Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
1994. március 17., csütörtök Megyei körkép 3 Ifjú tűzoltók versenye Halason • A megmérettetésben talán a legérdekesebb feladat a tüzoltófecskendő kezelése volt. Megkezdődtek a tavaszi munkák a Bácskában A tompái és a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola sikerével ért véget a Halas körzetéhez tartozó iskolák polgárvédelmi vetélkedője. A múlt hét Március 31-ig kell dönteniük a kecskeméti önkormányzati lakások bérlőinek, meg kívánják-e venni a lakásokat, vagy továbbra is bérlők maradnak. Ä legalább ezer lakást érintő kérdésnek a közelgő határidő ellenére számos vitatott pontja van. A Széchenyi tér 1-3. - ismertebb nevén a lordok háza - lakóinak képviselői még február végén feljegyzést juttattak el a jegyzőnek, felsorolva a szerződéstervezet, és az alapító okirat számukra elfogadhatatlan, de lagalábbis vitatott pontjait. Az önkormányzat képviselője, és az eljárást lefolytató Porta Kft. vezetője jelenlétében tegnap került sor ennek megvitatására, melyen, tekintve hogy a téma más bérház lakóit is érintheti, a sajtó is jelen volt. A lakók képviselői elmondták, hogy két héttel a határidő lejárta előtt nem tudják hogyan is fog továbbműködni a ház április 1-jétől, amikor a lakások egy része a benne lakók tulajdonát képezik már, más része Gyermekruhát betöréssel Úgy tűnik, hogy az orgazdák szívesen foglalkoznak gyermekruha forgalmazásával, különben nem tört volna be ismeretlen tettes 12-én éjjel a kiskőrösi Nebuló gyermekruházati boltba. A rácsfűrészelő bűnöző a Petőfi utcai üzletből 400 ezer forint értékű zsákmánnyal szeleit el, hogy aztán a szajrét értékesítse. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben. végén rendezett versenyen elméleti feladatokban, tűzoltásban, és az ügyességi pályán mérték össze tudásukat a diákok. A versengésben a harmamegmarad önkormányzati tulajdonban. Csak személyeskedéstől sem mentes vita után kerülhetett sor a kérdéses pontok tételes megvitatására. Ezeket nagyrészét sikerült is tisztázni, hiszen mint a jelenlévők számára is nyilvánvalóvá vált, közös érdek, hogy minél kevesebb zökkenővel jöjjön létre a tulajdonosváltás. Módosítják a szerződések szövegét: egyértelműen megnevezik, hogy csak akkor vásárolhatja vissza az önkormányzat ezeket a lakásokat, ha a vevő azt az ötéves tilalmi határidő lejárta előtt eladja. Ez esetben vissza kell téríteni a mostani hatvanszázalékos kedvezményt. Ami a ház rossz műszaki állapotát illeti, Kákonyi József, a Porta Kft. igazgatója elmondta, mindenképpen figyelembe kell venni, hogy többek között ezért ilyen kedvező a vételi ár. Egyértelművé vált az is, hogy a szerződések aláírásáig az alapító okiratban nem lesz változtatás. Bán János Iskolaszék Kiskőrösön A kiskőrösi általános és speciális szakiskolában megválasztották az iskolaszéket. A kilenctagú csoportba a szülők képviseletében például beválasztották dr. Ginál Judit gyermekorvost, az önkormányzat részéről Égető Árpád csengődi polgármestert, Frittmann Józsefet, a Bócsai Általános Iskola igazgatóját és Dózsa Pétert, Kaskantyú polgármesterét. dik a jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola, a negyedik a halasi Kertvárosi, az ötödik szintén a helyi Fazekas Gábor utcai iskola lett. Konferencia Tataházán A fájdalom és szenvedés enyhítése címmel 19-én tudományos orvoskonferenciát rendeznek Tataházán. A Szent- Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Baráti Köre, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Szegedi Egészségmegőrzésért Alapítvány, az Alapellátásban Dolgozó Orvosok Munkabizottsága és a Bács-Kiskun megyei ÁNTSZ által rendezett konferencia védnöke Gyulay Endre megyéspüspök. A szombati tudományos ülés hivatalos továbbképzésnek számít, amelyre dr. Morva László Tataháza és Mátételke háziorvosa 100-150 kollégáját várja. A mindössze 750 lakosú, festői szépségű kis faluban izgalmas falugyűlésre számítanak a helybeliek. Talán ma, délután 6 órakor dől el a sorsa az ököristállónak, a hajdani uradalmi épület utolsó megmaradt darabjának. A polgármester már hat évvel ezelőtt is szerette volna lebontatni a sokak szerint a faluképnek ártó hajdani ököristállót. Akkor az épület hasznosítására, ezzel a megmentésére ta-Mérsékelt érdeklődés kísérte tegnap délután az általános rendelkezési terv módosításáról rendezett lakossági fórumot Kecskeméten. A hat témára alig tízen-tizenöten voltak kíváncsiak, s néhány kérdésen, észrevételen kívül nem nyilvánítottak véleményt a polgárok. Szóba került a Kiskőrösi út (Folytatás az 1. oldalról) Nem volt igaza azoknak, akik attól tartottak, hogy a kárpótlási és a részarány-tulajdonú földek kimérésével tovább növekszik a megműveletlen táblák száma. A jó idő beálltával egyre többen serénykednek a Bácskában is a földeken. Jó hír a mezőgazdaságban vállalkozóknak, hogy a télen lehullott 230 milliméter csapadék következtében kedvezők a feltételek. Szerencsére, a télen tapasztalt belvizek mára túlnyomórészt eltűntek, és csak Nagybaracska és Hercegszántó térségében van még egy-két hektáros parcella víz alatt. A szövetkezetek is és a gazdák is, leginkább a tavaszi árpa vetésének befejezésével foglalatoskodnak, mert a jó idő miatt itt minden nap számít. Szerencsére volt elegendő és jó minőségű vetőmag, és amint Varga Józseftől, a Bácskai és Dunamelléki Szövetkezetek Szövetsége munkatársától megtudtuk, nagyon sokan a fémzárolt vetőmagot vásárolták meg. Ez garancia a jobb termésre. Kukoricából is biztosított a megfelelő vetőmagmennyiség. Azt azonban nem lehet tudni, hogy mennyi lesz e növény vetésterülete, mert a szövetkezetek esetében kevesebb földterület áll Belvízveszély Soltvadkerten E hónap elején kellemetlen természeti csapással kellett megküzdeni Soltvadkerten, ahol a Vásártértől a Szőlő utcáig számos helyen a talajvíz feltört, s az alacsonyabban fekvő kertekben, udvarokon is összefüggő felületet alkotott. Szerencsére a Büdöstó felé az elvezető csatornán, melyet már korábban rendbehozattak a közhasznú munkásokkal, volt hová vezetni a talajvizet. láltak megoldást, mellyel 15-20 ember egyszersmind munkaalkalmat is kapott. Sajnos tűz keletkezett, kiégett az épület egy része. Akik a lebontás mellett voltak, most úgy vélik, itt volt az alkalom, megszabadulni az utcafrontra felé néző, feleslegesnek ítélt 10 méteres szakasztól. A falu népe két táborra szakadt. A bontást követelők mellett szól, hogy a század elején készült ököristállót annak idemelletti műanyagüzem bővítésének ügye: ezzel kapcsolatban az ipartestület képviselője bejelentette, hogy ha elutasítják a tervet, valakinek meg kell térítenie az eddig felmerült költségeket. Nem a vállalkozó tehet arról, hogy a földhivatal nem tájékoztatta az építési osztályt arról, rendelkezésre, mint tavaly. Még azt sem lehet biztosan felmérni, hogy egyáltalán mekkora táblákon gazdálkodhat egy-egy szövetkezet, mert még mindig folyik a bérbeadási szerződések megkötése. Általában 15-25 kilogramm búzát adnak egy aranykorona bérletéért. A hűtőházak és a konzervgyárak, eltérően a korábbi évektől, nem törekednek központi felvásárlási ár megjelölésére, ehelyett külön termelési megállapodást kötnek egy-egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozással. A fűszerpaprika termesztésével foglalkozók számításai szerint a felkínált 25 forintos, első osztályú minőségre vonatkozó ár szinte semmi hasznot nem hozna. Az osztályozás során, a teljes paprikamennyiséget figyelembe véve, az átlag nem éri el majd a 20 forintot kilónként. Jó hír a szőlészkedőknek: élénkül a borpiac, főleg a belföldi érdeklődés nagyobb. A téli fagyok alig okoztak kárt az ültetvényekben és a gyümölcsösökben, ahol a rügyvizsgálatok rendkívül kedvező képet mutatnak. A gyümölcsösökben vége felé tart a lemosó permetezés, a szőlőkben pedig javában folyik a metszés. Papp Zoltán Újabb segély a Vajdaságba Március 14-én a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat újabb segélyszállítmányt adományozott a vajdasági rászorulóknak. A küldeményt (a háromszázezer darab, egyszer használatos injekciós tűt, több száz kilogrammos gyógyszerkészítményt, valamint egy Volkswagen típusú kombiautót) személyesen Kozma Imre protonotárius adta át a bácskai megyés püspöknek. jén nem nyilvánították műemlékké. (Ezt most szeretnék elérni a megmaradásáért küzdő polgárok.) A fennmaradásért küzdők erős érve a múlt emlékeinek megtartása, és az, hogy Érsekhalmának nincs több ilyen jellegzetes épülete. A lakosság véleménye tehát erősen megoszlik. Hogy a mai falugyűlésen melyik tábornak az érvei lesznek erősebbek, rövidesen kiderül. Gál Zoltán hogy gazdasági művelésre kijelölt területről van szó. A jelenlevők megtudhatták, hogy a Ferenc József laktanyába kiköltöztetendő Kodály-iskola az inkubátorházzal fog osztozni az adott területen. Az esetleges zaj- és környezeti ártalmak ellen, a tervek szerint, növényi sáv fogja védeni az iskolát. Ünnep előtti találkozó Az Erdélyiek Dél-Magyarországi Egyesülete március 13-án, vasárnap rendezte Jánoshalmán második közgyűlését. Az ország mintegy húsz városából érkezett erdélyi áttelepültek délelőtt ökumenikus istentiszteleten vettek részt a Szent Anna-templomban, majd megtekintették az ünnepi kulturális műsort a Honvéd Kaszinóban. A március 15-ére emlékező verses, zenés összeállításban a Hunyadi és a Szent Anna-iskola, valamint a Radnóti-gimnázium diákjai léptek fel. A biztosítópénztár alapításáról A szociális biztonság megőrzése érdekében olyan önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakat hozhatbak létre egy vállalatnál mely mind a munkavállaló, mind a munkaadó érdekeit szolgálja. Mi ennek a lényege? Hogyan kell létrehozni? Kell-e utána adózni? Erről tartanak ma egynapos szakmai tanácskozást Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában délelőtt 10 órától. Tanyabetörés F. Dániel szentendrei lakos a tél után ellátogatott zsanai tanyájára, amelyet ismeretlen tettesek fosztottak ki. A behatolók - bár vasráccsal voltak védve az ablakok - elvitték a hűtőszekrényt, gáztűzhelyet, a 35 személyes festetlen Zsolnai-étkészletetet, és három darab a XIX. századból származó felújított katonaládát. KÖZÉLETI HtREK • Pohankovics István államtitkár és dr. Borbély Lajos, az Egyesült Kisgazda Párt kecskeméti képviselőjelöltjei mutatkoznak be 19-én 18 órától a városi kamaraszínházban. 9 A helvéciai kultúrházban mutatkozik be ma 18 órától dr. Farkas József, a Magyar Piacpárt képviselőjelöltje. • Dr. Szabó Tibor a fóliaház készítéséről, s palántanevelésről tart előadást 18-án 17 órától az FKgP Bánk bán utcai székházában. A párt képviselőjelöltjei közül Tóth Dezső csütörtökön 18 órától az ágasegyházi, pénteken a jakabszállási kultúrházban mutatkozik be. Szablics István pedig a matkópusztai szövetkezet épületében tart fórumot 19-én 17 órától • Kovács János, a Vállalkozók Pártjának képviselőjelöltje tart fórumot 18-án 18 órától a hetényegyházi művelődési házban. • Föld- és gazdafórummal egybekötött képviselői beszámolót tart dr. Józsa Fábián államtitkár 17-én 18 órától a hetényegyházi művelődési házban, 18-án 18 órától a ménteleki általános iskolában. A rendezvényeken részt vesz Madari Jenő, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, s Virág Lajos, a kárpótlási hivatal helyettes vezetője is. Az államtitkár pénteken 15.30 és 17.30 között fogadóórát tart a kecskeméti MDF irodában (Katona J. tér 8.) • Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje tart fórumot szombaton 10 órától a kalocsai ifjúsági házban. Juhász Pál, a szabaddemokraták képviselőjelöltje ma 18 órától Hartán, az üvegházban ismerteti pártja mezőgazdasági nézeteit. • Südi Bertalan, a Munkáspárt jelöltje találkozik a választópolgárokkal 18-án a bácsalmási művelődési központban. Engedményes BUNDAVÁSÁR! A Kunszentmártoni Pannónia Szőrmegyárban 1994. március 18-án, 14-17 óráig; 19-20-án, 8-12 óráig. 20-30%-os árengedménnyel vásárolhatók: női-férfi irha- és panofixbundák, mellények, sapkák, kesztyűk. Nemesszőrmebunda-ajánlatunk: vörösróka ezüstróka nutria kínai gida nyírott nyúl koreai farkas 50% -OS árengedménnyel vásárolhat juhszőrméből szövött szőnyegeket. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Pannónia Rt. Kunszentmárton, Tiszakürti u. 2. Tel.: 56/342-455 <7436) Kecskeméten módosítják a lakáseladási szerződéseket MA: FALUGYŰLÉS ÉRSEKHALMÁN Megmarad-e az uradalmi épület? Érdektelenség a lakossági fórumon • A Ferenc József laktanya felújítása több száz millió forintba kerül majd.