Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-11 / 8. szám
12 Pénz, vállalkozás, piac 1994. január 11., kedd A FÖLD ÓZONRÉTEGÉNEK VÉDELME ÉRDEKÉBEN Ésszerű gazdálkodás a halonkészlettel • A tüzek oltásakor ezentúl a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Százötvenmilliós támogatás A halonkészletek ésszerű fel- használásával és helyettesítésre alkalmas technológiák bevezetésével tesz eleget a tűzoltóság a környezetvédelmi tárca azon rendeletének, amely január elsejétől korlátozza a különféle ha- lonok felhasználását és tiltja importját - tájékoztatott Cserháti Tibor, a BM Tűzvédelmi Kutatóintézetének igazgatója. A halont, a máig ismert leghatásosabb oltószert, 1973 óta használják a magyar tűzoltók. Jelenleg hazánkban több százezer, már megvásárolt és forgalomban lévő kézi oltókészülék, illetve beépített oltóberendezés tartalmaz is tartalmaz ilyen ve- gyületet. A készlet ésszerű fel- használása érdekében a tűzoltóság meghatározta azokat a területeket, ahol indokolt és nélküringeto hűtőszekrényeket gyárt a. Jászberényi Lehel Hűtőgép- gyár Kft. - mondta Szőke Csaba, a Lehel termelési és műszaki fejlesztési igazgatója. A gyárban az elmúlt évben kezdődött az a több száz millió forint beruházást igénylő program, amelynek célja, hogy környezetbarát és az ózonréteget nem károsító vegyületekkel tudják helyettesíteni a szigetelő- anyagok habosításánál használt Freon 11-et, illetve a hűtőközegként használt Freon 12-t. Az elmúlt évben Freon 11-ből még 160 tonnát, a Freon 12-ből pedig 100 tonnát használt fel a jászberényi gyár. Idén a habosításhoz használt Freon 11-et összesen 90 tonna ciklopentánnal, míg a hűtőközegként alkalmazott Freon 12-t 40 tonna Freon 134/A-val helyettesítik. Ezek az anyagok lényegesen drágábbak a korábbinál, hiszen az új habosító anyag ára háromszor, a hűtőközegé pedig nyolcszor többe kerül a réginél, így várhatóan a hűtőgépek ára is emelkedni fog. A gyár három hűtő- és fagyasztószekrény gyártósorából kettőt már átállítottak, a harmadikra idén kerül sor. A fagyasztóládák gyártásánál a freonki- váltást egy általános rekonstA svájci kormány 4,4 millió svájci frankkal támogatja a magyar galvánipar korszerűsítését, illetve a veszélyes hulladéknak minősülő galvániszap-feldolgo- zás bővítését. Hajdú Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője elmondta: az elmúlt hónapokban 11 magyar vállalatot világítottak át a svájci KPMG-Fides tanácsadó cég szakemberei, hogy megállapítsák, mely magyar vállalkozásoknak ítélhető oda a segély. A műszaki-technológiai felmérés, a pénzügyi vizsgálatok után a veszprémi Bakony Művekre és a Gallavit Kft.-re készítettek részletes beruházási tanulmánylözhetetlen halont használni az oltáshoz, más területekre viszont helyettesítő anyagot és eljárásokat javasol. Nélkülözhetetlen a halon alkalmazása többek közt a repüléstechnikában, a repülésirányításban, haditechnikában, az egészségügyi intézményekben, a nukleáris technikában, atomerőművekben, az ipari vezérlőtermekben, a nagy kapacitású számítógéptermekben keletkezett tüzek esetében. Cserháti Tibor elmondta, hogy a tűzoltásra használt halon 90 százaléka nyomáspróbák, karbantartási és kezelési hibák, szükségtelen készülékhasználat során jut a szabadba. Ebben a vonatkozásban változást jelent majd, illetve csökkenti a halon- gáz levegőbe jutásának lehetőrukcióval kötik majd össze. Erre a programra hivatkozott a Lehel vezetése, amikor a környezetvédelmi minisztériumtól hat hónapos türelmi időt kért, hogy a rendeletben előírt 1994. január 1 -je helyett július