Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-27 / 301. szám
10 SPORT 1993. december 27., hétfő Baggióé az Aranylabda is Amint az várható volt. egy héttel azután, hogy a világ legjobb labdarúgójának választották, Roberto Baggio, az olasz Juventus 26 éves játékosa végzett a France Football év végi szavazásán is az első helyen, s ezzel ő az idei Aranylabda nyertese. Baggio 142 szavazattal lett első, megelőzve a 82 voksot kapott holland Denis Bergkampot (Intemazionale), illetve az angol Manchester United francia csatárát, Eric Cantonát (34 szavazat). Buttás Pál a női kapitány A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége rendkívüli elnökségi ülésen döntött a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A vezetőségből tizenegyen jelentek meg, s tízen szavaztak Buttás Pálra, a BEAC-Mol Rt. női NB I-es csapatának vezetőedzőjére. Két tucat kínai doppingeset A kínai Xinhua hírügynökség jelentése szerint 1993-ban 24 sportolót értek doppingoláson Kínában. A tiltott szereket alkalmazó vétkesek többsége — a Kínai Doppingellenes Bizottság közleménye szerint — viszonylag ismeretlen, kivéve két sportolónőt. A súlyemelő Xing Fen még 1990-ben Kína első aranyérmét nyerte az Ázsia-bajnokságon, míg a súlylökő Zhou Tianhua a nyári, stuttgarti atlétikai világbajnokságon végzett az ötödik helyen. Tartják a markukat Az 1995-ös berlini ökölvívó világbajnokság szervező bizottsága pótlólagos támogatásért fordult a város vezetőihez. A május 6. és 14. közötti vb házigazdái 1,3 millió márkát szeretnének kapni a „kalapból", mert úgy vélik, a tervezett bevételek — tv-jogdíjak, jegyeladás — nem biztosítják a színvonalas rendezést. Hagi az év játékosa Georghe Hagi, az olasz Brescia játékosa lett az év labdarúgója Romániában. A válogatott csapatkapitánya a szintén Olaszországban, az AC Milánban szereplő Florin Raducioiut, illetve a Steaua Bucuresti labdarúgóját, Ilié Dumitrescut előzte meg. Az év edzője a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Anghel Jordanescu lett. Meghalt Neudecker Nyolcvanéves korában elhunyt Wilhelm Neudecker, a Bayern München labdarúgó csapatának egykori elnöke. A vállalkozó 1962 és 1979 között állt a bajor klub élén, vezetése alatt a csapat háromszor nyert BEK-et. egyszer KEK-et és egyszer Világ Kupát. A világbajnok fellebbez Mike Tyson, a nemi erőszakért hatéves börtönbüntetését töltő egykori profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok engedélyt kapott az indianapolisi fellebbviteli bíróságtól, hogy benyújtsa kérelmét immáron a második fellebbezésre. Tyson ügyvédjei a kérelmet arra alapozzák, hogy a per idején az ügyész tudta: az erőszak vádjával fellépő Desirée Washington kártérítést követelt az amerikai bokszolótói. Mindez a védelem szerint arra utal, hogy a sértett csupán anyagi javak reményében találta ki „történetét”. A tárgyalás időpontját a bíróság még nem tűzte ki. TOTÓ A totó 52. heti mérkőzéseinek eredményei. A 4-14. meccseket hétfőn játsszák. 1. Manch. U.—Blackburn lapz. után 2. Sheffield U.—Liverpool 0—0 x 3. Wimbledon—Coventry 1—2 2 4. Aston Villa—Manchester C. 5. Ipswich—West Ham United 6. Queen's Park R.—Oldham 7. Southampton—Chelsea 8. Swindon—Arsenal 9. Dundee United—Aberdeen 10. Hibernian—Partick 11. Kilmarnock—Dundee 12. Motherwell—Celtic 13. Raith—ST.Johnstone 14. Rangers—Hearts Sportkarácsony az egész családnak A Kecskemét Város Sportjáért Alapítvány és a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége rendezésében nagyszabású családi sportnapra került sor december 26-án a városi sportcsarnokban, ahová azok a 6-14 éves gyerekek kaptak meghívást, akik nagycsaládban és nehéz anyagi körülmények között élnek. Az adományok. ajándékok gyűjtése már karácsony előtt három héttel megkezdődött. Az ajándékok — főleg sportsze-. rek, játékok, édességek — a vasárnapi sportkarácsony keretében találtak gazdára. A részt vevő közel kétszáz általános iskolás és szüleik vidám, játékos sportnap keretében ünnepeltek. A különböző ügyességi, gyorsasági versenyeken mérték öszsze erejüket. A versenyszámokat egy-egy sportbemutató — birkózás, ritmikus sportgimnasztika, szkander, asztalitenisz, BMX-kerékpár — és tombolasorsolás tette még érdekesebbé. Minden gyerek — az élményen. játékos szórakozáson ^úl — kapott valamilyen kedves ajándékot. Volt aki pingpongkészlettel, labdával, ugrókötéllel, játékmackóval és sok csokoládéval lett gazdagabb, mások uszodabérletet, színházjegyet, báb- és planetáriumelőadásra szóló jegyet, Szórakaténusz játékházi belépőt, egésznapos autóbuszkirándulást, táborozást nyertek. A Kecskemét Város Sportjáért Alapítvány ezúton is köszönetét mond annak a 28 támogatónak, amely valamilyen ajándékot ajánlott fel, akiknek a segítsége nélkül nem lehetett volna ezt a ’sportkarácsonyt megrendezni. • Nagy tapsot kapott a ritmikus sportgimnasztikás lányok bemutatója • Ki ér hamarabb a célba a futóversenyen? • Biztatásban nem volt hiány és tapsot sem csak a győztes kapott, RÖPLABDA ÓIK A Dunaferr és a Vasas nyert Kecskeméten, az árpádvárosi sportcsarnokban rendezték meg a röplabda Országos Ifjúsági Kupa fiú és leány döntőit. A három versenynapon összesen harminc mérkőzésre került sor, A kecskeméti rendezők jóvoltából zökkenőmentesen folyt le a küzdelem. Ami az eredményeket illeti, a fiúknál és a lányoknál is „papírforma" győzelem született. Karagics Mátyás, a KSC NB I-es férficsapatának edzője kitűnő jósnak bizonyult, hiszen jóval a torna kezdete előtt a Dunaferr fiú és a Vasas leány együttesét tippelte az első helyre. A dunaújvárosiak a Csepel ellen megtorpantak, s öt játszmában veszítettek. így az élen hármas holtverseny alakult ki. Ám a Dunaferr játszmaaránya jobb volt, s ez elegendőnek bizonyult az első helyhez. Az utolsó versenynapon, a Csepel—KSC találkozón a vasgyáriak hatalmas küzdelemben csak 3:2 arányban nyertek a házigazdák ellen, ami azt jelentette, hogy a szegedieké A Profi Sakk Szövetség (PCA) terveit vázolta újságírók előtt a világ legjobb sakkozója, Garri Kaszparov. Eszerint a sorozatban a végső győztes 1995-ben hívhatja ki Kaszparovot, Groningenből heten jutnak tovább, akikhez a nemhivatalos vb-döntő vesztese, az angol Nigel Short csatlakozik. A PCA anyagi háttere biztosított, hiszen a számítógép-chipeket gyártó cég, az Intel Corporation többéves szponzori szerződéssel kötelezte el magát. Az lett az ezüst-, a csepelieké pedig a bronzérem. A Kecskeméti SC háromszor vívott ötjátszmás mérkőzést. Ebből kettőt megnyert, ám a Csepel ellen három mérkőzéslafiia is kevés volt a sikerhez. A kecskemétiek eredményei: KSC—Győr 3:2. Dunaferr— KSC 3:1, KSC—Tatabánya 3:2, Szeged—KSC 3:1, Csepel—Kecskeméti SC 3:2. Az ÓIK fiú döntő végeredménye: 1. Dunaferr 9 (14:5), 2. Szeged 9 (13:6), 3. Csepel 9 (13:7), 4. KSC 7 (edző: Beregszászi Szabolcs), 5. Győr 6, 6. Tatabánya 5 ponttal. A lányoknál három fővárosi és ugyanennyi vidéki együttes került a döntőbe. Meglepetés a Debrecen második helye, valamint az, hogy az egyik titkos esélyes, a Tungsram SC csak az ötödik helyet tudta megszerezni. Az ÓIK leány döntő végeredménye: 1. Vasas 10, 2. Debrecen 9, 3. BSE 8. 4. Jászberény 7, 5. Tungsram SC 6, 6. Kaposvár 5 ponttal. Intel 1,1 millió dollár pénzdíjat ad 1994- ben, amelyet 2 millióra emel 1995- ben. A PCA világbajnoki zónaközi tornáját annak ellenére megrendezik Groningenben, hogy a holland szövetség nem adta rá áldását, s csak Karpovot ismeri el világbajnokként. A viadal rangját biztosítja, hogy a jelenlegi világranglista első tíz helyezettjéből öten asztalhoz ülnek, s a 240 ezer dolláros díjalap hutására a legjobb 50 játékos többsége indul. / Érdekességek sportolókról James Buster Douglas az egyetlen profi bokszoló, aki valaha is nyerni tudott Mike Tyson ellen. Nem sokkal később, 1990. októberében visszavonult, s azóta nem is lépett a kötelek közé. „Nem is fogok. Még akkor sem, ha ötvenmilliót kapnék egy Tyson elleni revansért. Nekem soha nem volt az életem a boksz, csak szerencsejátéknak tartottam, s megelégszem azzal, hogy egyszer megüthettem a főnyereményt.” — mondta az időközben 150 kilósra hízott legény. Wimbledonban az idén a fő téma a szőr volt. A legtöbbet André Agassiról beszéltek, aki szívesen mutogatta pucérra borotvált, hajdan bozontos mellkasát. Erről mindenki hallott, így aztán, amikor a dél-afrikai Nideffer legyőzése után Martina Navratilova egy kicsi felhúzta a pólóját, hogy izzadt testét szellőztesse, egy néző bekiabált neki: „És milyen a melled?” Martina értette a tréfát, megmutatta a hasát, s visszaszólt: „Láthatja, borotválatlan!” Steffi Graf elégedetlen a külsejével. Pedig egy szavazás szerint ő a legjobb lábú teniszezőnő, s néhány évvel ezelőtt a Playboy is megkereste, mondván: Steffi elkelne a címlapon. Graf mégsem szereti különösebben a testét, úgy véli, túlzottan kidolgozottak az izmai. Régebben a reklámfotózások is rengeteg gondot okoztak neki, önbizalomhiánya sok nehéz percet szerzett nemcsak önmagának, hanem a fényképészeknek is. Valamelyest pozitív változást csak barátnője, Claudia Schiffer tudott nála elérni: jó tanácsai hatására Steffi már fesztelenebb a fotós-műtermekben, de a kamerák túloldalán még mindig jobban érzi magát. Profi sakkozók szponzora A döntő 24 válogatottja Jövő nyáron az Egyesült Államok ad otthont a labdarúgó világbajnokság 24-es döntőjének. Sorozatunk negyedik részében az afrikai csoport válogatottjait mutatjuk be. Kamerun A szövetség alapítása: 1963. Igazolt játékosok száma: 4000. A szerelés színei: zöld mez, piros nadrág, sárga sportszár. A válogatott eredményei: a harmadik start a világbajnoki döntőben (1980, 1990, 1994), negyeddöntős 1990-ben; Afrika bajnoka 1984-ben és 1988-ban. Szövetségi kapitány: betöltetlen Jean-Pierre Sadi novemberi lemondása óta. Legjobb játékosok: Francois Omam-Biyik. Joseph-Antoine Bell, George Ndip Akem, Emile Mbouh. Alphonse Tchami. Legerősebb összeállítás: Bell - Agbo vagy Tataw, Yakan, Akem, Nde - Pagal, Mbouh, Kana-Biyik vagy Embe, Mbarga - Tchami, Omam-Biyik. Marokkó A szövetség alapítása: 1955. Igazolt játékosok száma: 27 000. A szerelés színei: piros mez, zöld nadrág, piros sportszár. A válogatott eredményei: a harmadik részvétel a világbajnoki döntőben (1970, 1986, 1994), nyolcaddöntős 1986-ban; Afrika bajnoka 1976-ban. Szövetségi kapitány: Abdel Iah Blinda (42). Legjobb játékosok: Lahcen Abrami (WAC), Noureddine Naybet (Nantes), Rachid Daoudi (WAC), Mustapha El Haddaoui (Ángers), Mohammed Chaouch (Nice). Legerősebb összeállítás: Azmi - Abrami, Mashabi, Naybet, El Haddrioui - Daoudi, El Khalej, El Haddaoui - Chaouch, Laghrissi, Hadji. Nigéria A szövetség alapítása: 1945. Igazolt játékosok száma: 60 000. A szerelés színei: zöld mez, nadrág, sportszár. A válogatott eredményei: első rajt a világbajnoki döntőben; Afrika bajnoka: 1980-ban. Szövetségi kapitány: Clément Westerhof (52). Legjobb játékosok: Rashidi Yekini, George Finidi, Stephen Keshi, Dániel Amokachi, Emmanuel Amunike, Mutiu Adepoju, Augustine Okocha. Legerősebb összeállítás: Agbonavbare — Agboola vagy Eguavon, Iroha, Keshi, Okechukwu — Okocha, Adepoju, Finidi — Amokachi, Yekini, Amunike. AZ OLASZOK MEGKEZDTÉK Huszonketten a keretben Néhány nappal a karácsonyi ünnepek előtt az olasz labdarúgó-válogatott tagjai edzőtáborba vonultak, s folytatják felkészülésüket a jövő nyári világbajnoki 24-es döntőre. Arrigo Sacchi szövetségi kapitány huszonkét játékost hívott meg a keretbe, s Andrea Silenzi (Torino, 27) és Roberto di Matteo (Lazio, 23) személyében két újoncra is számít. A keret névsora: Pagliuca, Marchegiani - kapusok, Baresi, Benarrivo, Costacurta, Di Matteo, Favalli, Maidini, Minotti, Panucci, Albertini. Conte, Donadoni, Eranio, Evani, Stroppa. R. Baggio, Casiraghi, Fontolan, Mancini, Signori, Silenzi - mezőnyjátékosok. Nehéz a kapitányválasztás Az. Angol Labdauúgá - Szövetség (FA) csak ideiglenes szövetségi kapitányt szeretne, a jövő évi barátságos mérkőzésekre, de még így sem sikerül megtalálni Graham Taylor utódját, aki másfél hónapja lemondott, miután a Hollandiától elszenvedett vereség után a San Marino elleni mérkőzésen végleg megpecsételődött az angol válogatott kiesése a világbajnokságból. A hírek szerint Sir John Hall, a Newcastle United elnöke felajánlotta nagysikerű menedzsere, Kevin Keegan szolgálatait: legyen Keegan másodállásban a szövetségi kapitány. Keegan nemrég írt alá új, sokmilliós szerződést, amely 1996-ig köti a Newcastle-hoz, és úgy nyilatkozott, hogy nem tetszik neki az ötlet. Sir Bert Millichip, az FA elnöke ugyancsak „köszönjük, de inkább nem” tartalmú nyilatkozattal válaszolt az ajánlatra, amely megfigyelők szerint már-már gúnynak számít. Angol szakértők szerint a másodállású szövetségi kapitányság nem jó megoldás, mert súlyos érdekütközésekhez vezet: mi lesz, ha például Keegan úgy időzít mérkőzéseket, hogy a Newcastle-re veszélyes ellenféljátékosokat „eldughassa” a válogatottba? A fő baj azonban más. Feltehetőleg azért nem sikerül új szövetségi kapitányt találni, mert a nagy pénz a klubcsapatokban van mostanában, és nem pedig a bukdácsoló, vezetőire szégyent hozó válogatottban — mondják angol szakértők. Egy másik esélyesnek, a Leeds United menedzserének, Howard Wilkinsonnak ugyancsak a napokban adott új, 1999-ig tartó szerződést a klubja, hogy távol tartsa az FA-tól. Az aktív menedzserek és klubjaik ódzkodása miatt az angol szövetség hovatovább csak a klubnélküli nyugdíjasok közül válogathat. Közülük a legesélyesebbnek Terry Venables, a Barcelona és a Tottenham Hotspur volt menedzsere látszik. Keegan mindenesetre melegen ajánlja Venables-t, de vele még az probléma, hogy pénzügyi szabálytalanságok gyanúja merült fel ellene. Az FA-ban nagyon ígérik, hogy legkésőbb karácsony után meglesz a döntés, de a rosszmájúak azt mondják: nem kell sietni, még van idő 1996-ig, amikor Angliának meg kell próbálnia jól szerepelni az általa rendezendő Európa-bajnokságon. BECKENBAUER JÓSOL A németek favoritok • Franz Beckenbauer, a németek exkapitánya. Franz Beckenbauer, aki az 1990-es olaszországi világbajnokságon aranyéremre vezette a német labdarugó-válogatottat, kijelentette, hogy a jövő évi vb első számú favoritja is a német nemzeti tizenegy.-A német válogatott az abszolút esélyes, nem is emlékszem világbajnokságra, ahol ilyen egyértelmű lett volna az elsőség kérdése. A többi futballnagyhatalom betegeskedik, amint azt a selejtezők eredményei is mutatták, Olaszország, Hollandia, Brazília és Argentina esetében. A háromszoros világbajnok Pelé is esélylatolgatásra vállalkozott egy brazil lapnak adott nyilatkozatában. A minden idők legjobb labdarúgójának tartott brazil csatár Németország mellett Braziliát és Hollandiát ítélte esélyesnek a végső győzelemre. Pelé szerint az A-csoport élén Kolumbia és az Egyesült Államok, a B-csoportban Kamerun és Brazília, a C-ben Németország és Spanyolország, a D-ben Argentina és Bulgária, az E-ben Olaszország és Mexikó, az F-csoportban pedig Belgium és Hollandia végez az első két helyen. Az 53 éves Pelé egyébként várhatóan új szerepkörben fog tevékenykedni egykori együttesénél, a Santosnál. Miguel Kódja Neto, a klub elnöke ugyanis felkérte, hogy legyen a Santos menedzsere. Pelé feladata szponzorok keresése lesz.