Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
2 PETŐFI NÉPE 1994. január 8., szombat Viták a közalkalmazotti bérről KÉRDŐJELEK Mit (nem) remélünk? Kevés nemzetközi eseményt előzött meg mostanában annyi találgatás, mint a most ránk köszöntött „európai nagy hetet”: a NATO brüsszeli csúcsértekezletét, Clinton ezt követő prágai találkozását a „visegrádi négyek" - köztük Magyarország - állam- és kormányfőivel, majd az amerikai elnök moszkvai látogatását. Mi várható végül is Brüsszeltől? Ami bizonyos: nem kerülhet sor tagfelvételre, a NATO kapuinak azonnali tágra nyitására a szaporodó aspiránsok előtt. Sőt, még az sem feltételezhető, hogy az atlanti szervezet vezetői konkrét menetrendet vázolnának fel a szövetség kibővítésére. Ehelyett - ezt minden korábbinál világosabbá tette AI Gore amerikai alelnöknek, az édesanyját gyászoló Clinton helyett és nevében csütörtökön elmondott beszéde - a brüsszeli tagságra várók igényeit a „Partnerség a békéért” elnevezésű kezdeményezés lesz hivatott kielégíteni. Jogos a kiábrándulás? Aligha. A washingtoni politikai előrejelzések ismere-- tében ugyanis senkit sem lephet meg, hogy a NATO-csúcstól épp úgy nem várható áttörés, mint a „négyek” találkozójától az USA első emberével. Csalódás igazában csak azt érheti, aki nem veszi tudomásul a tényeket, köztük a megújulásban lévő Európa kiforratlanságát. Sz.G. Elutasított Torgyán-párt A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Fővárosi Bíróság végzését, amelyben elutasította, illetve megtagadta a „Torgyán-párt” bírósági nyilvántartásba vételét. A Legfelsőbb Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye. Az orosz kormány és apparátusa a négynapos újévi ünnep után az újjávarázsolt régi-új székházában, a három hónapja még koromtól feke.téllő, majd rekordidő alatt helyreállított moszkvai „Fehér Házban” kezdte meg a munkát. Közben a közelmúltban megválasztott új parlament pártjai ha másban nem is, de abban máris egyetértésre jutottak, hogy visszaköveteljék a három hónap alatt helyreállított, vakító fehér márvánnyal burkolt épületet. A kormány apparátusának vezetője, Vlagyimir Kvaszov a Rosszijszkaja Gazetának elmondta, hogy szó sincs az épület visszaadásáról, mivel nem az új parlament, hanem a kormány a jogutódja a Legfelsőbb Tanácsnak. A moszkvai „Fehér Ház” , amely a Jelcin elnök által elrendelt ostrom után kiégett és felső harmada feketévé vált a koromtól, az éjjel-nappal folyó helyreállítási munkálatok eredményeként kívül-belül újjászületett. A helyreállításban kétezer török vendégmunkás is részt vett. A lefortovói börtön háromszor két méteres cellájában raboskodó Ruszlan Haszbulatov, egykori parlamenti elnök ötödik emeleti irodáját Csemomirgyin kormányfő kapta meg. A kormányüléseken gyakran részt vevő Borisz Jelcinnek a toronyépület harmadik emeletét utalták ki. Az orosz egyházi hagyományok szerint fel is szentelték az A közalkalmazotti fizetési fokozat megállapításánál az 1992. július elseje előtti munkaviszonyok beszámítására vonatkozó új szabályt nem 1994., hanem 1995. január 1-jétől kell figyelembe venni - tájékoztatta Tóth Tihamér, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára az MTI munkatársát. Téves tehát az ettől eltérő - több helyen a sajtóban megjelent - szakszervezeti jogértelmezés. Az államtitkár rámutatott: a törvénymódosítás szerint a fizetési fokozat megállapításánál a közalkalmazotti törvény hatályba lépése előtti - azaz 1992. július 1-jét megelőző munkaviszonyok időtartamát is figyelembe kell venni. Ezt attól függetlenül kell megtenni, hogy a közalkalmazott - e munkaviszonyok fennállása idején - milyen képesítéssel rendelkezett. Ez a változtatás egyes esetekben lényegesen kedvezőbb fizetési fokozat és ennek megfelelően magasabb illetmény megállapítását eredményezi. Mivel a közalkalmazottak illetményrendszerének 1994. január elsejei bevezetése jelentős költségvetési kihatással jár, a módosító szabály tekintetében a törvényhozók az 1995. január elsejétől esedékes alkalmazásról döntöttek. Sajnálatos módon egyes szakszervezetek ezt figyelmen kívül hagyják. A törvényhozói szándékból - amit a Göncz Árpád köztársasági elnök pénteken megbeszélést folytatott Boross Péter kormányfővel. A találkozóról az államfő szóvivője, Faragó András elmondta: a köztársasági elnök és a miniszterelnök megvitatta jövőbeni kapcsolattartásuk Nagyobb lehetőséget kap a környezet védelme hazánkban, ha a Parlament tavasszal elfogadja az új környezetvédelmi törvényt. A Kormány márciusig a Parlament elé terjeszti a tervezetet. Az új szabályozási javaslatot pénteken mutatták be a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztériumban az épületet, és II. Alekszij egyházfő képviselője, Arszenyij, isztrai püspök egy szűzanyát ábrázoló ikont adott át Csemomirgyin kormányfőnek. Az új parlamenti ülés jegyzőkönyve is megerősít -, valamint a szöveg összefüggéséből következően egyértelmű, hogy a törvény 6. paragrafusával megállapított, az alaptörvény 87. paragrafus (3) bekezdésében szereplő szabályokat csak 1995. január 1-jétől kell alkalmazni. Kritikus helyzet alakult ki az egészségügyiek körében, miután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója január 4-én kelt körlevélben értesítette az egészségügyi intézmények vezetőit: a közalkalmazotti bértábla bevezetéséhez a társadalombiztosítás csak az alapbérek minimális szintjének eléréséhez szükséges többletre nyújt fedezetet, a pótlékokat azonban minden egészség- ügyi intézménynek magának kell kigazdálkodnia. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéhez (EDDSZ) emiatt több felháborodott telefon, sőt nem egy intézményből sztrájkfelhívás is érkezett - tájékoztatta az MTI-t pénteken a szakszervezet elnöke. Gulyás Judit rámutatott: az OEP főigazgatójának levele a tb által finanszírozott egészség- ügyi dolgozókkal szemben súlyos diszkriminációt vetít előre. Á közalkalmazotti törvény alapján ugyanis a bértábla bevezetésénél nemcsak az alapbéreket, de a törvényben előírt különféle módját. A pénteki találkozó alapján várható, hogy hasonló megbeszéléseket tartanak, ha az alkalom azt megkívánja. Most elsősorban a külpolitika került előtérbe a jövő heti prágai csúcstalálkozóra való felkészülés jegyében. újságíróknak. Tarján Lászlóné politikai államtitkár a nyilvánosság segítségét kérte ahhoz, hogy a környezetvédelmi szempontok a parlamenti vita során is megfelelően érvényesüljenek. A törvénytervezet kimondja, hogy mindenkinek joga van hozzájutni a környezetre vonatkozó adatokhoz. orosz törvényhozás a jövő héten ül össze. Egyes képviselők a volt parlamenti épület elvétele miatti tiltakozásul az utcán akarják tartani az alakuló ülést. pótlékokat is rendezni kell. A tb által finanszírozott egészség- ügyi területen ezt a társadalom- biztosításnak, pontosabban az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kell állnia. Az OEP tehát nem háríthatja át a pótlékok rendezésével kapcsolatos terheket az intézményekre. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete teljesítményellenesnek minősíti a közalkalmazotti törvény módosítása után kiadott kormányrendeletet, mert az sok esetben megfosztja a pedagógusokat attól, hogy továbbtanulás révén bekerüljenek az „F”, azaz a legmagasabb fizetési osztályba. A PDSZ állásfoglalásáról Soós Gábor ügyvivő tájékoztatta az újságírókat pénteken. A rendelet szerint az „F” kategóriába a betöltött munkakörhöz előírt kétdiplomások tartozhatnak. Ugyanakkor nem veszik figyelembe a főiskolán szerzett oklevelet, ha a besorolás alapja az ugyanazon szakon, egyetemen szerzett diploma. De két egyetemi diplomával rendelkező tanár sem kerülhet az „F” kategóriába, ha jelenlegi munkakörének betöltéséhez csupán az egyik szükségeltetik. A kormányrendeletet figyelembe véve január 1-jétől a pedagógusoknak több mint a felét „visszasorolták”. A törvény szerinti besorolások 1992. december 15-ig befejeződtek. Orosházi gyilkosság A legújabb rendőrségi hírek alapján kiderült, hogy az Orosházáról két és fél évvel ezelőtt eltűnt Farkas Helga édesapjának sógornője volt Némethné Márton Edit, akit szerdán késő este hat sísapka-álarcos betörő kirabolt és egy zsineggel megfojtott. Az asszony Bajza utca 7. szám alatti lakásába törtek be a gyilkosok, s a nő sikoltozására felébredt két kiskorú gyermeket megbilincselték, majd bezárták. A lakásból egymillió 400 ezer forint készpénzt, egy aranyórát és egy arany nyakláncot vittek el. Az Országos Rendőr-főkapitányság egymillió forintot, egy magánszemély ugyancsak egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Korrupt zsaruk New York város történetének legnagyobb korrupciós botránya van kibontakozóban: legalább 20 rendőrtiszt keveredett bele, akik a város narkós alvilágától rendszeres sápot húztak. Pedig Amerika már sok mindent megért, különösen ami a korrupciót illeti. Egy korábbi nagyszabású történetből született meg a Serpico című könyv, majd belőle a film is, amely A1 Pacino zseniális alakításában világsikert aratott. Sokan emlékezhetnek még: Pacino egy „tiszta” zsarut alakított , aki félelmetes korrupciós összefonódások nyomaira bukkant - a rendőrség kebelén belül. Mintha csak megismételte volna önmagát az élet: videóra vették az egyik rendőrtisztet, amint brutálisan elveri az egyik narkóforgalmazással gyanúsítottat, mert az nem adott le neki a „léből”. A tönkrevert ember azonban beépített zsaru volt... A hetvenes évek óta a legnagyobb szabású vizsgálat indult el New Yorkban. Ennek következtében egyre újabb rendőrtisztek buktak le. Kiderült, hogy a bepiszkolódott zsariík különféle narkóhálózatok beépített embereivé váltak, s segítségükkel a razziák során lefoglalt kábítószerek, de még a különféle fegyverek is visszajutottak az alvilágba. Sem a New York-i rendőrséget, sem a polgárokat nemigen nyugtatja meg a zsaruk lebukása - sokan attól tartanak, hogy megint csak a jéghegy csúcsa vált láthatóvá. Az orosz kormány Fehér Háza • A moszkvai Fehér Ház az emlékezetes ostrom napjaiban. Göncz-Boross találkozó Környezetvédelmi törvény EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN A magyarok nem szakadárok Csáky Pál, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom al- elnöke, a mozgalom parlamenti frakciójának vezetője, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének képviselője pénteken, a már előzetesen nagy belpolitikai vihart kiváltó, szombati révkomáromi nagygyűlést megelőzően nyilatkozott az MTI pozsonyi tudósítójának. - A nagygyűlésen nem határozatokat, hanem állásfoglalásokat kívánunk kialakítani. Ezek elvi jellegű és nem jogi érvényű dokumentumok - mondta Csáky. Azért tartotta fontosnak hangsúlyozni ezt, mert a szlovák politikai és a hírközlő eszközök többsége hetek óta úgy interpretálja a csallóközi falvak és városok nagygyűlést szervező kezdeményezését, hogy a szlovákiai magyarok ezen a fórumon önálló magyar tartományt akarnak kikiáltani, s ezzel „a Dél-Szlovákia elszakadását célzó folyamatot szeretnék elindítani.” Csáky határozottan kijelentette: ez az értelmezés teljes mértékben alaptalan. Semmis a csatlakozás az Euro-régióhoz A román kormány pénteki ülése után a kormány szóvivője nyilatkozatot adott ki, amelyben érvénytelennek nyilvánítja Máramaros és Szatmár megye csatlakozását a Kárpátok Euro-régióhoz. A két megye tanácselnökei pénteken adott nyilatkozataikban - még a szélsőséges nacionalista Comeliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnökének csütörtöki nyilatkozatára reagálva - ismételten védelmükbe vették a helyi hatóságok elhatározását. A román kormányszóvivő pénteki nyilatkozata semmiféle érdemi magyarázatot nem ad arra, miért ellenzi a kormány a csatlakozást, de több pontba foglalva kifejti azt az álláspontját, hogy a vonatkozó román törvények nem jogosítják fel a megyei tanácsokat ilyen egyezmények megkötésére. így a két megye sem gyakorlatilag, sem jogilag nem tekinthető úgy, hogy Csatlakozott a Kárpátok Euro-régióhoz, vélekedik a szóvivő. Clinton búcsúja édesanyjától Bili Clinton elnök csütörtök délután az Arkansas állambeli Hot Springsbe repült, hogy bekapcsolódjon édesanyja temetésének előkészületeibe. Virginia Kelley hetvenéves korában, álmában hunyt el otthonában. Halálát a mellrákja következtében fellépő szövődmények okozták. Bili Clinton csütörtökön elhunyt édesanyját szombat délután temetik el az Arkansas állambeli Hope-ban, az elnök szülővárosában. A Fehér Ház közlése szerint a szertartás után, késő este az elnök elindul európai útjára. Sikertelen indiai rakétakísérlet Az indiai fejlesztésű Agni rakéta felbocsátási kísérlete pénteken ismét kudarcba fulladt. Három próbálkozásból másodszor fordult elő, hogy a rakétával végzett kísérlet nem sikerült - jelentette a Reuter hírügynökség. A hivatalos indoklás technikai problémára hivatkozik, amely megakadályozta, hogy a közepes hatótávolságú föld-föld rakéta elhagyja az indítóállványt, miután a visszaszámlálás befejeződött. Illetékesek elmondták: bár az indítás meghiúsult, arra később ismét kísérletet tesznek. Gyászmise Antall lelkiüdvéért Antall József lelkiüdvéért miséztek pénteken a bonni Szent Evergislus templomban. A gyászmisét Kada Lajos érsek, pápai nuncius celebrálta. A misén megjelent Hans Stercken, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, ott voltak Bonnba akkreditált nagykövetek, a magyar kolónia. DOMUS VASÁRNAP IS