Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-19 / 15. szám

1994. január 19., szerda PETŐFI NEPE A pártok népszerűsége a keleti országrészben i % i 8IS8É iü iíT I Wsm tü > m ^ X<1/ »'/ Ahogy közelednek a választások, egyre inkább érdekessé vá­lik, mit is gondolnak az emberek manapság a politikáról, a pár­tokról, politikusokról. Mint minden hónapban, a Szonda Ipsos novemberben is elkészítette közvélemény-kutatását - külön a regionálisát - ezekben a témákban. A két hete indult cikksoro­zatunkban bemutattuk, hogy milyen a politikusok megítélése a „Dunán innen”, most arról lesz szó, hogy az ország keleti felé­ben milyen a pártok népszerűsége. Előzőleg már közöltük az erre vonatkozó ábrákat, most az elemzéseket is olvashatják. Mellette ismét közöljük az ábrákat, melyek bemutatják, hogy kik milyen pártra szavaznának, ha vasárnap választásokat tar­tanának, ill. kire nem voksolnának semmiképpen sem. Melyik a legkedveltebb párt? A Dunától keletre ma a meg­kérdezettek közül legtöbben (16%) a Fidesz-re voksolnának. Ugyanakkor ez az arány egy ár­nyalattal alacsonyabb, mint az ország egészében (ahol 17% tá­mogatja ezt a pártot.) A második helyen található a Szocialista Párt 15%-os támogatással, ami szintén valamivel gyengébb eredmény a 18%-os országos szavazótábomál. A harmadik­negyedik helyen az MDF és az SZDSZ áll 7-7%-kal. A Demok­rata Fórum ezzel az eredménnyel egy kicsit jobban szerepel ezen a vidéken, mint az ország egészé­ben, ahol 6% támogatja. Az SZDSZ viszont éppen ellenkező­leg, valamivel gyengébb a Duná­tól keletre fekvő vidékeken, mint általában az országban, ahol is az összes kérdezett 9%-a szavazna rá. Az ötödik és hatodik helyen szintén holtverseny alakult ki az FKgP és a KDNP között, mind­két párt a szavazatok 4%-ára számíthatna egy mostani válasz­tás esetén. A parlamenten kívüli pártok minimális támogatottsá­got élveznek az ország keleti fe­lében, közülük a legsikeresebb­nek még a Vállalkozók Pártja mondható 2%-kal. Érdekes tény, hogy az élbolyt alkotó pártok kevesebb szimpa­tizánssal rendelkeznek az ország keleti részén, mint úgy általában. Ezzel párhuzamosan az is meg­figyelhető, hogy a politikailag passzívak tábora viszont na­gyobb - 39% az országos 35-tel szemben. Ez a csoport azokból tevődik össze, akik a megkérde­zéskor nem tudták, kire szavaz­nak, ill. úgy nyilatkoztak: nem vesznek részt a választásokon. Úgy tűnik, a politikai élet szerep­lői a keleti országrészben vala­mivel kevésbé tudták megked- veltetni magukat az emberekkel. Külön érdekesség, hogy itt, ahol a mezőgazdaság fajsúlyosabb gazdasági tényező, egyik agrár­ágazathoz kötődő párt sem képes „tarolni”. A bizonytalanok nagy ará­nyával összhangban az is el­mondható, hogy a választópol­gároknak kisebb a részvételi haj­landóságuk - 45 %, szemben a 49%-os országos eredménnyel. Azok körében egyébként, akik biztosra veszik, hogy elmenné­nek szavazni, legnagyobb tábora az MSZP-nek van (21%), s a Fi­desz e körben lemarad a szocia­listáktól. A fiatal demokraták ugyanis a politikailag aktív ré­tegben 17%-ra számíthatnak. A harmadik-negyedik helyen lé­vők között is különbség jelent­kezik, ha a biztos szavazókra fi­gyelünk. Az MDF körükben megelőzi - 11 %-ával - az SZDSZ-t, amelyik 9%-os támo­gatást élvez. A legkevésbé