Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-16 / 63. szám
1994. március 16., szerda Megyei körkép 3 Cigány hagyományőrzők Múlt pénteken Kiskunmajsán rendezték meg a megyei nemzetiségi hagyományőrző gyermek- és ifjúsági fesztivál cigány kulturális szemléjét. Majsán nyolc együttes mutatta be tudását és villantotta fel a cigány folklór jellegzetes tánc-és zenei motívumait. A színvonalas versengés első helyezettjei a kiskunhalasi Theme Sherhaja (Fiatal Csillagok) és a kalocsai Themo Trajo (Fiatal Élet) nevű együttesek jutottak be az áprilisi kecskeméti döntőbe. Kitüntetések március 15-én Kocséron is megtörtént A kocséri Gábor Áron Általános Iskolában - ahol kétszáz diák tanul - megtörtént a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtása. Mint azt Petrezselyem István, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, az ott dolgozó huszonegy pedagógus közül az iskolai végzettség alapján egyetlen személy kapott „F” kategóriás fizetést. Egyéni elbírálással az iskola vezetése senkit sem sorolt ebbe a kategóriába, mivel a község anyagi lehetőségei egyelőre ezt nem teszik lehetővé. Természetesen a későbbiekben ők is szeretnék a munkájuk alapján az arra leginkább érdemes pedagógusokat a legmagasabb fizetési osztályba sorolni. Nagy sikerű tavaszi napok Solton A nemzeti ünnep alkalmából a Soltiak eddig soha nem látott, nagy sikerű rendezvénysorozatra hívták a Duna menti településen élőket. Vasárnap a művelődési házban megtartott megnyitón Németh József köszöntötte dr. Balogh Lászlót, a megyei közgyűlés alelnökét, a megjelent több mint tizenöt polgármestert, a nagyközség polgárait. Az esti órákban a homokmégyi, hajósi, solti, kecskeméti, kalocsai és tiszakécskei népi együttesek adtak műsort. Tegnap 8 órától a helyi általános iskolák több mint 100 tanulója mérte össze a tudását a falukutatás-helytörténeti vetélkedőn. A Petőfi-szavalóversenyre a környék valamennyi általános iskolája benevezett. A 2-4. osztályos tanulók közül az első helyet a miskei Novák Katalin szerezte meg. Az 5-6. osztályos tanulók versenyében Lajkó Ferenc, a dunaföldvári általános iskola tanulója bizonyult a legjobbnak. A 7-8. osztályosok közül a kissolti Sás Tímea szavalt a legszebben. A terület iskolái közötti sakkverseny egész nap tartott. A kissolti általános iskolában teniszversenyt rendeztek. Délután vetélkedőre várták a nagyközség vállalkozó szellemű családjait. A fődíj egy 200 literes hűtőszekrény volt, amelyet a megyei és helyi önkormányzat, a solti vállalkozók ajánlottak fel. Mintegy ezerötszáz érdeklődő tekintette meg a népművészeti kiállítást, amelyen Frank Nándor fafaragó, Kovács László fazekasmester, Ipsics Orsolya kalocsai hímző remekbeszabott darabjait láthatták. A Kage Rt. termékbemutatója, Boldizsár Gábomé uszódi tojásfestő és a hajósi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor munkáiból rendezett kiállítás szintén egyöntetű tetszésnyilvánítást aratott. Ma 11 órától a Vécsey-parkban tartanak koszorúzási ünnepséget, amelyen a 48-as tábornokra, Gróf Vécsey Károlyra, a nagyközség egykori lakójára emlékeznek. Délután az immár hagyományosan ünnepi hangverseny lesz a református templomban, ahol az Állami Operaház művészei lépnek fel. Zs. F. Az olajipar jövőjéről (Folytatás az 1. oldalról) Az összejövetel szervezője, Pajor Kálmán — aki egyúttal mint az MDF képviselőjelöltje is bemutatkozott - elmondta, azért tartotta fontosnak e fórum megszervezését, mert a szanki családok körülbelül fele érintve van az olajiparban.