Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-28 / 49. szám

1994. február 28., hétfő Megyei körkép OLAJSZENNYEZÉS A KÍGYÓS VIZÉBEN A törvény csak írott malaszt? • Perlitet szórtak a Kígyós-csatorna vizébe az olaj felfogására. Magasabb vízdíj Kalocsán- Legfeljebb plajos halat észnek a bácsalmásiak - ez volt az az ominózus megjegyzés, amit Bácsalmáson mindenki azonnal felemlít, ha a Kí­gyós-csatorna olajszennyezése szóba kerül. Halász István, az RPH Kft. igazgatója nem ta­gadja, hogy a mondás tőle származik, de ő csak viccnek szánta... Tavaly január 8-án Sultis László csatomaőr jelentette, hogy a Kígyós főgyűjtőjegén olajszennyezés tapasztalható. A bajai környezetvédelmi fel­ügyelőség munkatársai azonnal kiszálltak a helyszínre. A Ha­lász Istvánt helyettesítő Lövi Péter jelenlétében megállapítot­ták, hogy a telepről jön az olaj. Az időközben értesített igazgató a mintavételhez nem járult Bérlakásra jogosultak Hosszas előkészítő munka után, a második nekirugaszko­dásra született meg a hét végén az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek bér­letéről szóló rendelet Kalocsán. A jogszabály közel 350 családot érint. A jövőben szociális bérla­kásra azok jogosultak Kalocsán, akiknek legalább két év óta ál­landó bejelentett lakásuk van a városban, s családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori saját jogú öregségi nyugdíjminimum 125 százalékát. Egyedülálló, gyere­ket nevelő polgár esetében ez az összeg a nyugdíjminimum 135 százalékát érheti el. Fontos sza­bály, hogy a szociális lakásbér­beadási névjegyzéket a hivatal terjeszti a népjóléti bizottság elé, amelynek javaslata alapján a képviselő-testület dönt a lis­tára való felkerülésről. Módosult a használatbavételi díjjal kapcsolatos fizetési köte­lezettség is. Versenytárgyalás útján történő bérbeadás esetén egyszeri használatbavételi díjat kell fizetni, amely a lakás évi bérleti díja tízszeresének megfe­lelő összeg. Különösen az isko­lákat segíti majd az az intézke­dés, hogy az önkormányzati in­tézmények jobb szakemberellá­tása érdekében, ha azok alkal­mazása feltétlen indokolt, la­kásbérleti névjegyzék és ver­senytárgyalás nélkül biztosíta­nak lakást számukra. Zs. F. Egyházak támogatása Foktőn a lakosság egyik fele római katolikus, a másik refor­mátus. Az önkormányzati tagok is e két vallást gyakorolják, így nem volt nehéz egyezségre jut­niuk a két templom felújításá­nak támogatásáról. A döntés ér­telmében a református egyház a telefonbevezetéshez, a katoli­kus pedig az elektromos hálózat korszerűsítéséhez kapta meg a költségek felét kitevő, közel 200 ezer forintos támogatást. hozzá, és elutasította a felve­endő jegyzőkönyv aláírását is. Ezt követően, január 25-én, teljes ellenőrzést végzett a fel­ügyelőség, melynek eredmé­nyét jegyzőkönyvben rögzítet­ték. Ezzel egyidőben Halász Istvánra - vízszennyezés, vala­mint hivatalos személy akadá­lyozása miatt - 4000 forint sza­bálysértési bírságot vetettek ki. Március 2-án visszavonta az Aduvizig hatósági osztálya a kft. vízjogi engedélyét, és meg­tiltotta a kocsimosó üzemelteté­sét. Ezzel egyidőben - jóllehet a Kígyós és a csatomapart nem tartozik Bácsalmás város, ha­nem az Aduvizig hatókörébe -, Bötkösné Molnár Erzsébet vá­rosi főépítész úgy rendelkezett, hogy a lakosságot rendkívül nyugtalanító helyzetre való te­Csaknem kétszáz tataházi polgár hallgatta meg a napok­ban a dr. Morva László házior­vos által szervezett egészség- ügyi elődásokat. Idén is neves előadók látogattak a bácskai fa­luba, az estét dr. Molnár Ilona megyei tisztiorvos nyitotta meg. Az AIDS-ről tartott közérthető, érdekes előadást dr. Horváth Attila, a SZOTE bőrklinikájá­nak professzora. Mint el­mondta, Magyarország gyengén fertőzött területnek számít Eu­rópában, de a kábítószer-fo­gyasztás terjedése komoly ve­A kórházi, majd a klinikai gyógykezelés sem mentette meg annak az idős foktői asz- szonynak az életét, aki Ady Endre utcai házában égett meg januárban. A szomszédok se­gélykiáltásokra figyeltek fel, majd a fojtogató füst egyértel­művé tette, hogy azonnal értesí­teniük kell a tűzoltókat és a mentőket. A pár perc múlva a helyszínre érkező kalocsai tűz­oltók hamar eloltották a tüzet, s az elsődleges vizsgálat azt is ki­derítette, a bekapcsolva maradt Együttes ülésen tárgyalta és öhagyta jóvá a két - nemrég még egyet alkotó - település, Jászszentlászló és Móricgát képviselő-testülete az ez évi költségvetést. A közös vitát vagy inkább egyeztetést főként az indokolta, hogy a különvá­lást követően is sok közös - pénzügyeket is érintő - ügye-baja maradt a két falunak. A körjegyző javaslatára el is fo­gadta a két testület, hogy a fél- évenkénti .számvetést is együtt tartják a jövőben. Jászszentlászló közel 164 millió forintnyi bevételét úgy sikerült elosztani, hogy még öt és félmilliónyi tartalék is ma­radt az előre nem látható kiadá­kintettel, a közterületfelügyelők kísérjék figyelemmel a kft. te­vékenységét. A felügyelők a kapott feladatban eljárva jelen­tették, hogy a kocsimosás nem szűnt meg. A főépítész asszony továbbra is szívén viselte az ügy lehető­leg megegyezéses megoldását, ezért - közvetítő szerepet vál­lalva -, július 5-ére egyeztető tárgyalást hívott egybe. Aminek szintén nem lett semmi kézzel­fogható eredménye, olyannyira nem, hogy augusztus 8-án, egy hónap múltán az Aduvizig szi­gorú hangú felszólítást küldött Halász Istvánnak, hogy a szennyvízkezeléssel kapcsola­tos kötelezettségeinek 3 napon belül tegyen eleget. Ellenkező esetben ismét kivetik a június 10-én egy alkalommal már elő­írt 10 ezer forintos végrehajtási bírságot. Még egy momentumról meg kell emlékezni. A vízügyi igaz­gatóság a szükséges rekonst­rukció megtervezéséhez elvi vízjogi engedélyt adott ki. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kft. megtervezteti az olajfogó berendezést, úgy a hatóság hoz­zájárul a vízhasználathoz. Ezzel vége is a Kígyós víz­szennyezés-történetének. A múlt pénteki olajfilm a vizen körülbelül azt jelentette, hogy így már nem mehet tovább. Az Aduvizig Műszaki Biztonsági Szolgálata merülőfalak alkal­mazásával elhatárolta az olaj út­ját a halastó felé, és perlittel kö­zömbösítette a szennyezést. A bácsalmásiak azonban szeret­nének nyugodtak lenni a Kí­gyóst illetően. Vajon most végre pontot tehetünk a Kí­gyós-csatorna szennyezésének Ugye után? Gál Zoltán szélyt jelent. Azt is elmondta a tataháziaknak, hogy hazánkban járványügyi szűrés folyik a ve­szélyeztetett csoportokban. Dr. Tímár Sándor, megyei kardiológus szakfőorvos elő­adása a szívbetegségekről, megelőzésükről és kezelésükről szólt. A főorvos beszélt az étke­zési szokásokról, a dohányzás káros voltáról és hangsúlyozta a testmozgás fontosságát. A tata­házi háziorvosi szolgálat a kö­vetkező előadásokat február 20-án, Mátételkén tartja. Pásztor Erzsébet asztalilámpa okozta a lángokat. A villanykörte közelében egy műszálas pulóver volt, az gyul­ladt meg, a tűz onnan terjedt át az ágyra, amelyen az egyedül élő Lőrincz Vendelné feküdt. A mélyen alvó asszony arra riadt fel, hogy kigyulladt a takaró, ég a ruházata. Kunsági Ferenc őr­nagytól, kalocsai tűzoltópa­rancsnoktól megtudtuk, sajnos több évtizedes tapasztalat, hogy elsősorban időskorúak vannak kitéve a figyelmetlenségből adódó tűzeseteknek. sok fedezetéül. A tárgyalás már egy több ízben megvitatott elő­terjesztésről folyt, így sok né­zetkülönbség nem adódott. Két felvetést vizsgált közelebbről a vita során a testület. A pedagó­gus szakszervezet az irányú ké­rését, hogy több szakkört indít­hassanak - ezzel is segítve az iskolát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok kihívásával szemben -, azzal válaszolta meg az önkormányzat, hogy részletes pénzügyi kalkuláció­val hozzák újra testületjeié a ké­résüket. A rendeletet két apró módosítással alkották meg a képviselők. Megszavazták a közalkalmazottak és -hivatal­nokok ebédtérítési hozzájárulá­(Folytatás az 1. oldalról) A probléma azért bizonyult húsbavágónak, mert a jelenlegi vízdíjak éppen csak a költsége­ket fedezik. Ha minden válto­zatlanul marad, remény sincs arra, hogy a több évtizedes há­lózat felújítására pénzt fordítsa­nak. A szűkös források miatt nem lesz fedezet a folyamatos vagyonvesztés ellentételezé­(Folytatás az 1. oldalról) A vád szerint dr. R. Ferenc 16 galambászhéját és 4 kere­csensólyom-fiókát fogott be. Utóbbiaknak jelenleg 250 ezer forint az eszmei értéke. Több mint két évvel ezelőtt, amikor az eset történt, még csak 50 ezer volt, de ebben a vádpontban felmentették, és az ítéletet jóvá­hagyták. Nem úgy a héják eltu­lajdonításáért Kunszentmikló- son kimért pénzbüntetést, mivel ez az ítélet felülvizsgálatra szo­rult. (Folytatás az 1. oldalról) Dobák Istvánné, a félegyházi szövetkezet pénzügyekkel fog­lalkozó munkatársa elmondta: a vállalkozóvá vált dolgozóikra kell minden költséget ráháríta­niuk. Már kis mértékű bérleti- díj-emelkedés is tönkre teheti őket, nemhogy a tervezett. A Szigma Rt. képviselői szintén visszautasították az elképzelést. A fodrászokkal egyetértésben hangsúlyozták, hogy azért olyan értékesek az említett üz­lethelyiségek, mert a bérlők milliókat invesztáltak beléjük. Egy esetleges szerződésbontás­kor kérni is fogják a pénz meg­térítését az önkormányzattól. Fiiszár Károly, az önkor­sát, helyt adtak a'Vezető óvónő kérésének, amely egy félállású technikai dolgozó bérének beál­lítására vonatkozott. Móricgát közel 16 millióból gazdálkodik ez évben, s a terve­zés során neki is jutott 3,5 mil­lió forintnyi összeg tartalékba. Sisák Tibomé polgármester ja­vaslatára az önkormányzat elkü­lönített egymillió forintot a Bu- gac-Móricgát összekötő útsza­kasz terveinek elkészítésére. Bár a kérdés körül kisebb vita is kialakult. Tervek ugyanis már korábban is készültek, csak út nem akart épülni. Most egy al­kalmasabb megvalósítást ígért a polgármesterasszony, s a képvi­selők jóváhagyták a javaslatot. sére, a mind gyakrabban jelent­kező csőtörések elhárítására. Az önkormányzat végül nem vál­lalta fel, hogy saját költségve­tése terhére egészíti ki a díjeme­lést. Elfogadták a Kalocsavíz Kft. javaslatát, amely szerint március 1-jétől az ivóvíz köb­méterenként 38, a csatornadíj 29 forint lesz, amelyet még az áfával is növelnek. Zs.F. A januári, bajai tárgyaláson a vádlott tizenegy galambászhéja befogását ismerte be - melyek eszmei értéke 10 ezer forint -, viszont ezért sem tartotta magát bűnösnek. Szerinte ugyanis olyan helyeken fogta be a ma­darakat, ahol arra a törvény le­hetőséget ad. Ilyen például a fá­cánosok környéke, mivel itt a törzsállományt pusztítják az el­szaporodott ragadozómadarak. A vádlott állításának igazát csak alapos szakértői vizsgálattal le­het tisztázni. Géczy Zsolt mányzat gazdasági bizottságá­nak elnöke megnyugtatáskép­pen közölte, a bejelentés még nem döntés. Az emelés mérté­kén lehet vitatkozni, de a bizott­ságnak az az álláspontja megin­gathatatlan, hogy ezek a helyi­ségek a legmagasabb kategóri­ába tartoznak az értékrend szempontjából, és az egységes díjszabásnak kell vonatkozni rá­juk. Nem a javasolt összeg ma­gas, az eddigi bérlet volt nevet­ségesen alacsony - hangsú­lyozta az elnök. A gond az, hogy többen ezt sem fizetik. Van olyan cég, amely máris ul­timátumot kapott. Ha nem ren­dezi számláját, felbontják a szerződését. G.O. Humán szolgáltatók Közgyűlést tartott szombaton a Nonprofit Humán Szolgálta­tók Kamarája. Elfogadták, hogy a kamara tevékenységének kö­zéppontjában a nonprofit szek­tor érdekképviselete áll, s rend­kívül fontos a tagszervezetek segítése jogsegélyszolgálattal. Iskolaszéket választott Úszód Az Úszódon megválasztott iskolaszékben a szülőket Ma­rosvölgyi Lászlóné, Vida István és ifj. Balázs Lajosné képviseli. A pedagógusok Samu Sándor- nét, Vörös Zoltánnét és Halász Lászlónét küldték az iskola­székbe, a fenntartó községi ön- kormányzat pedig Ruman Zol­tánnét, Bedi Gyulát és Tóth Gyulánál delegálta. Termékbemutató a Technika Házában Az Építéstudományi Egyesü­let termékbemutatóval egybe­kötött előadást szervez Lino­leum és PVC professzionális burkolati rendszerek címmel ma, 15 órai kezdettel Kecske­méten, a Tudomány és Tech­nika Házában. Előadó: dr. Kende László, a FORBÓ ma­gyarországi irodavezetője. Nem változnak az üdülőtelekárak A tiszaalpári önkormányzat képviselő-testülete február 21-ei ülésén úgy határozott, hogy 1994-ben nem emeli a Holt-Tisza menti üdülőterületen kialakított 21 darab üdülőtelek eladási árát. Az elmúlt két év­ben nagymértékben csökkent az érdeklődés e területek iránt - 1992-93-ban egyetlen üdülőtel­ket sem tudott értékesíteni az önkormányzat. Ez valószínűleg azzal is magyarázható, hogy a kialakításkor - 1990-ben - igen magasan állapították meg az árat: 400-500 forint négyzetmé­terenként. Gazdák közgyűlése A Homokmégyi Gazdakör az elmúlt héten tartotta közgyűlé­sét, amelyen a nagyobb vető­mag-, növényvédőrendszer- és kisgép-értékesítő cégek képvi­selői is megjelentek. A tavaszi munkák megkezdése előtti fó­rumon fontos bejelentésként el­hangzott; akinek nincs pénze a szükséges vetőmag, műtrágya beszerzéséhez, de a gazdakör kezességet vállal érte, az a beta­karítás időszakában terménnyel is fizethet. Idegenkednek a napközi otthontól Ugyan a szakmári időskorúak napközi otthona több mint egy évtizede kitűnően látja el fel­adatát, a falu környéki, elöre­gedő szállások népe még min­dig idegenkedik az unalomű­zést, ellátást egyaránt biztosító otthontól. Leginkább a hetve­nedik, nyolcvanadik életévükön túli szálláslakók élnek a lehető­séggel, de még így is mindig gyakori, hogy a kulturált intéz­ményt szegényházként emlege­tik. Az ilyen rosszízű minősí­tésre rácáfol működésének el­múlt évtizede. A jobb helyki­használás érdekében az önkor­mányzat propagandába fog, a rászorulóknak bemutatják a mind szélesebb skálán mozgó lehetőségeket. Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja kampánynyitó fóruma Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 1994. március 01. napján, 18.00 órakor, a Kecskeméti Ifjúsági Otthonba (Széchenyi tér 7. szám), ahol a Vállalkozók Pártja bemutatja Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltjeit. A fórumon részt vesz és az Önök kérdéseire válaszol: AZ ORSZÁGNAK A POLGÁRNAK GAZDA1G/SAG0T! V.P. Kampányiroda Zwack Péter L.P.SZ.V.P. elnöke Dr. Kupcsok Lajos általános alelnök Kresz Zoltán kampányigazgató Egészségügyről Tataházán Idősek veszélyben Két költségvetésről együtt döntöttek KIHALLGATTÁK A VÁDLOTTAT Bűnös-e a solymász? Félegyházi bérletvita • A városháza, amely alatt az üzletek találhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents