Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-08 / 56. szám
12 Pénz, vállalkozás, piac 1994. március 8., kedd ÁLLAMI VÁLLALATVEZETŐK PÉNZE Ki miért kaphat prémiumot? NEM FIZETNEK AZ OROSZOK Tele a gyárudvar buszokkal • Változnak az idők. Valaha Halason is készült Ikarus-alváz. AVU-iroda Csíkszeredán Egy hónap múlva megszülethet a többségi állami tulajdonban lévő szervezetek vezetőinek javadalmazási rendszere, melynek elvi koncepcióját Szabó Tamás privatizációért felelős miniszter pénteken ismertette szűk körű sajtótájékoztatóján. A szabályozás tervezetét két hét múlva a kormány, ezt követően pedig az Érdekegyeztető Tanács véleményezi majd. A rendszer kidolgozásának fő célja egy egységes állami, tulajdonosi magatartás megteremtése volt, mely a jövedelmeket szorosabban köti a teljesítményekhez oly módon, hogy azok ne szakadjanak el a hazai realitásoktól és a közvélemény számára is elfogadhatóak legyenek. A új szabályozás várhatóan erősíti majd a pénzügyi fegyelmet is, a javadalmazást és a premizálást ugyanis többek között a minősített hitelek és az állami tartozások nagyságától is függővé kívánják tenni. Rendezésre szorul a végkielégítések nagyságának kérdése is. Szabó Tamás véleménye szerint ezeket a jövőben - a jelenlegi gyakorlattal ellentétben - oly módon kell meghatározni, hogy nagyságuk ne a törvényi lehetőségek maximumához, ha„Aggódunk a szövetkezeti törvény tervezett módosítása miatt”. Ezt Lars Marcus, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke jelentette ki magyar újságírók és parlamenti képviselők előtt hétfőn Budapesten az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen. Lars Marcus, Baron von Verschuer, a Nemzetközi Raiffeisen Unió elnöke, valamint Mats Ahnlund, a Coop-Network vezérigazgatója azért érkezett hazánkba, hogy tájékozódjon a magyar szövetkezetek helyzetéről. Kijelentették: a magyar mezőgazdasági szövetnem sokkal inkább a minimumához közelítsen. Csuhaj V. Imre, az ÁVÜ IT tagja a technikai részleteket ismertette. Elmondta: a szabályozás előtt meg kell teremteni a cégek besorolási rendszerét is, melynek többek között a saját tőke, az árbevétel és az export nagysága is az alapja lesz. A mutatók súlyozott figyelembevételével a tervezetben hét kategóriát dolgoztak ki, melynek mindegyikéhez egy meghatározott bérezési sáv tartozik. A tervezet módosítani kíván a menedzsment premizálásán is, melynek nagysága jelenleg elérheti az éves alapbér 100--150 százalékát. Ezzel szemben a nemzetközi gyakorlatban a prémium csupán az alapbér 50 százaléka lehet és a jövőben a hazai gyakorlatot is ehhez kívánják közelíteni. A szabályozást kiterjesztik az igazgatótanácsok és a felügyelőbizottságok tagjaira is, akik egyébként személyes vagyonukkal is felelnek az illető cég gazdálkodásáért. A szakember hangsúlyozta, hogy mindez nem vonná maga után a meglévő szerződések kötelező módosítását, csupán az új szerződéskötéseket irányítaná. kezeteknél gondot okozhat, ha sor kerül a szövetkezeti törvény tervezett módosítására. A mezőgazdasági szövetkezetek problémái jórészt abból származnak - az elnök véleménye szerint -, hogy a nagy szövetkezeti gazdaságokból több kicsit kell létrehozni, s ezek a föld privatizációja során elveszthetik tényleges szövetkezeti karakterüket. Bogárdi Zoltán, MDF-es képviselő egyoldalúnak ítélte azokat az információkat, amelyekkel a külföldi szövetkezeti vezetők rendelkeznek. Szerinte a legnagyobb probléma hazánkban 40 évig volt szocializmus, amely lejáratta a szövetkezeti eszmét. A hónap közepétől várhatóan részlegesen leállnak az Ikarus székesfehérvári gyárának szerelősorai: a termelőmunkát végzők egy részét szabadságra küldik, illetve karbantartással, alkatrészgyártással foglalkoztatják majd. A bizonytalan ideig tartó üzemszünet oka az, hogy a gyár egyes megrendelések esetében nem rendelkezik a szükséges pénzügyi garanciákkal, oroszországi üzleti partnere például jelenleg nem tud fizetni a megrendelt buszokért. A gyárudvar már „dugig van” a legyártott, elszállításra váró autóbuszokkal: 260-270 jármű várja, hogy útjára indítsák. A szállítások elmaradását 2-2 és fél milliárd forintja „bánja” a Az Európai Újjáépítési Bank hiteléből júniusban megkezdődhet a budapesti nagybani piac fejlesztése. A beruházás során a Hungarocamion Rt. 5 hektáros területrészével bővítik székesfehérvári üzemnek. A gyártás egyes folyamatait részlegesen már e héten is visszafogták, de még csak 100-150 dolgozó végzett készre szerelés helyett más munkát, illetve volt szabadságon. Az utóbbiak a most kényszerpihenéssel töltött napokat egy későbbi időpontban dolgozzák majd le. Amennyiben a helyzet nem változik, elképzelhető, hogy március közepétől a termelőlétszám felét, kétharmadát kényszerülnek megszokott munkája helyett karbantartással, alkatrész-előállításssal, illetve más tennivalóval foglalkoztatni, illetve egy részüket szabadságra, vagy más időpontban ledolgozandó pihenőre küldeni. a piac 19 hektárját. Ezen a területen egy 5400 négyzetméteres csarnokot építenek, amelyben 40 korszerű gyümölcsérlelőt és 25 zöldség-gyümölcs hűtőtárolót alakítanak ki. Első határon túli ügyfélszolgálati irodáját nyitja meg az Állami Vagyonügynökség március 10-dikén a romániai Csíkszeredán. Az iroda az RMDSZ és az ÁVÜ közös kezdeményezésére jöhetett létre, és fő feladata a Romániában élő kárpótlásra jogosultak tájékoztatása. Romániából több mint 27 ezren nyújtottak be kárpótlási igényt, s ezek alapján együttesen 6,3 milliárd forint értékű kárpótlási jegyre már meg is hozta a határozatot a kárpótlási hivatal. A még elbírálásra váló háromezer igénylés benyújtói várhatóan 600 millió forint értékű kárpótlási jegyet vehetnek majd felel. így végül is a Romániában élő kárpótlásra jogosultak összesen csaknem 7 milliárd forint értékű kárpótlási jegyhez juthatnak. Tekintettel az összeg nagyságára és az első tapasztalatok szerint a határon túl élő magyar kárpótoltak tájékozatlanságára, égető szükség volt az iroda megnyitására. Szabó Tamás sajtótájékoztatón cáfolta meg azt a Romániában elterjedt rémhírt, miszerint a kárpótlási jegyeket a határozat A Bakony Művek Rt. menedzsmentje és dolgozói is igény tartanak azokra a részvényekre, amelyeket az ÁVÜ meghirdetett. Összesen 1600 dolgozó írta alá a vásárlásra vonatkozó szándéknyilatkozatot. A hazai gyártó cégek, illetve a Magyarországon működő vegyes vállalatok egyre kevésbé tartanak igényt arra, hogy termékeik a Kiváló Áruk Fóruma (KÁF), vagy a Kermi Tanúsító Címke (KTC) megkülönböztető jelzést viseljék. Ennek feltehetően az az oka, hogy ezek a kézhezvételét követő 40 napig lehet csak felvenni, illetve, hogy a kárpótlási jegyek idővel elveszítik az érvényességüket. Szabó Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény nem szab határidőt a kárpótlási jegy felvételére és érvényességére. Ezért azt tanácsolta, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosok ne kapkodjanak, ne értékesítsék azonnal, alacsony áron kárpótlási jegyeiket, hanem várják meg a legkedvezőbb befektetési lehetőséget. Szabó Tamás elmondta, hogy a jegyek kedvező felhasználása érdekében felkérte az ÁVÜ-t és az ÁV Rt.: dolgozzanak ki egy tervezetet, olyan határmenti áruház megépítéséről, ahol az áruért a vevők kárpótlási jeggyel fizethetnének. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke óriási jelentőségűnek tartotta az iroda működését, mely lehetővé teszi, hogy a Romániában élő kárpótlásra jogosultak megismerkedhessenek a privatizációval és hogy kárpótlási jegyeiket ne a spekulánsok szervezzék, hanem kedvező befektetésekre használhassák fel. Elképzeléseik szerint a részvények meghirdetett 50,1 százalékát menedzsment privatizáció, illetve MRP keretében vennék meg a helyiek. Az ÁVÜ az előírásoknak megfelelően 90 napig mérlegelheti döntését. címkék a vásárlók szemében nem teszik vonzóbbá az árut. Mindezt az is alátámasztja, hogy a KERMI az elmúlt év második felében mindössze 49 termék műszaki, alkalmassági vizsgálatát végezte el, míg korábban több száz pályázat érkezett be évente. ÚJdonSÁG!! Aggódnak a szövetkezetekért? Bővítik a nagybani piacot BAKONY MŰVEK PRIVATIZÁCIÓ Részt akarnak a dolgozók Kevesebb a kiváló termék Részvények kárpótlási jegyért Böngészde ... Aki itt keres, az talál partnert Az ÚJdonSÁG-gal, a keresletek lapjával együttműködve közöljük az alábbi keresleti információkat. A címek ára 500 Ft + áfa = 625 Ft. (Az ettől eltérő árakat különjelezzük.) Címkéréskor hivatkozzék a PN-kalauzra és a hír kódszámára. Az.adatokat telefonon, faxon levélben is megrendelheti az ÚJdonSÁG-nál. Ilyenkor az utánvétel átvételekor a postásnál keli fizetnie. A leggyorsabban úgy juthatnak információhoz, ha a piros belföldi postautalvány szelvényét faxo elküldik (esetleg már postáról) az UJdonSÁG-nak, a 76/481-742-re! A címeket faxon kapják meg, szinte azonnal. A színház mögötti UNIVER- székházban személyesen, kp.-fizetés ellenében is kiszolgálják. Cím: ÚJdonSÁG, Dömötör Tibor 6000 Kecskemet, Katona J. tér. 18.11/218. Tel./fax.: 08-16.30 között 76/481-742 (iroda), éjjel-nappal: 76/325-970 Fizetőképes keresleteit ingyen közlöm! Az Állami Vagyonügynökség, mint a Baranyatej Rt. tulajdonosa kárpótlási jegy és készpénz ellenében megvásárlásra kínál fel a társaság részvényei közül 121,616 millió forintnyi törzsrészvényt. A jegyzési időszak március 10-től március 17-ig tart, a forgalmazó a WestLB Investment Rt. A vevőknek 8 darab 1000 forintos névértékű részvényért 5 darab 1000 forint címletértékű Négy hitelszövetkezet létrehozta a Hitelszövetkezetek Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapját. Ezt a hitelszövetkezetek képviselői jelentették be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatójukon. A hitelszövetkezetek négy és fél évtizednyi kényszerszünet után ismét megkezdik tevékenységüket hazánkban. Létrejöttüket a pénzintézeti és szövetkezeti törvény teszi lehetővé. A betétvédelmi alap megteremtése után adhat engedélyt az Állami Bankfelügyelet a hitelszövetkezetek működésére. Az első négy hitelszövetkezet - mintegy 160 millió forintos alaptőkével - már