l-jétől kötelezzék a gyárat az úgynevezett „zöld fridzsiderek” gyártására. E környezetbarát termék gyártására ugyanis csak erre az időszakra tudnak maradéktalatervet. E tervek szerint a hazai gépkocsigyártás egyik beszállítójaként ismert Bakony Művekben úgy korszerűsítik a galván- üzemet, hogy közben a veszélyes hulladéknak minősülő gal- vániszap, a szennyvíz és a környezetkárosító anyagok kibocsátása lényegesen csökken. A Bakony Művekből kikerülő, valamint az ország más részeiről származó galvániszapot a Gallavit Kft. ártalmatlanítja és hasznosítja. A veszélyes hulladékból kivonják a mérgező nehézfémeket, azt regenerálják, hogy újból visszakerülhessen a technológiába. A svájci hitelből megvalósuló beruházás révén a Gallavitnál bővül a galvánségét az, hogy 1995 január elsejétől a lefejtést, a biztonságte- cnikai vizsgálatokat és a nyomáspróbákat egyaránt csak zárt rendszerben lehet elvégezni. A halonkészletek megóvása azért is lényeges, mert a helyettesítő anyagok közül eddig egyetlen vegyület sem rendelkezik a ha- lonéhoz hasonló jó oltási teljesítménnyel. Az újak oltási képessége mintegy 30 százalékkal kisebb, de ugyanakkor legalább kétszer annyiba kerülnek. Magyarországon jelenleg egy helyettesítő anyag forgalmazását engedélyezték, és további kettő áll vizsgálat alatt. Mindegyik ODP indexe nulla, vagy közel áll ahhoz, vagyis ózonvékonyító hatása nincs, illetve igen kicsi, de ezek használata is csak 2030-ig engedélyezett. nul felkészülni. A Jászberényi Lehel Hűtőgépgyár Kft. az elmúlt évben mintegy 580 ezer hűtő- és fagyasztószekrényt és csaknem 40 ezer fagyasztóládát gyártott. Ebből csupán néhány ezer volt „zöld fridzsider”, de ezeket is Nyugat-Európába exportálták. Július l-jétől a Lehel már belföldre is csak környezetbarát hűtőközeggel rendelkező hűtőszekrényeket szállít. iszapból kivonható és újrahasznosítható vegyületek köre. A 4,4 milliós svájci frankot Magyarország segélyként kapja, de az a két érintett vállalathoz kedvezményes hitel formájában jut el. A beruházási programokhoz Svájcból érkeznek a berendezések, szűrők, regenerálók stb. A vállalkozásoknak az így kapott hitelt egy magyar környezetvédelmi célokat szolgáló alapba kell majd a jövőben visszafizetniük. A magyar és a svájci kormány közötti, valamint a magyar minisztériumok és a vállalkozók közti szerződés aláírására az elkövetkezendő napokban kerül sor. SZAKKÖNYVTÁR Privatizáció Kulcskérdés ma hazánkban a privatizáció. Az Akadémiai Kiadó Menedzser sorozatának 3. kötete, E. S. Savas: Privatizáció, hogyan vonuljon ki az állam a gazdaságból című tanulmánya tipikus amerikai munka. A szerző a többségében leírt problémák, módszerek realitásából indul ki, hisz az USA-ban alig van állami tulajdon, állami vállalat. A privatizáció az ön- kormányzati vagyonra, az állami infrastruktúrára irányul. A szerző szerint a „privatizáció az állam szerepét csökkentő, a magánszektor szerepét növelő folyamat bizonyos tevékenységek körében vagy bizonyos eszközök tulajdonlásában”. Ebben a gondolatmenetben a privatizáció költségtakarékosabb, hatékonyabb kormányzáshoz vezető út, cél és eszköz is. Savas tudja, a privatizációnak nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak. A hosszú távú privatizációs stratégiát tartja fontosnak. A szerző megjelöli az államnak a privatizációs folyamatban betöltendő szerepét, majd megvalósításának feltételeivel és gyakorlatával foglalkozik. Könyvét a posztszocialista országokra vonatkozó fejezettel zárja. Húszmilliós bírság A Gazdasági Versenyhivatal húszmillió forintra bírságolta a szentesi Kontakta Villamosszerelési Rt.