-Magyarország évi 8 millió tonnás olajszükségletének a hazai kitermelés csupán egynegyedét fedezi, ezért e fontos energiahordozóból behozatalra kényszerülünk - mondta Subái József. - Az Adria-kőolajvezeték jelenleg nem működik, így a legjelentősebb mennyiséget Oroszországtól kapjuk. Sajnos, az ottani térségben zajló gazdasági változások mellett a politikai erőviszonyok alakulása is befolyásolja, hogy a jövőben miként, s főként milyen áron juthatunk kőolajhoz. Éz a térség - melyben a tázlári dúsító, a majdan megépülő szanki gáztároló és a kömpöci mezők jelentősége kiemelkedik - a jövőben is fontos szerepet tölthet be Magyarország energiaellátásában. Áz elnök vezérigazgató elmondta továbbá, hogy világbanki támogatással korszerű kutatási módszerek alkalmazására is lehetőség nyílik. Az elkövetkezendő esztendőkben sokmilliárdos beruházásokat és kutatásokat fognak megvalósítani ezen a vidéken, ígérte. E munkálatok csekély mértékű - évi öt-tíz fős - létszámbővítést tesznek majd szükségessé - hangzott el az ipar jövőjéről. •, Ádám Miklós A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából kitüntetetéseket adományozott. Az elismeréseket a Parlamentben, március 15-én, délután 15 órakor adták át. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült Kőtörő Miklós, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, kiemelkedő munkája elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének polgári tagozata kitüntetést kapta dr. Metzinger Éva, a köztársasági megbízott Bács-Kiskun megyei hivatalvezetője, a közigazgatásban hoszszabb idő óta kifejtett, eredményes munkája elismeréseként. > A polgárőrök egyre több segítséget nyújthatnak a rendőröknek. Mint például a tavaly decemberben, Lakiteleken történt gyilkosság helyszínelésénél. (PN-archív) MÉG MINDIG NAGY A FÖLDIGÉNY BÁCSALMÁSON Magántulajdonban 100 ezer aranykorona Keceli rablók Kecelen a rendőrség őrizetbe vett három férfit, mert az utcán, eddig ismeretlen társukkal, vasárnap éjjel megtámadtak két helyi polgárt, tőlük 800 forintot elvettek. A sértettek könnyű sérülést szenvedtek. A rablók ismeretlen társát - információink szerint - még keresik a rendőrök. Polgárőrök a bűnmegelőzésért Bácsalmás közigazgatási határában a kárpótlásra kijelölt területek újabb, egyben az utolsó árverése fejeződött be 8-án. Tóth Zsolt árverésvezető és munkatársa ekkor adta ki az utolsó földtulajdonosi okmányt, valamint a fel nem használt kárpótlási jegyet. Áz eredetileg háromnaposra hirdetett, de négy napig tartó árverésen a bácsalmási Agráripari Rt., a helyi és a tataházi Petőfi szövetkezet, valamint a Kepag által kijelölt területek utolsó darabjai kerültek kalapács alá, majd magántulajdonba. Az utolsó ütemben meghirdetett 17 092 aranykorona (693 hektáros földterület 263 kárpótolt birtokába került, 600 forintos átlagáron aranykoronánként). A kialakult 279 földrészlet alapján átlagosan 2,5 hektáros belterülethez jutottak a licitáláson részt vevők. A még mindig alacsony vételárak alakulása azért is érdekes, mivel már az árverés előtt kiderült az állami tartalék földalap terhére újabb területek kijelölése nem várható. Az, hogy még az utolsó napon is a józan paraszti ésszel átgondolt, az 500 forintos vételárra irányuló megállapodások vezérelték a licitálókat, az a helyi földrendező bizottság tájékoztatójának is köszönhető. Idős Csőke Antal felhívta mindenkinek a figyelmét: nem kell félni, hogy a megmaradó kárpótlási jegy kárba