Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-24 / 46. szám
k 4 Kultúra-művelődés 1994. február 24., csütörtök Naptár Február 24., csütörtök. Névnap: Mátyás. Névnapozóknak Mátyás: bibliai r\ eredetű név, jelen- QÉÖ tése: Isten ajándéka. CRJ Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Alfréd, Alfréda, An- tigon, Edina, Fáta, Hasszán, Szemere és Szirén nevű olvasóinkat is! Évforduló 1818. február 24-én kiáltották ki az első független, demokratikus Észt Köztársaságot. Az országot 1940-ben a Szovjetunió bekebelezte és csak 1991. augusztus 20-án vált ismét függetlenné. Ökumenikus naptár A katolikusok Szent Mátyás apostolra emlékeznek ma. Etiópiában halt vértanúhalált: nyakazóbárd oltotta ki életét, ezért az ácsok és mészárosok védőszentje. Mi, hol, mikor? • A kiskunfélegyházi művelődési központ galériájában a makettépítők művészi kivitelezésű apró járműveiből nyílt kiállítás. • A kecskeméti Margaréta Otthonban pénteken 16 órakor kezdődik a hagyományos farsangi bál, amelyre minden idős embert szeretettel várnak. • Diákigazolványt vigyen magával, aki ma 19 órától részt szeretne venni a Kecskeméti Ifjúsági Otthon BB-buliján. • A nyugdíjasklub február 26-án 17 órától vidám farsangi mulatságot rendez a kecskeméti helyőrségi klubban. # A kecskeméti városközponti Univer ABC előterében Éva néni, a lajosmizsei bűbájosasszony dedikálja a megjelent könyveit pénteken reggel 7 órától. Döntés után felülvizsgálat Felülvizsgálatra szorul a jánoshalmi önkormányzat egy korábbi határozata, amelyben Vavró Istvánnét pályázati kiírás nélkül öt évre megbízták a városi könyvtár igazgatásával. A köztársasági megbízott észrevétele törvényellenesnek minősíti a határozatot, amely egyébként egy korábbi minisztériumi állásfoglalás alapján született. A művelődési bizottság feladata lesz a javaslattétel a legközelebbi testületi ülésre. Több elgondolás is felmerült, mint lehetséges megoldás. Ezek e- gyike, hogy összevonnák a művelődési házat és a könyvtárt közös igazgatás alá, Vavróné irányításával. A másik variáció a pályázat kiírása, ami új igazgatót jelentene a könyvtár élére. Közéleti klub a középiskolásoknak A hétfői városházi sajtótájékoztatón egy középiskoláskorú fiatalember állt a bajai újságírók elé, hogy meginvitálja őket ma délután 3 órára az Ifjúsági Házba, ahol az ifjúság számára közéleti klub nyitja meg kapuit. A Mcleod-Stúdió néven induló tömörülés elsősorban a gimnaVarrónönek már A bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskola mind a 120 végzőse továbbtanul, bár néhányan csak az utolsó pillanatban döntöttek. A többség a szakképzést nyújtó iskolákat választotta, így szakközépiskolát 24-en (ebből 7 a vízügyi, a többi a közgazdasági, kereskedelmi, és vendéglátóipari szakmát kívánja elsajátítani). Szakmunzistáknak alakult, de a kapuk nyitottak, és a foglalkozásokon arról szeretnének szót váltani, hogyan él az ifjúság a városban, és mit tehetnének közérzetük jobbításáért. Az első foglalkozás vendége Cserháti János alpolgármester, és Nemes Gábor képviselő. nem megy senki? kásképzőkbe 59-en pályáznak: tízen a bácsalmási kihelyezett tagozatra jelentkeztek, a többi vidéken próbálkozik. Körükben a faipari és az autós szakma, az egészségügy és a mezőgazdaság a népszerű. A varrónői szakma iránt csökkent az érdeklődés. A helyi Hunyadi János Gimnáziumba 31-en jelentkeztek, öten vidéki gimnáziumba pályáznak. Sikeres egyesületi évzáró A kulturális értékek védelme, az alkotó energiák felszabadítása, a közösségi törekvések támogatása volt fő célja öt évvel ezelőtt a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület létrehozásának. A legsikeresebb évnek a tavalyit tartja a száznál több tagot számláló közösség. Félegyháza tavaly