbi­akban részleteket közlünk. • Stadler József Stadler úr, mi az igazság abból, hogy a közelmúltban el­rabolták és százmilliós váltság­díjat követeltek a rablók az éle­téért?- Sajnos, igaz a hír.- Hogy történt, bementek az irodájába és közölték önnel, hogy el van rabolva?-Január 16-át írtunk, amikor az irodámban kaptam egy tele­font, hogy Kiskőrös egyik ele­gáns szórakozóhelyén üzleti ügyben várnak rá. Odamentem, de mint kiderült, csapda volt az egész.- A rablók ekkor azt mond­ták, hogy feltűnés nélkül kö­vesse őket?- Maradjunk annyiban, segít­ségre semmi esélyem nem volt, és különben is borzasztóan fél­tem.- Azt mondják, ön saját maga fizette ki a százmillió forintos váltságdíjat.- Erre a kérdésre nem szeret­nék válaszolni, jelenleg is fo­lyik a nyomozás az ügyben, hi­szen csak négy elkövetőt tudott eddig elfogni a rendőrség. Pon­tos adattal nem szolgálhatok, de annyit elmondhatok, hogy leg­alább még hat ember komolyan sáros az ügyben, ám eddig a rendőrségi keresés eredményte­len maradt.- Mennyi ideig tartották fogva?- Egy napig.- Hogy bántak önnel?-Azt a legnagyobb ellensé­gemnek sem kívánom.-Említette, hogy négy em­bert elfogtak. Kik az illetők?- Három orosz és egy ma­gyar állampolgár.” EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Újabb merénylet Izraelben Újabb merényletet hajtottak végre tegnap reggel Izrael­ben: a hadsereg rádiójának jelentése szerint pokolgép rob­bant a Tel-Avivtól északra fekvő Hadéra autóbusz-pályaud­varán egy buszon, amelynek utasai közül kilencen meghaltak és huszonötén megsebesültek. Általános egyetértés a NATO-ban Az eddigi eltökéltség újbóli megerősítése jegyében tar­totta ülését a NATO- tagországok nagyköveteinek állandó tanácsa szerdán Brüsszelben. A boszniai légíakciók óta első, politikai szintű tanácskozáson általános volt az egyetértés, hogy a szövetség elhatároztottságát nem befolyásolhatja sem a szerbek reakciója, sem Moszkva esetleges ellenkezése. A szövetségi szóvivő hivatalos közleménye is leszögezi: a nagykövetek egyetértettek abban, hogy a NATO a meglévő mandátumok alapján továbbra is kész légi támogatást bizto­sítani a térségben állomásozó kéksisakos egységek számára. Robbanás egy orosz személyvonaton Robbanás történt tegnap reggel egy Moszkvából Bakuba tartó orosz személyvonaton. Az ismeretlen okból bekövetke­zett robbanás négy embert megölt, egy másikat megsebesí­tett és tönkretett egy egész vagont. A szerencsétlenség egy dagesztáni (észak-kaukázusi) állomáson történt. A moszkvai bejelentés szerint az év eleje óta ez a harmadik robbanás ezen a vonalon, de az okokat a közlemény nem tartalmazza - írta az AFP hírügynökség. Versenytárgyalási felhívás A Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság egyfordulós, nyílt versenytárgyalást hirdet a Kiskunhalas Lovasiskola Közösségi szálláshely Fazekas Gábor út alatti objektumának felújítási munkáira Az elvégzendő munkák rövid leírása:- héjazatcsere- homlokzat teljes felújítása- belsőépítészeti és gépészeti kialakítás- kapcsolódó közművek kiépítése- gk.-parkoló kiépítése A kiírási dokumentáció átvehető a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságon (Kiskunhalas, Mártírok útja - a régi Keceli út -), az ellenérték befizetésének igazolása után. A dokumentáció ellenértékét (40.000 Ft + áfa) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság számlájára kell befizetni: Kiskunhalas, Pf. 23 6401 MNB-szám: 259-392-369, vagy az igazgatóságon, készpénzben. Ügyintéző: Farkas Lajos őrnagy vagy Zilinszki György m. ellenőr. Az ajánlatokat az árazatlan költségvetés alapján, a teljes munkára kell kidolgozni. A vállalkozási összeget a befizetési határidő figyelembevételével prognosztizált, végleges versenyáron kell megadni. A beruházó által igényelt befejezési határidő: 1994. december 15. Az ajánlatokat 1994. május 30-áig lehet benyújtani a kiíró címén, valamint az ajánlatok felbontásának napján, a bontás helyszínén. Az ajánlatok bontásának ideje: 1994. június 1., 10.00 óra, helye: Kiskunhalas, HŐR lg. Mártírok u. Az eredményhirdetés 1994. június 6-án, 10.00 órakor lesz ugyanitt. A beruházó a tervdokumentációval kapcsolatos kérdések tisztázására 1994. április 25-én, a felújítási munkák helyszínén konzultációt tart, 10 órakor. Az ajánlatokhoz kötelezően csatolni kell:- a tb.-járulék befizetéséről szóló banki igazolást,- az adótartozásról szóló banki igazolást - egyenleget. (ioo72j

Next

/
Thumbnails
Contents