vész. Ezek felhasználására egyre több befektetési lehetőséget ajánlanak országszerte. Amint a helyi Agráripari Rt. képviselője tájékoztatójában elmondta, akár Bácsalmáson is. Ugyanis a rész• Ami örökké érték marad: a föld... vénytársasággá átalakult helyi állami gazdaság részvényeiből hamarosan kárpótlási jegy ellenében is lehet vásárolni, közel 200 millió forintos összegért, így érthető, hogy még az árverés utolsó napján is, a megállapodásoknak köszönhetően az aranykoronánkénti vételár 500 forinton maradt. A közel egy évig tartó földárverések során a város közigazgatási határában 100 ezer aranykorona értékű földterület került magántulajdonba. Az összes árverés vételárait figyelembe véve összesen meghirdetett területekre is igaz az átlagosan 600 forintos aranykoronánkénti vételár. így a kárpótoltak közel negyvenmillió forintot takarítottak meg. Az utolsó napon a fel nem használt kárpótlási jegyek összege 11 millió forintot tett ki. Ennyit kaptak vissza a licitálásban részt vevők. Bácsalmáson az árverési rekordot a 9 ezer forintos aranykoronánkénti vételárral egy legelő érte el. Ez azonban csak aranykoronánként tűnik soknak, a terület minőségéhez képest valójában nem sok. A szántók esetében általában 500 forintért lehetett vásárolni, a legmagasabb összeg 1800 forint volt. Az erdők esetében egyetlen, ezerforintos vételár kivételével szintén 500 forintért lehetett megvásárolni egy aranykoronányi erdőrészt. Prókai Károly Megalakult Az alábbiakban a tiszakécskei és a környékbeli iskolafelügyelők (iskolaszékek) névsorát adjuk közre. Tiszakécske: A református iskolában a szülők részéről Salamonná Maráczi Erikát, Klárik Zoltánnét és Demeter Bálintot válaszották meg. A pedagógusok közül Tóthné Bagán Ilona, Zoboki Mariann és Tekes Péter, az egyház részéről dr. Szigeti Béla, Betyár Béla és Szűrszabó Mihály lett az iskolaszék tagja. Tiszaalpár: A tanárokat Lengyel József igazgató, Szólya Tibomé és Komár Pálné képviseli, a szülőket Túri Kis Margit, Bartucz István és dr. Trozlik Ferenc. Az önkormányzat részéről Cinegéné Károly Anna, iskolaszékek Novák Imréné és Gyöngyösi József plébános. Nyárlőrinc: A szülőket Szomjú Ferencné, Kiss Györgyné és Szabóné Benkó Margit képviseli. Az iskola részéről Balogh Józsefnét, Gazsóné Kecskés Ilonát és Pénzváltó Istvánt, az önkormányzattól pedig Zajzon Jenőné jegyzőt, Tóth Kálmánt és V. Kovács Józsefet választották meg. Szentkirály: A szülők részéről Szentkirályi Gyuláné és Kovács Istvánné postai dolgozók, az iskola részéről Pásztor Gézáné és Szutor Sándor került az iskolaszékbe. Az önkormányzatot Sz. Varga Jánosné alpolgármester és Horváth Mária képviseli. Hazánkban a 80-as években kezdődött, s az utóbbi években sem igen csillapodott bűnözési hullám hívta életre az úgynevezett polgárőrségeket. A napjainkban is alakuló, formálódó szervezetek elsősorban a bűnmegelőzésre fektetik a hangsúlyt. Mint azt már röviden hírül adtuk, a Bács-Kiskun megyei elnökség a múlt héten tartott ülést Kiskunhalason. Az összejövetel elsődleges célja az elmúlt hónapok tapasztalatainak összegzése, s az elkövetkezendő tavaszi-nyári időszak feladatainak meghatározása volt. Az esemény házigazdájaként dr. Kastyják János, Halas rendőrkapitánya köszöntötte a vendégeket, majd elsőként Szabó Mihály, a szervezet megyei elnöke mondta el értékelését. Örömmel számolt be arról, hogy a rendőrség nagyra értékeli a munkájukat, és a polgármesteri hivatalokkal együtt minden segítséget megad ahhoz. Ők ezt a lehető leghatékonyabb munkával kívánják viszonozni. Gondjaik főleg anyagi természetűek: mivel az egyes önkormányzatok támogatási lehetőségei kezdenek beszűkülni. Félő, mondta, hogy a polgárőrök eredményessége emiatt visszaeshet. Kocsis Attila megyei rendőrfőkapitány hozzászólásában elsősorban azt emelte ki, hogy a szervezet különösen a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésében volt eredményes. Nyilvánvaló a szerepük abban, hogy országosan tíz, Bács-Kiskun megyében pedig közel húsz százalékkal csökkent az ismertté vált bűnesetek száma. Szóba került a külföldiek által mind magasabb számban elkövetett bűncselekmények kérdése is. Velük szemben a május 1-jétől életbe lépő idegenrendészeti törvény talán hatékonyabb fellépésre ad majd lehetőséget. A polgárőrök tervei között szerepel, hogy a jövőben további szakmai és, lehetőségeikhez mérten, anyagi segítséget nyújtsanak az egyes településeken működő csoportoknak. Hamarosan elkészül etikai kódexük is, amelyet minden tagjukhoz eljuttatnak. Az önkormányzatokkal, a rendőrséggel és nem utolsósorban a lakossággal való kapcsolatuk további javítását célozza a polgárőr napok megrendezése is a nyárra. Elköszönt a főpolgármester Március 10-én búcsúzott Bácsalmás németországi testvérvárosában, Backnangban hivatali munkájától Hannes Rieckhoff főpolgármester. Az ünnepségen Tóth Árpád, Bácsalmás polgármestere adta át a leköszönő főpolgármesternek a Bácsalmásért Emlékérmet. A hatéves együttműködést megköszönve, a város ajándékaként az Erdős Csaba fafaragó által készített asztali órát is átadta Tóth Árpád a testvérváros volt főpolgármesterének. Agrárfórum Mezőgazdasági fórumon mutatkozik be Mélykút falugazdásza március 18-án, este hat órakor a művelődési házban. A fórumon ismerteti tevékenységét a nemrégiben alakult gazdakör, és a több éve működő parasztszövetség is. Az érdeklődők tájékoztatót hallgathatnak meg a termeltetési lehetőségekről, szerződési ajánlatokról. Ismerteti ez évi terveit a sportegyesület, és a tavaly újjáalakult lovasegyesület is. Több vállalkozó Tavaly ilyenkor Bácsalmáson 291 vállalkozó volt, most pedig 304 főt tartanak nyilván a polgármesteri hivatalban. Ez némi növekedést jelent, azonban még mindig kevés a főállású, iparos szakmát űző vállalkozó. Sokan próbálkoznak ügynöki tevékenységgel is a kisvárosban. Határnyitás A gyála-tiszaszigeti határátjáró éjjel-nappal nyitva lesz április 14-étől, jelentették be a Vajdaságban. KÖZÉLETI HlREK • Szűrös Mátyás és Tabajdi Csaba az előadója ma fél hatkor, a mélykúti művelődési házban kezdődő MSZP-fórumnak. • Az MSZP képviselőjelöltjeivel, dr. Brúszel Lászlóval és dr. Újlaky Istvánnal, valamint egészségügyi és egészségbiztosítási szakemberekkel konzultál 1994. március 17-én, délelőtt Kecskeméten dr. Csehák Judit MSZP-s országgyűlési képvisejő. • Március 17-én, 18 órától Valentovics István önkormányzati képviselő beszámolót tart Kiskunmajsán, a művelődési házban. Vendége lesz dr. Réczi László, az SZDSZ országgyűlési képviselője. • Március 18-án, este hat órakor az MSZMP képviselőjelöltje, dr. Südi Bertalan mutatkozik be Bácsalmáson, a művelődési központban. • Március 21 -én fórumot tart Bácsalmáson a Köztársaság Párt. Előadó: Palotás János pártelnök. Az érdeklődőket 19 órára várják a művelődési központba. ÉRETTSÉGIZŐK! Igényes, kétéves, nappali képzés - keresett, megbecsült hivatás. Kollégiumra lehetőség. Idegennyelvi Titkárnőképző Magániskola, 1139 Bp. Rozsnyai u. 3. Tel./fax: 149-6309, 115-1747