Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-31 / 25. szám

PETŐFI NEPE 16 Világtükör* Hazai tükör* 1994. január 31., hétfő • A párizsi öregeket a hideg sem akadályozhatja abban, hogy a Szajna-parton verjék a blattot. Nem beszélnek az apjukkal A japán tinédzserek mint­egy fele sohasem társalgón hosszasabban apjával - de­rül ki egy iskolások körében végzett japán felmérésből. A kormány igazgatási és koor­dinációs hivatala a „család éve” alkalmából akart képet alkotni a családnak a neve­lésben betöltött szerepéről. A japán gyerekek egyre ke­vesebb időt töltenek otthon, lazulnak a családot össze­tartó szálak és mind keve­sebb olyan család van, ahol figyelmet fordítanak a gye­reknevelésre. Egy hasonló felmérés 1988-ban még a családok 31 százalékát tar­totta képesnek arra, hogy foglalkozzanak a gyerekek dolgaival, s ez az arány mára 16 százalékra csökkent. Olyan értékeket, amelyeket régen a családon belül sajá­títhattak el a fiatalok, ma már egyre inkább csak az is­kola közvetíti. A jelentés a család, a munkahelyek és az iskolák közti kapcsolat erő­sítésének fontosságára fi­gyelmeztet. Hagymafagylalt és babparfé Két gombócot a hagy­másból, egyet a parmezános spagettisből, egyet a rizses csirkésből, és ötöt a sörös­ből! Ez a rendelés meghök­kentő lehet egy fagylaltbolt­ban, de csakis egyben egyál­talán nem az. Az unikumnak számító cukrászda Venezue­lában van, Merida városá­ban. Tulajdonosa, Manuel Oliveira immár 567 fajta fagylalttal szolgál, s igen rö­vid idő, mindössze 13 év kellett neki ekkora kínálat kifejlesztéséhez. Oliveira is a hagyományos fagyikat kí­nálta, ám mert ő is unta eze­ket, megkísértette a kísérle­tezés. Sokszor maguk a ve­vők adták neki az ötletet az­zal, hogy megpróbálták sa­rokba szorítani különleges kívánságukkal. így született például a halfagyi, a tojás- jégkrém, vagy a babparfé. Elfeledett klasszikus mesealakok A brit gyermekek jobban ismerik a számítógépes játé­kok hőseit, mint a meseiro­dalom klasszikus alakjait. A brit postaügyi minisztérium megbízásából készített vizs­gálatba bevont 11 és 14 év közötti gyerekek 99 száza­léka hallott például Sonicról, a sündisznóról, 97 százaléka ismeri a Szuper Mario fivé­reket, miközben 91 százalé­kuknak van tudomása az Alice Csodaországban című alkotásról. Az eredmény ag­godalomra ad okot, mert a gyerekek a klasszikus gyer­mekirodalom olvasásának kárára többet játszanak szá­mítógépes programokkal. Örök éjszakákért örök nappalok Az észak-oroszországi város, Murmanszk ap- raja-nagyja abból az alka­lomból kezdte vasárnap az „Üdvözlégy, napsugár" vi­gasságot, hogy véget ért a két hónapon át tartó sarki éj­szaka. A hideg ellenére ez­rek tódultak az utcákra, hogy megtekintsék a népün­A bonni Beethoven-ház 0 Beethoven szülőháza, ahonnan az emlékezetes nagy árvíz idején a két testvért édesanyjuk a tetőn át menekítette ki. nepélyt, s köszöntsék a fényt, a közelgő meleget. E szokást a Kola-félsziget ős­lakosságától örökölték. A most véget ért „örök éjsza­káért” a Murmanszkkal egy szélességi körön élők a nyár derekán fehér éjszakákkal, a hetekig tartó „örök nappa­lokkal” vigasztalódhatnak. Óvakodj a törpétől! Óva inti a kínai nőket a Yangcheng Evening News című pekingi napilap az ázsiai országba nősülési szándékkal érkező külföldi­ektől. Sok kínai nőt csábít a gazdag külföldiek pénze, út­levele. Ezt kihasználva gombamód szaporodnak Kínában a házasságközve­títő ügynökségek, amelyek gátlástalanul próbálják „rá­sózni” a hölgyekre a hozzá­juk egyáltalán nem illő férfi­akat, mint mesebeli minta­férjeket. A közvetítők azért, hogy minél előbb túladjanak a kliensen, pályakezdő tiszt­viselőket például nemlétező cégek igazgatótanácsi tagja­ként, vagy egyszerű alkal­mazottakat ügyvezető igaz­gatóként hirdetnek. Mit sem törődnek a pályázó fogyaté­kosságaival - testi hibáival - amikor annak alkalmasságá­ról próbálják meggyőzni a hölgyet. Értékmentő fejszecsapások • Az öreg akácfaágak a téli tüzelőt pótolják. Drágább a víz Kecelen is A legutóbbi keceli képvi­selő-testületi ülés napirendjei között szerepelt a városi vízmű­ből szolgáltatott ivóvíz díjának megállapításáról szóló rendelet megalkotása is. Eszerint már­cius 1-jétől az eddigi 27 helyett 30 forint lesz a víz köbméteren­kénti ára. A szennyvízszállítás díját viszont február 1-jei ha­tállyal módosították: a lakosság köbméterenként 110, a nem magánszemélyek pedig 154 fo­rint térítést fizetnek. Fő az egészség! A Városföldi Klubkönyvtár és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Bács-Kiskun Megyei Szerve­zete Fő az egészség! címmel előadás-sorozatot szervezett. Január 31-én, azaz ma a községi intézményben 17 órára várják mindazokat, akiket érdekel dr. Zsemberi Béla főgyógyszerész előadása, amely a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmai­ról szól. A kárpótlások során egyre több, különféle hasznosítású - szántó, legelő, rét, erdő, szőlő és gyümölcsös - terület kerül magántulajdonba. Ilyen a bel­sőnyíri rész is, ahol Nyúl E. Gábor lefotózta az alkalmi fa­vágót. A fejszecsattogások mel­lett jutott idő egy kis beszélge­tésre is. A tulajdonos elmondta, a négy aranykoronás földek mindig adnak munkát. A szét­hasogatott akácágakból tüzelő lesz az unokának. Véradókat köszöntöttek A napokban falugyűlés kere­tében köszöntötte a mélykúti jubiláns véradókat Szűcs Já- nosné, a Magyar Vöröskereszt kiskunhalasi városi szervezeté­nek titkára. Köszönetét mondott mindazoknak, akik a legutóbbi alkalomkor vért adtak, egyben kérte a község lakóit, hogy a jövőben is minél többen vegye­nek részt a szervezett véradáso­kon. A köszönő szavak után a Vöröskereszt és az önkormány­zat ajándékait adta át a tíz-, a húsz- és a harmincszoros vér­adóknak. Külön üdvözölte a Vöröskereszt titkára Odrobina György ötvenszeres és Gyetvai Sándor hatvanszoros véradókat, megjegyezve, hogy ők már az életmentő emlékérmet is meg­érdemelnék. Gyümölcsök növényvédelme A gyümölcsök - őszibarack, alma és szőlő - növényvédelme lesz a témája annak a találkozó­nak, amelyet a jakabszállási ön- kormányzat szervezett a népfő­iskolái rendezvénysorozat kere­tében. Február 4-én, pénteken délután öt órára a községi mű­velődési házban várják az ér­deklődőket. Diabetesz­egyesület A hátrányos helyzetben lévő cukorbetegek támogatására - gyógyszerek, eszközök, diétás élelmiszerek, készítmények be­szerzésében történő segítség -, kezelésére szervezik a Bács- Kiskun megyei diabétesz egyesületet. A kuratórium el­nöke dr. Juhász Márta adjunk­tus, a szervezőbizottság elnöke Garamszegi György. A belépni szándékozók a következő címre küldhetik el levelüket: Elet Cukrosán Alapítvány, Kecske­mét, Pf. 453., 6000. Elvitte a bútort is A kunszentmiklósi rendőrka­pitányság nyomozást rendelt el lopás gyanúja miatt egy sziget­csépi lakos ellen, aki a város egyik lakásából bútorokat és készpénzt vitt el, s több mint 345 ezer forint kárt okozott a tu­lajdonosnak. s Árokba csúszott 0 Még javában tart a báli szezon. Az elmúlt hét végén is több városban, községben volt vidám táncmulatság. Felvételünk a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban készült, ahol a vállalkozók vasárnap hajnalig szórakoztak. Báloztak a vállalkozók is Időjárás-előrejelzés február hónapra Tegnap lapzártáig Bács-Kis- kunban nagyobb baleset nem volt. Egy autó a Szalkszentmár- ton és Szabadszállás közötti út­szakaszon az árokba csúszott. A mentősök - akiktől az informá­ciót kaptuk - egy súlyos sérültet a kórházba szállítottak. Február az átlagosnál magasabb hőmérsékletűnek és az átlagos­nál csapadékosabbnak ígérkezik. Hőmérsékleti minimum Hőmérsékleti maximum febr. 07-10 0,^J febr. 07-10 3,4 febr. 11-15 0,-3 febr. 11-15 3,5 febr. 16-20 0,-2 febr. 16-20 4.8 febr. 21-28-1, +4 febr. 21-28 5, 10 Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 4. heti lottósor­solás nyerőszámai: Az ötöslottó nyerőszámai: 14, 38, 52, 54,86. Joker-szám: 83569 A hatoslottó nyerőszámai: 2, 6, 9,11,18, 35. A pótszám: 4. ( jtöslottó-nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt, a 49 négytalálatos szelvényre egyenként 462 620 forintot, a hármasokra egyenként 4 812 forintot, a kettesekre 204 forin­tot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyere­ményösszeg 140 000 000 Ft. Hatoslottó-nyeremények: 6 találatos szelvény és 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt. Az 5 találatos szelvényekre egyen­ként 69 289 forintot, a 4 talála- tosokra 1545 forintot, a 3 talála­tos szelvényekre egyenként 134 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nye­reményösszeg 6 097 439 forint. Az 5 plusz 1 találatos nettó nye­reményösszeg 2 032 480 forint. Telitalálatos joker nem volt, a jövő hétre átvitt nettó nyere­ményösszeg 11 745 842 fo­rint. Oktatóprogram háziorvosoknak Amerikai modell alapján ki­dolgozott oktatóprogrammal készíti fel a háziorvosokat az emésztőrendszeri megbetege­dések felismerésére és gyógyí­tására a Magyar Gastroentero- lógiai Társaság és a Gastroente- rológiai Kollégium. A program keretében a múlt héten a székes- fehérvári Szent György-kór- házban, a Fejér és Veszprém megyei családorvosok részvéte­lével kétnapos előadás-sorozat volt, amelynek befejezéseként szakvizsgát tettek a résztvevők. Napkelte: 7.12 Napnyugta: 16.44 Holdkelte: 22.02 Holdnyugta: 8.40 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 435,44 cm volt. A Tisza Szolnoknál 96,32 cm, Csongrádnál pedig 75,34 cm magas volt. Milyen idő lesz? Nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan számítani lehet hózáporokra. Erős északnyugati szél vár­ható. A legmagasabb nappali hőmérséklet keleten nulla és plusz 5 fok között, nyugaton 7 fok körül valószínű. Közlekedés A meteoroló­giai előrejelzés szerint mától - viharos szél kísé­retében - ismét visszatér a tél, hózáporok lesznek, s csúszósak az utak. Tehát nem árt óvatosabban köz­lekedni. A közúti igazgató­ság tegnap ismét csak a megyeszékhelyi Kuruc körúton lévő forgalomkor­látozást közölte. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól tegnap délelőtt ka­pott tájékoztatás szerint az el­múlt 24 órában a közutakon összesen harmincnégyen sérül­tek meg. Ketten halálos, tizen­hatan súlyos, s ugyancsak ti­zenhatan könnyebb sérülést szenvedtek. Traffipax Ma délelőtt Bácsalmáson és Kiskunfélegyháza lakott terüle­tén, délután Kecskemét lakott területén, az E75-ös számú úton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. A harmadik Ábel bá' Toportyán fa­luba igyekszik szekérrel. Útközben egy szemrevaló menyecske felkéredzkedik.- Ejnye, húgpntasz- szony - szólal meg Ábel maga a harmadik másálla­potos menyecske, akit To­portyánfaluba viszek a hé­ten.- De hiszen én nem va­gyok másállapotos.- Nem is vagyunk még Toportyánfaluban. PETŐFI NEPE A Duna-Tisza köze napilapja Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Pf. 92. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: ,76/362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-012 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Megvásárolható az újságárusoknál. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x

Next

/
Thumbnails
Contents