Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-23 / 45. szám

1994. február 23., szerda Tisztelt Szerkesztőség! ll Kedves Olvasóink! Legutóbbi összeállításunk elején azt írtuk, hogy vannak témák, amelyek hetekig visszatérnek az olvasói levelekben. Úgy tűnik, ilyen például annak a levélnek a tartalma, amelyet Pedagógusok címmel közöltünk egy héttel ezelőtt. Szelet vetett az illető néhány soros véleményével, mert egymás után érkeznek hozzánk az általa mondottakat cáfoló írások. Hasonló visszhangja van a kutyákról közreadott olvasói levélnek is, amelyre szintén jönnek a cáfoló, más véleményt kifejező írások. Természetesen ezeknek is nyilvánossá­got adunk. Újból el kell azonban mondanunk, hogy névtelen leve­lekkel nem tudunk foglalkozni. Azt kérjük hozzánk forduló olvasó­inktól, hogy legalább nekünk írják meg nevüket, címüket, még ak­kor is, ha ezt nem akarják az újságban közzétenni. Kérésüket — mint eddig is — tiszteletben fogjuk tartani. Várjuk további írásaikat. A szerk. Tiszteletet a tanároknak Régi olvasója vagyok a Pe­tőfi Népének, de úgy még nem háborított fel semmi, mint a múltkor az olvasói rovatban a pofonokról szóló levél. Talán azt gondolják a kedves szülők, akik majomszeretettel nevelik gyermekeiket, hogy azoknak mindent szabad? Úgy beszél­hetnek tanáraikkal, tanítóikkal, mint kocsis a lovával? Hallottam ötödik osztályos gyerekektől, hogy semmi tiszte­letet nem tanúsítanak tanáraik­kal szemben, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben beszél­nek róluk. Kérdeztem tőlük, hogy a tanár szemében is így nyilatkoztok? Természetesen, mondották, hiszen otthon a szü­leik is így beszélnek róluk. Bocsásson meg a világ, de a kedves szülő önmagában is ke­resheti a hibát. Mert a tanítónak sincsenek drótból az idegei. Ne kívánják a szülők, hogy az isko­lában tombolja ki magát a gye­rek, az otthoni tombolásra is ad­janak nem egy kis időt. Én öt fiút neveltem fel, de az iskolá­ban mindig kitűnő volt a maga­tartásuk, rendes családapák let­tek belőlük. Tíz unokám van, akik már ugyancsak kijárták az iskolákat,, de a tanítóilo-a, taná­raikra soha nem panaszkodtak, a magatartásuk nekik is kitűnő volt. Azt nem mondom, hogy a tanulásban is elsők voltak, de tisztelték pedagógusaikat, mint a szüleiket. Szerintem az a tanuló, aki mindig a tanáraiban keresi a hi­bát, az életben sosem állja meg a helyét, mert mindig a felette­seit, hozzátartozóit hibáztatja, mert egyszerűen nem látja be, hogy esetleg őbenne is van elég hiba. Sok esetben sajnos éppen a szülők rontják el gyerekeiket. Kedves szülők! Nem szabad arra a gyerekre mindent' rá­hagyni, szabad a gyereket ott­hon is fegyelmezni és megtaní­tani a felebaráti szeretetre, az idősebbek iránti tiszteletre, s ha ezt teszik, majd meglátják, ke­vesebb baj lesz a tanítókkal, mert gyermeke tiszteletben tartja azt, aki jóra tanítja, vagy legalábbis megpróbálja. Tiszte­lettel: Özv. Söröli Ferencné, Kecskemét Kinek jár jubileumi jutalom? Olyan kérdésben kérem se­gítségüket, amely lehet, hogy más embereknek is gondot okoz mostanában. A 25 éves jubile­umi jutalom kifizetéséről van szó. Röviden leírom a problémám és kérem, válaszoljanak. Szol­gálati időm beszámítása szerint 1968. október 4-ét állapították meg munkaviszonyom kezde­teként. Óvónőként dolgoztam 1991. február 28-ig, de ekkor munkanélküli lettem. 