ünnepelte újratelepítésének 250. évfordulóját, s a legrangosabb események is ehhez kapcsolódtak. Az egyesület 1994. évi eddigi programjai között kiemelt fontosságúak voltak, névadójuk, Móra Ferenc halálának 60. évfordulójához kapcsolódó rendezvények. Természetesen a továbbiakban is számos esemény szervezője lesz az egyesület, kiállításokkal bemutatkozási alkalmat biztosítanak több helyi képzőművésznek, fiatal tehetségnek. Külföldi kapcsolataik bővítése is szerepel terveik között. Korond mellett Beregszász egyesületeivel fűzik szorosabbra a kapcsolatokat. A közgyűlésen értékelték a „Félegyháza és népe” címmel meghirdetett pályázatra érkezett dolgozatokat. Az első díjat H. Tóth Tibor érdemelte ki nyelvészeti tanulmányával. A tagság elégedetten nyugtázta az elmúlt évi munkát és elfogadta az 1994. évi tervet. A tisztújítás nem hozott lényeges változást: elnöknek Fekete Pált, ügyvezető elnöknek Kállainé Vereb Máriát, elnökhelyettesnek Kőháziné Kovács Máriát, Héjjas Istvánt és Rádi Dezsőnét választották meg, akik korábban is ezt a tisztet töltötték be. (hájas) Ersekhalmi mesemondók Nem feltétlenül biztos, hogy ha kevés gyerek jár egy iskolába, akkor nincs kedvük a mesemondáshoz, a versengéshez. Érsakhalmán is szívesen álltak zsűri elé a gyerekek, hogy előadják kedvenc meséjüket. A versenyben Gonda Judit a 7. osztályosok, Havasi Gyula az elsősök és András Gábor a negyedikesek közül szerezte meg az első helyet. Gratulálunk a sikerükhöz és további jó tanulást kívánunk! • Havasi Gyula • András Gábor • Gonda Judit GRENDEL LAJOS: Egy történet nyitánya (A kisregény szerzője szlovákiai magyar író, a helyszín pedig Szlovákia magyarok lakta vidéke.) (13.) Nagyon aggódott Robi miatt, amilyen mamlasz és kétbalkezes, biztos, hogy baja esett; nem mintha az ő dolga lett volna, ő csak fedezte Robit. De mégis. A csípős reggeli levegőben vacogott a foga, de csak nyolc után mehetett föl Robihoz, amikor már egyedül van otthon. A környéken, ahol Robi lakott, sokan ismerték, hiszen ő is abban a házban lakott még nemrég, de amióta a nevelőanyja kirúgta Gita miatt, nem szívesen járt arrafelé. Robi anyja sem szerette őt, mert az egyetlen porontya rossz szellemének tartotta - Robi mondta így. Meghúzta magát a Sült galambhoz címzett büfében, és nyolckor mintha puskából lőtték volna ki, iszkolt Robihoz. El volt készülve a legrosszabbra: hogy a házat rendőrök figyelik, hogy Robi bevádolta őt mint felbújtót. Semmi rendkívüli nem történt. Robi nyitott ajtót álmosan és rosszkedvűen.- Baszd meg, tudod, hány óra van?- Na mi van? Füstölög a segge lyuka?- Meglépett - mondta Robi. S előadott egy mesét, mely szerint egész nap a pasas nyomában loholt, de az a pályaudvaron kereket oldott. Ebből világos, hogy a vörös kutya elutazott, nem lett volna értelme egész éjszaka habzó szájjal káromkodni miatta. Az akciót el kell halasztani. Robit megtépázta a kudarc, nem mert a szeme elé kerülni. Csak azért nem ment el hozzá a bárba.- Jól van, haver, szedd össze magad. Tudom, hogy nem vagy gyáva - mondta Robinak, hogy felvidítsa, mert látta, hogy barátja egész éjszaka emésztette magát, s akkora karikák csüngtek a szeme alatt, mint az olimpiai embléma. - Kitaláltam valamit. Öltözz fel, és gyere velem. Megadta Robinak egy resti címét, amely kilenckor nyit, és délelőtt zavartalanul lehet benne terveket szőni vagy dar- vadozni. Most az egyszer szerette volna tisztán látni a helyzetét, amely sötét volt, mint egy gyászlobogó, s nagy szüksége volt a magányra, amelyet egy baráttal megoszthat, s aki ugyanabban a széttaposott, büdös cipőben jár, amelyben ő; akivel meg tudja beszélni a nagy büdös hadihelyzetet. Gita mellett elpancsolt néhány évet, mint egy langyos, gyógyvizes medencében. A lelke mélyén persze tudta, hogy becsapja magát, de a lelke mélye messze volt. A lelke mélyén talán nagy érzelmek lobogták, de ezt még Gita sem hitte el. Ott már csak a megszokás gyertyafénye pislákolt. A változatlanság és az állandóság kénes, büdös, önáltató lidércfénye. Balga módon azt képzelte, hogy Gita élete végéig egy éjszakai lebujbán fogja mutogatni magát félmeztelenül, néhány rongyért, amelynek az értéke, mint egy vízesés, zuhant. Elkényelmesedett Gita mellett, és a veszélyérzete is elhagyta. Nem vette észre, hogy Gita már régóta leszarja őt, hogy terhére van a lánynak, akit egyszerre használt szeretőnek és anyának. A királyi életért most fizetnie kell. S ezen mit sem változtat, hogy sosem szövögetett nagy terveket, nem ábrándozott nagy utazásokról, nem futott más nők után, nem akart kirabolni egy bankot sem. Beérte azzal, hogy van egy zug, ahol meghúzhatja magát, és van egy nője, aki az ölébe veszi, és ha jókedve van, ez a nő kiszolgálja és elkényezteti őt, és még a piszkos pénzét is megosztja vele. Helmut, a dagadt osztrák strici a legjobb pillanatban jött. Lefröcskölte őt gennyes zuhannyal, hogy újra lássa, milyen nagy nulla ő tulajdonképpen, és hogy bebizonyítsa, farok és farok között is van különbség. Na most próbáld összeszedni magad, Marek! A gödör fölött nem napfényes mező van legelésző birkákkal és szenteltvízszagú virágokkal, hanem szarhegyek tornyosulnak. Benned van a hiba, Marek! Marek, neked még ambícióid sincsenek! Marek, te egy senki vagy! Csúszol lefelé az iszapba. Elérzékenyült, majdnem sírva fakadt. Az osztrák strici végül is elhozta Ghánák a kikupálódás lehetőségét, s Gita bolond lenne, ha nem kapna két kézzel utána. Nem volt joga haragudni Gitára. Nem esküdtek örök hűséget egymásnak, s azt ő is tudta, hogy egy napon vége szakad a románcnak. Aztán a következő pillanatban mégis el tudta volna pusztítani Gitát. Valamit tennie kellett. Végre megérkezett Robi. Marek addigra beszívott egy kicsit, hogy bátrabb legyen. Robi lemosta ábrázatáról a reggeli bár- gyúságot, olyan volt, mint egy vasalt, illatosított ing. Most is, mint mindig, óvatosan lépkedett, mintha aknamezőn járna. Marek néha szeretett volna olyan lenni, mint ő. Robinak voltak eszményei, mégha hasznavehetetlenek és zavarosak is, és gyáva volt az eszményei szerint élni. Marek úgy érezte, ő sokkal erősebb Robinál, s ha az erejét, a bátorságát, a hajthatat- lanságát valamilyen infúziós üvegből át tudná csepegtetni Robiba, barátjából nagy ember lenne. így azonban egymásra voltak utalva, ez nem vitás.-Fontos dolgokat kell megbeszélnünk - mondta Robinak olyan hangon, hogy egy kicsit mindjárt megijessze a barátját. - Kötelességeink vannak. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé - ipartippel és kert-ész 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Burokban született 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Híradó 12.07: Telesport. Téli olimpia 14.00: Képújság 15.28: Műsorismertetés 15.30: Kirakat. Benne: Játék 16.00: Híradó. Időjárás 16.11: Kirakat 16.25: Dick Tracy-show 16.30: Telesport 17.05: Külügyi ügyek 17.35: Anyák 18.00: Kölyökidő 18.30: Fogadjunk! 18.55: Mekk mester kalandjai 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.10: Telesport 20.25: Töltsön velem egy órát! 21.30: Magyar félmúlt A törvénytelen szocializmus - Recsk, 1950-1953 22.15: Navarro Francia krimisorozat 23.40: Telesport. Téli olimpia 0.15: BBC-híradó 0.35: Képújság TV II. MŰSOR 15.40: Képújság 15.45: Műsorajánlat 15.48: Időjárás 15.50: Rönkszedők - Kanadai filmsorozat 16.15: Ric, a holló 16.40: Felsőfokon 17.05: Grüß dich! 17.20: Kitörés... 17.50: Privatizációs történetek 17.56: Zöldpont - hószolgálat 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.45: Segítsünk mágunkon! 