rokonszenvesek A keleti országrészben a leg­nagyobb ellenszenvvel az MDF iránt viseltetnek a választópolgá­rok - 26% nevezte meg, mint olyan pártot, amelyre semmilyen körülmények között nem adná voksát. Igaz, az ellenérzések va­lamivel kisebbek, mint amikor az ország egészét tekintjük, ugyanis a teljes lakosság 29%-a zárja ki a szóba jöhető pártok kö­zül a Demokrata Fórumot. A második legkevésbé ked­velt párt az FKgP, 12% említési aránnyal. (Országosan 11% ne­vezte meg.) Jóval kevesebben fe­jezték ki markánsan negatív ér­zéseiket az MSZP-vel és a Mun­káspárttal szemben (4—4%). Ez az arány egy árnyalattal kisebb ellenszenvről tanúskodik, mint ami általában az országban ta­pasztalható (5-5 %-os). őket négy párt - a KDNP, az MSZDP, az SZDSZ, a MIÉP - követi, amelyek szintén alacsony, 2- 2%-os ellenszenvtáborral ren­delkeznek. Minimális ellen­szenv nyilvánul meg a Fidesszel szemben, mindössze 1%-nyian utaltak arra, hogy részükről ki­zárt, hogy e pártot támogatnák. Azok a pártok, amelyek iránt az ellenérzések olyan nagyok, hogy a választók kizárják őket a szavazatukra érdemesítettek kö­zül, meglehetősen nagy hátrány­nyal indulnak a választásokon. Nekik nem „csupán” annyi a fel­adatuk, hogy megszervezzék a polgárok szimpátiáját, hanem előtte a negatív viszonyulásokat kell semlegessé alakítani. Jelen­leg az ország keleti részén főként az MDF-re vár ilyenfajta feladat. Az adatfelvétel ideje: 1993. november. A megkérdezés módja: személyes megkérde­zés, illetve kérdőívek kitöltése alapján. A megkérdezettek száma: 935 fő, mely az or­szágban megkérdezettek száma, ebből 452 fő a ke­li leti országrész lakosságát reprezentálja. Melyik pártra szavazna a választáson? Országos adatok A keleti országrész adatai nem szavazna, bizonytalan 39 9 A válaszok százalékos megoszlása a keleti országrészben, illetve az egész országban. Melyik pártra NEM szavazna? Országos adatok A keleti országrész adatai n«m szevíina. bizonytalan -S4 9 A válaszok százalékos megoszlása a keleti országrészben, illetve az egész országban. A választásra készülő nagyobb parlamenti pártoknak már szinte valamennyi választási kör­zetre van képviselőjelöltjük. Általános gyakorlat, hogy a helyi szervezetek választják ki azokat, akiket a párt színe­iben indítani kívánnak a kö­vetkező országgyűlési válasz­tásokon. A végleges listát azonban a legfelső pártszer­vek hagyják jóvá. A kiválasz­tás technikája úgyszólván mindenütt egyforma, de va­jon milyen igényeket támasz­tanak a jelöltekkel szemben? A szakértelem a fontos Dr. Áder János (Fidesz):- Azt kértük szervezeteink­től, úgy válasszák ki a jelöl­teket, hogy a frakció összeté­tele alkalmas legyen a parla­menti munkamegosztásra, le­gyenek közöttük a legfonto­sabb területek szakértői. A je­löltek többségét már vagy szakértőnkként, vagy pol­gármesterként megismerhet­tük, meggyőződhettünk ké­pességeikről, politikai alkal­masságukról. Ennek ellenére felkészülési programot szer­vezünk részükre, ahol nem­csak a párt kongresszusi programját ismertetjük, ha­nem a politikai pályán nélkü­lözhetetlen retorikai alapis­meretekkel, a médiákban való szerepléssel is foglalkozunk. Istenhívő legyen és jól öltözzön! Dr. Torgyán József (FKgP):- A mi képviselőinknek IVIIt várnak el a pártok a leendő honatyáktól? elsősorban istenhívőnek kell lenniük. Volt egy kitűnő je­löltünk, akiről az utolsó pil­lanatban kiderült, hogy nem hisz Istenben, lemondtunk róla. A képviselőcsoport összetételére is ügyelünk, mert a választások megnye­rése esetén a parlamenti munka szakmai feltételeit is biztosítani kell. Emellett gondot fordítunk arra is, hogy a nők és a fiatalok megfelelő súllyal vegyenek részt a közéletben. Formai előírásaink vannak. Például arra, hogyan öltözködjön egy képviselő. Ha minden követelménynek megfelel va­laki, akkor a jelöltet elküld­jük az Echkardt Tibor Poli­tikai Akadémiára. Ezután egy bizottság is meghallgatja és végül a pártelnök is elbe­szélget vele. Ha megfelelt a „vizsgán”, kétoldalú szerző­dést kötünk, amelyben a je­lölt vállalja, hogy nem sze­gül szembe a párttal, s ha kilép, lemond mandátumáról is. Akik sokat tesznek Csépe Béla (KDNP):- Helyi szervezeteink egy év óta keresik azokat a jelölt­jeiket, akik a keresztény ér­tékrend alapján állnak és po­litikai alkatúak. Már csak­nem teljes a névsorunk, és rövidesen sor kerül egy szer­vezett ismerkedésre is. A na­pokban elkészült a pártprog­ramunk, ebből a jelölteknek vizsgázniuk kell. Csak ha megfeleltek, akkor tesszük közzé a nevüket. Megyei és országos listáinkon olyan is­mert közéleti személyiségek szerepelnek majd, akik eddig sokat tettek pártunkért. Ne a saját karrierjét építse! Dobos Krisztina (MDF):-Olyan jelölteket válasz­tottunk, akik a Magyar De­mokrata Fórum értékrendjét, a nemzeti elkötelezettséget, a demokrácia iránti minden­kori tiszteletet vallják magu­kénak. Emberi oldalról min­den körülmények között el­várjuk, hogy mind a közéleti munkájukban, mind a csa­ládi életükben tisztességesek legyenek. Harmadikként em­lítem, de a számunkra egyik legfontosabb feltétel, hogy együtt tudjanak dolgozni sok emberrel, közös célunkért. Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy ne olyan emberek le­gyenek, akik csak a saját karrierjüket kívánják építeni, hanem olyanok, akik a tár­sadalmi érdekeket tartják szem előtt. A napokban ta­lálkoztunk először a jelöl­tekkel, mondhatom, nagyon szimpatikus hölgyeket és urakat ismertem meg közöt­tük. Nem árt, ha népszerű Gál Zoltán (MSZP):- Képviselőjelöltjeink két csoportra oszthatók. A ki­sebbikbe az országosan is­mertek tartoznak, a na­gyobbá a helyi jelöltek. Egyetlen szempont volt, hogy az MSZP-szervezetek okvetlenül helyi és népszerű állampolgárt jelöljenek. Pár­tunk sajátja, hogy az elnök kivételével mindenki egyéni körzetben indul. így jelöltje­ink vagy helyi, vagy orszá­gos tevékenységük folytán ismertek. Annak ellenére, hogy szervezeteink központi­lag előírt szempont nélkül kerestek jelöltet, jó arány alakult ki. A legtöbben 30-45 év kö­zött vannak, sok közöttük az agrárszakember, a pedagó­gus, a közgazdász, a mű­szaki értelmiségi. Vállala­tuknál általában a vezetéshez tartoznak, de nem első számú emberek. Tervünk, hogy akiket a javaslatok alapján végleg képviselője­löltté fogadunk, azokkal alá­íratunk egy vagyonnyilatko­zatot és egy másikat arról, hogy eddigi politikai és ma­gánéletük nem támadható, erkölcsileg feddhetetlenek. Vállalják az MSZP frakció­szabályait, a párt politikáját, hiszen nem mindegyik jelöl­tünk tagja pártunknak. (koós)

Next

/
Thumbnails
Contents