-t gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt. Az eljárás a Prodax Kft. kérelmére indult, mely sérelmezte, hogy a Kontakta néhány alkatrészszerződésben vállalt meny- nyiségéből rendszertelenül szállított. így akarta elérni, hogy annak a terméknek a gyártását, amelybe ezeket beépítették, engedjék át a Kontaktának. ÉLELMISZER-MEZŐGAZDASÁG ÚS5543 Stabil pénzügyi és piaci háttérrel rendelkező cég PAPRIKA-, PARADI- CSŐM- és NAPRAFORGÓ-TERMELŐ- KÉT KERES termeltetési szerződés céljából. Nagy termelési felülettel rendelkezők előnyben. ÚS5542 Magyar kft. keleti piacra keres francia partnere számára TÚLTERMELÉSBŐL adódó, raktáron visszamaradt, esztétikai, valamint címkehibákkal rendelkező élelmiszer- és italárut. NEM érdekli a lejárt szavatosságú vagy friss kurrens áru! Fizetés kp. Azonnali szállítást és jó minőségű árut várnak. Ft-os és exportárat kérnek. ÚS5625 Német vevőnek keres árajánlattal 10.0001 fejes káposztát. Ú0186 Venne gyümölcssűrítményeket, citromsavat. ÚS5622 Kb. 100 t olajipari napraforgó termesztésére szerződést kötne kis- vagy nagytermelőkkel császártöltési cég. US5623 Bács-Kiskun megyei keres német exportra 10.0001 étolajat, 10.0001 krjs- tálycukrot a legnagyobb kiszerelésben. Árajánlatot kér. ÉPÍTŐIPARI KERESLETEK: Ú5578 Német tanácsadó vállalat német építési vállalkozók megbízásából olyan magyar építőipari cégekkel keres kapcsolatot, amelyek vállalkoznának arra, hogy 1994. év folyamán, az NSZK-ban, komplex építőipari munkálatokat végezzenek. Olyan magyar cégek jönnének számításba, amelyeknek van már tapasztalatuk külföldi, főként németországi munkákban, a német normák szerint dolgoznának, munkatársaik tartózkodási engedéllyel bírnának, vezetőik németül beszélnek. Ajánlatokat kérnek a cég leírásával, referenciák al és jellemzőkkel. Ú5536 Német cég németnyelv-tudással rendelkező építészeket és építésvezetőket KERES. FAIPARI KERESLETEK: ÚS5596 Száraz fürészport kér folyamatosan szállítani. Minimum heti 2 pótkocsics IFA-val. Kecskemétre szállítva is jó. Ár- megjelöléssel. Az Európai Közösség Phare-programjának keretében hazánk a közeljövőben 150 millió forintot kap a könyvvizsgálói, a számviteli és az adótanácsadói szakmai testületek kialakítására, illetve tevékenységük fejlesztésére. Az EK-országok a Phare-programon belül működő pénzügyi szektorfejlesztés keretében nyújtják a támogatást. A program első szakaszára, a szakmai testületek üzleti terveinek kidolgozására 50 millió forint áll majd rendelkezésre. Ezek a tervek meghatározzák a szakmai testületekre vonatkozó jogi formát, a tagság kritériumait, a szervezeti felépítést és szabályozást, a tevékenységi kört. A második szakaszban, a A Microsoft piacra dobta a tizedik születésnapját ünneplő Word szövegszerkesztőjének legújabb verzióját. A Microsoft Word 6.0 for Windows kifejlesztésénél a legfontosabb cél az volt. hogy a mindennapi feladatok megoldását az eddiginél is egyszerűbbé tegyék. A Word 6.0 már szinte gondolkozik: megpróbálja kitalálni, hogy mi lesz a következő lépésünk és el is végzi helyettünk. Az új Word 6.0 szervesen illeszkedik a Microsoft Office irodaautomatizálási program- csomagba, amelynek tagjai külsőre nagyon hasonlítanak egymáshoz. Hasonlóak a menük, a párbeszédpanelek és az eszköztárak, így az egyik programnál szerzett kezelési ismereteket egy másik Office alkalmazásánál is hasznosítani lehet. Ugyancsak használható az objektumcsatolás és beágyazás technikai továbbfejlesztett változata (OLE 2.0), amelynek segítségével az alkalmazások közti