Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-28 / 23. szám

16 Világtükör • Az új esztendő első nagy velencei eseménye a Karne­vál, amelynek csúcspontja idén február 16-ára esik. Tiltakozás ég és föld között Egy spanyol férfi - tilta­kozásul az általa vásárolt vi­torlás hajó forgalmi adója el­len - felmászott egy épülő madridi óriástorony áll­ványzatára. A százméteres magasságban mintegy hét órát töltött el. Hosszas kérle- lés után ügyvédjének sike­rült meggyőznie, hogy a hét­százezer pezetára (5 ezer dollárra) rúgó áfa-kérdést inkább jogi úton rendezzék. A mutatványnak nézőkö­zönsége is akadt: többen tá- tott szájjal bámulták, amint a férfi artistának is beillő mó­don egy hálózsákkal felmá­szott a magasba és kénye­lembe helyezte magát. Rekordsúlyú kínai óriáscsecsemo „Óriáscsecsemőt” szült egy kínai asszony a múlt hét végén az északkelet-kínai Tangsan városában - jelen­tette a minap a Csienkang Pao című kínai egészség- ügyi szaklap. A szülészor­vosok és a nővérek először nem hittek a mérlegnek, amikor az újszülött súlyát 8,1 kilogrammnak mutatta, de számos mérlegen újra meg újra ellenőrizve a mé­rési adatot, meggyőződhet­tek, hogy nem csalt a mérő­eszköz. A jelentés szerint az „óriásbébi” máris annyit eszik, mint egy öthónapos csecsemő. A 28 éves anya, Cuj Hung-ping a terhesség ideje alatt nagy gondot fordí­tott a kiadós táplálkozásra, és 30 kilogrammot hízott vá­randóssága hónapjaiban. Hová tűnt az özvegyek pénze? Sokáig emlékezetes ma­rad a lengyel hajózás törté­netének legnagyobb kataszt­rófája, a Jan Heweliusz komp elsüllyedése. Az 55 áldozat között öt magyar is volt. A tragédia után azonnal megalakult az áldozatok csa­ládjainak megsegítését szol­gáló bizottság, amelynek számlájára az egész ország­ból érkeztek adományok. Azonban csupán 23 személy között osztottak szét pénzt, a többit tengerészkluboknak utalták át. Nem bírta a füstöt - a papagáj Péter egész életében nem dohányzott, mégis a cigaret­tafüst végzett vele, ponto­sabban a tüdőrák. A halál okát állatorvosok állapítot­ták meg, mert az elhunyt egy törpepapagáj volt, s jóllehet, sohasem gyújtott rá, gazdája azonban annál többször ­napi 40 szálat szív. A madár tulajdonosa viszont 81 éve­sen is kiváló egészségnek örvend, s bár nagyon sze­rette Pétert, annak elhalálo­zása sem készteti arra, hogy felhagyjon hatvannégy esz­tendeje űzött káros szenve­délyével. Ellenőrzés Tevepárbaj az arénában • Létráról ellenőrzi a tá­volban dolgozó férjét ez a perui asszonyság. Szaddám és Költő hatal­mas porfelhőt kavarva ismét egymásnak rontott, hogy véglegesen eldőljön valame­lyikük, és az is, hogy melyi­küké legyen a tüzes tevete­hén. A küzdelmet több ezer néző ujjongása kísérte: Szaddám és Költő az idei tö­rök teveviadal-fesztivál „nagyágyúi” voltak. Török­országban igen kedveltek a tevepárbajok, az idén húsz­ezer néző sereglett Ephesos ősi városába, hogy megte­kintse az összecsapásokat. 120 különlegesen kiképzett teve mérte össze harci tudá­sát a kétezer esztendős sta­dionban, amelyben hajdanán még oroszlánok és tigrisek voltak a főszereplők. Mára a teve a sztár, s közülük ki­emelkedik Szaddám. Az első helyen végzett ugyan, mégsem jutalmazták a teve- hajadonnal, amellyel felcsi­gázták harci kedvét. PETŐFI NÉPE Hazai tükör ÖTSZÁZ NYEREMÉNY VÁR GAZDÁRA Újra forog a szerencsekerék Már csak néhány nap van hátra a népszerű Szerencseke­rék-játékunk február 1-jei sorso­lásáig. A pályázaton a Petőfi Népe januári előfizetői vehettek részt, akik beküldték a lapban több alkalommal megjelent szelvényt. Ezekben a napokban a cédulák feldolgozása mlyik. Több mint százezer Szerencse­kerék-szelvény érkezett, ezúttal már a saját kézbesítőkön keresz­tül is elküldték a pályázók. Ami biztos: a nyeremények. Ötszáz ajándék talál gazdára. Az első díj 100 000 Ft-ot ér, 1 db Energomat mosógép, 1 db Moulinex porszívó és 1 db Moulinex mikrosútő boldog tulajdonosa lesz, akinek a szel­vényét a sorsoláson, közjegyző jelenlétében elsőként kihúzzuk. A második díj egy életre szól, ugyanis egy életbiztosítás illeti meg a nyertest, 30 000 Ft ér­tékben. A további 498 pályázati szelvény egy-egy ajándékcso­magot ér a beküldőjének. A fődíj szerencsés nyertesé­nek nevét és lakcímét február 2-án tesszük közzé, a teljes nye­reménylistát az azt követő héten közöljük. REJTÉLYES JELENSÉG MAJSÁN Villanyt gyújtott az UFO? Volt hadifoglyok szövetsége Bácsalmáson is megkezdő­dött a volt hadifoglyok szerve­ződése. A felhívásra a városból és a környező településekről már szólt néhány bajtárs, illetve az elhunytak hozzátartozói, hogy jelezzék belépési szándé­kukat az alakuló szövetségbe. Legközelebb február 9-én talál­koznak a városi polgármesteri hivatalban, ahol egyebek mellet a volt hadifoglyokat megillető kárpótlásról is tartanak majd tá­jékoztatót. Kedvezményes lehetőségek 1994 első negyedévre szóló részvételi jegyek kaphatók: Sopronba, Bakonybélre, Mátra- füredre, Lillafüredre, Hollóhá­zára, Egerbe, Hajdúszobosz­lóra, Gyulára, Szegedre, Bp. Rózsadombra, Hévízre, Bük­fürdőre, Zalakarosra és szanató­riumokba: a Hunguest Travel Nemzeti Üdülési és Utazási Iroda Kft. Kecskeméti Fiókiro­dájában (6000 Kecskemét, Kis­faludy u. 6-8. II. 216. Tel.: 76/485-595/49) A kiskunmajsai eset még ja­nuár 11-én történt, azonban a családtagok hallgattak róla, hi­szen maguk is hitetlenkedve él­ték meg, hogy földönkívüliek jártak a lakásban. Villanyoltás után, éjjel há­romnegyed tizenegykor külö­nös fényjelenségre lett figyel­mes az elalvás előtt még be­szélgető anya és leánya. A szo­bai csillár három égője közül kettő izzani kezdett, majd elő­ször egy vékony vöröslő ív kö­tötte össze a két égőt, később a Cserbenhagyó gázolót keresnek Halálos közlekedési baleset okozása miatt körözi a rendőr­ség Isac Sazvonich Davarak- vizi, Magyarországon élő grúz állampolgárt, aki január 22-én, szombatra virradó hajnalban sú­lyos balesetet okozott Nyíregy­házán, melynek során egy sze­mély életét vesztette, ketten pe­dig súlyosan megsérültek. Da- varakvizi a helyszínről taxival eltávozott, azóta nem tudni róla. csillár alatt pár centire egy kö­rülbelül 15 centiméter átmérőjű narancsvörös színű gömb lett látható néhány másodpercig. A jelenség, amilyen váratlanul jött, úgy el is tűnt. A meglepeté­sek ezzel nem értek véget, mert amikor egyikőjük elindult fel­kapcsolni a villanyt, mielőtt a kapcsolóhoz ért volna, a három égő váratlanul felgyulladt. A család tagjai az eset óta minden egyes lefekvéskor izga­tottan figyelik a csillárokat, el­jön-e újra a látogató. Meglovasított versenybicikli Kellemetlen élmény érte N. Istvánt Kiskunmajsán, a Szent István utcában. Csak rövid időre tért be a művelődési köz­pontba, addig a falhoz támasz­totta versenykerékpárját. Mire kijött, valaki meglovasította a 17 ezer forintos bringát. Betörő járt Kunszentmiklóson Kedden délután betörő járt egy lakásban Kunszentmikló­son. Az eddigi adatok szerint három és kilenc óra között törte be a lakás ajtaját, majd színes tévét, videót, valamint parabola beltéri egységet vitt magával. Az okozott kár 115 ezer forint. Őrizetben a betörőbanda A bajai remdőrkapitányság hétfői sajtótájékoztatóján örömmel közölték, hogy sike­rült lefülelni egy háromtagú be­törőbandát. A társaság tagjai te­hetők felelőssé többek között Baján, a Szeremlei úti vegyes­bolt kifosztásáért, és ők látogat­ták meg a Csitaonica vendéglőt is. Korábban hasonló bűncse­lekmények miatt már büntetőel­járás indult ellenük, és mivel ezalatt követték el újabb betöré­seiket, ezért előzetes letartózta­tásba helyezték: M. István 43 éves és S. János 40 éves bajai férfiakat, valamint a 44 éves T. Antal csávolyi lakost. Árokban végződött az ütközés • Egy Liaz kamion és egy személyautó karambolozott tegnap reggel az E75-ös 97-es kilométerszelvényének közelében. A nagy anyagi kárral járó ütközés után egy személyt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. (Fotó: Noszlopy) Alföldi Lapok Az autó utasai rendőrnyomo­zónak adták ki magukat, mond­ván, hamis pénz után nyomoz­nak. Az idős háziak átadták összekuporgatott pénzüket át­vizsgálásra...- így kezdődik egy kiskunlacházi történet az Al­földi Lapok legfrissebb számá­ban. Bíróságra viszik a szama­rat - ez a címe a heti magazin egy másik írásának. Nyilatkozik a lapnak Nagy Tamás képvi­selő, s megtudni az új számból, hogy Kunszentmiklóson elcsíp­tek egy orvvadászt, továbbá las­san halad Szabadszálláson a ká­beltévé Ugye, s hogy Tasson tornaterem épül. Szombat 20.00 EDDA-koncert! DENEVÉR CLUB DISCO SZABADSZÁLLÁS m holnapra A PRIVÁT Securit Service felvételt hirdet biz­tonsági őrök részére. Alkalmazási feltételek: büntetlen előélet, letöltött katonaidő, 20-40 év közötti életkor, egészségügyi alkalmasság, is­kolai végzettség: minimum szakmunkás-bi­zonyítvány. Jelentkezni lehet (csak személye­sen): Kecskemét, Kuruc krt. 8. sz. alatt (a Ba- umax Áruház területén, hátsó emeletes iroda­épület), 1994. január 31-én, valamint február 1-2-3-án, 15-17 óráig. Az április-májusi állami nyelvvizsgákra már­cius 10-ig lehet jelentkezni. A nyelvvizsgákra előkészítő rövid, intenzív kurzusok február 7- én indulnak. T.: 481-291/131 C02-hegesztő gépek, gyorsdaraboló gépek, oxigén-, szénsav- és argonpalackok, vala­mint állványos köszörűgépek, tűzoltó készülé­kek eladók. Vegyesipari Szövetkezet, Tompa, Szentháromság tér 13. Tel.: 14 Kecskemét, Jókai u. 46. sz. alatt üzlethelyisé­gek kiadók. Érd.: Jókai u. 31., 8-17-ig. Tel.: 320-408 Eladó Citroen BX 1,9 D kékesszürke, 84-es. Tompa, Bem u. 13., Jenovai. Telefon: Tompa 103 Irányár 290 E. NYELVTANFOLYAMAINKAT - angol, né­met, francia, orosz - és az angol nyelvű külke- resk. levelezést 1994. jan. 31-től indítjuk. Al­ternative E.S. Kmét, Kisfaludy u. 6-6. Tel.: 485-595/71 m. Peugeot 205 GRD 1988-as, kék, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 76/374-152 Jan. 25-én délután elveszett a Cimbalmos ut­cából fehér puli kan kutya. A megtalálónak magas jutalom. Értesítés: 486-040, munka­időben 404-290-es telefonon. * FORD PROBE GT sportautó 2,2 12 szelepes Turbo intercoolen /európai modell/ 1991., fe­kete Full extrákkal, 27 E km-rel, 1.250.000 Ft­ért eladó. Olcsóbb cserét beszámítok. Érd.: 79/323-992 Nincs elég pénze? Nincs munkahelye?„Nincs megelégedve önmagával? Akkor Önnek szüksége van ránk! Három hónap alatt, heti egy alkalommal tartott előadás-sorozaton Ön minőségi változáson fog átjutni. Minden ember energiabázis, csak tudni kell kibányászni! Vár­juk jelentkezését! A tájékoztató időpontját és helyét postán közöljük. Cím: "Ön is lehet zseni!" Kiskunhalas, Pf. 307 A STYLUS Üzletház ajánlata építkezőknek! A dunaújvárosi FERROBETON Rt. vb. geren­dáit, áthidalóit a gyári árnál 16%-kal OL­CSÓBBAN rendelheti meg. Január 31—éig a békéscsabai JAMINA cserépcsalád, Kőrös fa­lazóanyagok még a tavalyi gyári áron vásárol­hatók meg. Kedvező áron kaphatók román fe­nyő belsőtéri ajtók. Rendelést telefonon is fel­veszünk! Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 68. Tel ./fax: 76/493-481 Üres üzlethelyiség központi fűtéses WC-vel, vil­lanyórával, folyó vízzel, 12 m^-es örök bérleti joga átadó, azonnal elfoglalható a Kossuth ut­cán. Érdeklődni 463-048 vagy Kiskunfélegy­háza, Kossuth u. 16/A, Kék Pillangó cipőüzlet. Tapétavásár 10% kedvezménnyel jan. 31- éig. Kecskemét, Csongrádi u. 29. Volkswagen Passat GLS kozmoszszínű, gyári sötétített üvegekkel, kitűnő motorral 230 ezer Ft—ért eladó. Petőfiszállás, Ady u. 2. 1994. január 28., péntek Napkelte: 7.16 Napnyugta: 16.39 Holdkelte: 18.13 Holdnyugta: 7.16 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 288,42 cm volt. A Tisza Szolnoknál 89,32 cm, Csongrádnál pedig 86,21 cm magas volt. Milyen idő lesz? Nyugat felől átmenetileg erő­sen megnövek­szik a felhőzet és szórvá­nyosan eső, havas eső vár­ható. A felhőátvonulásokból kisebb záporok, hózápor va­lószínű. A nyugati, délnyu­gati szél gyakran erős, időn­ként viharos lesz. A hőmér­séklet kora délután 4 és 9 fok között alakul. Közlekedés Továbbra is érvényes a félpá­lyás útlezárás a kecskeméti Ku- rucz körúton, ahol a kö­zelmúltban ismét besza­kadt az úttest. A közúti igazgatóság táblákkal je­lölte meg a veszélyes he­lyet. Félpályás útlezárás van a Csáky utcában is. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól tegnap reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen harminchat közlekedési baleset járt személyi sérüléssel: az ese­tek közül négy végződött halá­los szerencsétlenséggel, tizen­kettő súlyos, és húsz könnyű sé­rüléssel. Bács-Kiskun megye területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléses, valamint egy könnyű sérüléssel végző­dött közlekedési baleset történt - közölte tegnap a megyei rendőrfőkapitányság illetékese. Traffipax Ma délelőtt Baján, Jakabszál- lás és Bocsa lakott területén, délután Dávodon és Herceg- szántón számíthatnak a jármű­vezetők radarellenőrzésre. Magyarázat Édesapám, a vendéglő­ben futballoznak? — Nem, kisfiam, de mi­ért kérded? — Csak azért, mert azt mondtad, hogy meccsre mész, és mégis a kocsmából jöttél ki. PETŐFI NEPE A Duna-Tisza köze napilapja Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Pf. 92. Kecel: Fő tér 1. Tel : 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: .76/362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/341-012 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt.t Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Megvásárolható az újságárusoknál. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSN 0133-235 x

Next

/
Thumbnails
Contents