Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-01 / 254. szám

1993. november 1., hétfő PETŐFI NEPE A FELEMELKEDÉSHEZ BIBLIAI ÉRTÉKEKRE VAN SZÜKSÉG A protestáns egyházaknak van mondanivalója A protestáns napok ünnepségsoro­zatának csúcspontjaként nagygyűlés volt szombaton — a reformáció ün­nepét megelőző napon — Budapes­ten, a Nemzeti Sportcsarnokban. — Azért gyűltünk össze, mert a protestáns egyházaknak van monda­nivalója a társadalom számára. A bibliai Jézus „programját" akarjuk újrafogalmazni és hirdetni — kezdte beszédét Harmati Béla evangélikus püspök. Rámutatott: az egyházaknak kötelességük szociális, oktatási és kulturális feladataikat ellátniuk, de ezek mellett nem feledkezhetnek meg lelki és spirituális feladataikról sem. Magyarország felemelkedésé­hez ugyanis nem elsősorban pénzre, hanem a bibliai értékekre van szük­ség. Az emberek figyelmét Istenre és Jézusra kell irányítani — zárta be­szédét Harmati Béla. — Szükség van az egyházak megújulására, mert sem Keleten, sem Nyugaton nincs minden rendben hitelességükkel. Az elvárások, az igények és a valóság gyakran eltérő — hangoztatta köszöntőjében Kon­rad Raiser, az Egyházak Világtaná­csának főtitkára. Leszögezte: az egy­házak hitelességét az evangélium szelleme és szándéka határozza meg. — A magyar történelem és kul­• Harmati Béla püspök. túra nagyjai ennek az elvnek a nevé­ben éltek és cselekedtek. Ezt erősítet­ték Európa XVI. századi protestánsai is, akik elvetették a kor bűneit és gyarlóságát és cselekedeteikkel, személyes példájukkal kívántak hoz­zájárulni az erkölcs és a vallás újjá­születéséhez — kezdte előadását Je­szenszky Géza. A külügyminiszter személyes emlékeit felidézve hang­súlyozta: egész életét végigkísérte a hit és az igyekezet, hogy a köz, a magyarság javára cselekedjen. Ez a hit adott erőt politikai pályájának megkezdéséhez is, mert úgy gon­dolta: a gondviselés alkalmat adott Magyarország feltámasztására és ezt meg kell ragadni. Jeszenszky Géza figyelmeztetett: sok a hamis próféta, ezért cselekedeteinkkel meg kell val­lanunk a nemzet jövőjébe vetett hi­tünket, hinnünk kell önmagunkban. — A vallásháborúknak vége Eu­rópában, a keresztény felekezetek megtalálták az együttműködés útját — folytatta a magyar diplomácia ve­zetője. Hozzátette: a felekezetek megbékélése jó példa lehetne a hábo­rúskodó, egymással szembenálló nemzeteknek. Ma a többség és a ki­sebbség békés együttélésére van szükség, ehhez pedig bátorság és tü­relem kell — zárta beszédét Je­szenszky Géza. A külügyminiszter után Czine Mi­hály irodalomtörténész és Szokolay Sándor zeneszerző tartott előadást. A nagygyűlés igehirdetéssel és áldással ért véget. Mindszenty-emléknap Mindszenty József bíboros 1956— os kiszabadulásának évfordulója al­kalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak szombaton Felsőpetényben. A hercegprímás bíborost, Esztergom érsekét - miután megjárta a nyilasok börtönét is — 1949-ben Rákosi egy­házellenes politikájának részeként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. A bíboros tiszteletére a felsőpeté­nyi katolikus templomban Keszthe­lyi Ferenc váci megyéspüspök tartott szentmisét. Megemlékezett a váci egyházmegye politikai okokból meggyilkolt vagy üldözött papjairól is. Ezután 'megkoszorúzta a IffiVHjf* falán Mindszenty bíboros tiszteletére tavaly elhelyezett emléktáblát. A magasrangú egyházi személyiség kí­séretével felkereste a rétsági Hu­nyadi János gépesített lövészdandár laktanyáját, ahol szintén koszorút he­lyezett el a Mindszenty-emlékműnél és Pallavicini Antal egykori őrnagy kopjafájánál. 1956-ban a forradalom hírére a Mindszentyt őrző fegyvere­sek elmenekültek, és a bíborost Pal­lavicini Antal, a Felsőpeténnyel szomszédos Rétság laktanyájának parancsnoka kereste fel és kísérte Budapestre, a Parlamentbe. A her­cegprímás a kiszabadulást követő éj­szakát ebben a laktanyában töltötte. Pallavicini Antalt Mindszenty kisza­badításáért a szabadságharc leverése után háláira ítélték. ésT'957. decem­ber 10-én kivégezték. A gyermekekért A gyerekeket érintő általános kér­désekben a gyermekmozgalmaknak egységesen kell fellépniük — állapí­tották meg tanácskozásukon a gyer­mekszervezetek képviselői. A Ma­gyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács ál­tal meghirdetett találkozón mindenki úgy vélte, hogy módosítani kellene az önkormányzati törvényt, meghatá­rozva az önkormányzatok feladatait az iskolán kívüli nevelő munkában. Igénylik, hogy szülessen külön tör­vény a gyermekszervezetekről, amely kitér az állami költségvetésből kapott támogatásokra is. Idén a tár­sadalmi szervezeteknek adott 2,1 milliárd forintból 328 millió jut a gyermek- és ifjúsági szervezeteknek, ami nem fedezi az infratrukturális hálózat kiépítésének költségeit — amely viszont működésük feltétele. MEGAMORV KAZÁNFEJLESZTŐ ÉS KUTATÓ KFT 3214 - HUNGARY, NAGYREDE, Kossuth u. 4. Telefon: 06-37/311-866; 312-245; 311-556 Telefax: 06-37/313-089 Telex: 285-363 MEGAMORV KERESKEDELMI CENTRUM GYÖNGYÖS, Külterület, Körtvélyes tanya, M3-as főút, 75. km szelvény Telefon: 06-37/311-748, Tel.-Fax: 06-37/311-276 MEGHÍVÓ Ezúttal tisztelettel meghívjuk Önt, munkatársait • és minden kedves érdeklődőt a MEGAMORV Kereskedelmi Centrum ünnepélyes megnyitójára, az áruházak bemutatójára. A megnyitó és a bemutató helye: Gyöngyös előtt 500-800 m-el, Budapest felé az M3-as főút mellett (75. km szelvény) A megnyitó időpontja: 1993. november 05. 11 óra V PROGRAM- Ünnepélyes megnyitó, vendégek köszöntése- Rövid előadások a meghívott díszvendégek részéről- Az engedély nélküli építkezés okainak bemutatása dokumentumokkal- Gazdaságpolitikai szórakoztató műsor a Mikroszkóp Színpad művészeinek előadásában, Sass József közreműködésével- Az engedély nélkül felépített kereskedelmi központ áruval megtöltött áruházainak, tárolóhelyeinek bemutatása- Sajtótájékoztató a középső áruház emeletén 13 órai kezdettel- Minden kedves vendégünk MEGAMORV ajándékcsomagot kap, mely tartalmazza a kazánok, bútorok, ajtók, lambériák, hajópadlók, parketták, fa- fűrészelt fenyőáruk, vasanyagok és burkolóanyagok katalógusát, az építkezéssel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat és egyéb MEGAMORV ajándékokat A megtekintett nagymennyiségű árukészlet kis- és nagybani értékesítését kamatmentes részletfizetésre is 1993. nov. 8-án megkezdjük Nagyréde, 1993. október 24. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! Morvái Ferenc KISKUNHALASRA LÁTOGATOTT A PÁPAI NUNCIUS Szabadságban hirdetni a hitet Angelo Acerbi zellai címzetes ér­sek, pápai nuncius, a Vatikán buda­pesti diplomáciai vezetője csütörtö­kön Kiskunhalasra látogatott. Az al­sóvárosi Szent Péter és Szent Pál plébániatemplomban előadást tartott; A család: a szülők és gyermekek kapcsolata címmel, amely a vallás­­történeti szabadegyetem ez évi nyi­tóprogramja volt. Ez is egyfajta fel­készülés az ENSZ által jövőre meg­hirdetett család évéhez, amelyhez a katolikus világegyház is csatlakozik. Az előadás végén beszélgettünk Acerbi érsek nunciussal, aki szívesen válaszolt a Petőfi Népe kérdéseire is. — Nuncius úr, napjainkban ho­gyan látja a katolikus egyház nyitá­sát a társadalom felé? . — A katolikus egyház Új kate­kizmusa ezt mondja: „Az egyház szó összehívást jelent. Azok gyülekeze­tét jelzi, akiket az Isten igéje hívott össze, hogy az ő népét alkossák.” Az egyháznak nyitottnak kell lennie az emberek felé, hogy az Úr szava min­denkit egybehívhasson. Korábban ennek akadályai voltak. A demokrá­cia megszületésével, a szabadság ré­vén a nyitottságnak jobban kellene érződnie. Azaz, hogy az evangélium szavai mindenkihez szóljanak. Egy­szerűen: az egyháznak nagyon közel kell lennie az emberekhez. — A rendszerváltás óta milyen a magyar katolikus egyház hitéleti és politikai szerepvállalásának megíté­lése vatikáni körökben? — A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes, azaz Lelkipásztori konstitú­­ció az egyház és a mai világ viszo­nyáról című tanítása szerint: — Min­dig és mindenütt legyen meg az egy­háznak az a joga, hogy igazi szabad­ságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását, akadálytalanul tel­jesíthesse hivatását az emberek kö­zött, és hogy erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendre vonatkozó dolgokról is, • Angelo Acerbi pápai nunciusnak kedvezőek a megyei tapasztalatai. amennyiben így követelik az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége (...) Az egyház feladata, hogy támogasson és magasabb érték­rendbe emeljen mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi kö­zösségben. Amikor pedig az evangé­liumhoz ragaszkodva küldetését tel­jesíti a világban, Isten dicsőségére a békességet erősíti az emberek között. — //. János Pál pápa Veritatis Splendor, vagyis az igazság fénye című enciklikája, amelyet a közel­múltban bocsátott ki, vegyes fogadta­tásra talált... — A pápai enciklika nagyon mély és időszerű tanítást tartalmaz. A körlevél nem csak bírálatokat, ha­nem számos kedvező reakciót is_ ki­váltott a nemzetközi sajtóban. Úgy gondolom, hogy amikor a Szentatya bizonyos modem irányzatokkal szemben megerősítette az erkölcsi parancsok egyetemességét és állan­dóságát, nagy szolgálatot tett nem­csak az egyes embernek, hanem az egész társadalomnak is. Ki merné ál­lítani, hogy erre nem volt szükség? Kívánom, hogy a magyar fordítás mielőbb elkészüljön és sokan olvas­hassák ezen enciklikát. — Eddig már többször felkereste az új kálói -sa-kecskeméii fóegyház­­megyét, amely magába foglalja a Bács-Kiskun megyei régiót. — A megyében tett látogatásaim alkalmával jó benyomásokat szerez­tem. Olyan néppel találkoztam, amely érdeklődik a hit kérdései iránt és tevékenyen részt vesz az egyház életében. Azt hiszem jó irányú fejlő­désnek lehetünk tanúi, különösen a fiatalok körében. — Megnyilatkozásaiban a pápá­hoz hasonlóan ön is anyanyelvűnkön szól. A vatikáni diplomáciában ez gyakori jelenség? — Magától értetődő, hogy egy nuncius, ha tudja, használja az adott ország helyi nyelvét. A magyar na­gyon szép, de ugyanakkor nehéz nyelv, főleg annak, aki már nem egé­szen fiatal. Gáspár Róbert Elkészült a városavató programja • A lajosmizsei Rózsa Sándor citerazenekar és az Öszikék nyugdíjasnépdalkör. (Fotó: Mihályka Gyula) Megyénk új városa, Lajosmizse városavató ünnepségének program­­tervezetével elkészült az előkészítő bizottság. November 13-án, szombaton reg­gel hét órakor zenés ébresztővel ve­szi kezdetét a tizenkét és fél ezres lé­lekszámú településen a városavató ünnepség, majd nyolc órától térzene szól a központi parkban. Fél kilenc­kor ökumenikus istentisztelet lesz a katolikus templomban, ahol felszen­telik a város zászlaját és címerét. A hősi emlékműnél fél tízkor vonják fel ünnepélyesen a városzászlót. A mozi épületében háromnegyed tizenegykor kezdődik az avatóün­nepség. Zsigó Viktor polgármester köszöntője után beszédet mond Ka­tona Tamás, a miniszterelnöki hiva­tal politikai államtitkára. Az új várost dr. Dankó László, Kalocsa-Kecske­­mét érseke áldja meg és zsoltárt mond dr. Hegedűs Lóránt Duna mel­léki református püspök, a református zsinat lelkészi elnöke. Köszöntőt mond dr. Farkas László címzetes államtitkár, régiónk köztár­sasági megbízottja, Kőtörő Miklós, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés el­nöke és dr. Magyar Levente, Jászbe­rény polgármestere. Prágai Angéla pedagógusnak és Asztalos József plébános-kanonok­nak átadják a Lajosmizséért díjat, amit a közelmúltban alapított a város képviselő-testülete. A rendezvényen sor kerül sportolók jutalmazására is majd a városavató kulturális mű­sorra. Délután egy órakor a vendégek ellátogatnak a Hírlapkiadó Vállalat lajosmizsei nyomdájába. A Vidám délután elnevezésű kul­turális és sportprogramok között sze­repel ünnepi horgászverseny a Fü­zes-tónál, és Csala Zsuzsa, Szuhay Balázs és Szilágyi Tibor fellépésével délután öt órától a moziban vidám műsort rendeznek. Lajosmizse köz­pontjában 18 óra 30 perckor tűzijá­tékban gyönyörködhetnek az érdek­lődők. Az új Tanyacsárdában pedig este fél nyolckor veszi kezdetét a vá­ros első bálja. A Petőfi Népében az első lajosmi­zsei városi oldal-összeállítás pedig november 11-én jelenik meg. Kálmán Imre posztumusz díszpolgár Kálmán Imrét, az 1882-ben Siófo­kon született zeneszerzőt, operett­komponistát — halálának 40. évfor­dulója alkalmából szombaton posz­tumusz díszpolgárává avatta Bala­­ton-parti szülővárosa. Az egykori joghallgató, zenekriti­kus, majd operettszerző több évig élt Bécsben, Párizsban és az Egyesült Államokban. Operettjeivel az egész világon híressé vált, de ismertek da­lai és sanzonjai is. Legnépszerűbb művei a Csárdáskirálynő, a Cigány­­prímás és a Marica grófnő. A siófoki Jókai-parkban megko­szorúzták a zeneszerző mellszobrát, és megemlékeztek róla a nevét viselő múzeum előtt is. A délutáni emlék­ülésen egy, a zeneszerző életét fel­elevenítő filmet mutattak be, majd az esti díszhangverseny előtt a nagy operettkomponista özvegye, Kálmán Vera vette át a posztumusz díszpol­gári címet. Az emlékünnepségen jelentették be, hogy a város szülöttének tisztele-Részlet a halhatatlan Marica grófnő idei, kecskeméti előadásából. téré — egymillió forintos induló va­gyonnal — alapítványt hoz létre a si­ófoki önkormányzat. A Balaton-parti városban egyébként a tervek szerint a jövő évben nagyszabású operett­fesztivált rendeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents