Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-11 / 59. szám
6 PETŐFI NÉPE 1994. március 11., péntek NAPI PÉNZÜGYEK Kötvény luxemburgi frankban A Magyar Nemzeti Bank ez évi első kötvényét bocsátotta ki kedden, külföldön. A 2 milliárd luxemburgi frank (100 millió márka) összegű papírok kamatozása 8,7/8 százalék. A kötvények fix kamatozásúak, lejáratuk 7 év, a kibocsátási ár pedig 101,9 százalék. A kibocsátás fő szervezője a Banque et Caisse d’Epargne del’Etat és a Dresdner Bank Luxemburg. Minderről Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke adott tájékoztatást. Elmondta, hogy az MNB az idén csak akkor bocsát ki külföldön új kötvényeket, ha kellőképpen kedvezőek a feltételek. A mostani luxemburgi kibocsátás megfelel ennek az elvárásnak. A luxemburgi tőkepiac még viszonylag fiatal, két éve liberalizálták, azóta szabadon megközelíthető. Az MNB 2 milliárd frankos kibocsátása jelentősnek számít, mivel az eddigi legnagyobb kibocsátás 3 milliárd luxemburgi frank volt. A piac azért számottevő, mert fontos állomása az úgynevezett europénzeknek. Hárshegyi Frigyes szerint a tervezett globálkötvény-kibocsátás egyelőre várat magára, mivel a dollárpiacon a kamatfeltételek kedvezőtlenül alakultak. A szervezés idején még úgy tűnt, igen nagy az igény, jelentős a befektetői kereslet egy ilyen jellegű kötvény iránt. Azóta azonban az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő FED kamatemelésre szánta el magát. Ez igen kedvezőtlenül hatott a piacra, nagy mértékben csökkent a befektetői kedv. Ezért az MNB egyelőre vár a kibocsátással. A múlt esztendőben az MNB kötvénykibocsátás révén összesen 4,5 milliárd dollár értékű hitelhez jutott. Az Inter-Európa Bank részvényeinek jegyzése Az Állami Vagyonügynökség március 16. és április 4. között kárpótlási jegyek ellenében nyilvános jegyzésen kínálja fel az Inter-Európa Bank Rt. (IEB) részvényeinek 13 százalékát, összesen 364,5 millió forint névértékű papírt. A 10 ezer forint névértékű IEB-részvényekből hármat 40 ezer forint címletértékű kárpótlási jegyért lehet megvásárolni a Budapest Bank, a Polgári Bank és az Inter-Európa Bank fiókjaiban, valamint a a MID-Broker Kft, a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. (BÉB) irodáiban. Jegyezni kárpótlási jeggyel vagy a BÉB által kiállított letéti igazolással lehet. Az alanyi jogú kárpótoltaknak a kárpótlási határozatot és kárpótlási jegy átadás-átvételi bizonylatát is be kell mutatniuk. Ez azért fontos, mert a kiosztásnál túljegyzés esetén az alanyi jogú kárpótoltak élveznek előnyt. Devizakülföldiek a jogszabályok alapján csak akkor jegyezhetnek a papírokból,, ha ehhez egyedi kormányhozzájárulással rendelkeznek, tekintettel arra, hogy az Inter-Európa Bank Rt.-ben a külföldi részesedés meghaladja a 10 százalékot. A jegyzés minimum három napig tart, ezután április 4. előtt bármikor lezárható, ha a felkínált mennyiségnél nagyobb értékű igénylés érkezik. Megyei vásárnaptár 6T5 A hét végén országos állat- és vásárt rendeznek március 12-én kirakodóvásár lesz március Kecskeméten, 13-án Baján, Kis- 13-án, vasárnap Bugacon. Autó- kunhalason és Kecskeméten. MENNYIT ÉR A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. március 10-én) Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 153,23 154,73 156,23 ausztrál dollár 72,47 73,14 73,81 belga frank (100) 292,86 295,61 298,36 dán korona 15,44 15,59 15,74 finn márka 18,60 18,77 18,94 francia frank 17,72 17,89 18,06 görög drachma (100) 41,46 41,86 42,26 holland forint 53,71 54,23 54,75 ír font 147,39 148,79 150,19 japán yen (100) 96,64 97,57 98,50 kanadai dollár 75,10 75,86 76,62 kuvaiti dinár 342,68 346,01 349,34 német márka 60,31 60,91 61,51 norvég korona 13,91 14,05 14,19 olasz líra (1000) 60,92 61,53 62,14 osztrák schilling (100) 857,55 865,90 874,25 portugál escudo (100) 58,30 58,87 59,44 spanyol peseta (100) 73,08 73,81 74,54 svájci frank 71,60 72,26 72,92 svéd korona 12,89 13,01 13,13 USA-dollár 102,11 103,11 104,11 ECU (Közös Piac) 116,53 117,65 118,77 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. március 10-én) Devizanem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 154,65 ausztrál dollár 73,24 belga frank (100 ) 295,32 dán korona 15,58 finn márka 18,6 francia frank 17,88 holland forint 54,18 ír font 148,38 japán yen (100 ) 97,59 kanadai dollár 76,12 kuvaiti dinár 346,31 német márka 60,86 norvég korona 14,03 olasz líra (1000 ) 61,46 osztrák schilling (100 ) 865,23 portugál escudo (100 ) 58,89 spanyol peseta (100 ) 73,75 svájci frank 72,27 svéd korona 12,99 tr. és cl. rubel 27,50 USA-dollár 103,20 ECU (Közös Piac) 117,61 Átváltható szakismeretek a gazdaképzésben Az 1993-ban jóváhagyott közoktatási-szakképzési törvény a Földművelődésügyi Minisztériumnak megadta az oktatás szakmai irányításának jogát.- Ez a jog egyben kötelezettséget is jelent, hiszen a már működő és az átalakuló nagyüzemek, az alakulófélben levő, privatizált mezőgazdasági rendszer teljesen új képzési feltételeket, követelményeket támaszt - mondta dr. Wallendums Árpád, a minisztérium osztályvezetője. - Ebben a rendszerben a hazai tapasztalatokon kívül fel kell használnunk szakembereinknek a nyugati, privatizált mezőgazdaságban szerzett tapasztalatait is. Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági képzésben ma Magyarországon rendelkezésünkre álló mintegy 170 középfokú oktatási intézmény bőségesen megfelel az igényeknek. Új képzési formák- Hány szakmai profilt tartalmaz ez a rendszer?- A mezőgazdasági profilhoz tartozó élelmiszeripart, erdészetet, földmérést is beleszámítva, 280 szakképesítés megszerzésére van így mód. Ebbe az alapfokú munkaköri képesítést nyújtó és a specializált szaktechnikusi képzés is beletartozik. A diákok 12 százaléka tanul az FM ágazataiban. Ez meghaladja az igényeket, hiszen egy privatizált mezőgazdaságú országban 6-8 százalék körüli ez a létszám. Ezért most olyan képzési formákat vezettünk be, amelyek nem csupán a szűkén vett mezőgazdaságot, hanem a feldolgozást, a piacot, a kereskedelmet és a szolgáltatást is segíteni fogják.- A gyakorlati oktatás feltételei erősen módosulnak.- A kisüzem és a nagyüzem nem ellentéte egymásnak, ezért a képzésben éppen úgy szerepet kell kapnia az oktatási intézményekben folyó tanüzemi, tanműhelyi képzésnek, mint az egyéni, a farmergazdaságban, valamint a nagyüzemekben megvalósított képzésnek. Egyidejűleg kell megoldani a meglevő, a megmaradó nagyüzemi gazdaságokban és a most alakuló kisüzemekben az általános mezőgazdasági gazdaképzést, farmerképzést.- Honnan származik az átalakításhoz szükséges pénz? • A jánoshalmi gazdassszonyképzőben jól bevált az új oktatási forma.- A mezőgazdasági intézményeket a helyi és megyei önkormányzatok, a Földművelésügyi Minisztérium, az egyházak, valamint különböző alapítványok tartják fönn. A szakmai követelmények és a bizonyítvány azonban mindenütt azonos. Szükség van a fönntartók együttműködésére azért is, mert az iskolák mellett működő tanterületeket, tanműhelyeket csak közös beruházással lehet létesíteni. A Belügyminisztérium és az önkormányzatok - szerencsére - fölvállalták ezt a terhet, mert belátták, hogy a fiatalok számára ez a képzési forma egy lehetőséget teremt arra, hogy otthon maradjanak és a falu ne pusztuljon tovább, hanem lépni, élni tudjon. Kevesen vállalják- A munkahelyteremtésnél figyelembe veszik-e egy-egy régió speciális helyzetét?- Működik egy koordinációs rendszerünk és elképzeléseink is vannak arról, hogy miként lehetne ezt nyomon követni, de a megvalósítás még várat magára. Olyan képzési formákat igyekszünk meghonosítani egy-egy régióban, amely nyomon követi az adott terület igényeit; támogatjuk a helyi intézmények kezdeményezéseit. Sajnos Magyarországon még kevés kisüzem, családi gazdaság működik és azok sem vállalják föl szívesen a szakemberképzést. Ezért az iskolák mellett kialakítandó kisebb üzemekben kell elsajátítaniuk a diákoknak a gyakorlati alapfogásokat és csak ezt követően kerülhetnek ki a magángazdaságokba. A mezőgazdasági szakközépiskolák jelentős részében az úgynevezett általános képzést valósítjuk meg, ami azt jelenti, hogy a tanuló a negyedik év végén még eldöntheti, hogy egy specializált kisgazdaságban, netán nagyüzemben kíván tevékenykedni és annak megfelelően kapja meg az ötödik évben a képzést. Ez a rendszer lehetővé teszi az igényekhez igazodó gyorsabb váltást. Nemzetközi kapcsolatok- Milyen a kapcsolatuk a határainkon túli, hasonló profilú intézményekkel? A közös munka mennyiben segíti az Európai Közösség standardjához igazodó képzés meghonosítását?- Európa valamennyi országával kapcsolatba szeretnénk kerülni. Már eddig is nagyon sok szakközépiskolás jutott el a nyári gyakorlatok során Németországba, Ausztriába és Franciaországba. Az osztrák gazdaasszonyképzőben nagyon szép eredménnyel tanulnak a fiatalok, s az ott szerzett tapasztalatokat hasznosítva, ma már harminchárom ilyen iskolatípusban folyik az oktatás hazánkban. A kettő-négy hónapos külföldi, magángazdáknál eltöltött üzemi gyakorlatok mellett egy féléves, csere alapú részképzést is támogatnánk. Nálunk - hagyományosan - még csak akkor beszélünk szakképzésről, ha a tanuló szakmunkás-bizonyítványt kap. Pedig mindennemű szakmai oklevél, ami valamit tanúsít, szakmai képzettségnek kell hogy minősüljön. Ezért az új törvény már nem szakmunkásképzésről, hanem szakmai képesítésről „beszél”. Reményünk van rá, hogy a gazdaasszony-képesítést egyenértékűnek ismerik el a határainkon túl is. A közeljövőben aláírjuk a mezőgazdasági gépész és sütőipari képesítések egyenértékűségét igazoló okmányokat. Adótisztképzés Balassagyarmaton Adótisztviselőket képeznek - ez év szeptemberétől - Balassagyarmaton, a jelenleg üresen álló volt vármegyeházban. Az APEH saját iskolájaként működő intézetben a hivatalba lépő adótisztviselőket készítenék fel munkájukra, illetve az ebben a munkakörben dolgozók tudását tartanák karban. E feladatot a hivatal jelenleg különböző helyeket kibérelve oldja meg. Az adótisztképzés azonban folyamatos feladat, tekintve, hogy a hivatal fluktuációja meghaladja az évi ezret. Az épület egyébként a szakemberek véleménye szerint nagyon kevés átalakítással alkalmas iskolai oktatás céljára. KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE versenytárgyalási felhívást tesz közzé az önkormányzat tulajdonában lévő bérlakások privatizációjának lebonyolítására Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/1993. (XII. 9.) KR. sz. rendelet 3. szakasz (1) bekezdése értelmében. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. április f5. Helye; polgármesteri hivatal lakásgazdálkodási csoport: Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 46. sz., dr. Rakonczay Évánál. A pályázatok elbírálásának ideje: 1994. április 11. A versenytárgyalási felhívás teljes szövege, valamint az értékesítés jogi feltételeit tartalmazó közgyűlési rendelet munkanapokon, 8 órától 15.30 óráig átvehető a polgármesteri hivatal pénzügyi és gazdasági iroda lakásgazdálkodási csoportjánál: Kecskemét, Kossuth tér 1. félemelet 46. sz. szoba. Szívvel és értelemmel (Széchenyi) TÓTH ENDRE tanár I. sz. választókörzet képviselőjelöltje Az ajánlási szelvényeket a Katona J. tér. 8. sz. alatt lévő KDNP-irodán kívül a következő helyeken lehet leadni: Széchenyiváros: Kulacs vendéglő Erika minidiszkont Virágüzlet, Március 15. u. 26. Máriaváros: dr. Berta Sándor, Cédulaház u. 42. Árpádváros:_____Virágüzlet, Petőfi S. u. 2.______ Fizetett politikai hirdetés.