Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
1994. március 17., csütörtök Sport 13 Fényben úszott Tiszakécske- Álmainkból megvalósult valami, az összefogásból, ötletből valóság lett - mondta dr. Kisjuhász Gyula, a Tiszakécskei Futball Club elnöke március 15-én este a pálya világításának avatásán. Csemus Ferenc alpolgármester még hozzátette, hogy a kécskei sportnak vannak olyan elkötelezettei, akik mindent megtesznek azért, hogy városukban megvalósuljon az, amit azon az estén mindenki láthatott. A vezetők azt vallják, hogy a jó futballhoz a feltételeknek is magas szintűnek kell lenni. Ezért építették meg a pálya világítását. A kivitelezést saját erőből végezték, s mint fővállalkozók más kluboknak is felajánlják. Van is már több érdeklődő, többek között a Vác, akinek vezetői úgy nyilatkoztak, hogy: „Szabó Tamásék már holnap kezdhetik a váci pálya világításának építését!” Az avató mérkőzésen a hazaiak a Vác FC-Samsung csapatát fogadták. A kezdőrúgást Palotás János, a Köztársaság Párt elnöke végezte el. Több mint háromezer szurkoló volt kíváncsi az első esti mérkőzésre. A tiszakécskeiek egyáltalán nem voltak megilletődve az NB I. második helyén álló váciaktól. Sokkal többet és veszélyesebben támadtak, mint nagynevű ellenfeleik. A vezetést is megszerezték Újfalusi lövésével. A váciak csak két perccel a lefújás előtt tudtak egyenlíteni, egy vitatható szabadrúgásból. A mérkőzés után a két edző így kommentálta a látottakat. Csank János: - Hangulatos, jó mérkőzést láthatott a közönség, a kécskeiek jobban pörögtek, mi nehezebben kaptuk el a ritmust. Reszeli-Soós István: - Ünnepi hangulatú mérkőzésen méltó partnerei voltunk a Vácnak. Parádés mérkőzéssel avattuk a világítást. Sok ilyen mérkőzésre lenne szükség, s akkor a magyar labdarúgás is jobb lenne. A bajnokságban hasonló jó játékkal érhetünk el eredményt. Szentirmay Bajai érmek az Adu Kupán Szegeden, a birkózás egyik vidéki fellegvárában rendeztek diák A korcsoportos országos szabadfogású versenyt. A 120 fiatal birkózó szép küzdelmeket vívott, és üde színfoltja volt a versenyeknek a TF gárdája, melynek életrehívója és irányítója a Bajáról fővárosba került dr. Barna Tibor docens. A fő szerepet azonban ismét a Bács-Kiskun megyei szakosztályok játszották. Az érmek zöme kecskeméti, kiskunfélegyházi, soltvadkerti, kunszentmiklósi, tiszakécskei és bajai birkózók nyakába került. A Honvéd Bajai Sportegylet versenyzői közül ezúttal is a 41 kilogrammos Szalai Zsolt mutatta a legérettebb birkózást. Jó ritmusú lábramenései, levitelei után könnyen fektette kétvállra ellenfeleit. A döntőben azonban taktikai hibát vétett és vereséget szenvedett, így meg kellett elégednie a második hellyel. Ennek ellenére sem maradt aranyérem nélkül a HBSE. Kollár Róbert (30 kilogramm) ugyan kikapott egyszer, de csak a csoportdöntőben és pontozással. Mivel a körbeveréssel ő került a döntőbe, az aranycsatában már nem kockáztatott. Biztonságos mögékerülésekkel gyűjtötte pontjait. A harmadik érmet, ezúttal bronzot, Horváth Gábor szerezte a 32 kilogrammosok között. Sz. I. Harding mint pankrátor? Egy japán üzletember kétmillió dollárt hajlandó felajánlani Tonya Hardingnak, ha beáll pankrátornak. Macunaga Takasi, aki a japán női pankrátorszövetség elnöke, úgy ítéli meg, hogy a botrányba keveredett amerikai műkorcsolyázó „pankrátomak született”. Tonya Hardingra sokkal hosszabb pályafutás várna a ringben, mint a jégpályán - tette hozzá. Macunaga el is küldte az amerikai Oregonba munkatársát, hogy egyezkedjék Tonyával az ajánlatról. A sportág művelőit gyakran felkérik daléneklésre, hirdetésekben, tévé showműsorokban való szereplésekre. Hardingra is ilyen jövő várhat - mondta a szakértő, kiegészítve a megjegyzést azzal, hogy persze Tonyának a pankrátorkarrierje kezdetén a „rossz” szerepét kellene eljátszania a ringben, hőssé csak a későbbiekben válhatna. - Ha Nancy Kerrigan kétmilliós ajánlatot kaphatott a Disney-től, én hajlandó vagyok ugyannyit felajánlani Hardingnak, még ha el is adósodom - közölte az elnök. Duatlonverseny Kecskeméten A duatlont a triatlon kis öcscsének is tartják. Lehet is, hiszen egyrészt kevesebb idő óta űzik, másrészt „csak” futni és kerékpározni kell benne. Március 20-án Kecskeméten rendezik meg az OTP duatlon versenyt, ami egyúttal az első országos ranglistaverseny is. A szervezést a Boróka Szabadidősport Egyesület vállalta magára.- Hogyan vállalkozhat egy 30 fős egyesület országos verseny rendezésére? - érdeklődtem Lakatos Istvántól, a Boróka elnökétől.- Az elmúlt három évben már sokat segítettünk a sportigazgatóságnak a triatlonversenyek lebonyolításában. Úgy gondoltuk, hogy ideje felmérni, mire vagyunk képesek önállóan.- A szórólapokon a városközpont, pontosabban a Dobó körút és a Deák Ferenc tér van megjelölve az esemény rajtjának és céljának. Miért pont itt gondolták a lebonyolítást?-Elsősorban a sportág népszerűsítése a célunk, s a belvárosban talán közelebb jön az emberekhez az esemény. Az indulóknak sem mindegy, hogy hol, mennyi néző előtt futnak, illetve jó lenne, ha a város lakói hozzászoknának, - más európai városokhoz hasonlóan - a belvárosi versenyekhez.- Azonkívül, hogy nem megszokott környezetben folyik majd a viadal, az indulóknak tudnak-e valami különlegességet nyújtani?- Ä versenyzők előtt, időmérő óra lesz felszerelve egy Fiat autó tetejére. Ilyen eddig még nem volt Kecskeméten. A versenyközpontban a sportolóknak kerékpárszervizt biztosítunk a Mécs kerékpárcentrum jóvoltából. Minden célbaérkezőről színes, nagyméretű célfotót készítünk, amit helyben meg lehet vásárolni. Azontúl, hogy a verseny pénzdíjas, a ranglistafutam nemenkénti és kategóriánkénti első helyezettjei Brooks márkájú sportcipőt kapnak. A másodiknak és harmadiknak beérkezők értékes tárgyjutalmakat vehetnek át a Sonic Market jóvoltából. Minden célbaérkező - ranglistafutam - emblémázott pólót és egyéb ajándékot kap. A Kiskörút a forgalomtól le lesz zárva, csak a menetrend szerinti buszjáratok közlekedhetnek rajta. A rendezők kérik a város lakóinak a megértését. A gépjárművezetők a jakabszállási úton vigyázzanak a kerékpározók testi épségére. Az OTP-Bank Duatlon első állomása a Bács-Kiskun megyei triatlonkörversenynek. MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Válogató birkózásban Pontott vesztett a déli éllovas • A déli csoport rangadóján Csoszity (Kisszállás) vezeti a labdát. Mögötte a tompái Andróczky balról, jobbról Mackó figyeli a fejleményeket. (Farkas Tibor felvétele.) ÉSZAKI CSOPORT TABDIKISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD 1-0 (1-0) Tabdi: Bereczi- Polereczki, Pólyák L., Pólyák Z., Andriska, Bácsi (Barkóczi), Bránya (Gombár), Digner, Szikszai, Fábián, Mózer. Edző: Bácsi László. Kkfh. Honvéd: Kerpits- Csatári, Bozsák, Tóth, Szekeres, Honfi, Kertész G., Kocsis, Sajtos, Kertész J., Csuka (Hajdú). Edző: Vereb István. Gólszerző: Bránya. Kitűnt: Pólyák L., Fábián, illetve Bozsák, Tóth, Honfi, Sajtos. Ifjúsági eredmény: Tabdi- Kkfh. Honvéd l^t. LAKITELEK-ORGOVÁNY 6-0 (2-0) Lakitelek, 300 néző. Vezette: Bálint. Gólszerzők: Enyedi 3, Gulyás, Domonics, Fekecs T. Az első percekben már 2-0-ra vezetett a Lakitelek. Ezután kissé leült a mérkőzés, bár az orgoványiaknak nem nagyon sikerült támadásaikat befejezni. A második félidőben szinte egy kapura játszott a Lakitelek, több tiszta gólhelyzetet is kihagytak, s akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Kitűnt: Somogyi, Molnár, Enyedi, Gulyás, illetve Orgovány csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Lakitelek-Orgovány 3-2. DUNAEGYHÁZACSÓLYOSPÁLOS 6-1 (5-0) Dunaegyháza, 300 néző. Vezette: Rogács. Gólszerzők: Král 2, Varga 2, Nagy I., Somogyi, illetve Kiss. Kitűnt: Sebestyén, Somogyi, Král, Medveczki, Varga, illetve Csólyospálos csapatából senki. Ifjúsági eredmény: Dunaegyháza-Csólyospálos 3-2. KUNSZÁLLÁSH. RADNÓTI A mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat igazolását otthon felejtették. így félóra várakozás után a játékvezető a szabályoknak megfelelően lefújta a találkozót. A szabadszállásiak bizonyára felülvizsgálják, hogy kinek a mulasztása okozta, a súlyos hibát. NYÁRLŐRINC-CSENGŐD 0-4 (0-1) Tiszaalpár, 300 néző. Vezette: Dicsa. Gólszerzők: Kecskés 2 (egyet 11-esből), Kovács S., Vukmanov. Kitűnt: Pádár I., Pádár II., illetve Váczi, Vukmanov, Pásztor, Kecskés. Ifjúsági eredmény: Nyárlőrinc-Csengőd 1-4. LADÁNYBENESOLTSZENTIMRE 1-1 (0-0) Ladánybene, 300 néző. Vezette: Némedi. Gólszerzők: Meszlényi, illetve Antal. Kitűnt: Ladánybene csapatából senki, illetve Holmann, Fésűs, Varga, Antal J. Ifjúsági eredmény: Ladánybene-Soltszentimre l^t. HARTA-TISZAALPÁR 1-1 (0-1) Harta, 100 néző. Vezette: Törőcsik. Gólszerzők: Juhász, illetve Zsigó. Kitűnt: Juhász, Kutak, illetve Biró, Rozmán, Zsigó. Ifjúsági eredmény: Harta- Tiszaalpár 0-4. GAMFHETÉNYEGYHÁZA 0-5 (0-3) Kecskemét, 100 néző. Vezette: Vajda. Gólszerzők: Szeleczki 2, Berta, Bodog, Rácz. Kitűnt: Marsa, Juhász, illetve Sahin, Szeleczki. DÉLI CSOPORT TOMPA-KISSZÁLLÁS 2-2 (0-0) Tompa, 1000 néző. Vezette: Nagyhegyesi. Tompa: Szöllősi- Koszó, Posztronya, Horváth, Kövesdi, Tímár, Velez (Borbiró), Andróczky, Szalma, Rimac, Krizsán. Edző: Szűcs László. Kisszállás: Steiner (Urlauber)- Csincsák, Tamási, Maczkó T., Hegyi, Csoszity (Tóth), Kovacsevics, Boity, Tóbiás, Szénási, Komáromi (Varga). Edző: Szabó Gábor. Gólszerzők: Kovacsevics 2, illetve Andróczky, Szalma 11-esből. A Kisszállásban hiába szerepelt kitűnően a Standard Liegen is megjárt, volt jugoszláv válogatott Kovacsevics - két gólt is rúgott - meg kellett elégedniük az egyik ponttal. A tompaiak az utolsó percben egy „talált” tizenegyessel otthon tudták tartani az egyik pontot. Kitűnt: Tímár, Horváth, Szalma, Posztronya, illetve Kovacsevics (a mezőny legjobbja), Hegyi, Tamási. Ifjúsági mérkőzés: Tompa- Kisszállás 2-1. KATYMÁRCSÁSZÁRTÖLTÉS 4-1 (1-0) Katymár, 250 néző. Vezette: Fang. Gólszerzők: Tóth 2, Állaga, Jelasity, illetve Bergmann. Kitűnt: Kazi, Állaga, Nagy, illetve Bergmann, Liska, Ligetfalvi. Ifjúságiak mérkőzésén: Katymár-Császártöltés 0-2. SZEREMLE-GARA 0-0 Szeremle, 200 néző. Vezette: Turcsik. Kitűnt: Hegyi, illetve Pál, Keresztes. Ifjúsági eredmény: Szeremle-Gara 1-1. KUNBAJA-DUSNOK 0-2 (0-2) Kunbaja, 100 néző. Vezette: Szabó L. Gólszerző: Jajits 2. Kitűnt: Kunbaja csapatából senki, illetve Jajits, Sánta Z., Óbéri. Ifjúsági eredmény: Kunbaja-Dusnok 2-1. KECEL-BÁTYA 1-0 (0-0) Kecel, 200 néző. Vezette: Harkai. Gólszerző: Veres. Kitűnt: Csög, Bleszák Zs., Szabó, illetve Búzái, Nagy. Ifjúsági eredmény: Kecel- Bátya 3-0. KISKUNMAJSABÁCSBORSÓD 2-0 (1-0) Kiskunmajsa, 300 néző. Vezette. Csóti. Gólszerzők: Andricz, Baji. Kiállítva: Baji (Kiskunmajsa). Kitűnt: Balogh, Andricz, Máté, Simon, illetve Pál, Török. Ifjúsági eredmény: Kiskunmajsa-Bácsborsód 5-0. VASKÚT-SÜKÖSD 1-1 (0-0) Vaskút, 100 néző. Vezette: Schneider. Gólszerzők: Péter, illetve Pesti. Kitűnt: Vaskút csapatából senki, illetve Pesti, Berbás. Ifjúsági eredmény: Vaskút- Sükösd 0-1. Az Északi csoport állása 1. Csengőd 16 12 4- 46- 7 28 2. Lakitelek 16 11 5-46-9 27 3. Ladánybene 16 8 5 3 25-22 21 4. H.Radnóti 15 7 6 2 25-12 20 5. Tabdi 16 9 1 6 36-19 19 6. Kkf. Honvéd 16 8 3 5 36-21 19 7. Hetényegyháza 16 7 5 4 27-20 19 8. Tiszaalpár 16 7 4 5 38-31 18 9. Soltszentimre 16 7 3 6 26-33 17 10. Kunszállás 15 4 5 7 24-28 13 11. Nyárlőrinc 16 5 3 8 36-43 13 12. Orgovány 16 5 3 8 25-35 13 13. Dunaegyháza 16 3 5 8 25-27 II 14. Harta 16 1 4 11 19-51 6 15. GAMF 16 2 2 12 21-54 6 16. Csólyospálos 16 1 2 13 21-64 4 A Déli csoport állása 1. Kisszállás FC 16 13 3- 44-12 29 2. Dusnok 16 12 2 2 45-12 26 3. Tompa 16 11 2 3 49-11 24 4. Kecel 16 11 2 3 32-21 24 5. Bátya 16 7 4 5 35-25 18 6. Vaskút 16 6 6 4 32-33 18 7. Sükösd 16 4 7 5 22-22 15 8. Kiskunmajsa 16 6 3 7 21-22 15 9. Kelebia 15 6 2 7 29-25 14 10. Gara 16 5 4 7 31-36 14 II. Kunbaja 16 5 4 7 20-26 14 12. Szakmár 15 6 1 8 28-35 13 13. Szeremle 16 3 4 9 23-50 10 14. Katymár 16 3 2 11 18-43 8 15. Bácsborsód 16 2 3 11 14-37 7 16. Császártöltés 16 1 3 12 15-18 5 A hét végén három versenyen is részt vettek a KSC-BIC birkózói. Serdülő, kötött- és szabadfogású Müfémszer Kupa országos válogató viadalán Budapesten. Eredmények, szabadfogás: 40 kg: 5. Kazai, 43 kg: 4. Bárdi kötött- és szabadfogás: 47 kg: 1. Szurovszky, kötöttfogásban: 51 kg: 3. Domokos. Olaszországban a dzsúdósok A Kecskeméti Judo Club- Marina versenyzői az oroszországi Tolmezzóban vettek részt nemzetközi versenyen. Harminc olasz klub, egy-egy szlovén és osztrák, valamint a kecskemétiek indultak a viadalon. Egyéni eredménye,: lányok: 36 kg: 2. Kovács V., 44 kg: 1. Kovács Sz., 61 kg: 2. Dobos A., fiúk: 36 kg: 1. Nagysolymosi, 2. Kovács J., 52 kg: 3. írházi, 78 kg: 1. Orosz, abszolút kategória I. Szász. Az egyéni eredmények összesítése alapján a csapat a 4. helyet szerezte meg. Úszósikerek Félegyházán A hét végén Félegyházán úszó- és vízilabdaversenyt rendeztek, ahol néhány szép eredmény született. I. korcsoport első helyezettjei, mellúszás: Kószó M., gyors: Szűcs V., hát: Kószó M., hát, gyors: Hegedűs H. (valamennyi Petőfi Ált. Isk.) II. krcs.: gyors, mell Vízi A. (József A. Ált. Isk.), gyors: Palásti Sz. (Platán), hát: Halász A. (Dózsa Ált.), mell: Rácz B. (Batthyány Alt. Isk.). III. krcs.: gyors, pillangó: Seres K. hát: P. Szabó M. (mindkettő Darvas), hát, mell: Lapsánchi A. (Dózsa), gyors: Áron I. (Petőfi), mell: Tóth I. (József A.). 10x50 m-es váltóúszás: 1. Darvas. Az első helyezettek indulhatnak a megyei versenyen. A Postabank támogatásával rendezett vízilabdaversenyen első a Petőfi, 2. Darvas 3. a Dózsa Ált. Iskola . Újabb forduló sakkban A megyei csapatbajnokság 5. fordulójának eredményei: Kunszentmiklósi ÁMK DSK-Kalocsai SE 2:10, Lajosmizsei SEBajai ÁMK DSK 6,5:5,5, Madarasi SK-Kiskunhalas II. 6:6, Keceli SK-Jánoshalmi SE 9:3. A bajnokság állása: 1. Kecel SK 10 pont, 2. Madarasi SK 9, 3. Kiskunhalas II. 7, 4. Kalocsa SE 4, 5. Baja Újvárosi DSK 4, 6. Lajosmizse SE 2, 7. Jánoshalma 2, 8. Kunszentmiklós DSK 2 ponttal. Fedett pályás teniszbajnokság Kecskeméten amatőr fedett pályás teniszbajnokságot rendeztek a hét végén. Eredmények: 1. Bedzsula L., 2. dr. Szentkirályi, 3. Lénáit, Vörös, 5-8. Verb, Zsikla, Thurzó, Vatai. Győzelmek kosárlabdában NB Il-es női mérkőzés: Univer KSE-MAFC 82-69 (51- 30). Legjobb dobók: Barta 26, Boiler 17, Oltai, Bonko 9-9, Fekete 9/3. A lehetőséget kapott fiatalok méltóan helytálltak. Ez a siker az ő érdemük. NB Il-es férfimérkőzés: Kiskunfélegyházi Kosárlabda Klub-Debreceni Biogál 70-62 (30-29). Legjobb dobók: Vértesi 21, Solymosi 20, Görög 10/6. Izgalmas mérkőzésen a hazai csapat győzött, az élbolyban lévő debreceniek ellen. Megyei rangadó röplabdában NB Il-es női mérkőzés: Kalocsai SE-Tűzoltó SC 3-0 (9, 15, 8). A második játszmában 8-2-re, majd 14—9-re is a Tűzoltók vezettek, de a hazai gárdának sikerült nyernie. A 3. játszma már könnyűnek bizonyult a kalocsaiaknak, a megyei rangadón.