meg is alakult az ország különböző területein. E négy hitelszövetkezet elsőként Hevesen, Győrben, Debrecenben, illetve Nagycenken működhet majd, amennyiben annak feltételeinek megfelelnek. A kérelmet az Állami Bankfelügyelet a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben 90 napon belül bírálja el. A hitelszövetkezetek létrejötte a Termelőszövetkezetek Kölcsönös kárpótlási jegyet és 500 forint készpénzt kell adniuk. A befizetendő pénzösszeget vagy a jegyzés helyén készpénzben kell befizetni, vagy pedig a WestLB Investment Rt. letéti bankszámlájára kell átutalni. Az ÁVÜ túljegyzést nem fogad el, a le nem jegyzett részvényeket pedig megtartja saját tulajdonában. A kibocsátó nem tervezi a részvények tőzsdei bevezetését. Támogatási Alapjának átalakulásához is jó lehetőséget biztosít. Ez az alap ugyanis csak 1995-ig működhet a pénzintézeti törvény szerint, ám az alapban lévő mintegy 3 milliárd forint kiegészítheti a hitelszövetkezetek tőkeerejét. A hitelszövetkezetek szolgáltatásai a pénzintézeti törvény által meghozott keretek között, de a helyi igények szerint alakulnak majd. Elsősorban betétgyűjtéssel, olcsó hitelek folyósításával, illetve számlavezetéssel foglalkoznak majd. Ám amenynyiben egy-egy szövetkezet tagsága egyéb szolgáltatásra is igényt tart, úgy az is folytatható külön bankfelügyeleti engedéllyel. A Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapjához minden alakuló hitelszövetkezet csatlakozhat egymillió forint befizetése ellenében. A fenntartási költségekre a mérlegfőösszeg egy ezrelékét, valamint a december 31-ei betétállomány két ezrelékét kell befizetni. ÚJdonSÁG KERESLETEK:- ÚS5758 Vennének 400tonna étkezési minőségű zabot. Irányár: 1.300 Ft/q ab th. A kereslet visszavonásig érvényes!-ÚS5743 Megvételre keres zárjeggyel ellátott Stolichnaya vodkát, heti 150-200 karton mennyiségben.-ÚS5651 Tiszta, elegáns, ügynöki munkalehetőség már működő, mozgékony ügynökök számára. 2.400 Ft—ból 480 Ft-ot, 16.000 Ft—ból 3.200 Ft-ot kaphat, ha nekünk is dolgozik!-ÚS5745 Német cég elektronikus építőelemek gyártóitól vár német nyelvű ajánlatokat. Kondenzátorok, diódák, tranzisztorok, IC—k, Opto építőelemek, szenzorok.-ÚS5740 Sportszergyártók jelentkezését várja magyar exportimport vállalkozás.-ÚS5746 Német cég fa-, műanyag, fémpalettákat és csomagolóeszközöket vásárolna Magyarországról. Németül vár ajánlatokat. GÉPIPARI KERESLETEK:-Ú5766 Autótartozékok nemzetközi forgalmával foglalkozó német cég villás kocsiemelők és szabványos kivitelű fém szerszámosládák szállításához keres partnert. Ajánlatokat német nyelven vár!-Ú5764 Holland cég angol nyelven kommunikálna a következő tételek gyártóival: lemezlakatosi feladatok (1,5 x 2,0 x 0,3 m tokmérettel) alumíniumból és acélból. Kapcsolószekrények szerelése (elektronikus építőelemek beépítése, kábelezés stb.), forgácsolás (forgácsolás, préselés), transzformátorgyártás 50-300 VA. FAIPARI KERESLETEK:-Ú5760 írországi cég megvételre keres mészárostőkét fából, valamint húsvágó deszkát. Levelezés angolul.-Ú5761 Belga cég beszállítókat keres a következő termékekre: partikhoz speciális bútorzatot, felszereléseket, mint faszékek, bárpultok stb. Levelezés nyelve: angol.-AP 950 Francia vállalat venne fenyőbútort és népies stílusú fa konyhai és szobai dísztárgyakat.-ÚS5759 Német cég olyan fafeldolgozó üzemekkel keres kapcsolatot, amelyek akácfa feldolgozását vállalnák. A cég exkluzív kerti bútorok gyártásával foglalkozik, ezek tartozékaihoz keres beszállítót. Az idei évre tervezett kapacitást egységenként kb. 2500 db. Érdeklődés, ajánlattétel német nyelven.-Ú0349 Holland faipari cég szívesen beruházna Magyarországon. Olyan kisebb fűrészüzemet keres, amelyben maximum 10 főt foglalkoztatnának. Az üzemet teljes egészében megvásárolnák, behoznának akácfa feldolgozásához szükséges gépeket. Amennyiben megfelelő fűrészüzem nem áll rendelkezésre, szívesen kezdenének tevékenységet egy infrastruktúrával ellátott ipari csarnokban is. Angolul tenni ajánlatot.-ÚS5730 Bizományosi és készpénzes értékesítést vállaló magánbútorboltokat keres kárpitos, amelyek a legmodernebb német és olasz típusú ülőgarnitúrák forgalmazását vállalnák nagyon kedvező áron.-ÚS5649 Alacsony árfekvésű kiegészítő bútorokat vásárol (íróasztalok, polcok, kisebb szekrények stb.)-ÚS5596 Száraz fűrészport kér folyamatosan szállítani. Minimum heti 2 pótkocsis IFA-val. Kecskemétre szállítva is jó. Ármegjelöléssel. GÉPIPARI és GÉP KERESLETEK:-Ú5762 Német cég technológiai együttműködésre kész partnert keres ipari és háztartási műanyag cikkek előállításához. Ajánlattétel, referenciabemutatás német nyelven!-ÚS5728 Használt faipari gépeket vesz kecskeméti cég.-Ú0346 Francia cég venne 40.000 db műanyag kerti széket. Irányár: 3-4 USD. Franciául és angolul kell ajánlatot tenni. MEZŐGAZDASÁG-ÉLELMISZER KERESLETEK: Ú5773 Arab gazdasági egység nagy mennyiségben vásárolna kondenzált tejet, tejport, kekszeket, olajat, vajat (25 kg csomagokban). Keres konzervételeket, paradicsom-ketchupot, zöldséget. Ú0339 Romániai cég venne szappangyártáshoz folyamatosan havi 2001 marhafaggyút.-Ú0338 Bolgár cég venne zöldborsókonzerveket, nyers babot, fasírozotthús-konzerveket. Ú0327 Olasz cég gabonaféléket, olajos magvakat, kutya- és macskaeledelt venne. Ajánlatokat angolul, olaszul kér. Ú5775 Német export-import cég baromfi és marha tenyészállatokat venne Magyarországról. Ajánlatokat németül. INGATLAN KERESÉSEK: ÚS5670 Venne kb. 70 m2-es családi házat minimum 80 négyszögeles telekkel Kecskeméten a Máriavárosban, Kadafalván, Rendőrfaluban vagy a Szeleifaluban, gázfűtésest! Március 15- éig él a vételi szándék. ÚS5646 Venne garzon- vagy 1 szobás lakást Kecskeméten, a városközpontban, reális áron! Ú0334 Venne, bérelne több száz hektár szántóföldet a Tiszától keletre. Kisebb, 5-6 hektáros területek is szóba jöhetnek, ha szomszédosak a területek. Szerződéskötés előzetes egyeztetés után, várhatóan március 10-étől. A kivételes iroda, ahol ön ingyen kereshet ingatlant! Ez konkurens ingatlanközvetítő irodákra is érvényes! Tel./fax: 76/481-742 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18. (a színház mögött) Hívjon, írjon, jöjjön el! ÚS5644 Vesz kecskeméti, hunyadivárosi, saját tulajdonú, max. második emeleti 1,5-2 szobás, gázfűtéses, telefonos, vízórás, beépített előszoba-szekrényes lakást. Fizetés: kp.! Tavaszi költözéssel! (Végső esetben Széchenyivárosban!) ÚS5755 Siófokon, vízpart közelében 20-tól 70 db, kétágyas szobákkal rendelkező szállodát vásárolnának teljes felszereléssel. Részletes információt kérnek, mely tartalmazza az épület állapotát, felszereltségét és az irányárát. Vásárlás szezon végén I HITELSZÖVETKEZETEK INTÉZMÉNYE Új betétbiztosítási alap