Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
16_________Világtükör PETŐFI NÉPE Hazai tükör 1994. március 15., kedd • Tánccal, énekkel ünnepük a jemeniek a tavasz beköszönték Bár a jemeni telek korántsem hidegek, a tavasz érkezése náluk is a természet újjáéledését jelenti. Miért kell pusztítani a hódokat? Lengyelországban - védettségüknek hála - gyorsan, sőt már túl gyorsan szaporodnak a hódok. Számukat mintegy négyezerre becsülik, és egyre több természetvédelmi körzet vezetője követeli, hogy kezdjék meg az állomány tudatos ritkítását. Suwalskban már annyi a hód, hogy nem találnak helyet új várak építésére, emiatt máris csökkent a születések száma, és ha nem kezdik meg a hódok válogatott kilövését, tömegével fognak elpusztulni. A lomzinski erdőkben már alig lehet olyan vízfolyást találni, amelynél ne élnének hódok. Ebben a körzetben ezek a lapos farkú rágcsálók kitartó és szorgos rágómunkával közel háromszáz hektárnyi erdő fáit döntötték le, és további ötszáz hektár került víz alá az általuk épített gátak miatt. Lefejezték Héraklész köszobrát A délnyugat-iráni Biszutúnban ismeretlenek lefejezték a Kr.e. II. századból való Héraklész-szobrot, és a fejet magukkal is vitték. A 1 méter 50 centi magas szoborra 1958-ban bukkantak rá. Egy feljegyzés szerint az alkotás Kr.e. 148-ból való és a seleucus kultúra ritka emlékeinek egyike. Ez a hellén dinasztia rövid időre telepedett meg iráni területen, miután Nagy Sándor meghódította a vidéket. Biszutún közelében, a hegyoldalban található az a kőbe vésett dombormű is, amely a pártusok idejéből való, akik kiszorították a seleucusokat, valamint az Irán feletti uralmat később megszerző szasszanida dinasztiát is. A szobor a nemeai oroszlán legyőzőjeként ábrázolja Héraklészt, a görög mitológia legnagyobb hősét, aki Zeusz és a halandó Alkméné fiaként hőstetteivel az istenek sorába küzdötte fel magát. Hatvan esztendős kerékpártolvaj Hatvan esztendős, notórius kerékpártolvajt kerített kézre a napokban a bruggei rendőrség. A hajlott korú bringaelkötő saját bevallása szerint is csupán az elmúlt három évben legalább négyszázötven darab kétkerekűt tulajdonított el, de a rend őrei az ennél gazdagabb zsákmányt sem tartják kizártnak. Előállítása alkal-A világ legkisebb működő autója Japán egyik legismertebb autóalkatrész-gyártó cége, a Nippondenso elkészítette a világ legkisebb működő autóját. A 4,8 milliméter, Toyoda névre keresztelt kocsi négykerékmeghajtású és elektromotorral működik. A gyártó be szeretne kerülni a Guinness-rekordok könyvébe a rizsszemnél alig valamivel nagyobb autóval, amelyre még lökhárítót és rendszámtáblát is szereltek. A kocsi ezerszeresen kicsinyített mása egy normális méretű személygépkocsinak. mával a rendőrök a férfi lakhelyén csupán három kerékpárt találtak, de még aznap, egy barátjánál folytatott házkutatás során további huszonöt darabra bukkantak. Az ily módon meglovasított bringákat utóbb rendre kéz- és ár alatt adták tovább a Benelux-államokban egyébként is virágzó bicikli-feketepiacon. PETŐFINEK MEGRENDELŐLAPJA Megrendelem a j újságot és kérem, hogy 1994 ............hónaptól azt az alábbi címre kézbesítsék: Név: .................................................................................. Irányítószám, helység:................................................................ Út, utca, tér, emelet, ajtó:............................................................... Az alábbi időszakra kívánok rendszeresen előfizetni: 1 hónapra negyedévre i---1 fél évre I-----1 U 375 Ft 1.125 Ft 2.250 Ft A megrendelőlapot szíveskedjék eljuttatni a kiadó címére: Petőfi Lap-és Könyvkiadó Kft. 6000Kecskemét, Szabadság tér 1/A Megrendelhető a Petőfi Népe terjesztési ügynökségein és kézbesítőinél is, vagy telefonon: 76/481-391 (6924) Kossuth-napok Soltvadkerten • Ünnepség az iskola előtti Kossuth-szobornál. (Kép és szöveg: Pulai Sára) A soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola méltó ünnepségsorozattal készült a névadó halálának 100. évfordulója és Lakossági fórumot rendeznek Baján A bajai gazdakör arra kérte az önkormányzatot, hogy a két éve indokolatlanul megszüntetett mezőőri szolgáltatást állítsa vissza. Azt is javasolták, hogy a jövőben a város tartson országos kirakodó- és állatvásárokat. A témában a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztálya március 17-én, csütörtök délután fél 5-kor lakossági fórumot rendez a városháza nagytermében. Virágkötészeti bemutató Kecelen Eredetileg e hét végére, vasárnapra hirdette meg a keceli T. G. Kertészeti Alapítvány Virágdekor Szakmunkásképző és Speciális Szakiskola a nyílt kötészeti bemutatót, ám az március 27-én, vasárnap lesz a városi ÁMK tornatermében. A 8 órakor kezdődő program 2 órakor eredményhirdetéssel és műsoros divatbemutatóval zárul. Kiskőrösön a Kistermelők Szőlészeti és Borászati Egyesülete tegnap második alkalommal rendezte meg a borversenyt. A kistermelők fehér- és vörösborral, illetve kadarkával jelentkezhettek. A gazdák - a városból, Akasztóról és Mély kútról - éltek is a lehetőséggel. A rendezvény fővédnöke Tóth Sándor, az FM főosztályvezetője volt, a bíráló bizottság elnöke pedig dr. Török Ismét feltámadnak az avartüzek? Békés hétvégéje volt ugyan a bajai tűzoltóknak, ám munka azért akadt. Március 12-én, szombaton a Monostori út mellett meggyulladt az avar, ami azonban nem jelentett komoly veszélyt. A város tűzoltóinak nem kellett segítséget kérni, egyedül is gyorsan eloltották az avartüzet. március 15. alkalmából. Az elmúlt héten, pénteken nagyszabású hangverseny volt. A diákok közül sokan vettek részt a Olvasóink kérték - örömmel teljesítjük: népszerű nyereményjátékunkon 500 értékes díjat sorsolunk ki. A játékban áprilisi előfizetőink vehetnek részt. Eséllyel pályázhat mindenki, aki előfizette a Petőfi Népét április hónapra, vagy március végéig ezt megteszi. A mai újságban is megtalálható a megrendelőlap, de telefonon is elfogadjuk a megrendelést (76/481-391), illetve Besurranó tolvaj járt Halason Kiskunhalason a Határ utca egyik családi házának zárt kerítésén átugorva jutott be a nyitott lakásba egy ismeretlen besurranó tolvaj. Videomagnót, aranygyűrűket, nyakláncot és videókazettákat vitt magával távozásakor. Az ismeretlen kilétének felderítésére nyomozást rendelt el a halasi rendőrség. Sándor, címzetes egyetemi docens, a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tudományos munkatársa. Kosa Gyula, az egyesület elnöke vendégeket is köszöntött, ugyanis a helyi Kossuth Szövetkezetnél tapasztalatcsere-látogatáson tartózkodnak a Csíkszeredái Bor- és Szeszpalackozó, illetve a barackai Bor és Szőlő Rt. képviselői. P. S. tSróiholnapra Állatgondozót alkalmaznék. Szállást, teljes ellátást és fizetést adok. Érd.: Csengőd, Ady E. u. 56. * Bálás cipő, szandál és extra kilós ruhavásár Kecskeméten, a Táncsics Műv. Központban március 16-án (szerdán), 8-17 óráig. * Fonyódliget, Rozgonyi út 19., üdülő eladó. Érd.: 36/319-256 szavalóversenyeken, tegnap pedig a sportcsarnokban a Kossuth Kézilabda Kupán lehetett szurkolni a lányoknak. kézbesítőink és terjesztési ügynökségeink átveszik. Az előfizetéssel mindenki nyer, hiszen havonta 3 újság árával kell így kevesebbet fizetnie. A saját terjesztőhálózatunk naponta a reggeli mellé házhoz viszi a Petőfi Népét. Az ötszáz nyeremény már csak ráadás játékos kedvű előfizetőinknek. Figyeljék az újságot: újra indul a Szerencseke-A szomszéd találta meg a holttestet Tegnap a reggeli órákban, a kecskeméti Halasi úti hobbikertjében szomszédja találta meg egy hatvan körüli, idős férfi holttestét. A halált valamilyen szívrendellenesség okozhatta. Ugyancsak tegnap és szintén Kecskeméten, de immár délután fél 3 körül Zsinór utcai lakásában felakasztotta magát egy körülbelül negyven éves férfi. Egyelőre nem tudni mi késztethette erre a lépésre. Az ügyet a rendőrség szakemberei vizsgálják. AustriaLotto A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 10. játékhét eredményei a következők: A Lottó és Joker fogadási díja: 131 994 213 schilling. A 6 a 45-ből lottó fogadási díja: 108 242 086 schilling. Lottó nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 16 236 312 schilling. Ausztria Lottó nyerőszámok: 7,18, 27,31, 38,39. A pótszám: 14. A Joker fogadás díja: 23 752 127 schilling. Joker nyereményösszeg 1. nye-. rőosztály: 4 750 425 schilling. Joker nyerőszámok: 915034 A következő magyar bizonylatszám nyert egymillió Schillingen 29528 04035 Ausztria lottó nyeremények: A Jackpot nyereménye: 16 236 312 schilling, az ötös pótszámmal nyereménye egyenként 721 614, az ötösök 18 356, a négyesek 466, míg a hármasok egyenként 31 schillinget érnek. Eladó 2300 m2-es telek Kecskemét Petőfivárosban és egy 1982-es VW 1.5 D autó. Kmét, Erzsébet krt. 43. * Elveszett 7 éves magyar vizsla kan. Kérjük a megtalálót, jutalom ellenében hozza vissza. Kecskemét, Jégvirág u. 2. * Ötven nagyboconádi méhcsalád sürgősen, áron alul, eladó. Ár: 20.000 forint. Érd.: Boros Gábor Tiszakécske, Béke u. 83. * Retekcsomózáshoz jelentkezőket várok Kecskemétre. Tel.: 494-639 Napkelte: 5.58 Napnyugta: 17.49 Holdkelte: 6.54 Holdnyugta: 21.21 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 409 cm volt. A Tisza Szolnoknál 247 cm, Csongrádnál pedig 212 cm magas volt. Milyen idő lesz? Változóan felhős égbolt mellett gyakran számíthatunk esőre, záporesőre. A viharos erejű északi, északnyugati szél fokozatosan nyugatira fordul, de továbbra is élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok körül alakul. Közlekedés A Kecskeméti Közúti Igazgatóság tájékoztatása szerint továbbra is teljes szélességében le van zárva a kecskeméti Kurucz körút egy szakasza. Félpályás útszűkület van érvényben a Bethlen körút, illetve a Halasi úti felüljáró szélső sávjában, valamint az 55-ös főút bajai, Kölcsey utcai szakaszán. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól hétfőn reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen harminckét baleset járt személyi sérüléssel; közülük három halálos, huszonkettő súlyos és hét könnyű sérüléssel végződött. Az elmúlt 72 órában a megye területén összesen hét közúti közlekedési baleset történt. Ebből három halálos kimenetelű volt, három súlyos egy pedig könnyebb sérüléssel végződött - közölte tegnap délután a Bács-Kiskun Megyei Mentőszolgálat ügyeletese. Traffipax Ma délelőtt Hercegszántón és Kecskemét lakott területén, délután Solton és Dunavecse lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Víkend — Kérek két jegyet valamelyik tengeri utazásra, nekem és a feleségemnek. — Milyen külön kívánságai vannak? Első, másodosztály, külön kabin...? — Külön hajó. PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. . Felelős kiadó: Gazsó László és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: ,76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Megvásárolható az újságárusoknál. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. __________ISSN 0133-235 X ................ ÖTSZÁZ NYEREMÉNY VÁR GAZDÁRA Újra forog a Szerencsekerék Kistermelők borversenye • A borverseny eredményhirdetése ma délután lesz. rék-játék!