Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-19 / 15. szám
TELEFON: 76/481-391 • HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 NAPI PÉNZÜGYEK A termelői árak alakulása A vágósertés felvásárlási állagára novemberben az októberi 106,60-ról 102,10 forintra csökkent kilogrammonként. Csökkent a szarvasmarha ára is. a borjúhúsé viszont 7 százalékkal nőtt egy hónap alatt. A mezőgazdasági termelők értékesítési árai novemberben az előző év novemberéhez képest 21,4 százalékkal emelkedtek. A felvásárlási árak januártól novemberig 25,3 százalékkal nőttek. A felvásárlási árak emelkedése novemberben is folytatódott. Az importtermékek árszintjének alakulását alapvetően az határozta meg, hogy a behozatal több mint felét kitevő energiahordozók és anyagok beszerzési árai mindössze 2,6. illetve 4,8 százalékkal emelkedtek. A gépek, szállítóeszközök, valamint a fogyasztási iparcikkek ára 9,7, illetve 8,2 százalékkal nőtt, ami meghaladta az átlagos árszint növekedését. A kárpótlási jegyek árfolyama A Budapesti Értéktőzsdén január első. teljes üzleti hetében 115 üzletkötésben I 19.141 millió forintos forgalmat értek el a brókerek a kárpótlási jegyek tőzsdei piacán. Az átlagár a héten végig folyamatosan emelkedett: a január 10-i, hétfői 690 forintos átlagárról a múlt pénteki tőzsdenap végén 708 forintra nőtt. A legmagasabb forgalmat január 12-én. szerdán bonyolították le a tőzsdecégek, 46,991 millió forinttal. A legtöbb üzletet is múlt szerdán kötötték, összesen 43-at. A legkevesebb üzletet január 13-án, csütörtökön érték le, ekkor 12 volt az üzletek száma. A legkisebb összegű adásvételt pedig január 10-én, múlt hétfőn regisztrálták 9,64 millió forinttal. A tőzsdei átlagár folyamatos emelkedésére valószínűleg nagymértékben hat a gyógyszergyárak napirenden lévő kárpótlásijegy-részvénycseréje. Jelenleg folyik a Chinoin részvényeinek átváltása kárpótlási jegyekre, a közeljövőben lehel majd kárpótlási jegyért Bio- gal-részvényeket jegyezni. Újdonságok a részvénypiacon Január 24-étől jegyezhetők a Biogal Részvénytársaság papírjai kárpótlási jegyek ellenében. 1:1 -es átváltási aránnyal - jelentette be Gál Csaba, az Állami Vagyonkezelő Részvény- társaság vagyonátadási igazgatója a szervezet pénteki sajtótájékoztatóján. A részvényjegyzésekre vonatkozó másik újdonság, mint a sajtótájékoztatón ugyancsak elmondták, az, hogy fel kívánják oldani azt a Chinoin-rész- vényekre vonatkozó szabályt, amely szerint intézményi befektetők nem jegyezhetik. Új információként hangzott el az is, hogy a Chinoin - előreláthatólag - vételi ajánlatot tesz majd a jegyzés során részvényhez jutóknak a papírok 200 százalékos árfolyamon történő megvásárlására. Az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatója a kárpótlási jegy ellenében megvásárolható részvények kibocsátásának eddigi tapasztalatait összegezve elmondta: 1993-ban az ÁV Rt. több mint 3,7 milliárd forint értékű részvényt kínált fel ilyen módon. A ká rpót I ás ijegy -1 u 1 aj - donosok eltérő arányban éltek a lehetőséggel. Az elmúlt évben összesen mintegy 1,9 milliárd forint címletértékű kárpótlási jegy ellenében vásároltak az AV Rt. által felajánlott részvényekből. Az eddigi tapasztalatok szerint azoknak a vállalatoknak a részvényei számíthatnak sikerre. amelyek eredményesen gazdálkodnak és ismertek, mint például a gyógyszergyárak, amelyek közül jelenleg a Chinoin és az. Alkaloida részvényei jegyezhetők. Ugyanakkor fontos az átváltási arány helyes meghatározása is. Gál Csaba szerint e téren követett el olyan hibát a kibocsátó, a MÓL, illetve a Magyar Külkereskedelmi Bank, melynek következtében papírjaik értékesítése a múlt évben sikertelenül záródott. A jól megállapított árfolyamra is volt példa. A Pick, illetve a Humán papírjainak gyors értékesítése is nagyrészt ennek volt köszönhető. (Folytatjuk) Kamatot emel a PVL Az egyéves futamidejű, tavaly júliusban kibocsátott kötvényeire 2,5 százalékú kamatprémiumot fizet a PVL Lízing Rt. Az idén január 23-tól április 23-ig terjedő időszakra. A kibocsátott kötvények kamata 22 százalék volt, azonban a PVL a befektetők üzleti érdekeinek figyelembe vételével és bizalmuk megőrzéséért folyamatosan felülvizsgálja és korrigálja a kamatprémium mértékét. Á fent említett időszakra a cég 2,5 százalékos kamatprémium kifizetését tartotta indokoltnak. MENNYIT ÉR A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érv.: 1994. január 18-án) Pénznem Vételi árfolyam Közép Eladási 1 egységre, Ft-ban angol font 151,30 152.80 154.30 ausztrál dollár 70,59 71,26 71,93 belga frank (100) 277,50 280.25 283,00 dán korona 14.91 15,06 15,21 finn márka 17,84 18.01 18.18 francia frank 17,02 17,19 17,36 görög drachma (100) 40.24 40.64 41.04 holland forint 51,56 52.08 52,60 ír font 144.61 146,01 147,41 japán yen (100) 91,04 91,97 92,90 kanadai dollár 76,89 77.65 78.41 kuvaiti dinár 339.58 342,91 346.24 német márka 57,76 58.36 58,96 norvég korona 13.42 13,56 13,70 olasz líra (1000) 59,37 59.98 60,59 osztrák schilling (100) 822,00 830,35 838,70 portugál escudo (100) 57,53 58,10 58,67 spanyol peseta (100) 70,48 71,21 71,94 svájci frank 68,71 69.37 70,03 svéd korona 12,48 12,60 12,72 USA-dollár 101.22 102,22 103,22 ECU (Közös Piac) 112,17 113,29 114.41 1994. Január 29-én szombaton Pótszilveszter a Sasfészek vendéglőben. Menü ára 1.000,- Ft/fő Asztalfoglalás: 76/494-669 telefonon vagy személyesen Kmét, Alsócsalános 3. Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket. 0577) YOKOHAMA ABRONCSOK RÖVID HATÁRIDŐVEL MEGRENDELÉSRE KAPHATÓK. Téli abroncsokra 5% kedvezmény, amíg a készlet tart. 10.000 Ft feletti vásárlásnál ajándékot adunk. SAVA GUMIBOLT Kecskemét, Halasi út 16/B Nyíl u 4. /Szalagház mögött/ Telefon: 76/327-531 (984) Használtruha-kereskedők figyelem! Eredeti holland gyüjtőzsákos 140 Ft/kg + áfa, valamint válogatott felnőtt 272 Ft/kg + áfa, és gyermek ruhát 300 Ft/kg + áfa KÍNÁLUNK A VISZONTELADÓKNAK. EMITEX Kft. Harta. Széchenyi u 5 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig Telefon: 06-60/387-122 (668) Kiskunmajsa Város Egészségügyi Központ Intézményvezető Főorvosa PÁLYÁZATOT HIRDET vezető könyvelő munkakör betöltésére Feltételek: pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség, vagy felsőfokú KÁLASZ végzettség. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. január 31. Címe: Kiskunmajsa, Fő u 66. 6120 Dr Kiss Tibor Intézményvezető Főorvos Telefon: 06-77/381-835 _____vagy 381-454. ji203) A z Állampolgárok Érdekképviseleti Szövetsége országgyűlési képviselő-jelöltek jelentkezését várja és ezúton kéri fel azokat az állampolgárokat, akik ambíciót éreznek a köz szolgálatára, hogy önéletrajzzal jelentkezzenek az ÁÉSZ megyei képviseleti irodáján, Kecskemét, Szent Imre ú. 28. Telefon: 76/323-042 ÁÉSZ Elnöksége Gyöngyös BÁLÁSRUHA-KERESKEDŐK, FIGYELEM! Raktárunkban-1 o belga,- szortírozott,- szezonális,-15-20 kg-os bálák kaphatók. Az áru megtekinthető! Várjuk Kedves VásárlóinkatI SZABITEX Bt. Szekszárd, Rákóczi u 11. /főiskola mellett/ Nyitva: hétfő-péntek, 9-17 óráig Telefon: 06-60/363-392 AGRO-HARTA Szövetkezet Harta területén juhtartásra kiválóan alkalmas 125 ha. legelő bérbe kiadó, ugyanott 600 db kőrbálás búzaszalma eladó. Érdeklődni: Harta Széchenyi u. 16 Tel.: Harta 22 Vén István ügyintézőnél. (1286) Különböző mobiltelefon-értékesítési konstrukcióink kidolgozásakor mindig az Önök igényeihez, pénzügyi lehetőségeihez akarunk alkalmazkodni. így van ez most is, amikor egy különleges ajánlatot teszünk egy speciális belépési díjprogram bevezetésével. Ha Ön elfogadja, hogy mobil telefonját csak a fehér folttal jelzett területen kívül használja, akkor a távközlési összeköttetési költség 25.000 Ft *- ra mérséklődik. Természetesen ha ön ezen területen kívül tartózkodik mobil telefonjával, bárkit felhívhat és bárhonnan hívható. Az ajánlat** január 11 -tői 29-ig érvényes. Azok a nem budapesti** előfizetők, akik készüléküket országosan szeretnék használni, igénybe vehetik kedvezményünket, melyben a belépési díjból csak 30.000 Ft-ot* kell befizetni, a fennmaradó 15.000 Ft* részletekben egyenlíthető ki. * az összegek ÁFA nélkül értendők ** mindkét ajánlat nem budapesti előfizetőknek szól, vagyis azoknak, akik vidéki számlafizetési címmel vagy telephellyel rendelkeznek. RADIOTELEFON KFT. /VI ozgásban a z üzlet. Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 601 327100 Békéscsaba: 5600 Cyóni C.u.21. Tel.: (661 447-111 Rádiótelefon: (06 60) 384000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.: (52) 318-038 Rádiótelefon: (06 601 327800 Győr: 9022 Pálffv Dénes u.l. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Kecskemét: hivatalos forgalmazó - Rátió Bt. 6000 Széchenyi tér 14. Tel.: 1761482-446 Rádiótelefon: (06 60) 389153 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: (46) 411-550 Rádiótelefon: 106 601351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (72) 445-11) Rádiótelefon: (06 601327900 Szeged: 6720 Tisza Lajos krt. 2-4.Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60) 327600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. 1. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000