Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-06 / 284. szám
Második forduló Itáliában Nyolcmillió olasz járult vasárnap az urnákhoz, hogy a részleges helyhatósági választás második fordulójában megválassza számos nagyváros, köztük Róma. Nápoly, Trieszt, Genova és Velence polgármesterét. A választásban érintett városok lakossága első ízben szavaz közvetlenül a polgármester személyére, korábban a tisztséget a pártok közötti alku eredményeként töltötték be. A november 21-i első forduló a szélsőjobboldal meglepetésszerű és széles körű aggodalmat keltő előretörését hozta, főleg Délen. Aknára lépett egy ENSZ-tiszt Mostar közelében egy taposóakna felrobbanása következtében életét vesztette egy spanyol tiszt, míg társa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ENSZ-békefenntartók szóvivője elmondta, hogy a spanyol kéksisakosok Salakovac környékén, a Neretva folyó mentén járőröztek. Bosznia-Hercegovinában már 65 békefenntaró vesztette életét, s több mint hétszáz sebesült meg. Alapítványi elismerés Új pályázatok kiírásáról döntött a Lakiteleki Népfőiskolán szombaton tartott ülésén a Lakitelek Alapítvány kuratóriuma. A tanácskozáson Lezsák Sándor elnökölt. Az új pályázatok nyugdíjasklubok, sportegyesületek, helyi újságok, valamint régésztáborok támogatását szolgálják. Döntés született az ülésen arról is, hogy a Lakitelek Alapítvány ez évi - 100 ezer forinttal és Pólyák Ferenc matkópusztai fafaragó alkotásával járó - nagydíját a kuratórium Kozma Imre plébánosnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjének adományozza, Kijev sötétben Néhány napja este kilenc óra után sötétbe burkolózik a hetek óta vacogó, 2,5 milliós ukrán főváros nagy része, a hatóságok ugyani, úgy uomoliek., hogy a közvilágítás kikapcsolásával enyhítenék a rendkívüli energiaválságon. Szavazás Szibériában Bár még egy hét van hátra az orosz választások kezdetéig, a szibériai településeken már megkezdődött a szavazás, csakúgy mint az Északi-sarkkörön túli meteorológiai állomásokon. Ennek oka, hogy a rossz időjárás esetén nem érkezne meg esetleg időben a helikopterrel szállított „égi urna” , márpedig december 12-én mindenhol meg kell tartani a voksolást. Balesetek a hét végén Villanyoszlopnak szaladt egy személyautó vasárnap reggel Solton az 52-es és az 53-as út kereszteződésében. A mentők egy súlyos sérültet szállítottak kórházba a helyszínről. Délelőtt két autó karambolozott Jászszentlászló és Móricgát között: itt hárman sérültek meg súlyosan. Szárítókötelek mentették meg Lezuhant egy toronyház 19. emeletéről, egy virágágyban ért földet és csodálatos módon életben maradt egy hároméves hongkongi kisfiú. A South China Sunday Morning Post jelentése szerint a lakásban egyedül hagyott Fong Kong-hei a fürdőszoba ablakából kihajolva néhány zoknit próbált leakasztania a szárítókötélről, amikor elvesztette egyensúlyát. A lakóépület elmaradhatatlan szárítókötelei többször is lefékezték zuhanását. Privatizáció Olaszországban A Credito Italiano, Olaszország 6. és a világ 78. legnagyobb bankja részvényeinek piacra dobásával hétfőn kezdetét veszi a nagyszabású privatizáció Olaszországban. A volt szocialista országokhoz hasonlóan Olaszországban is hatalmas állami vagyon vár arra, hogy magánkézbe kerüljön. Jövőre nem lesz önprivatizáció Az ÁVÜ igazgatótanácsa úgy határozott, hogy december 31-ét követően az önprivatizációs programot a jelenlegi formában nem hosszabbítja meg. Azoknál, a vagyonügynökség többségi tulajdonát képező társaságoknál, amelyeknél a szakértő cégek képviselői töltik be a vezető funkciókat, személycserékre is sor kerül. Az utóbbi időben ugyanis az a gyakorlat alakult ki, hogy az önprivatizációs programban közreműködő szakértő cégek képviselői a privatizálandó vállalatok igazgatótanácsi, illetve felügyelő bizottsági tagjai lettek. Mivel ezt számos kritika érte, Szabó Tamás, a privatizáciért felelős tárca nélküli miniszter felkérte az ÁVÜ igazgatótanácsának elnökét, hogy ebből a szempontból is vizsgáltassa felül a szakértő cégek tevékenységét.' A program indulásakor, 1991-ben a hatályos jogszabályok még nem tették lehetővé, hogy az átalakulás útján létrejött társaság cégbejegyzését megelőzően történjen meg a pályáztatás és az értékesítés. Emiatt a szakértő cég kénytelen volt az adott állami vagyonrész vagyonkezelőjeként közreműködni. NOVEMBERBEN CSAK 25 MILLIMÉTERNYI CSAPADÉK HULLOTT Hiába a nagy hó, kevés a nedvesség a talajban Véget ért az albán segélyakció . Az utolsó olasz katona is elhagyta Albániát a hét végén, miután sikerült elejét venni az éhínségnek és az Olaszországba történő tömeges kivándorlásnak. Az ország politikai reformjait hátráltatták a rendszerváltás kezdete óta erősödő ellátási gondok. Az olaszok ezért segítségül két év alatt 750 ezer tonna élelmiszert osztottak szét Albániában, ahol egyidejűleg 1700 olasz katona tartózkodott. A program havonta 1,2 milliárd forintnak megfelelő összegbe került. Tegnap itt járt a Mikulás • A hó, jótékonyan borítja az őszi vetést a földeken. • Tegnap este a Mikulás végiglátogatta a családokat, s ahol gyermekcipőt, vagy kiscsizmát talált az ablakban, ott - némi szülői segítséggel - ajándékot hagyott. Volt, ahová lovas kocsin érkezett a Télapó. Kecskeméten a bérlakásokról Az elmúlt évekhez képest az idén korán leesett a hó. A hirtelen jött égi áldás jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben, de a mezőgazdaságnak nagyon hasznos volt a csapadék a talaj vízpótlását segítve. De mit is jelent a szokatlan mennyiségű ősz végi csapadék, kérdeztük Tallér Mihálytól, az Alsó-Duna-völgyi Igazgatóság szakértőjétől. Megtudtuk, hogy a hidrometeorológiai adatok egészen mást mutatnak, mint amire gondolni lehet. A november első felében lehullott hó maximális vastagsága területünkön elérte a 23 centimétert, ám a víztartalma azonban mindössze 25 milliméternyi volt. Ez december másodikára a megye területén 7-19 cm vastagságúra és 13- 21 mm víztartalmúra csökkent a kismértékű olvadástól. Azaz hiába tűnt úgy, hogy két hete hatalmas hó hullott, ez csak csekély csapadékot jelent a mezőgazdaságnak. Legutóbb 1988-ban hullott ilyen mennyiségű hó. Egy esetleges olvadás, mivel a talajfagy mindössze csak néhány centiméteres, még nem okozhat belvízveszélyt a térségben. A hótartalom nagy része beszivá-Drog és ifjúság címmel kétnapos országos tanácskozás kezdődött szombaton Kecskeméten, a Haza és Haladás Alapítvány támogatásával, a TIT szervezésében. Új megközelítésben beszélt e társadalmi problémáról vitaindító előadásában Gyulai Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal tanácsosa. Erkölcsi megújhodást áhító korunkban - mondotta — nem a tüneti kezelés a fő feladat. A deviáns magatartásformák kialakulása ugyanis a bukott rezsim család-, ifjúság- és kultúráéi lenességének következménye. Míg Nyugat-Európa a felsőoktatást fejlesztette, értelmes elfoglaltságot adott if-Rekord mennyiségű kábítószert foglaltak le szombat hajnalra virradóan a nagylaki vámhivatal pénzügyőrei. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint egy Törökországból Nagy-Britanniába tartó tehergépkocsi török vezetője által bemutatott fuvarokmányok alapján a pénzügyőrök számos ellentmondásra figyeltek fel. A vizsgálat során a vámhivatal kábítószer-kereső szolgálati kutyájának „tanácsát” is kikérték. Nem is hiába. A Javaslata” figyerogna a talajba. De a nedvesség beszivárgása, sajnos, csak nagyon kis mértékben változtatna a taiajvízáilason, mely lényeges mértékben alatta marad a sokéves átlagnak. A térségben a 8. és 9. havi csapadékot vizsgálva látható, hogy kismértékben ugyan, de nőtt a talajvíz mennyisége. Am lényegesen nem változtatott jóságának, addig nálunk a szocialista oktatási rendszer könnyen manipulálható, belső tartás és meggyőződés nélküli fiatalokat bocsátott ki az iskolapadokból. Igazolja ezt egy felmérés, miszerint a fiatalok hatvan százaléka nem tudja, mi történik vele, körülötte, csak él, „bele a világba”. Ezért - a felnőtt-társadalom e téren fokozottan érvényes nagyfokú felelősségére utalva hangsúlyozta az előadó — szigorúan vett keresztény erkölcsrendbe szervezett rendszerváltásra is szükség van. Nyilvánvaló, hogy csak az Istenével megbékült népnek lehet ifjúsága, jövője. (Folytatás a 3. oldalon) lembevételével megtartott alapos ellenőrzés nem várt eredményre vezetett. A fagyasztott zöldpaprikát szállító jármű plafonja 415 darab - az előzetes vizsgálatok szerint -, hasist és marihuánát tartalmazó csomagot rejtett. Az összesen 261,76 kilogramm kábítószert és a tehergépkocsit a nagylaki vámhivatal lefoglalta, a gépkocsivezető ellen pedig a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysághoz visszaélés kábítószerrel bűncselekményének alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett. Bács-Kiskun katasztrofális vízszintproblémáin. A megye két jellemző pontján lévő talajvízészlelő kút adatait tekintve, Ladánybenén a talajvízállás szeptemberben 806 cm volt, mely a sokéves átlagnál 524 centiméterrel alacsonyabb, Borotán pedig 1237 cm, mely a sokéves átlagnál 489 centiméterrel kevesebb. Költségvetés Jászszentlászlón Módosításokkal, változtatásokkal fogadta el a jászszentlászlói önkormányzat a község jövő évi költségvetési koncepcióját. Az előzetes tervezet mintegy hatmillió forintos hiányt mutatott: ezt a testület egyrészt a kiadások csökkentésével, másrészt a bevételek növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A költségvetési koncepciót a képviselők részletesen, az egyes tételeket sorra véve tárgyalták meg. Végül is sikerült olyan tervezetet létrehozni, amely szerint jövőre a gazdálkodásban nem lesz hiány. Sajnos, a kiadásokat több helyen is meg kellett rövidíteni. A bevételek növelését az önkormányzat telek- és ingatlanértékesítésektől reméli. Jégréteg a Tiszán A nagy hidegek után beállt a jég a kisebb hazai folyókon és csatornákon. A nagyobb folyók még jégmentesek, kivéve a Tiszát, ahol helyenként jelentősebb jégmennyiség képződött. A kisebb folyóvizeket 2-8 centiméteres jégréteg borítja. A Tiszán zajló jegre lehet számítani a Tiszabecs-Vásárosnamény, a Vásárosnamény-Tokaj és a Tiszafüred- Szolnok, közti szakaszon. Az előrejelzés szerint az idő enyhül, de a jég elolvadásához hosszabb meleg idő szükséges. Az új lakástörvény hatályba lépésének elhalasztását kezdeményezte az Alkotmánybíróság á parlamentnek. Ez viszont nem érinti az önkormányzatok azon kötelezettségét, hogy 1994. január 1-jéig meg kell alkotniuk a bérlakások eladásáról szóló rendeleteiket. Kecskemét képviselő-testülete ma, a városháza dísztermében 13 órakor kezdődő ülésén tárgyalja a lakásbizottság előterjesztését. A javaslat szerint az eladásra már kijelölt, de el nem adott 2 ezer otthonra is az új lakástörvényt kell alkalmazni. Ez a bérlők számára kedvezőbb vételi lehetőséget biztosít a jelenlegi kecskeméti helyi rendeletnél. Amennyiben elfogadják ma az előterjesztést, úgy az önkormányzati bérlakások Negyvenről, mindössze harminc dekagrammra csökkentette pénteken este a grúz kormámy az egy főre jutó napi kenyéradagot, s családtagokként havonta mindössze három kilogramm lisztet vihetnek haza a háziasszonyok. A rendkívüli intézkedés határidejét azonban nem jelölte meg a kormány. Grúziában a súlyos gazdasági helyzet következté-A vidéki városok, települések is bekapcsolódnak az 1996-ban rendezendő budapesti expo rendezvénysorozatába. Eddig 400 ötlet érkezett arra a pályázatra, melyet a programsorozathoz kapcsolódóan írt ki a kiállítást rendező iroda. A megvalósítás beköltözhető forgalmi értékének 50 százalékáért megvehetők lesznek a lakások. A vételár 10 százalékát kell egy összegben befizetni, a többit 25 év alatt részletekben, ami hat évig kamatmentesen törleszthető. Aki a teljes vételárat befizeti, annak további 50 százalék engedményt adnak, vagyis például egy 1 milliót érő lakást 250 ezer forintért lehet megvenni. A saját jogon kapott kárpótlási jegyet is elfogadja vételárként az önkormányzat. Amennyiben ma a közgyűlés áldá-' sát adja a rendeletre, úgy 1994. március 31-éig kell az önkormányzatnak jelezni vételi szándékát annak a bérlőnek, aki jövőre kívánja megvenni a lakást. A vételi joggal azonban öt évig lehet élni. ben jegyrendszert vezettek be az alapvető élelmiszerekre. Az éhség és a hosszú sorbanállás miatt azonban elharapóztak a kenyérgyárak elleni támadások, fosztogatások, így péntektől a hadsereg biztosítja a grúziai péküzemek védelmét. A katonáknak tűzparancsuk van arra az esetre, ha fosztogatók támadnának rájuk. pénzügyi tervei alapján már tíz pályázatot fogadott el a bírálóbizottság köztük a kecskemétiek elképzelését is. Az expo megvalósításának a körülményeiről a 3. oldalon olvashatnak interjút az expóért felelős főbiztossal, Barsiné Pataky Etelkával. Havas góleső Kalocsán ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS KECSKEMÉTEN Az iskolák felelőssége A KUTYA KISZAGOLTA A MARIHUÁNÁT Az év legnagyobb kábítószerfogása Harmincdekás kenyérfejadag A vidék is készül az expóra Javítják a Hubble-teleszkópot A hét közepén útnak indított Endeavour űrrepülőgép szombaton utolérte, és befogta a meghibásodott Hubble-űrteleszkópot. A rendkívül kényes műveletet 580 kilométeres magasságban, óránkénti 28 ezer kilométeres sebességnél végezte el az űrrepülőgép személyzete, pontosabban a legénység svájci tagja, Claude Nicollier. Az Endeavour mintegy tíz méterre közelítette meg a Föld körüli i pályán keringő Hubble-teleszkópot, majd egy 15 méteres robotkar segítségével, fáradságos munkával és gyengéd óvatossággal a svájci asztronauta az űrrepülőgép rakterébe terelte a 12 méter magas, több tonna tömegű berendezést. Rögzítés után megkezdődhetnek a javítási munkálatok, amelyek feltehetően öt teljes munkanapot fognak igénybe venni. A csaknem hárommilliárd dolláros program keretében felbocsátott teleszkópnak több részegysége is elromlott. Ki kell cserélni az optikáját, néhány napelemet és a giroszkópját. A brit kormány Károly mellett A brit kormány vasárnap megerősítette, hogy az uralkodócsalád belviszályában Károly trónörököst támogatja külön élő feleségével, Diana walesi hercegnővel szemben. Douglas Hurd külügyminiszter egy vasárnapi tv-nyilatkozatában kijelentette, hogy Károly herceg „igazi sztár”. Utána egy másik kérdésre válaszolva a miniszter cáfolta, hogy próbálta lebeszélni Dianát nyilvános szereplésének csökkentését célzó döntéséről. • Négy rúgott góllal zárta az idényt a Kalocsa NB III-as labdarúgócsapata, amely 4—2-re győzte le a Szegedi VSE gárdáját. A mérkőzésen Farkas Zoltán (a képen balról) kétszer is betalált a szegedi hálóba. v ,4 V 04-05-07 magazin 5. oldal Kecel és környéke 7. oldal