adatcsere még egyszerűbbé válik. Ha rákattintunk egy beágyazott Excel munkaÚS5612 Német cég december 13—i faxában a következő FATERMÉKEKET keresi: sótartó, borstartó, füszertartó, gyér-* tyatartó, lágytojástartó, kulcstartó szekrényke, mindenféle fadoboz, dugóhúzó borosüvegekhez, bortároló polc, poháralátét. ÚS5613 Német exkluzív lakberendező cég fatermékeket és famecjmunkálókat keres december 20—i telefaxában. Ú0187 Szibériai luc- és vörösfenyőt vesz. Ú0185 Bükkfából készülő fogantyúkra GYÁRTÓT keres. A kisebbikből évente 500.000 db-ot /ebből 120.000 db natúr lakkozással, a többi bordó lakkozással készülne!/ A nagyobbikből 120.000 db-ot, szintén lakkozva! INGATLAN KERESÉSEK: Az ÚJdonSÁG folytatja INGATLANOK KÖZVETÍTÉSÉT! Aki az ÚjdonSÁG-nál keres INGATLANT, TEHÁT VENNI AKAR, INGYEN KERESHET! HIRDETÉSÉT TÖBB SZÁZEZER PÉLDÁNYBAN OLVASSÁK! ÚS5614 KERESNEK S.O.S január 1-től 15-20 m2-es telefonos irodát 10 E Ft + áfa alatti bérleti díjjal Kecskeméten, a város- központban. ÚS5498 Kis alapteületű LAKÁST vásárolna Kecskeméten, az Árpád krt.-on vagy a Pákozdi csata utcában. A Műkertvárosban is, de ott gázfűtésest. Kp.-fizetéssel. ÚS5490 Vásárolna, bérelne vagy közösen üzemeltetne a jugoszláv határ menti településeken DISZKŐNT céljára alkalmas helyiségeket. US5571 Lehetőleg hunyadi- vagy szé- chenyivárosi, gázfűtéses, 1-1,5 szobás lakást bérelne Kecskeméten 6 hónapra, január 15-től. Vízórásak előnyben! Irányár: 10-12 E Ft + rezsi/hó. FONTOS!!! ÚS5468 Miskolci, 54 m2, saját tulajdonú 1 + kétszer 1/2 szobás, összkomfortos, távfűtéses, telefonos, satelites lakást elcserélne kecskeméti, hunyadivárosi, saját tulajdonú, max. második emeleti lakásra. ADÁSVÉTEL IS MEGFELEL, ha a hunya- divárosban van az ELADÓ lakás! már létrejött szakmai testületek tevékenységét 100 millió forinttal fogják támogatni. A program célja létrehozni a magyar számviteli, adótanácsadói és könyvvizsgálói szakma fejlődését szolgáló megfelelő intézményi keretet. Ennek megfelelően a szakmai testületeknek majd ki kell dolgozniuk saját etikai kódexüket, belső követelményrendszerüket, rendelkezniük kell a szakmai képzés és továbbképzés biztosításáról. A szakmai szervezetek feladata lesz, hogy a számvitellel, a könyvvizsgálattal és az adózással kapcsolatos törvényeket folyamatosan figyelemmel kísérjék, felhívják a figyelmet a szükséges módosításokra. lapra, a Word-ön belül megjelennek az Excel eszközei, azaz nem kell elhagynunk a szöveg- szerkesztőt. További újítás, hogy a „fogd és vidd” módszerrel a kijelölt adatok egy másik alkalmazásba is átemelhetők. A Word 6.0-tal számos különféle számlát, megrendelőlapot, stb. kapunk, amelyeket kitöltés után - amennyiben számítógépünk valamilyen hálózathoz csatlakozik - akár a beépített elektronikus posta segítségével is továbbíthatunk. Ha kiválasztjuk a felkínált dokumentum-külalakok valamelyikét, az AutoFormat funkció automatikusan a megadott stílusúra formázza szövegünket, anélkül, hogy bíbelődnünk kellene a betűtípusok, sortávolságok, igazítások beállítgatásával. A Varázslókkal (Wizards) már az Excel 4.0-ban is találkozhattunk, ezek lépésről lépésre végigvezetnek minket az összetettebb feladatok megoldásán; így például egy dokumentum külalakjának meghatározásakor csupán a varázsló kérdéseire kell válaszolnunk. ÚS5479 KERES DIAKOK részére máj- dán kiadó szegedi, debreceni, kecskeméti ALBÉRLETEKET! Ne szeptemberben kapkodjon! ÚS5610 Olyan ingatlanokat vásárolnának, amelyek szezonális vagy évszaktól függetlenül, a pihenő-üdülő emberek paradicsomai lehetnek. /Elfogadható ár, festői környezet, min. 2 db bútorozott apartman. 10 apartmantól étterem és bár is szükséges. Hideg-meleg víz, egész éves ingatlanoknál fűtés is! Nem feltétel, de előny, ha szauna és medence van! Ha az Ön ingatlanja ezeknek a feltételeknek megfelel, készítsen 10-15 perces, videofilmei az ingatlanról és küldje el az ÚJdonSAG- tól megvásárolt címünkre! ZÓNÁI 1001 KERESLETEK: Csak TERMELŐK vagy TULAJDONOSOK vegyék igénybe, közvetítők NE! A ZÓNÁI 1001 Kft. még 1000 Ft/tétel térítést, és KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ ELADÁSI NYILATKOZATOT IS KÉR! Az eladói oldal jutalékköteles! Címeket nem ad ki, csak időpontot és helyet ad a szerződéskötéshez! VENNÉNEK:-64 Három kamion vagy konténer MARLBORO-t, Ft—ért, Mo.-on.-62 Másnaponta 30.000 I. 98-as benzint, szezonban kb. havi 1 millió litert.-58 Napraforgót nagy mennyiségben.-45 Több ezer tonna belföldi cukrot.-39 20 t paszternákot, 300 t hibridcirkot, 100 t vegyes virágmézet /akácot is!/, 40 t mustármagot.-37 50-60 db ukrán FAHÁZAT ifjúsági lakótelephez, min. 30-40 m2.-35 PARADICSOMPÜRÉT. Specifikáció szükséges!-32 Olajnapraforgót 2 kamionnal, Iregi csíkos és Torna napraforgót.-28 Több ezer tonna napraforgót, Dunántúlra leszállítva.-26 1.000 tonna IPARI ALMÁT, exportra.-23 Műanyag kötésű üvegdemizsono- kat, 5-10-25 1, 100 db-ost.-22 VENEDIG tip. román étkezőgarnitúrákat, viszonteladas céljából, 42.000 Ft/ garn. nettó áron. Eddig voltak Zónái és Társa 1001 Kft. keresletei!! GÉPIPARI KERESLETEK: ÚS5617 Német cég dpc. 20—i faxában FÉMMEGMUNKÁLÓ GÉPIPARI CÉGEKET és acrylt feldolgozó MŰANYAGÜZEMEKET KERES. ÚS5615 Vásárolnának 1 db hidraulikus présgépet, egy- vagy kétoszlopost, min. 850 mm oszlopközzel, tápegység nélkül is. ÚS5611 Német cég december 13—i faxában FORGÁCSOLÓKAPACITÁST keres. Rajz alapján kellene gyártatni! TEXTIL- ES BŐRIPARI KERESLETEK:-ÚS5602 Havi 500-1200 olcsó ágynemű-garnitúrát vesz folyamatosan, 500 Ft körüíí irányáron. Anyaga pasztell alapon nagy virágmintás. Méretek: dunna: 160 x 210 cm, nagypárna: 75 x 90 cm, kispárna: 38 x 40 cm. ÚS5503 Ajánlatokat kér a következő textilipari gépekre: 3 db varrógép, steppelőtalpak, 2 db Interlock 3 szálas, 2 db ipari gyorsvarró, orsózók. ÚS5608 Ajánlatot kér pasztell és fehér színű, 50-es GÉPI CÉRNÁKRA. ÚS5494 Ruházati diszkontba gyártók, importőrök jelentkezését várjuk. Nagy forgalmú helyen közös üzemeltetés is lehetséges. JÚLIUSTÓL ÁREMELKEDÉSSEL KELL SZÁMOLNI Környezetbarát hűtőszekrények Július l-jétől már csak környezetbarát hűtőfolyadékot ke• A környezetbarát hűtők várhatóan drágábbak lesznek. Svájci segély környezetvédelmi célokra ... Aki itt keres, az talál partnert! Az ÚJdonSÁG-gal, a keresletek lapjával együttműködve közöljük az alábbi keresleti információkat. A címek ára 550 Ft + áfa = 625 Ft. /Az ettől eltérő árakat külön jelezzük./ Címkéréskor hivatkozzék a PN-kalauzra és a hír kódszámára. Az adatokat, telefonon, faxon, levélben is megrendelheti az ÚJdonSÁG-nál. Ilyenkor az utánvétel átvételekor a postásnál kell fizetnie. A leggyorsabban úgy juthatnak az információhoz, ha a piros belföldi postautalvány szelvényét faxon elküldik /esetleg már a postáról/ az UJd nSÁG-nak, a 76/481-742-re! A címeket faxon kapják meg, szinte azonnal. A színház mögötti UNI- VER-székházban személyesen, kp.-fizetés ellenében is kiszolgálják. Cím: ÚJdonSÁG, Dömötör Tibor 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18.11/218. Tel./fax: 08-16.30 között 76/481-742 /IRODA/, éjjel-nappal: 76/325-970 Fizetőképes keresleteit ingyen közlöm! Irodai munka könnyítésére