Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-03 / 52. szám

1994. március 3., csütörtök PETŐFI NÉPE 5 KILENCVENÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLI A BAJAI SZAKISKOLA A kertészképzésnek van jövője • Jubileumi műsorral köszöntötték a diákok iskolájuk alapításának kilencvenedik évfordulóját. Hétfőn délelőtt zsúfolásig megtelt a bajai Bereczki Máté Kertészeti Szakközépiskola e­­bédlője, ahol az intézmény ta­nulói és oktatói az iskola alapí­tásának 90. évfordulóját ünne­pelték. Jogelődje, a Magyar Ki­rályi Kertmunkás Iskola 1904 február 22-én nyitotta meg ka­puit a kertészet és a szőlészet iránt érdeklődő fiataloknak. A város is hozzájárult 46 holdnyi terület átengedésével a kerté­szeti képzés meghonosításával. Akkor 18-20 ezer korona költ­séggel működhetett az iskola. Bereczki Máté nevét az 1959-es tanévtől vette fel az in­tézmény. Ma nyolc osztályban (négy kertész, négy gépész), összesen kétszáznegyven tanu­lót foglalkoztatnak. Amint Széli Péter igazgatótól megtudtuk, az idei évben igen nagy volt az ér­deklődés a kertészeti szakma iránt, aminek az is oka lehet, hogy a privatizáció során na­gyon sok család a földből kíván megélni. A kétszeres túljelent­kezés arra ösztönzi az iskolave­zetést, hogyha lehet, már szep­tembertől, de a jövő tanévtől mindenféleképpen párhuzamos osztályokat indítson a kertész­képzésben. Az elmúlt években tovább fejlődött a képzést segítő gazdaságok száma: Cémaháton egy pince és egy 7 hektáros erdő, a Szegedi úton és a Bo­­kodi úton pedig egy 200 hektá­ros terület került átadásra. A hétfői rendezvényt követően to­vább folytatódnak az ünnepség eseményei iskolatörténeti ver­sennyel és kiállítással, szakmai vetélkedőkkel. Egyben látoga­tóba hívják az iskola egykori diákjait is. Papp Zoltán A környezetvédelmi bizottság üléséről A szigetközi vízpótlásra ki­dolgozott országgyűlési határo­zati javaslat képviselői módo­sító indítványaival nem kívánt foglalkozni szerdai ülésén az Országgyűlés Környezetvédel­mi Bizottsága. A testület meg vitatta viszont a használt gu­miabroncsok importja körül kia­lakult helyzetet. Milliószámra érkeznek Magyarországra a Nyugaton már hulladéknak mi­nősülő gumiabroncsok. Mint az ülésen kiderült: hulladékként ti­los Magyarországra beszállítani a gumiabroncsot is. Mivel Nyu­gaton az abroncsok bordázati profilmélységére szigorúbb elő­írások vonatkoznak, mint Ma­gyarországon, így a behozatal­nál sokan a hazai használható­ságra hivatkoznak, pedig a be­hozott abroncsoknak csak 10 százaléka felel meg a követel­ményeknek. A még használható gumiabroncsok behozatalának engedélyeztetését előíró jog­szabályok sem érvényesülnek. Egyes szakértők szerint csak az átválogatott, Magyarországon még ténylegesen használható abroncsok behozatalát volna szabad engedélyezni. Ez vi­szont nem üzlet a nyugatiaknak, akik szabadulni akarnak a hul­ladékoktól. Pilótaképzés indul Kecskeméten Hazaérkeztek azok a kecs­keméti pilóták, akik a Cseh Köztársaságban az L-39 típusú oktató repülőgép kezelését sajá­tították el. Ők végezik majd az itthonmaradt hajózok átképzé­sét, akik a Szolnoki Repülőtiszti Főiskola pilótáit fogják kiké­pezni Kecskeméten, a Magyar­­országnak átadott L-39-eseken. A csehszlovák gyártmányú, közel 3600 példányban gyártott L-29 Delfin típusú gyakorló re­pülőgép utódaként fejlesztették ki az 1960-as évek második fe­lében az L-39-es változatot. Az L-39 egyik prototípusát, az X- 01 -et letesztelve legyártották az L-39 X-02 (OK-32) lajstrom jelű repülőgépet. Az első gépek tesztelése és berepülési tapasz­talatai alapján öt további proto­típust és tíz, sorozatgyártás előtti példányon végzett külön­böző vizsgálatok megtörténte után, 1972-ben beindították az L-39-s oktató repülőgép nagy­üzemi sorozatgyártását. Az azóta eltelt több mint húsz esztendő során több változata és különböző típusa is elkészült, de az alaptípus jellemzőit figye­lembe vették, s a módosítások során ezeket mindig szem előtt tartották. Ezeken a típusokon a repülőgép-vezetés gyakorlásán túlmenően, a fedélzeti fegyve­rek kezelését is el lehet vele sa­játítani. Az egykori Varsói Szerződés számos országának légierejében alkalmazták, de még jelenleg is üzemeltetik. Az L-39 (fedőneve: Albat­ros) gépet az egykori Csehszlo­vákiában, az Aero Vodochody repülőgépgyárban gyártották és szerelték össze. A repülőgép jellemző szerkezeti sajátosságai következők: Alsószárnyas, hagyományos elrendezésű. Az alaptípuson sem a vízszintes vezérsíkok, sem a szárnyak nincsenek nyi­­lazva. A sugárhajtómű le­­vegő-beömlőnyílások a hátsó pilótaülés mögött, a törzs két oldalán vannak elhelyezve. Az orrfutó a törzs mellső részébe, a két főfutó pedig a félszámyak­­ban kialakított gondolákba húz­ható be. A tüzelőanyag-tartá­lyok nagyobb részét a törzsben helyezték el. Az első kabinban az oktatott pilóta foglal helyet, mögötte az oktató ül. Kenyeres Dénes Kollégáink, akik a bácskai híreket írják Mától hetente háromszor ve­hetik kézbe olvasóink a Petőfi Népe bácskai kiadását. Ahhoz, hogy mindig a legfrissebb hí­rekkel tudjunk szolgálni, tovább erősítettük szerkesztőségeink tudósítói gárdáját. Felvételünk a legutóbbi értekezletünkön ké­szült. Ülnek:(balról jobbra) Pásztor Erzsébet gyakornok, Ligeti Lászlóné hirdetésszer­vező, Berki Erika Viktória tu­dósító, Szmka Szilvia hirde­tésszervező-fotós. Középső sor: Juhász Jenő tudósító, Millunov Dániel piaci tudósító, Szabados Imre tudósító, Somogyi Gábor tudósító. Hátul állnak: Brachin­­ger Tamás tudósító, Papp Zol­tán szerkesztőségvezető, Vég­vári József tudósító, Tölgyesi Gábor tudósító, Lőrinczi Csaba tudósító, Szabó Ferenc fotós, Géczy Zsolt újságíró. • Bácskai kiadásunk mától a legfrissebb hírekkel áll olvasóink rendelkezésére. Vigyázunk a b. •• hiszen On vigyáz a . Oldalsó védőelemek: Védik Ont és utasait oldalirányú ütközéskor. Vezető és első utas légzsák: Védenek a kormány és a műszerfal okozta sérülésektől. Gyürődési zónák: Tompítják az első és hátsó ütközéseket. Ütközésbiztos üzemanyagtartály: Csökkenti a kigyulladás veszélyét. Gondoljon azokra a felszerelésekre, amelyek nap mint nap óvják Önt és családját az autóban - tárcsafék, biz­tonsági öv, blokkolásgátló fék, és legújabban a légzsák. A Ford a családi autók körében mindig is vezető szerepet vállalt ezek széles körű alkalmazásában, hiszen számunkra utasai védelme éppen olyan fon­tos, mint az, hogy megóvjuk Önt vezetés közben. Munkánk során elköteleztük magunkat amellett, hogy az Ön számára is elérhetővé tegyük az új technológiákat, főként amikor biztonsági berende­zésekről van szó. Pontosan ezért minden új Ford DYNAMIC SAFETY ENGINEERING autónál - személyautó vagy haszon­­gépjármű - a biztonsághoz tervezzük az autót, és nem az autóhoz a bizton­ságot Ezt nevezzük Dinamikus Biz­tonsági Tervezésnek (Dynamic Safety Engineering, DSE). Természetesen a felszereltség attól függően különbözik, hogy melyik mo­dellt választja. De még a legalacso­nyabb árú új Ford Fiesta is tartalmaz vezető oldali légzsákot-, a Mondeo-ban Kicsúszást gátló ülések: Ütközéskor megtartják a testet. pedig minden itt látható biztonsági elem szériatarto­zék. És ez csak az egyik oka, hogy a Ford Mondeo nyerte az „Év Autója '94" címet. Tekintse meg a legújabb Ford modelleket hivatalos Ford márkakereskedőjénél! Bennünket Ön vezet

Next

/
Thumbnails
Contents