19.30: Lyukasóra 20.15: Tipplista 20.30: Telexpo '96 21.00: Híradó 21.28: Mindent vagy semmit! 22.05: 24 óra 22.30: Törvénysértés nélkül Magyar film 180’ 1.30: Üzlet - éjfél körül DUNA TV 15.30: Business az biznisz - 16.00: Hírmondó 16.25: Az élő test - Angol ismeretterjesztő filmsorozat 16.50: Keresztelő Szent János tiszteletére 17.40: Kérem a következőt! 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Kémek (Spys) Angol-amerikai film 100’ 19.50: Könyvjelző 20.00: Szülőföldem: Losonc 21.00: Híradó 21.20: Vérdíj Finn játékfilm 44’ 22.05: Ágh István: Széljelző alkonyat KOSSUTH 4.30-8.10: Reggeli Krónika Benne: Óránként hírek 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 6.00: Krónika. Sport 7.00: Krónika. Sport SZÍNHÁZ, MOZI, KECSKEMÉT A mozik műsora Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: A PUSZTÍTÓ. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: AD- DAMS FAMILY 2. Színes, magyarul beszélő amerikai fiimvígjáték. Stúdió: 7 órakm: HOLLYWOODY LIDÉRCNYOMÁS. Színes amerikai film. KTV: 10.00: Tegnapi magazin (ism,). 16.00: Deutsche Welle. 17.30: Képújság. 18.30: HTV (II) mese (ism.). 19.00: Clipperc. 19.25: Reklám. 19.30: HTV (III) sorozat: Meghökkentő mesék (2). 20.20: TV 4 (II) produkció: Aerobic - TOP 20 — 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle 8.10: Törvénykönyv 8.40-10.59: Napközben (ÉLŐ) 11.00: Hírek 11.05: Népdalkörök és citeraze- nekarok 11.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.00: Hírek 13.05: Vendég a háznál 13.15: Liszt: 137. zsoltár 13.30: Tanúim lesztek 14.00: Hírek 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versarchívum 15.00: Hírek 15.05: Válogatott perceink 15.40: Éneklő ifjúság 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Rácz Aladár, a cimbalom zsenije 17.00: Hírek 17.05: Önkormányzatok fóruma 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.00: Hírek 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Deák László 20.00: Hírek 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.00: Hírek 21.05: Névjegy 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Útelágazás 23.00: Hírek 23.05: Mi a titka? URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30-21.00: Nemzetiségi műsorok 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.33: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.05: Szórakoztató zene egy romatikus korosztálynak 8.50: Helykereső 9.00: Hírek 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek 11.03: Családi persely 11.15: Tea hármasban 12.00: A MR Népi zenekarával 13.00: Hírpercek 13.10: Rottenbiller utca 93/a. 13.22: Kvízpróba 14.35: időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Kabarécsütörtök 17.00: Hírek 17.05: Gordiusz 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek *19.05: Öt perc tudomány 19.10: Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.35: Táncházban 20.00: Country zene 21.00: Hírpercek 21.10: Daráló (ism.) 21.40: Zenerulett 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra - éjfél előtt 0.15-4.20: Máról holnapra- éjfél után 4.03-4.20: Cigánynóták VÁROSI TÉVÉK Foglaljon helyet a Pallas Páholyban - Autószalon - Áramvonal - Divat. kb. 22.05: Mint egy bulldog (USA-film 100’). Cine-java - Mozikalauz. 00.20: Műsorzárás. Telemozi Kft.: 10.00: Képújság, reklám. 10.30: Szív TV II. (ism.). 12.00-12.30: Képújság, reklám. 17.30: Képújság, reklám. 18.00: Tapsi Hapsi és vendégei (szinkronizált USA-rajzftlm 60’). 19.00: Pop TV 40’. 19.40: Képújság, reklám. 20.00: Film plusz meglepetés, kb. 21.30-22.00: Képújság, reklám. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00-19.20: Helyi híradó. 19.20-23.20: TV 4 műsora.