1991. március 26-tól 1994. január 1-jéig egy diszkontboltban vol­tam eladó és másodállásban ke­reskedő. 1994. január 1-éjtől újra óvónőként dolgozom. Mi­vel 1994. január 1-jétől fizetik újra a jubileumi jutalmat, én jo­gosult vagyok-e erre a jutta­tásra? Azok, akik tavaly töltöt­ték be a 25. évet itt az óvodá­ban, most január-februárban kapták meg a pénzt. Vezetőm véleménye szerint, mivel én nem itt dolgoztam még októberben, ezért én nem kap­hatom meg. Nem zárkózik el a kifizetés elől, ha van rá jogsza­bály. Az a kérdésem, hogy én akkor hiába dolgoztam 25 évet? Válaszukat előre is köszönöm, a címemet ne közöljék, ha lehet. V. S.-né Tisztelt Olvasónk! Korábban is fordultak hozzánk hasonló kérdéssel levélíróink, ezért most is csak azt tudjuk válaszolni, amit már több érdeklődőnknek elmondtunk, illetve leírtunk: önnek jár a jubileumi jutalom. Az érvényben lévő munka tör­vénykönyve szerint ugyanis mindegy, hogy a dolgozó hol, melyik munkahelyen „tölti be” a 25. évet, a pénzt ott kell kifi­zetni, ahol éppen akkor dolgo­zik, amikor eléri a jubileumi ju­talom kifizetéséhez szükséges időt. Nem szükséges tehát mind a huszonöt évet egyetlen helyen töltenie. A szerk. Nem a kutyák szemetelnek A Petőfi Népe február 16-ai számában olvastam H. D.-né, Kecskemét, Március 15. utca 94. szám alatti lakos levelét Sok baj van a kutyásokkal címen. Sajnos, az írás nem éppen a va­lóságos helyzetet tükrözi. Én ugyanis nem láttam még olyan kutyát, amely a gyermekek ho­mokozójában végezné a dolgát, mert a kutya - amint a közmon­dás is tartja - a dombra jár, nem ' pedig leugrik a homokozóba. Ezeket a homokozókat e- gyébként ellepi a tavaly lehul­lott falevél, a lumpen elemek ál­tal összetört sörös-boros-pálin- kás üvegek törmeléke, de lehet benne találni papír zsebkendőt, csokoládéspapírt, sőt még in­timbetétet is. Ezeket nem a ku­tyák dobálják szét. A pázsitnak nevezett zöld­övezet nyáron inkább kóróte- lepnek nevezhető, még a vad­kender is szépen „díszük” imitt-amott. A fűnyírók nya­ranta egyszer-kétszer nyírnak, de ezeket a bokrokat gondosan kikerülik a fentebb említett hul­ladékok miatt, mert a söröspa­lack például nem használ a gép vágóélének. A mindenütt elhul- lajtott kutyaürülék helyett én inkább ezeket látom veszélyes­nek a gyerekekre. A terjedő bűz nem a kutyák­tól származik, hanem a szeme­teskonténerekből árad. Nyáron különösen elviselhetetlen ez, és azt hiszem, járványügyi szem­pontból is veszélyes. H. D.-né javaslata az adózásra és a tar­tásra vonatkozóan rosszindu­latra vall. Sok embert ugyanis a rossz közbiztonság kényszerít kutyatartásra, mert nem min­denkinek van 25-30 ezer fo­rintja biztonsági berendezésre. Az otthon tartott kutya viszont távol tartja a hívatlan „vendé­get” a lakástól. Erre sok példát lehetne mondani. Én nem akarok az ismeret­lenség homályába burkolózni, bátor vagyok feltárni a nevem. Egyébként H. D.