Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-21 / 297. szám
12 VILAGTUKOR PETŐFI NÉPE HAZAI TÜKÖR 1993. december 21., kedd • Kecskemét testvérvárosában, Dornbirnben is a tél legfőbb öröme a szánkózás. Ott ugyanis van hó. Üvöltőverseny Japánban Szétszakadt az új gatyám! - . ordított fel 114,7 decibeles hangerővel a 35 éves, kerek arcú hajószakács, s ezzel egyetlen másodperc alatt 100 ezer jent (900 dollárt) keresett. Szagava Maszahiro ugyanis a leghangosabbnak bizonyult a hagyományos év végi üvöltőversenyen, amelyre a japán fővárosban került sor, immár tizenharmadik alkalommal. A rendező Halls cég, amely a hangképző szervek erősítésére javasolt Az olasz ügyészség és az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal is bekapcsolódott annak kiderítésébe, hogy mi okozza a rejtélyes légzési zavarokat Nápolyban. Az autóforgalom korlátozására tett intézkedések ellenére is péntek óta már több mint 100 „fuldoklót” szállítottak kórházba a város ipari negyedének közeléből. A Feldühödött vízilovak százfős csapata „szállta meg” az északkameruni Fianga-tavat. A kameruni állami rádió jelentése szerint, az állatok nem tűrik el a halászhajókat a tavon, és megtámadják az itatni vitt teheneket is. A vízilovak azóta mutatnak az emberek Kínában igen gyorsan fejlődik a plasztikai sebészet, ám az engedély nélkül, busás haszon reményében tevékenykedő álorvosok működése olykor katasztrofális végeredményhez vezet. Egy hölgy például azt kérte orvosától, hogy nagyobbítsa meg melleit. A beavatkozásba azonban kis hiba csúszott, és a hölgynek jelenleg az egyik keble kétszer akkora, mint a másik. A másik történet szereplőjét ugyancsak nem kegyelte a sors. Szemöldökműtétjé-Az amerikai National Board of Review (NRB) Steven Spielberg filmjének, a „Schindler’s List”-nek (Schindler listája) ítélte az év legjobb filmje címet. Az év legjobb rendezője azonban nem Spielberg, hanem Martin Scorsese, az „Age of Innocence” (Az ártatlanság kora) rendezője lett — jelentette be kedden Robin Little, gyógycukorkákat gyárt, azt kérte a háromtucatnyi versenyzőtől, hogy feltétlenül olyasmivel kapcsolatban üvöltsenek, amit az idei események közül kiemelkedőnek tartanak. A résztvevőknek ez annál is inkább érdekük volt, mert a hangerőn kívül a művészi kivitelezést és az eredetiséget is díjazta a háromtagú zsűri. A verseny hölgytagjai közül a 19 éves Kobajasi Mamiko üvöltött a legnagyobbat. „mérgezett levegő” különös módon csaknem kizárólag a nőkre veszélyes, s teljesen ártalmatlan a gyermekekre, s az időskorúakra. A legfőbb gyanúsított most egy illegális ipari üzem környezetre ártalmas tevékenysége, de nem zárják ki az. új, baloldali polgármester ellen irányuló szabotázscselekmény lehetőségét sem. iránt növekvő agresszivitást, amióta helyi lakosok egy csoportja lándzsákkal, nyilakkal és késekkel felfegyverkezve néhányukat megsebesítette. A bennszülöttek a vízilócsapatot a tó csádi oldalára szerették volna terelni. Ez azonban nem sikerült. nek az lett az eredménye, hogy jelenleg az egyik két centiméterrel magasabban van a másiknál. Az ázsiai országban már 400 ezren estek át plasztikai sebészeti műtéten. Az orvosok között azonban sok a sarlatán, aki engedély és szaktudás nélkül, viszont hatalmas fizetségért dolgozik. Egy-egy műtét ára esetenként több ezer jüanra rúghat abban az országban, ahol a hivatalos éves átlagjövedelem a falvakban 423, a városokban pedig 1116 jüan. az NBR által megjelentetett folyóirat szerkesztője. Spielberg háromórás filmje a lengyelországi zsidók tragikus történetének, a Holocaustnak egy különleges epizódját eleveníti fel, drámai erővel. A címszereplő, egy - a nácikkal szimpatizáló - német gyáros több mint 1500 lengyel zsidó életét mentette meg. Mikuláscsizma Az ünnepváró Petőfi Népe különszámában meghirdetett játékunk sorsolását tegnap délután tartottuk a sajtóházban. A közjegyző jelenlétében sorsolt nyeremények közül a fődíjak nyertesei: Első díj (felajánlója a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.): 1 db Game Gear színes, hordozható videojáték-rendszer, valamint a Trungel húsbolt ajándéka (Kecskemét, Március 15. u. 25-27.), egy tíz kg-os karácsonyi pulyka. Nyertes: Fogl József, Nemesnádudvar, Petőfi Sándor u. 72. Második díj (felajánlója az Elektronikai Áruház, Kecskemét, Nagykőrösi u. 5.): 1 db Elekta videólejátszó. Nyertes: Székely Zoltán, Jakabszállás, Tavasz u. 18/A. Harmadik díj (felajánlója a GOTO Kft., tel: 76/328-069): egy Mickey-szék, melyet Miklós Mihály, Dunavecse, Bem u. 5 szám alatti olvasónk nyert. A részletes nyereménylistát és a szerencsések nevét holnapi számunkban közöljük. Szünidei délutánok az ifjúsági házban Ma délután 14 órakor díszeket, karácsonyi figurákat készíthetnek a gyerekek a kecskeméti Ifjúsági Otthonban. 18 órától a Zenei Ifjúsági Klub gitárestjére várják az érdeklődőket, a fiatalokat. December 22-én szintén délután 2-től gyöngyfűzés, szalmadíszek készítése lesz, majd 15 órától filmvetítés az Otthon Moziban. Ezúttal a Mesék Mátyás királyról és a Vizipók sorozat néhány epizódját nézhetik meg a gyerekek. December 23-án délelőtt 10-től karácsonyi sakkdélelőttöt rendez a kecskeméti Ifjúsági Otthon, Pál Imre sakk-edző vezetésével szimultán vetélkedőre kerül sor. Délután 14 órától pedig ismét a kézműves foglalkozás várja a gyerekeket, majd mesefoglalkozás lesz. Karácsony napján, december 24-én, pedig délután 15 órakor folytatódik a szünidei mozi, ezúttal a telkevízióból is ismert Magyar Népmesék című sorozattal. Ügyfélfogadás szerdán este 6-ig Kecskemét város polgármesteri hivatala ezúton értesíti a kecskeméti polgárokat, hogy a karácsonyi ünnepekre való tekintettel az általános ügyfélfogadás december 23-a, csütörtök helyett december 22-én, szerdán lesz délután 13 órától este 18 óráig. Az ügyfélfogadás színhelye természetesen változatlan. Kecskeméti topon Jelcint kinyírják, Grósz Károly ismét feltűnik a politikai porondon, Merász József, Kecskemét polgármestere pedig marad a város első embere. - Mindezt a népszerű jósnő, Éva néni állítja a Kecskeméti Lapok igen vaskos, ünnepi számában, mely már mától kapható az újságárusoknál. Milyen lesz a hajléktalanok karácsonya? Milyen szédületes szédelgésre képes egy szélhámos? Tényleg vannak pufók ufók? Hogyan lett egy édesanya élete „csonkig égett gyertya”? Milyen kalandokban volt részük az újságíróknak 1993-ban? Hogyan sült el Mónikának a keze? - Ezekre a kérdésekre is választ kap, aki fellapozza a heti magazin új számát. Külön összeállítást közöl a lap karácsony ünnepéről és sok érdekes, humoros írás utal a közelgő szilveszterre is. Kecskemét idei érdekes eseményeit 32 oldalas melléklet eleveníti fel, s színes falinaptárral is kedveskedik olvasóinak a hetilap. Eladó, illetve átadó a DENEVÉR CLUB DISCO bérleti joga vendéglátó-ipari berendezéssel, bútorzattal, hang- és fénytechnikával; azonnal tovább üzemeltethető. A diszkóhoz 400 m2-es konyha is tartozik felszereltséggel) A klub befogadóképessége: 800 fő! Érdeklődni: Denevér Club Szabadszállás, este 8 után. Canon Karácsonyi vásár! NP 1215 másoló 199.000,-Ft helyett 183.000,-Ft BJ-200 printer 41.900,-Ft helyett 38.900,-Ft L-700 lézerfax 289.000,- Ft helyett 269.000,- Ft T-301 telefax 133.000,-Ft helyett 119.000,-Ft MEDI-PRINT KFT MÁRKAKÉPVISELET Kecskemét, Halász u. 3. Tel.: 76/493-949, 493-950. ZICCER & SCH'on reklám Fuldokló nők városa Tavat foglaltak a vízilovak Mellmütét, kis hibával Film a lengyel zsidókról Út menti hársfák halála Kivágott, jórészt már összekaszabolt fatetemek éktelenítik a Baja- Pörböly közötti út szélét. A fél évszázados hársfák a forgalomnak nem, de a hatóságoknak visszavonhatatlanul útjukba estek, pedig száz méterre ott a tábla: Gemenci Tájvédelmi Körzet. (Fotó: Nyúl E. Gábor) ünnepség a református kollégiumban Bensőséges ünnepség színhelye volt december 16-án az Újkollégium díszterme. Szülők, lelkészek, tanárok jelenlétében itt adták át a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma arra érdemes diákjainak a Protestáns Tanulmányi Alapítvány ösztöndíjait dr. Kosa László és dr. Tőkéczy László professzorok, az alapítvány kuratóriumának tagjai. Az ösztöndíj célja azoknak a tehetséges, kiváló tanulmányi eredményű és protestáns hitben nevelkedő tanulóknak a támogatása, akik szűkös anyagi körülmények között élnek és szüleiknek nehézséget okoz taníttatásuk. Az alapítvány fél évre szóló ösztöndíját az ország 107 tanulója nyerte el, s mivel közülük 32-en a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumának diákjai, ezért került sor az ünnepélyes átadásra Kecskeméten. ínyencklub Kecskeméten A kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskolában a napokban tartotta első összejövetelét az ínyencklub. Domokos József mesterszakács, szakoktató vezetésével mintegy 20 diák tagja a klubnak. Céljuk az, hogy a különleges ízeket népszerűsítsék a városban, és ha igény lesz rá, szívesen közreműködnek rendezvények lebonyolításában Tegnap éjszaka tizenegy óra tájban riasztották a mentőállomást és jelentették, hogy a kecskeméti Matkói úton lévő gyógyszertári központ előtt egy férfi fekszik és véres az ágyéka körül a ruhája. A helyszínre érkező orvos először úgy vélte, hogy baleset történt és a férfit elgázolták, s a járműből egy kiálló lemez sértette meg. Az ügyelet később úgy tájékoztatott, hogy feltehetően bűncselekis. Az első ínyencvacsorán az iskola éttermében előételként magyaróvári sajtkoktélt, tenger gyümölcsei koktélt szolgáltak fel a diákok. Ez utóbbi, mint megtudtuk, egyebek mellett polipból, rákból, tintahalból, kagylóból készült. A meghívott vendégek, köztük Varga Károly olimpiai bajnok szakács elismeréssel szólt a diákok kezdeményezéséről. N. Á. mény történt és a negyven év körüli férfit — aki ittas állapotban volt — szándékosan és bosszúból kiherélték. Erre utal az is, hogy szerveit a közelben megtalálták. Az ügyben természetesen folyik a vizsgálat. A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, személyesen vagy telefonon jelezze azt a kecskeméti rendőrkapitányság közlekedési alosztályán. Telefon: 484-684. Értetlenkedő pécsi feltalálók Az Országos Találmányi Hivatal szabadalmi védelmét élvező személyazonosító jelrendszer pécsi feltalálói nem értik, miért írnak ki új pályázatot a személyi számot 1995-től felváltó azonosító rendszer kialakítására. Gyimesi László rendszerszervező és Bártfai Imre programfejlesztő szakemberek — akik az új rendszert feltalálták — az új pályázat kiírását követően nyilatkozatban reagáltak a döntésre. A feltalálók utalnak arra, hogy e témában 1991-ben egyszer már kiírt pályázaton az általuk kidolgozott megoldás a legmagasabb díjat nyerte el. Módszerük teljes összhangban áll mind az Alkotmánybíróság határozatával, mind pedig az Európa Tanács ajánlásaival. A pécsi számítástudományi szakemberek által kifejlesztett eljárásról Gyimesi László rendszerszervező elmondta: teljesen kizárták az ugyanazon személyre vonatkozó különböző információk összekapcsolhatóságát, az alkotmánybírósági határozatban is kifogásolt úgynevezett transzparenciát. Módszerük ugyan akkor összhangban áll az egy éve elfogadott adatvédelmi törvénnyel, és messzemenően védi a polgárok személyiségi jogait. Máról holnapra • expressz apróhirdetések » 1500 S, Lada 9 éves, 95-ig érvényes műszakival eladó. Érd.: Páhi, Kossuth u. 17. Lúcza. A Filantróp Vállalat Filantróp Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Vállalat Hartai Kirendeltsége 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 11. 2. feliratú bélyegzője elveszett. A bélyegző használata 1993. XII. 17-étől érvénytelen! Olcsó kilós ruhavásár 22-én, 23-án /szerda csütörtök/ 8-17 óráig. Kecskemét, Széchenyi tér 19. /az Amfora udvar után/. A legszebb karácsonyi ajándék a Kalocsa- Kecskemét Főegyházmegye Kalendárium 1994. évi kiadása. Örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy a nyomdából megérkezett népszerű kötetünk új kiadása is megrendelhető /utánvéttel, posta- + szállítási költség/. A kalendárium ára: 97 Ft/db. Cím: Kecskeméti Lapok Szerkesztősége 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Tel.: 76/486-100, fax: 76/486- 500. Kapható: a plébániákon, lelkészi hivatalokban, Kecskemét könyvesboltjaiban. Az ország egyik legnagyobb vállalata 1994. január 10-étől január 24—éig tartó termékbemutató akciójához Kalocsán, Kiskunhalason nappali, 8 órás hostessi munkára keres 18 és 25 év közötti csinos, intelligens helybeli lányokat. Fizetés a 12 napra: nettó 21.000 Ft. Jelentkezni kizárólag fényképes önéletrajzzal, expresszlevélben dec. 27-éig lehet az alábbi címen: Your People Kft. 1055 Bp. V„ Szent István krt. 17. Fényképet nem küldünk vissza, csak a megfelelteket értesítjük. Commodore 64 magnóval, tartozékokkal eladó. T.: 76/486-270. Csak 1 napig! Dec. 22-én híres orosz festő festményeinek kiállítása és vására Kecskeméten, volt pártház aulájában, 10-17 h—ig. Kedvező árak és feltétek! Kecskemét belvárosában 2-3 szobás lakást vennék alsóbb szinteken vagy liftes házban. Ajánlatokat 493—407-es telefonra kérek. Kárpótlási jegyeket veszek a tőzsdeinél jobb áron. T.: 76/321-536. Wartburg Trans kistphergépkocsi 0,5 t-s, 7 éves jó állapotban eladó. Érd.: 76/433-456 Mitsubishi GLX i sötétkék Sedan kivitelű gépkocsi igényesnek eladó. Tel.: 76/326-469, esti órákban. Németországban élő 52 éves mérnök korban hozzáillő, intelligens nő ismeretségét keresi házasságkötés céljából. Fényképes leveleket a bajai hirdetésfelvevő irodába kérem, ' Megértés" jeligére. Rozsdamentes anyag megmunkálásában, ill. lemezdarabolásban és -hajlításban gyakorlattal rendelkező szakmunkások jelentkezését várjuk. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Húsgép Kft., Lajosmizse, Alsólajos 49. sz. alatt személyesen vagy 76/356- 625-ös telefonszámon. Rövidáruboltom karácsonyi ajándéka: 50% árengedmény! Varrási és kötési szaktanácsadásom mellett Ön olcsón megveheti ajándékát az év végéig. Nagyné Ibolya Kecskemét, Burga u. 5. T.: 76/325-533 /Árpádvárosi iskola mögött./ Tőkeképes üzlettársat keresek kecskeméti ajándéktárgy üzletemhez. "Megbízhatóság 19391" jeligére a kiadóba. Naptár December 21., kedd. Névnap: Tamás. Napkelte: 7.29; Napnyugta: 15.55; Holdkelte: 11.29; Holdnyugta: -. Névnapozóknak Tamás: Az arameus ■( Y ja Teomo névből, jelentése: iker. A görög át- ll *i S! vétel jelentése: csodálatos. Köszöntjük Atanáz, Bodomér, Junianna, Témizs nevű olvasóinkat is! Évforduló 80évejelentmegavilág első keresztrejtvénye X Arthur Wynne amerikai újságíró szerkesztésében a New York Sunday World című lapban. Az első magyar rejtvényt 1925. január 25-én a Ma Este című lap tette közzé. Milyen idő lesz? Többnyire borult idő várható, időn' ként felszakadozik a ö“ö felhőzet. Sokfelé lehet számítani esőre, záporra, jelentősebb menynyiségű csapadék északon, északkeleten valószínű. A hőmérséklet 7, 12 fok között várható. Mi, hol, mikor? • A kecskeméti Ciróka Bábszínház ma és holnap, azaz kedden és szerdán délután 14 órakor előadást tart a Táncsics Mihály Művelődési Házban. A műsoron Gozzi: A három narancs szerelmese című előadásuk szerepel.# Ma délután 13 órakor köszönti az időseket Kecskemét város szociális alapítványa, a Jókai tér 3. szám alatt, a régi úttörőházban. Az eseményen megjelenő idős embereket — a kedves műsoron kívül természetesen ajándékcsomaggal is meglepik.# Újévi Strauss-koncertet rendeznek a kecskeméti Katona József Színházban, az elmúlt évi nagy sikerre tekintettel, ezúttal második alkalommal. A koncerten a városi szimfonikus zenekart ezúttal is Dobiás Péter vezényli, műsoron klaszszikus Strauss-zeneművek szerepelnek. Az esemény után pezsgővel köszöntik az új évet. Ma délelőtt Csávolyon, Solton és Dunavecse lakott területén, délután Kiskunfélegyháza lakott területén, az E75-ÖS úton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ígéret A féltékeny férj strandra megy a feleségével. Amikor kijön a vízből, a feleségét egy férfi társaságában találja.- Megígérted, hogy a strandon senkivel sem kötsz ismeretséget - dühöng a férj.- De drágám, őt még a vonatban ismertem meg! PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkírchen ügyvezető igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/322-231, 324-255; Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Fax: 79/323-974 Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35 Pf. 92. Telefon és fax: 78/362-071 Kecel: Fő tér 2. Tel.: 78/321-211 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u. 1. Telefon és fax: 362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tiszakécske' Béke út 142. Tel.: 341-012 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt. Szilády-üzeme, Kecskemét, Mindszenti út 14, Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését és az árusítást végzi a Szegedi Postaigazgatóság. Előfizethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 Ft, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ____________ISSN 0133-235 X____________ Bosszúból — súlyos sérülés