-nét üdvözlöm és kérem, hogy ha unatkozik, idejét ne kötekedéssel töltse. Farkas Mihály, Kecskemét, Irinyi utca 35. III. 8. Mint tanító, hadd reagáljak a cikkre! A február 16-ai számban ol­vastam a Pedagógusok című cikket. Mint tanító, hadd reagál­jak ezen cikk soraira. Azt írja az illető: „... jobb kö­rülmények között dolgoznak, mint bárki más. Télen meleg­ben, nyáron hűvösben.” En. hozzáteszem: kivéve a tanul­mányi kirándulások, tanulmá­nyi séták, táborozások, „leve­gőzések” idején, illetve akkor, ha olyan iskolában tanítunk, amelynek kiszakadt az oldala, vagy nincs pénze szénre. Egyéb esetekben valóban mi is élvez­zük azt az előnyt, csakúgy, mint sok ezer adminisztrátor, bolti eladó, asztalos, vagy színész. „Tanítanak napi öt órát...” Kivéve akkor, amikor délután versmondó-, mesemondó-, ma­tematikaversenyre, farsangra, március 15-ei műsorra, évnyi­tóra, évzáróra, anyák napjára... készítjük fel a gyerekeket. Az elhivatottabbak ekkor külön foglalkoznak egy-egy gyengébb tanulóval. „Van téli szünet, tavaszi szü­net, nyáron három hónap...” Ki­véve, amikor mégis behív a munkáltató, mert higgyék el, akad munka az iskolában a pe­dagógus számára a tanításon kí­vül is. És még valami: a nyári szünet nekünk sem három hó­napos. Az „és még egyéb ked­vezmények” kifejezéshez any- nyit: Ha a tizenharmadik havi fizetésre gondolok, akkor az va­lóban kedvezménmy, bár ennek a fele visszamegy az állam kasszájába, s így a fennmaradt pénzből éppen futja egy pár va­lamirevaló cipőre. „A kevésnek mondott fizetés is háromszorosa egy fizikai dolgozó családapáénál”. Kivéve az én fizetésem(?), mivel a pót­lékkal, túlórával együtt felvet­tem február 2-án 17 ezer forin­tot. Namármost az a kőműves, aki havi - mondjuk - havi 6 ezer forintért eljön hozzánk ta­tarozni, jelentkezzen a szerkesz­tőségben. „Nem hiszem, hogy éjfélig tart a másnapra való felkészü­lés...” Kivéve, amikor három osztály dolgozatát kell más­napra kijavítani. Egyébként az öt tanítási óra igényel három óra felkészülési időt, így megvan a nyolc óra munkaidő. Végül azt írja a cikk szerzője: „És amíg önök tanulással töltöt­ték az idejüket, addig mások munkahelyen három műszak­ban dolgoztak...” Kivéve azt a főiskolát, ahová én jártam. So­kan dolgoztunk a szellemi munka, a tanulás mellett: újság­kihordás, lakásbiztosítás-köté­sek, zöldségárusítás stb. Nem értem, hogy az orvosokat, jogá­szokat miért nem piszkálja ez­zel a tisztelt szerző. Ők nem há­rom, hanem öt évig „élősköd- tek” a dolgozók nyakán. Ezen cikk megjelenése tanú­sítja azt, hogy a szerkesztőség szem előtt tartja a fair play sza­bályait, lehetőséget adva a má­sik félnek is a szólásra. Kohajda László, tanító, Kecskemét Hónapokig egy fillér nélkül! Csipogott a riasztó Ez év február 17-én a kecs­keméti Reno cipőboltban vásá­roltam. Választás után fizettem a pénztárnál. Talán kéj méterre állt egy köpenyes úr. Én fizetés után elindultam a kijárat felé, ahol a riasztó csipogott, amikor áthaladtam rajta. A köpenyes úr szólt, hogy menjek vissza. Megnézte a csomagomat, s megjegyezte: „Legközelebb a cipő a lábon fog csipogni.” Szóhoz sem jutottam a meg­lepetéstől és a megalázottságtól, hiszen látta, hogy fizettem. Én azt is elhiszem nekik, hogy mindenki gyanús, de talán ad­dig, míg valakit nem érnek tet­ten, hogy lopott, nem volna szabad megrágalmazni. Ezek után csak remélni tudom, hogy a bolt forgalma elbírja az ilyen és hasonló megjegyzéseket. Fekete Judit, Kecskemét A Petőfi Népe február 14-ei számában olvastam egy cikket: Hónapokat kell várni a táp­pénzre címmel. Sajnos, én is ilyen cipőben járok, ami bizony nehezíti a helyzetemet, mert a férjem is munkanélküli. 1992. május 8-tól munkanél­küli-járadékban részesültem. 1992. december 4-én elütött egy autó és komoly fejsérülést szenvedtem. Mivel állandó or­vosi vizsgálatokra kellett jár­nom, 1993. július 21-én meg­szakítottam a segélyemet és táppénzre mentem. Egy idő el­teltével beküldtem Kecske­métre a tb.-hez a több havi táp­pénzes irataimat. Erre semmi választ és persze táppénzt sem kaptam. Egy-két hónap eltelté­vel személyesen mentem be és közölték velem: kérjek a Mun­kaügyi Központtól olyan igazo­lást, hogy mennyi volt az átlag- keresetem és mettől meddig ré­szesültem járadékban. Továbbá a polgármesteri hivataltól egy másik igazolást, hogy semmi­féle juttatásban, szociális se­gélyben nem részesülök. Miután ezt elintéztem, sze­mélyesen vittem be Kecske­métre az igazolásokat. Közölték velem, hogy addig nem jár táp­pénz, amíg a munkanélküli-se­gélyemet ki nem merítem. Én ezt mind megértem, csak egyet nem: miért kellett ehhez hóna­poknak eltelnie és miért nem közölték korábban velem. Ugyanis több alkalommal tisz­teletemet tettem a tb.-nél. Mindezek után újra vissza­mentem a Munkaügyi Köz­pontba, ahol jóindulatból visz- szavettek munkanélküli-se­gélyre. Ezt kimerítettem és újra elmentem táppénzre. Azóta is­mét eltelt 3-4 hónap és még mindig nem kaptam egy fillért sem. Hát kérdezem én önöket, hogyan lehet hónapokig meg­élni egy fillér nélkül? Judák Istvánná, Páhi, Jókai utca 21. Hatszáz forint elveszett, Olvasótársaim bizonyára tud­ják, hogy a munkanélkülieknek nem nagyon adatik meg a jólét, ezért próbálkoztam az újsághir­detésekben nézni valami mun­kát. Az egyik újságban találtam is egy jövedelmezőnek és könnyűnek hirdetett otthoni, bedolgozói szellemi munkát, könnyű és tiszta másolást, melyről válaszborítékért tájé­koztatást ígért a hirdetés fel­adója. írtam az egyiknek, ugyanis tele van velük az újság. Meg is kaptam a tájékoztatót, de ezzel még nincs vége, tulajdonképpen itt kezdődött az egész. Ugyanis ezután jött 600 forintért az in­formációs közvetítő bedolgo­zás. Ezt ők így nevezik. Ebben az áll, hogy én is hirdessem ezt a munkát úgy, mint ők, vagyis küldjék tájékoztatót, majd én is 600 forintért adhatom tovább az információs közvetítő bedolgo­zást. Hát kérdezem én olvasótársa­imat, mi ez, ha nem láncjáték? Ebben az országban mindent lehet csinálni? Tisztelettel: Egy mindennapi olvasójuk Egy behavazott fenyőfa • Reczer Jánosné, Soltvadkert, Bem utca 3. szám alatti lakos küldte el hozzánk ezt a fényképet, amelyet még novemberben készített az udvarukban álló fenyőfáról. Levelében azt írja: sze­retném, ha mások is gyönyörködnének benne. Öregdiákok találkozója S Érthetetlen A háziorvosom piros vényre kiírt egy fontos gyógyszert. Aki ki akarta váltani a gyógyszert, nem volt nála elegendő pénz. Másnap a szomszédasszonyom ment el a piros vénnyel özvegy Dombóvári Tiboméhoz, akinek magánpatikája van, mert az előbbiben ez a gyógyszer 608 forint lett volna, a maszeknál pedig 122 forint volt. Nem tu­dom, mi az oka ennek? Szabó Bertalan, Kiskörös Klapka u. 68. Találkozót szerveztünk a 20-25 éve végzett Dömötör-ta- nyai iskolásoknak. Az összejö­vetelt Kecelen, a kisvendéglő­ben tartottuk, 1994. február 5-én. Rendezvényünket kultúr­műsor gazdagította. Az önként vállalt szavalás, éneklés, az em­lékezések megfogalmazása és felolvasása, a pályadíjas mű is­mertetése mind arról tanúsko­dott, hogy kedves iskolánk ta­nyavilágunk világítótornya. A benne lakó lámpások, Kovász­nál Lajos és Kovásznai Lajosné, kedves nevelőink, jól felkészí­tettek minket az életre. A régi fényképeket, a Nyitni- kéktől kapott selyemötösöket, a válaszleveleket nézegetve újra gyermekeknek, szorgalmas, i- gyekvő kisdiákoknak éreztük magunkat. A fehér asztal körül ülő öregdiákok egyetlen nagy családnak tűntek, a viszontlátás öröme ragyogott szemükben. Radva Márta Kecel Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Felejtse el! Sok, hetven éven felüli, de még vidáman autózó kecske­méti nevében hívta fel szerkesz­tőségünket Köhler Károly olva­sónk. Bosszúsan ecsetelte, hogy mi történt vele február első nap­jaiban a megyeszékhely Sza­badság téri parkolójában, ahová Wartburg személygépkocsijá- valgördült be. Úgy gondolta ugyanis, hogy máig érvényben van az önkor­mányzatnak az a döntése, hogy a város fizetett parkolóiban a hetven éven felüli autósoknak nem kell díjat fizetniük. Erre hivatkozva próbálta jobb belá­tásra bírni a díjbeszedőt, aki azonban az érvelésre csupán annyit válaszolt: felejtse el, hogy tavaly ingyen parkolha­tott. Olvasónk azonban nem bírja elfelejteni, mert nem hallott, nem olvasott olyasmiről, hogy az önkormányzat ezt a döntését visszavonta volna. Tudni sze­retné, mi az igazság ebben az ügyben és azt remélni, hogy nem ő, hanem a díjbeszedő'té­vedett az ügyben.-gál­• • Ünneprontás Hetvenedik születésnapra ké­szültek Kecskeméten, a Mátis Kálmán utca 1. szám alatt lakó Kőházi Kis Bálinték családjá­ban. Az édesapa kedvenc süte­ményének, a dobostortának a beszerzése érdekében a háziasz- szony el is ment a az Északi tér­falnál lévő Fodor-boltba. A rendelést felvették, kifi­zette az előleget és megegyez­tek abban, hogy vasárnap dél­előtt 11 órára mehet a tortáért. Kőháziné időben elment, ám az ifjú eladónő csak azt közölte, hogy „a torta, sajnos nem ké­szült el”, vigyen helyette valami mást. Az ünnepi ebédre, ahol ti­zennégyen ültek asztalhoz, hi­ába várták az ünnepelt kedven­cét,^ a dobostortát. És azóta töpreng: miért vál­lalták el az ünnepi sütemény el­készítését, ha olyan sok a mun­kájuk, vagy ha nincs alapanyag a torta elkészítéséhez?-sel­Fedél nélkül Férfit ritkán lát sírdogálni az ember. A minap ezt tette szer­kesztőségünkben Ferenczy La­jos Károly rokkantnyugdíjas, Kecskemét-Úrihegy 148. (Pf. 432) szám alatti lakos, amikor kilátástalan helyzetéről panasz­kodott. Kiégett a tanyája, ágy­neműi, ruhái megsemmisültek. A tanya nem volt biztosítva. Segítséget senkitől nem kap. Nincs, aki legalább átmenetileg befogadná. Ezért fordult hoz­zánk. Mi annyit tehetünk, hogy esetét a nyilvánosság elé tárjuk, hátha felfigyel rá valamely jó­tékonysági szervezet. (r. m.) Az oldalakat szerkeszti: Gál Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents